Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 21. szám · / · Pákh Albert Gyulaihoz írt leveleiből

Pákh Albert Gyulaihoz írt leveleiből
Közli: Kuncz Aladár
5.

Dec. 4. 52. Kedves barátom, itt a casinoban "legeltetvén nyájamat" kapom magam, rad

Ha présbe csavarít, sem tudom, mi akart lenni az a "rad", azért nem is folytathatom szépen indult mondókámat. Annyival inkább, mivel most már itthon vagyok, s akkor reggeli, most pedig esteli 10 óra van. Akarja tudni e dolog dióhéjban szorítottságát? - Leültem könyvtárnoki trónomra, hogy proclamáljak önnek onnan rettenetes dolgokat. Alig kezdem a második sort, beront egy tag (szokatlanul korán, mert én 11 1/2 órára hívtam őket össze) s le kell-e szállanom a trónról. Utána jöttek a többi tagok s megindult a könyvtári gyűlés; melynek sok mindenféle szép dologról kellett volna értekeznie, azonban - ilyen az emberiség! - egy egyetemi tanár kezdeményezése után leginkább a felett folyt a vitatkozás, hogy micsoda disznóság volt megint: a budapesti bordélyokat sorra betiltani (amit mint szomorú factumot ezennel ön is megsirathat). Jóllakván, megebédeltem a Liciniusnál. Hazajöttem, végig feküdtem azt a divánt, tele nagy gondolatokkal s falatokkal s biztattam magamat, hogy majd mindjárt folytatom azt a levelet, csak előbb hadd mossam meg azt az újra bomladozó jobb lábat. E közben elolvastam vagy két fejezetet Thackeray-ból - azután még mindig húzódoztam ettől a szörnyen megunt mozgatástól. E közben bejött az az én mamelukom; az a fekete Homér és mintegy négy fertályig azt nyögte, hogy nincs pénze, hogy Lisznyainak sincs, hogy Kertbenynek sincs, hogy senkinek sincs. Végre adtam neki 36 krajcárt, útnak eresztettem, gyertyát gyújtottam, s elkezdtem mosogatni. Bevégeztem, elfáradtam, újra végig nyúltam a divánon, neki estem Thackeray-nek, de már ekkor a lelkiismeretem úgy furdalt, hogy soha én ennél az embernél unalmasabb embert nem találtam és sajnálni kezdtem a fordítóját, Sűkeyt. Mikor éppen legjavában sajnálnám, betoppan Csengery s azt kérdi: "Megindult-e már a lap?" Tudja ön, az a lap. Hogy én mit feleltem neki, majd kifogja fejthetni az alább megírandókból. Midőn ő elment, elkezdtem vacsorálni, kenyér és vízporciómat leküldtem ősei honába - s végre post varios casus itt vagyok - és nem tudom, mi akart lenni az a "rad!" - Uff!

Hallgasson tehát elmondom miért akartam önnek már ma reggel írni. Tegnap estve történt a rettenetes kiábrándulás s a legkomolyabb férfiú vagyok még most is, midőn e sorokat végre megírhatom önnek. Épen két táblabíró füstölte teli a szobámat, midőn az esti szürkületben két tekintélyes férfiú nyit be hozzám, az egyik Számvald, a másik Jókai - mindkettő téli kabátban - rosszat sejtettem. Némán kezdték magokat tájékozni vendégeim céljuknak megfelelő ülőhely iránt. "Széna-e vagy szalma?" rivalltam közbe. Széna is, szalma is - mond az egyik. "Egyet kértünk, kettőt adtak! - a másik.

