Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 22. szám · / · Hatvany Lajos: Könyvek

Hatvany Lajos: Könyvek
Arany János Magyar irodalomtörténete [+]

1.

A kis dolgozószobában füstölve ég a lámpa s az asztal előtt egy fáradt nézésű, lefelé pödört, nagy bajszú ember görnyedez. Előtte halomban füzetek feküsznek - kiragad egyet s rövidlátó szemét a papírra szegezve olvasgat benne - aztán leteszi az irkát, kinyitja a következőt - ... és így tovább százhatvanszor egymásután.

Munka közben néha meg-megáll. Gondolkozik. Mintha valahol, egész másutt, egész messze járna gondolatával. Egy papírszeletre gyors jegyzeteket vet: verssorok - néha egy-egy strófára való is összefut. Tolla épp nekilendül, amikor hirtelen, mint akit mulasztáson kaptak, a füzetekbe markol és közbe pöfékelve olvasgat ismét csöndesen.

Másnap reggel százhatvan nebuló kijavított dolgozatával hóna alatt, megyen az iskolába, Arany János, a nagykőrösi gimnáziumban ez idő szerint a magyar irodalom kitűnő professzora. Az úton kollégák csatlakoznak hozzá; rosszkedvű, fáradt, álmos emberek, akik csak gyéren köhintenek ki egy-egy szót. Ilyenkor is tankönyvekről, diákokról beszélnek: Szigeti Warga János igazgató úr és Arany János, a tanár. Legföllebb Szász Károly szól irodalomról - de az is, csak amúgy mellékesen. Izgatóbb téma minden irodalomnál: a helytartótanács megadja-e az engedélyt az iskolai olvasókönyvre, melyet Szász Károly eposz-, dráma-, líra- és fordítmányárú vegyeskereskedő szerzett Arannyal együtt.

Így jut el a tanterembe, mindig zúgó füllel és a meddő munkában töltött éjszaka után fájó fejjel Arany János, hol a katedrán helyet foglalva, kezdi imigyen:

E név alatt, irodalom, az emberi szellem működésének bizonyos összességét értjük, mely működés, a nyelv segítsége által, rendszerint írásban (könyvekben) nyilatkozik...

Borzasztó, borzasztó! - ez az első benyomás, amely mindvégig uralkodik. Nem a szegény, szűkös életsor, nem az elhagyottság, nem is a kisváros - temperamentuma válogatja, Arany számára mind ez munkatermő lett volna -, hanem ami aztán menthetetlenül lélekölő, amin semmise segít, amit semmise ment: a hivatal, a nehéz, egyhangú, keserves, időrabló hivatal. [**] Sohse éreztem a kis nemzet nagy írójának nyomorúságát oly mélyen, mint Arany iskolai jegyzeteinek olvasásakor.

Ez a fájó gondolat gátol meg benne, hogy kellő érdeklődéssel kövessem Pap Károly fejtegetéseit Arany János pedagógiai módszerének önállóságáról s e szakmában szerzett érdemeiről. Én hiszem, hogy Arany, mint az Akadémia jegyzője, sőt mint szalontai jegyző is, belevitte egyéniségét hivatalvezetésébe, ám aki Aranyt hivatalos pályáin kíséri végig, az legyen vele tisztában, hogy a bú és sivárság területein jár. Pap Károly tanár ellenben örömmel vizsgálja Arany kolléga működését és még arra is naivul büszke, hogy Arany eszméi átszivárogtak a legújabb tankönyvekbe.

2.

Arany eredeti kézirata jórészben elveszett. Pap a maga könyvét néhány diák fennmaradt jegyzetei nyomán adja. (Érdekes, hogy épp ily jegyzetekben maradt ránk a másik nagy tanár, Aristoteles retorikája.) E jegyzetek oly vázlatosak, hogy azok nyomán még az előadó Arany professzor képét is alig lehet visszaképzelnünk. Ez a compendium általában nem lehet egyéb, mint az irodalomtörténetnek a vizsgára készülő diákok számára tollba mondott vázlata. Arany Toldy nyomán írta s oly kevés jelentőséget tulajdonított neki, hogy még Gyulainak se küldte el, akinek pedig mint kolozsvári tanárnak szüksége lett volna ily összefoglalásra.

Pap Károly érdeme marad, hogy odaadó figyelemmel megjelölte azokat a látszólag csekély eltéréseket, melyek Arany és Toldy Ferencz szövege közt vannak. Nem kell magyaráznunk, hogy egy szóval több az Attila mondakörről vagy Nagy Lajos koráról, mit jelent a Buda halála és a Toldi írójának ajakán. Csendesen kiejtett, visszhangos szavak ezek s Pap az igazi filológus szerető akribiájával lel rájuk.

