Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 23. szám

Faragó Miksa: A pozsonyi országgyűlés utolsó napjai
(Néhány adat a szabadságharc pénzügyeinek történetéhez.)

A pozsonyi országgyűlés követeit, az 1848.-i híres ülésszak utolsó heteiben egy kínos ügy mind jobban és jobban foglalkoztatni kezdte: Pozsonyban, Győrött, Pesten, s az országnak még számos helyén, a nép tömegesen megrohanta az állampénztárak helyiségeit, s követelte, hogy bankója ércpénzre váltassék be. Midőn pedig a pénztárak - az érckészlet apadása következtében - a fokozott igények kielégítésére képtelenekké váltak, a néphangulat szenvedélyes lázadásban tört ki, s oly véres verekedések és tüntetésekre ragadta a tömegeket, hogy a nyugalom helyreállítása céljából a katonaság segítségét kellett igénybe venni. Hogy e nagyszabású és következményeiben gyászos tüntetések eredetét megállapíthassuk, szükséges, hogy azok tulajdonképpeni előidézőjét, a pénzváltás mikéntjét megvilágítsuk.

Magyarországon az idő tájt - csakúgy, mint az örökös tartományukban - az Osztrák-nemzeti bank pénzjegyei forogtak. 1816 óta kizárólag ezek a jegyek (s mellettök igen kevés ércpénz) képezték a forgalom egyedüli kiegyenlítési eszközeit. Nem volt valami nagy a népszerűségük soha, s az ércpénzt mindenki szívesebben fogadta el. S pedig sokszor nem is éppen bizalomhiány miatt, bár kétségtelen, hogy ez volt az oka legtöbbször. Néha azonban csak a felváltás szerfeletti nehézkessége miatt elővigyázatból. Mit csináljon pl. egy földmívelő ember a jószág eladása révén szerzett öt és tízforintos bankjegyekkel (ezek voltak akkor a legkisebbek; az 1 és 2 frtosokat csak később nyomták), ha azokat felváltani csaknem képtelen? Pedig ez gyakori eset volt, miután a felváltó pénztárak egyrészt több napi járóföldre voltak egymástól, másrészt azoknak megközelítése időközönként teljesen lehetetlen volt. A jegybank ugyanis nem gondoskodott megfelelő számú felváltó pénztárról, fiókintézete pedig az egész országban egy sem volt és csupán a budai, temesvári, nagyszebeni és kassai állampénztárak voltak megbízottjai a váltási szolgálat ellátására. De még e bizományi pénztárak is csupán meghatározott napokon (rendszerint négyszer hetenként) és csak az ércpénz-készlet nagyságához képest állottak a váltani óhajtók rendelkezésére. Gyakori eset volt, hogy az érckészlet a kincstár szükséglete folytán teljesen elfogyott. Az első felváltó ugyanis mindég a kincstár volt, s ennek szükségletei mindég soron kívül intéztettek el. Csak ezután kerülhetett sor a magánfelekre.

Mily gyakori volt azonban az is, hogy a váltani óhajtó el sem juthatott az állampénztárhoz! Hiányzott az út, melyen oda mehetett volna. A budai felváltóhely például, a téli időszak beálltával, mikor a Duna zajlása miatt szét kellett hordani a hajóhidat, tökéletesen el volt zárva a pestiek s a környékbeliek elől. Ilyenkor aztán a pesti harmincadhivatalnál (amely azonban nem volt megbízottja a banknak) próbálkozhattak az előjegyzéssel s várhatták a jó szerencsét, míg rájok kerül a sor.

