Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 20. szám

Gellért Oszkár: Vers Mohamed lányáról
(Sarajevoi emlék)

Óh Mohamed lánya fel ne lebbentsd
Orcádról sürű fátyolod még.
S ne kérdezd, hogy tetszel-e; lásd, hazudnék,
Ha orcádról adnám csak a választ.
Lábadról papucsod hadd fúvom előbb le
Mint drága cigarettről a hamut,
Hadd fejtem előbb ki harisnyádból a bokád
Mint héjából a gyönge faágat,
Derekad bugyogódból hadd bontom előbb ki
Mint zöld burkából a tejes diót,
Válladról inged hadd csókolom előbb le
Mint külső szirmát a kinyílt rózsának...
Óh Mohamed lánya fel ne lebbentsd
Orcádról sűrű fátyolod még
S ne kérdezd, hogy tetszel-e; lásd, hazudnék,
Ha orcádról adnám csak a választ.
Óh hadd előbb,
Óh hadd előbb az illatot beszívnom,
Mit a te rózsatested áraszt.

Óh fel ne lebbentsd fátyolodat még
S ne kérdezd még, hogy szép vagy-e nékem.
Várj. Előbb letépem
Mind, ami tested rejti,
A fátyolod hadd még. Az orcád csak aztán.

Óh meztelen térdek, óh csípők, óh keblek!
A fátyolod hadd még. Az orcád csak aztán.
Várj, várj csak, a hátad is elmulasztám,
Várj, várj csak, míg eltollak s megperditlek.
Így. S most már... így most már szabad.
Most vesd le a fátylad magad!

A fátylad magad. Vagy várj csak, még azt se,
Majd azt is én, azt is én... Óh, ha előbb
Így körülcsavarhatnám, körül a nyakadon,
Kötélként a nyakadon mind szorosabbra
És leshetném, leshetném viruló testedet,
Míg halványan, halkulva, halálszínre válik -
Óh és ha csak akkor sóhajtanám néked,
Hogy tetszel, hogy szép vagy, hogy vágylak,
Óh és ha csak akkor venném le a fátylad,
Hogy betakarjam véle a testedet állig.