De van a könyvben még valami, alig kimutatható dokumentális érdekesség. Ahogy Arany igeidő-használatában, a félmúlt és folyamatos múlt árnyalatos megkülönböztetéseiben precíz, épp úgy ügyel az írókat karakterizáló jelzők értékére. Ha a mai kritikusnak tetszik egy szép novella, gyorsan kimondja a szót: kitűnő vagy zseniális. Mindannyian tudjuk, hogy ez mit jelent. A jelzők elkoptak a kezünkben. Aranyék nagyon figyeltek reá, hogy még beszédben se mondjanak kelleténél többet. Ha Gyulai meg volt valamivel elégedve, legföllebb ha annyit mondott: Derék munka. A kitűnőt tartogatta azok számára, akiket legnagyobbaknak vélt. A Toldi szerelmére például, bármennyire szerette is, sohse mondta volna, hogy kitűnő, mert némely compositionalis lankadásait tudta. Amikor Arany könyvében egy-egy ily érzékeny latolgatás után megválogatott jelzőre akadok, mintha a nagykőrösi iskolapadján ülnék és maga Arany beszélne hozzám: "Kisebb jelentőségű regény és beszélyírók: Pálfy, Degre, Bérczy, Szatmáry, Obernyik, Vas Gereben stb., s a művészi tollú Gyulai Pál" A száraz névsor után, hallom a tanárt lélekzeni s amint Gyulait két jelzővel igyekszik külön kiemelni, megszólal az író. Ilyenkor elfogja az olvasót Arany áhítatot keltő, kézcsókra késztő hangjának meleg suggestiója. Épp így midőn Vörösmarty színműveiről lévén szó, Arany azt mondja: "a közönség értelmesebb része előtt méltó tetszésben részesültek." Vagy: Teleky László a Kegyencek című dráma "jeles" szerzője - Obernyiket drámái a "derekabb drámaírók sorába iktatták," Czakó írta a "sok szépséggel bíró" Végrendeletet, báró Eötvös József "talpraesett" vígjátékot írt stb.

Egy-egy megstilizált mondat ritkán akad s egész ünnepélyesen hat. Például mikor Berzsenyiről szóltában ilyet mond: "Azonban a tűzlelkű ifjú éjjelenként Horáczcal mulatott, ki legkedvesebb költője volt és verseket írogatott lopva, minthogy atyja ezt tilalmazá." Vagy ugyancsak Berzsenyiről, midőn annak Kis János által való fölfedeztetését adja elő: "Kis elámult, majd közlé néhány darabját Kazinczyval, ki az új költőnek halhatatlanságot ígért, ezáltal megerősíté önbizalmát". Ily szent apróságokért marad nekünk kedves Arany irodalomtörténete, még ha nem is tartjuk kötelességünknek, hogy Pap Károly módjára színes, meleg rajzokat, kiváló részleteket fedeztünk fel a frázistól irtózó tanárnak Kazinczyról, Kölcseyről, Vörösmartyról, készakarva keveset mondó és az eleven szó kiegészítésére minduntalan rászoruló, jegyzéseiben.
 

3.

Ez az önmagát visszafojtó diszkrét tartottság, mely alig érinti vagy éppenséggel mellőzi a tanulmányokban nagystílűen fejtegetett tárgyakat (a nemzeti eposzról, a nemzeti versidomról, Bánk Bánról stb.) vagy a költeményekben földolgozott epochákat és alakokat, csak Petőfiről szóló fejezetben bontakozik kifelé, a nemzetien népies költészet védelmére elmondott rövid, de annál erélyesebb fejtegetésben, (személyes viszonyát Petőfihez egy szóval sem érinti - tán él még egy Arany-tanítvány, aki hallott erről is a tanár ajkáról valamit? Meg kellene írnia.)

Az új és legújabb, régi összeütközésének hamvadt tüzéből még szikrázva s a mai összeütközés előttünk lobogó tüzét élesztve pattannak ki az ily mondatok: "Az ifjú szellem (Petőfi) mind szabadabban kezde röpülni és az új iskola némely hívei döbbenve tapasztalták, hogy az ifjú, kitől a tehetséget elvitázni nem lehetett, egészen más úton halad, mint ők. Innen az éles megtámadások a kritika részéről de amelyek a tanulni nem akaró tanítványt még makacsabbá tevék: ellenben népszerűsége a közönség előtt napról-napra növekedett..." "az új iskola emberei megrótták pongyolaságát s néhol még aljasságot is vetének szemére."

Arany azt az irányt, melyet Petőfivel diadalra vitt, mondja legújabb iskolának, Vörösmartyék új iskolájával ellentétben, mintegy ez elnevezéssel is bizonyítandó, hogy az újjal szembeállított legújabb, nem lehet örökéletű s nem is tarthat arra igényt. Mint van az, hogy amit Arany, az esztétikus és a költő, oly jól tudott - azt epigonesztétikusok és költők, ma már elfeledték? Mi jogon követelik Beöthy Zsolték a pompázatos virágzás után elvirult irány tovább ápolását, a magyar "genius" nevében? A kérdésben van a válasz: mert epigonok.

 

[+] * Olcsó Könyvtár.

[**] ** Babitsnak is így kell tanítania Fogarason!