Végre kibontakoztak kabátjaikból s e lutheránus feleletekből. Mellőzvén az emlékírói pontosságot, a dolog ebből áll: Festetics engedélyt kapott, Jókainak, mint hallom, briliáns ajánlatokat tett s Jókai átment hozzá, hagyván minket a faképnél. Eszembe jutott korábbi, egészen ellenkező ígérete, eszembe jutott sok más is s kifejezve sajnálkozásomat, elkezdtem vigasztalódni. Tegnapi beszélgetésünk eredménye: lesz két új lap. A Festeticsét (Délibáb) Jókai fogja szerkeszteni, ez lehető legfényesebb kiállítású lesz, divatképekkel s egyéb csecse mellékletekkel; hirdetése már talán holnap fog megjelenni. A mi lapunk (melynek szeretnék valami jó nevet találni - gondoljon egyet!) minden órán várja a concessiót, a relatiók Laabról s másunnan itt vannak s a legkedvezőbbek - megmondtam Számvaldnak, hogy legalább annyit eszközöljön ki, hogy egy időben jelenhessen meg a hirdetés amazéval, különben utoljára maradunk s csekély népszerűségünkkel majd csak holmi előfizető-maradékokat szedhetünk össze a három lap után. Programunk némi változásokat szenved. A divat kürtölést egészen átengedjük a Délibáboknak s a három divatlap után, mint afféle kapaszkodók egyelőre az olcsóság által fogunk iparkodni vonzani. Egyszerű, olcsó, szolid kiállítás, ez az, amire nézve tegnap megegyeztünk; ha boldogulunk, egy 1/4 vagy 1/2 év múlva magasabb húrokat fogunk pendíthetni. Különben arról is biztosítottuk egymást, hogy egymás megbuktatásán nem fogunk dolgozni s egymásnak holmi rossz munkákat adunk is, aki pedig megbukik, a másnak engedi át előfizetőit. Ennyiből állott körülbelül tegnapi beszédünk. Bizony szétmentünk mi, ön tán sírva fakad. Ne tegye - nincs baj.

Nekem ugyan sok baj. Midőn magamra maradtam, ily formán merengtem. Szegény fiú te, aki sánta vagy, mennyire örülnél, hogy lesz egy populáris ember, aki előfizetőket csődit, aki írókkal, közönséggel elvégzi a dolgot, míg te boldog semmittevés közben újra talpadon épülsz s majd azután háromszoros erővel állasz ki a kész síkra! - Most neked kell előállnod, neked kell gondolkodnod, neked kell sántítanod a lélek és test országában, valamint a mennyekben, úgy itt a földön is. Szegény üldözött! - Nem soká merengtem így. Felbuzgott bennem a régi vér - azaz hogy az új vér, mert a régit Laabon hagytam. S kezdtem a boldogulás reményeit előszámlálni ujjaimon - s mondám, komolyan mondám: Megélünk! - írót a változás által egyet sem vesztünk; néhányat nyerünk. Keményék, Csengeryék s az egész hajdani P. Hírlap annál szorosabban simulnak hozzánk. Eötvös ma este, midőn a sok lap hírét hallá, igy kiállta fel prófétai lélekkel: "a P-é lesz a legjobb!" Mondom önnek, hogy én is ezt hiszem. Magunk urai vagyunk, szabadabban mozoghatunk. Komolyság és humor dicsőségesen fognak egyesülni lapunkban. Nem kell mondanom, hogy önnek most egy másodpercig sem szabad kételkedni, hogy ön lesz fődolgozótárs a lapban - megfelelő honoráriummal, magától értetődik, Akikkel levelezésben van ön, hívja fel őket - majd én is írok nekik, de elébb látnom kell a régi programot, hogy megcsinálhassam az újat. Szeretnék hetenkint többszár megjelenni, ha nem háromszor, legalább kétszer, különben egyszerű kiállításunkkal a mai luxuriosus világban nem sokra megyünk. Igen jó lenne, ha ön már most is itt volna, hogy annál puhábbra vethessük meg az ágyunkat. De mihelyt kezemben az engedély, tüstént egy levelet lódítok Önhöz, miben csak egy szó lesz: "Megvan!" - de értelme az lesz, hogy akkor némi pénz felett is disponálhatunk, minélfogva ön mindent elfogand követni, hogy lóhalálában ide szabaduljon, ha csak lehet. Mozognunk kell mindenfelé - én pedig sánta vagyok, sánta, a szerelem sántája - mint ön régen tudja:

Isten áldja meg. - Vajon kivehetett-e ön e levélből annyit, miképp én erősen hiszem, hogy egy csepp okunk sincs desperálni? Kimondom inkább még egyszer

barátja Pákh