Panasszal pedig hiába fordultak bárhova, sehol sem kaptak orvoslást a bajokra. A pesti kereskedők pl., kiknek üzleti tevékenységét néha teljességgel megakasztotta az aprópénz-hiány, egy folyamodványukra, [* ] melyben csak éppen azt kérték a nemzeti banktól, hogy a bankfiók (így nevezték a bizományos állampénztárt) a befagyott Dunára való tekintettel helyeztessék át Pestre, mert itt van a kereskedelem központja, itt van a felváltásra a legnagyobb szükség, s a zajló Dunán nem lehet a pénztárt megközelíteni - azt a választ kapták, "magasabb és fontosabb tekintetek gátlólag állanak a kérés teljesítése útjában." [**]

A nemzeti bank válasza persze elégedetlenséget szült a kereskedői osztály körében, de kénytelen-kelletlen beletörődtek a változhatatlanba. Azaz hogy mégsem egészen! Egyesek, kiknek a felváltás időközi lehetetlensége megapasztja üzleti forgalmát, nem fogadják el teljes értékben az osztrák bankót! Levonnak, leszámítanak valamit az értékből. Valami olyan kamatfélét, mint a később esedékes váltóknál szokás.... Íme a váltási nehézségek miatt disagiót kapott az osztrák bankó! Ingadozóvá válik az értéke, s ez bizonytalanná tesz minden üzletet. Végül bizalmatlanná válik iránta veszteségei miatt, üzletember s a nép fia egyaránt, s hitelre talál minden kósza hír, mely arról szól, hogy - a bank megbukott!

Az ily módon előkészített hangulathoz csupán egy kis parázs hír hiányzik, s a publikum fejvesztetten tolong a pénztárakhoz, mely ily rohamra elkészülve nem lévén, bezárja helyiségeit és akkor... itt van a bankó-krízis.

Az 1848.-ik év elején a magyar nép hangulata éppen eléggé preperálva volt az osztrák bankó ellen ahhoz, hogy egy nyugtalanító hír szárnyrakelte esetén tömegesen igyekezzék megszabadulni az - anélkül is félve fogadott papírpénztől. Feltámadtak az elmúlt idők sötét árnyai. Azoknak az eseményeknek emlékei, melyek feledésbe úgysem mentek még, s melyeket nemcsak az öregebbek, de a középkorúak is átéltek: az 1811.-ik és az 1816.-ik évi devalváció. Az a gazdasági megrendülés, melynek nemcsak emléke, de hatása sem múlt még el végképp: az állami tönk, mely miatt száz és százezer család koldusbotra jutott, miután egy napon arra ébredt, hogy a "fekete bankó" [*** ] százforintja immár csak húsz forintot ér!

Az ezen szomorú idők óta a papírpénzek iránt állandóan lappangó kétség és gyanú minden kósza hír nyomán fel-felújult, s hogy nagyobbszerű nyugtalanság ez ideig nem mutatkozott, az nem is annyira az érckészlet nagyságán, mint inkább az Osztrák-nemzeti bank rendkívül ügyes pénzügyi politikáján és áldozatkészségén múlt, mellyel a kész fizetéseket alapítása (1846) óta állandóan fenntartotta. A pénztárhoz tolongókat ez ideig legfellebb jól megváratták, de egyébként mindenkor kielégítették az igényeiket. Így aztán - mindenki látván, hogy a bank tényleg fizetőképes - hamar elült az elégedetlenség.

Mintha azonban az 1848-ik év beköszöntésével mindez megváltozott volna! Egyik riasztó hír a másik nyomába lép s a nyugtalanság, mely ezek nyomán elfogja a lelkeket, csak nem akar megszűnni. - Franciaországban kitört a forradalom s a párisi nép február 24-én kikiáltotta a harmadik köztársaságot... Néhány nap alatt e hír végig száguld egész Európán s a népeket mindenütt forradalmi lázba hozza. S a mi népeink - már mint azok, amelyeknek egy kis vagyonkája volt - legelébb is a felváltópénztárhoz szaladtak. "A bécsi bank, az időváltozásnak e tapintatos pókja érezte meg legelsőbben is a válságos idők bekövetkezését..." (Höke Lajos krónikája.) Mindenki ércpénzt akar a bankó helyett, melyet nemcsak hogy beváltani siet, hanem fizetés fejében még elfogadni is vonakodik a kereskedő. "...Értelmesebb embereket is meglepett a páni félelem s több kalmár, korcsmáros stb. vonakodott bankjegyet fizetésben elvenni s abból visszaadni... " [**** ] Ez persze kihatással volt minden rendű és rangú ember életviszonyaira. A kereskedelem teljesen megakadt. A forgalom a legszükségesebb igények kielégítésére zsugorodott. [*] Nem is új javak szerzése volt már a cél, hanem a meglevőnek biztosítása, mely - a múltak tapasztalatin okulva - csak mindennek pénzzé tevése és az ércpénznek eldugása, elrejtése, visszatartása útján történhetik... S az ércpénz végül úgy eltűnt a forgalomból, hogy "egy árva húszast sem lehetett Pesten látni. [**]

