Nyugat · / · 1911 · / · 1911. 2. szám · / · Figyelő

Nagy János: Lengyel Ernő: A vidéki sajtó szociológiájához

A vidéki sajtóra olyan nagy hivatás vár, aminőt Szent István első papjai végeztek, amikor Magyarországot széttéphetetlenül kovácsolták be Nyugat-Európa kultúrláncolatába - ezzel végezi be rövidke, de értékes és érdemes tanulmányát Lengyel Ernő, amiből egyúttal az a végső eredmény-megállapítás is kicsendül, hogy a vidéki sajtó ezt a hivatást, ezt a Szent Lélek lovag-munkát eleddig vagy nem végezte, vagy nem úgy végezte, amint - kellett volna.

Ez a lehangoló eredmény-summázás a fájdalmas és elvitathatatlan igazság mellett - örömmel kell ezt megállapítanunk - bizonyos mértékű igazságtalanságot is hozott a maga általánosításával. Hiszen Lengyel maga is kiemeli, hogy néhány nagyobb magyar város lapjait már nem is lehet a szóhoz tapadt bántó mellékértelmű "vidéki" jelzővel ellátni. De ez a kis méltánytalanság s minden más méltánytalanság, amit az általánosságban való ítélkezéseknél Lengyel Ernő még elkövet, nem az ő hibája. A tárgy természete hozza ezt magával. Elvégtére aligha lehet általános igazságokat mondani ottan, ahol együtt kell beszélni a kultúrátlan, ízetlen nyegleségű, dadogó tudatlansággal is nagyképű "és Vidéke" laptípustól kezdve föl egészen a pesti méretekkel vetekedő, nívós, komoly, tisztes vidéki lapfajtákig.

A kép, mit Lengyel Ernő a vidéki zsurnalisztikáról föst, talán egy-két árnyalattal sötétebb a valóságnál, de hűsége el nem vitatható. Mindenesetre kellő perspektívából nézte, s tisztán látta meg a vidéki lapok anyagi és intellektuális dolgait, ismeri a vidéki zsurnalisztika minden tömérdek nyomorúságát, s a politikai, szociális, nemzetiségi és társadalmi erők eredőit is invenciózusan tudja kimutatni. Ha a Bíró Lajos kis sajtó-tanulmányának érdekes tömegpszichológiai eredményeiig nem is jut el, kétségkívül nagyobb és gondosabb apparátussal dolgozza fel a maga témáját. A Bíró írásában lépten-nyomon kiütközik az író, aki sokszor - s éppen a legfrappánsabb eredményeihez - intuitív úton (ha ugyan nem: éppenséggel ötletszerűen) jutott el, viszont a Lengyel kis munkájában a tudományos rendszerességgel és alapossággal dolgozó szociológus szeme, keze és eszejárása bukkan elő mindjárt-mindjárt. Ilyenformán az ő munkája - nem kell azért rosszat gondolni róla! - tudományosabb színű.

De éppen azért, mert a tudományos kutatás és feldolgozás fegyverzetén jelent meg a mindenképpen érdekes munkácska, nélkülözünk benne bizonyos történeti visszatekintést. Csak a ma vidéki sajtójának portréját kapjuk benne, holott - éppen az író szempontjából - nagyon érdekes lett volna csak egy-két évtizedre is visszatekinteni. Hiszen mi még csak egy decenniummal előbb is az ízléstelenségnek, az otromba modortalanságnak prototípusait láttuk egyik legkonzervatívabb magyar város lapjaiban - ahol pl. a táviratok rovatában nemegyszer olvastunk Deák-anekdotákat, pesti színházi pletykákat s a tárcában, a "vonal alatt", rendőri riportokat -, s ugyanennek az alapjában mit se változott városnak a lapjai ma már a vidéki zsurnalisztika legnívósabb példányai. Érdemes lett volna utánajárni: miféle erőviszonyok teremtettek pl. egy ilyen konzervatív városban ekkora szédítő méretű, szinte amerikai stílusú változást a zsurnalisztikában, ha mindjárt üres ötleteskedésnek mondjuk és látjuk is a "minden városnak olyan sajtója van, amilyet megérdemel"-féle szentenciát?

A Lengyel Ernő munkája azonban, mely a Renaissance különlenyomataként jelent meg, így is érdemes és értékes írás, mely a vidéki zsurnalisztika dolgain túl, még a fejlődésben levő magyar városi élethez is sok találó vonást ad.