Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 20. szám · / · Hatvany Lajos: Könyvek

Hatvany Lajos: Könyvek
Az öreg Strindberg

I.

Kamarajátékok: [*] összesen 4 színmű. Strindberg odaírja alcímül: a hatvan éves ember színháza.

Az öreg Strindberg nem ura többé mérgének s így alakjainak és a színháznak sem. Színművei előadhatatlanok, elképzelhetetlenek, ügyetlenek, idétlenek, elgondolásban, megcsinálásban egyaránt zavarosak, ez a fogatlan szájban tajtékzó düh, a tehetetlen görcsbe szorult kéz, ádáz, borzalmas, hajmeresztő, hatalmas, néhol fenséges színháza.

Ily, önmagát ellenmondásban megsemmisítő mondat, mely e színműveket egy lélekzetben mondja zavarosaknak és fenségeseknek, fejezi ki leginkább azt a hatást, melyet Strindberg, a világnak, a színpadnak, sőt önmagának is ellenmondó darabjai reám tettek, amint közvetlenül a legbiztosabb színpadi tudással fölszerelt s amellett igazán művészi jelenet után, még csak nem is művészi kezdetlegességű jelenetekre akadtam s a nagy író mély és szép soraiból minden átmenet nélkül zökkentem balé a toporzékoló öreg gyermek vad félrebeszéléseibe.

Mint van az, hogy ez az író, ki a világnak legtágabbra nyílt képét hordja magával s ki mint Goethe, oly járatos az összes pozitív és humánus tudományokban, minden tudásából csak diszharmóniát, zavart, ziláltságot, kétségbeesést olvasott ki s valóságos ellen-Goethe gyanánt, életre-halálra kimondott nagy átokkal szájában, rémesen öregszik meg? Ennek a zsémbes, nagy öregnek ugyanis az a főbaja, hogy nem tudott sohasem igazán megöregedni. Illetve tizennyolc évének egész frissességével öregedett meg. Frissen, szűzien, érintetlenül hozta el abból a korból düheit és elkeseredését. Mert csak a szatócsok boldogok 18 éves korukban. Az érzékeny ember akkor jut rá, hogy az iskolapadon szőtt álmok és a világ valósága közt nagy a különbség. Sokakat az évek és a fejüket agyba-főbe kólintgató élet, némelyeket a bölcsesség túlsegíti ezen a krízisen. Strindbergen nem segített semmi. Ez a krízis maradt egész életre kiható élménye. Természetes, hogy az első kiábrándulások szerelmi téren érték. Innét ez érzelmes, remegő, gyöngéd trubadúrlélek visszára visszált "minnesang"-ja, a haragos ócsárlásba fordult Énekek Éneke: az Apa tragédiája.

Ezt a témát írta meg minden darabjában, novellájában, regényében.

Amíg szeretett és szerettetett, csak a nő fájt neki, kinek ölében sohsem nyugtathatta gondtalanul, puhán, lágyan, magát teljesen átadón, fürtökkel pompás, szegény költőfejét.

Ma már fáj neki más is: fáj neki minden. Ugyanaz a kiábrándulási processzus, mint egykor a nővel szemben; a dolgok nem olyanok, amilyeneknek képzelni szeretnők s Strindberg kimondja az ítéletet: tehát rosszak. Az aggkor nyugalma éppoly keveset ér, mint a gyermekkoré. Elül-hátul, ahova tekintsz, sehol se leled azt, amit találni szeretnél. A világ bús és csúf, mert önmagának él és nem a számodra termett.

Ez első tapasztalás iszonyodása kígyózik végig az öreg író legújabb írásain is. S minthogy most a nemek harcán túl, az emberi fájdalmak és gyűlöletek új és ismeretlen területeire hatol s a letaposott, közismert, mindenkitől átélt, sőt kiélt érzések műfaját, a drámát választotta elmondásai számára, misem természetesebb, mint hogy drámája kezdetleges. Ezen nem szabad fönnakadni. Vagy tán jobb volna, ha az emberi lélek e prairie-it és szakadékait is kimérnék, betöltenék és kiegyenlítenék a szenvedélyek mérnökei, sínpárlerakói, töltésemelői és hídépítői, a kitűnő Sudermannok és még kitűnőbb Bataille-ok?

Örülni kell. hogy vannak még primitív őserők és hogy kortársaik lehetünk. (Gauguin és az öreg Strindberg. Valami hajt, hogy leírjam ezt a két nevet, így egymás mellé. Csak épp hogy leírjam. Minden egyéb - Isten ments, tán párhuzam, sőt annak sejtése is! - épp azt az árnyalatot homályosítaná el, melyet éreztetni akarok.)

 

[*] * Kammerspiéle von August Strindberg. Georg Müller's Verlag, München.