A népáradat pedig folyvást tart. A felváltó helyiségeket úgy körülveszik, hogy a tolongásban számosan megsebesülnek s végül már katonai segítséget kell igénybe venni, hogy a pénztárak körül a rend és biztonság némiképp helyreálljon. [***] Ez azonban nem szünteti meg a nőttön növekedő veszedelmet, mert hiszen most már a tömeges felváltás következtében apadófélben van a bank érckészlete s az újabb küldemények egyre késnek Bécs felől. Az emberek, kik napok óta hiába várják bankjegyeik felváltását, hamar észreveszik a bank zavarát s most még inkább hisznek a szállongó híreknek s csak még jobban fokozódik az osztrák bankótól való félelem. "Pesten e hét folytán a bankjegyek beváltása mintegy nép zélussá vált, mit nem kis mértékben idézett elő az árusok és kereskedőknek azon tettel mutatott eljárása, hogy a vevőknek készek voltak inkább adni hitelre portékát vagy élelmi cikket, semmint kínált bankjegyeik felváltását teljesítendők. E factum először indignátiót, majd zavaros aggodalmat támasztott s a nyugalmas statusquo csak az által állíttathatott vissza, miszerint Budán a bankhivatalnál, mint Pesten a városháznál, a bécsi bankjegyeknek beváltása kihirdetteték... " (március 11-iki hír). E megnyugtatások azonban nem valami nagy hatással lehettek, mert egy néhány nappal későbben írt üzleti jelentés szerint "... a budai fiókbanknál (az állampénztárnál) a tolongás még folyvást tart... s az első napon (a hirdetés napján) oly tömeg sietett használni az alkalmat, hogy az illető hatóság jónak látta a fegyveres erőt kéznél tartani. Budán minden egyesnek 500-ig, Pesten 10 pengő forintig váltanak. A jegyeknek ezüstpénzrei beváltása egyre tart, mert közel s távolabb vidékek ezresei csak most érkeznek meg."

Különösen nagy arányú volt a pánik s ennek hatása alatt a felváltó pénztárak megrohanása Győrött, hol a város vezetősége egészen március végéig kénytelen volt a rend fenntartására katonai készenlétet alkalmazni. A győri mozgalmak erőteljessége a szállongó híreken és az osztrák pénzjegyekhez tapadó sötét emlékeken kívül egy különleges győri eseményen alapultak, melynek előzményei egészen a század elejére vezethetők vissza és melyet semmiképp se lehet e helyen megemlítetlenül hagyni. 1809-ben ugyanis, midőn Győr város megnyitotta kapuit és meghódolt a francia seregek előtt, Napóleon 300 ezer forintnyi hadisarcot vetett ki a városra. Az összeg hirtelen lévén szállítandó, a város - melynek pénztárai a hadjárat alatt teljesen kiürültek - kínos zavarba jött... Végül is úgy segített magán a tanács, hogy nagy hirtelenében a birtokosok összességét terhelte meg a nagy összeggel, melyet a telkek és házak számának arányában egyenlően osztott meg. - A beszolgáltatott összegről minden házbirtokos elismervényt kapott, mely azon ígéretet tartalmazta, hogy a hadisarc céljaira befizetett összeget a kincstár visszafogja fizetni. Hogy mikor, melyik évben, arról szó sem volt. - Ezek a kincstári kötelezvények, illetve elismervények, az akkori kezdetleges formák betartása mellett csaknem három évtizeden át forgalmi értéket képviseltek és mindég beszámíttattak a házak árába, mikor azok eladásra, vagy öröklésre kerültek Eleinte teljes volt az értékük, mert az volt az általános hiedelem, hogy Ferenc császár fogja majd azokat beváltani, apránként azonban mind lejjebb szállott a becsük, miután be nem váltották őket. - De azért a házak eladásánál még mindég szerepeltek. - Néhol-néhol, az 1820-as években végre kezdtek elmaradozni a sarc-beszámítások s a harmincas években már csak ritkán találkozunk velök. 1839-ben pedig utolszor fordult elő olyan házeladás, melynél beszámíttatott. Azontúl egyáltalában megszűntek szerepelni, miután értékük teljesen megszűnt.

De csak az elismervények értéke szűnt meg! Az elégedetlenség, mely a vagyonveszteség nyomán támadt, megmaradt. Ott ült a lelkeken s várta az időt, midőn nyíltan kitörhet. Biztos volt, hogy a legkisebb veszély hírére Győr népe lesz a legelső, mely - ha nem is acél után, de - érc után fog kapni: a pengőpénz után. Aki a néplélek megnyilvánulását valaha megfigyelte, biztosra vehette, hogy egy bankókrízis esetén a győriek fognak legelsőbben is megijedni s ők lesznek a felváltó pénztárak legelső és legerősebb ostromlói.

Úgy is lőn! - Nyugat felől a felfordulásnak még csupán a legelső hírei érkeztek meg s már Győr környékének egész birtokos népe sietett a városba, hogy kis vagyonát ércpénzre váltsa. Az állami pénztárak heteken át állandóan ostrom alatt állottak. A katonaság is alig-alig tudott rendet teremteni s még így is - a tolongásban - számosan megsebesültek.

A felváltási veszedelem csakhamar oly komoly veszedelemmé növekedett Győrött, hogy a februári megyei gyűlésen is szóvá tétetett és többek felszólalása után a megye határozatából sürgős üzenet küldetett Győr megye követének, hogy az éppen ülésező pozsonyi országgyűlésen tegye szóvá a bécsi bankók ügyét s kérje ki az országgyűlés segítségét a fenyegető veszély elhárítására.

Győr megyét az 1847/48-i országgyűlésen Balogh Kornél képviselte. Maradi ember. A konzervatív-párt tagja.

Balogh Kornél a vett utasításnak siet megfelelni s március elsején a kerületi ülésen bejelenti, hogy a bankjegyek ügyében indítványt óhajt beterjeszteni. Az országgyűlés előtt éppen egy nagyon fontos ügy fekszik: az örökváltság ügye. Egy nappal előbb indítványozta volt Kossuth Lajos pestmegyei követ, hogy annak tárgyalása kezdessék meg. Értesülvén azonban Balogh Kornél beterjesztendő indítványáról s maga is sürgősnek találván annak elintézését, önként kérelmezi, hogy az ő indítványának tárgyalását a Balogh Kornélé megelőzhesse. Ekképp határozattá vált, hogy a legközelebbi ülésen - március 3-án - a pénzügyi indítvány (Balogh Kornél előterjesztése) fog tárgyaltatni.

A törvényhozás ülésezése iránt érdeklődők, valamint a nagyközönség körében is csakhamar elterjedt a kerületi ülés határozatának híre. Érdekelt ez most mindenkit, mert a pozsonyi pénztárak is, nemkevésbé, mint a győriék, állandóan ostrom alatt állottak s itt is, csakúgy, mint amott, késedelem nélkül igyekezett mindenki túladni az osztrák bankókon, melyeknek hitele a felváltás nehézkessége -, illetve az utóbbi napokbani lehetetlensége - miatt napról-napra jobban csökkent. Fejvesztetten sietett gazdag és szegény egyaránt a felváltó-pénztárakhoz, hol azonban csak - szuronyos katonaságra talált. A pozsonyi lakosságot úgy elfogta az izgalom láza, hogy valóságos utcai forrongások keletkeztek, mit a söpredék nép a külváros házainak és boltjainak kifosztására használt fel. A rend helyreállítása és fenntartása igen nagy nehézséggel járt.

Könnyen elképzelhető, hogy ily előzmények után mily kíváncsisággal és érdeklődéssel néztek a pozsonyiak, de általában a követek is Balogh Kornél felszólalása elé. A kerületi ülés tanácskozó terme színültig megtelt március 3-án s Balogh Kornél nem minden elfogultság nélkül, remegő várakozás közepette kezdette meg beszédét:

"Visszatekintve Európa azon pénzbonyodalmaira, melyeket a francia forradalom idézett elő s melyek következései a magánviszonyokra nézve még élénk emlékezetben vannak s figyelmezve az újabb eseményekre is, melyek a pénzügyre már is befolyást gyakorolnak, küldőim kebelében aggodalom ébredt a forgalomban levő bankjegyekre nézve..." Sürgős és elengedhetetlen szükségnek tartja a nép megnyugtatását, ami azonban csak úgy érhető el, ha az Osztrák nemzeti bank számadásai közzététetnek, melyből mindenki láthatja majd, hogy aggodalomra nincs ok, mert a bankjegyek fedezve vannak. Miután pedig a bank nem teszi közzé önként a számadásokat, [*] indítványozza, hogy: Kéressék meg Ő Felsége egy alázatos felírás által arra, hogy a banknak egész állása s különösen a forgalomban lévő bankjegyeknek mikénti fedezése iránt az országot felvilágosítani s megnyugtatni legkegyelmesebben méltóztassék." [**]

A bankókrízis oly nagy tanácstalanságot és fejvesztettséget idézett elő a követek soraiban, hogy Balogh Kornél indítványát általános helyesléssel és lelkesedéssel fogadták s talán szentül hitték is, hogy egy esetleges bank-kimutatásnak tényleg meg volna az óhajtott hatása. Az indítvány már-már határozattá válik, midőn váratlanul szólásra emelkedik Kossuth Lajos és Balogh Kornél indítványához szólván, ez alkalommal mondja el legszebb, leghatásosabb és legmélyebb értelmű szónoklatainak egyikét. Nem tartja elegendőnek megállani a bankkimutatás közlésének követelésénél, "...mert ez csak egy részlet, mely az egésznek következménye. Nekünk a magyar status-jövedelmek és status-szükségek számbavételét, az ország finánciájának alkotmányos kezelés alá tételét, szóval önálló magyar fináncminisztériumot kell kívánnunk, mert különben a rólunk, nélkülünk intézkedő idegen hatalom pénzviszonyainkat végtelen zavarokba bonyolíthatja. Ha ellenben felelős fináncminisztériumunk lesz, a királyi szék díszéről, hazánk szükségeiről s minden jogszerű kötelességeink teljesítéséről okszerű gazgálkodással gondoskodhatunk s polgártársaink pénzviszonyait minden veszélyes fluctuatiók ellen biztosságba helyezhetjük..." A bank kimutatását megnézte és abból meggyőződött, hogy jelenleg még semmi aggodalomra sincs oka a közönségnek, mert a bankjegyek kellőképp fedezve vannak. Kívánja azonban, hogy a bankkimutatás a közönség megnyugtatására tényleg nyilvánosságra hozassék és hogy "...a bankjegyeknek ezüstpénzzeli beváltására az ország minden részeiben sikeres intézkedések tétessenek. És ha ehhez a kormánypolitikának iránya okszerűen megváltoztatik, remélem, hogy a bizalom helyreáll, melyet helyreállítani saját zsebünk érdeke, de a dynastia érdeke is múlhatatlanul megkívánja... Ezeket tartva szem előtt, egy felirati javaslatot terjeszt a RR-ek elé. "Hazánk méltán elvárja - úgymond a felirat - hogy földmívelésünk, műiparunk, kereskedésünk felvirágzására sikeres lépések tétessenek... A magyar közállomány jövedelmének és szükségének számbavételét és felelős kezelés alá tételét tovább nem halaszthatjuk, mert csak így teljesíthetjük azon alkotmányos tisztünket, hogy úgy felséged királyi székének díszéről, mint hazánk közszükségének és minden jogszerű kötelességének fedezéséről sikerrel intézkedhessünk..." Majd az ország politikai és gazdasági helyzetének vázolására tér a felirat s végül független, felelős magyar minisztérium kinevezését kéri és azt, hogy a monarchia másik felében is alkotmányosság lépjen az abszolút uralom helyébe...

Március 3-án, mikor Kossuth e javaslattal a rendek elé lépett, a franciaországi események s azok a felfordulások, miket a párisi forradalom európaszerte előidézett, már nálunk is közismertek voltak s itt is, miként mindenütt, hová azoknak híre eljutott, észrevehető nyugtalanságot keltett. Kossuth nagyon jól ismerte a viszonyokat s úgy intézte szónoklatát, hogy a reformok megindítására alkalmas hangulatot kihasználja. És Kossuth jól számított! A szabadság lehelete s a reakciónak pillanatnyi gyengesége megmámorította a lelkeket s a bűvös szavak elérték céljukat: a felirati javaslatot a kerületi ülés egyhangúlag magáévá tette s másnap (március 4-én) már az országos ülés is elfogadta.

Kossuth beszédének ama része, mely az osztrák nemzeti bank állásával s a bankjegyek fedezetével foglalkozott, a nagyközönség körében igen kedvezően fogadtatott s a személye iránt már ekkor táplált bizalomnak nem éppen utolsó jele, hogy ama kijelentésével, miszerint az osztrák bankjegyek birtokosainak, miután a bank állása kielégítő, még nem lehet okuk a nyugtalanságra, megszüntette a felváltó pénztárak ellen intézett pánikszerű rohamokat. A bank pénzügyi helyzetének rosszabbodásával ez a kedvező hatás azonban csakhamar szerte foszlott s a bizalmatlanság csak még fokozottabb erővel tört ki. Ha azonban a pénzjegyválság dolgában Kossuth beszédének nem is volt valami átalakító hatása - amire egyébként nem is számíthatott - annál tartósabb, sőt örökké emlékezetes marad a beszéd államjogi hatása.

Kossuth e felszólalásával és elfogadott felirati javaslatával ugyanis - megindul az 1848-i magyar szabadságharc.

 

[* ] * Kelt 1842. február 19-én. Eredetije megvan a Pesti kereskedelmi testület levéltárában.

[**] ** Kelt 1842. május 12-én. Ugyanonnét.

[*** ] *** Fekete színe miatt általában így hívták az akkori bankjegyeket, mint a hogy a későbbi magyar pénzjegyeket ugyanezen okból, "vörös hasú"-nak nevezték. A kifejezés amerikai eredetű, ahol az 5 dollárost "gree-back"-nek, zöld hasúnak hívják még ma is.

[**** ] **** Piaci jelentés a "Hazánk" győri újság, 1848. március 9-ik számában.

[*] * Ugyanott február 8-án (Pesti levél).

[**] ** Ugyanott március 16-án (a Józsefnapi vásár kilátásairól).

[***] *** A katonaság ilyen célra való igénybevételéről a "Budapesti Híradó" 1848. márciusi számai több helyen értesítenek. "Hazánk" Győr 1848. március 16-án.

[*] * Abban az időben még sohasem hozta nyilvánosságra számadásait a bank s csak ezen felszólalás után, ennek hatása alatt került nyilvános közzétételre az első bankkimutatás.

[**] ** Szószerint a konzervatív-párt hivatalos lapjából. a "Budapesti Híradó"-ból.