Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 18. szám · / · Figyelő

Bálint Aladár: Gauguin - Van Goghról

Van Goghnak Cassirer kiadásában összegyűjtött leveleivel zárul a Gauguin és Van Gogh arles-i együtt-tartózkodását megelőző időpont. Agyat emésztő megfeszített munkának, szomorú botrányoknak, kettejük között kitört konfliktusnak és Van Gogh tragikus megrokkanásának ideje kővetkezett ezután.

Mindketten csendesen porladnak azóta és személyes természetű súrlódásuk élét rég elmosta az idő. Művészi törekvéseik extraktumát azonban felszívta a mai piktúra és ezért ma is aktuális még Gauguinnek a Mercure de France-ban megjelent, körülbelül húsz esztendővel ezelőtt megírt és a Kunst und Künstler által kiásott egyik cikke.

Gauguin írásának eredetileg az volt a célja, hogy Van Goghgal való arles-i együttdolgozásuk és Van Gogh megőrülése körül támadt mendemondákat elnémítsa. Sokan ugyanis az ő pszichikai hatására vezették vissza legbensőbb barátja megőrülését.

Hogy minél teljesebben és meggyőzőbben cáfolhassa meg az egészen alaptalan és még látszatra sem valószínű vádakat, sok érdekes intimitás felsorolásával védi igazát és együttélésüket, egymáshoz való viszonyukat, kifejlett írói készséggel ismerteti.

Van Goghot degenerált és születésénél fogva gyenge embernek tartja, kinek fivére is megőrült. Voltaképpen nem is ment szívesen Arles-be. Egészséges ösztöne tartóztatta őt ettől az úttól és csak barátjának túlságba menő szeretete és e szeretetnek folytonos ismétlése győzte le aggodalmait.

Gauguin francia volt. Rafinált és nagy kultúrájú művész, kinek primitívsége alapjában nem volt egyéb, mint a kultúrabőség túlfeszültségének kilendülése. És nem csoda; ha Van Gogh hollandi mivoltát, naiv és könnyen befolyásolható karakterét kissé felülről szemlélte. Szerinte befejezetlen és az ő hatása alatt bontakozott ki a stílusa. Színharmóniái gyöngék, monotonok, a győzedelmes harsogó hang hiányzik belőlük.

- Mikor Arles-be érkeztem - írja - akkor Vincent még önmagát kereste, míg én akkor már sokkal öregebb, kész művész voltam.

Csodálkozik azon. hogy Van Gogh mennyit haladt, mióta együtt vannak. Rendetlennek tartja őt, aki lakását, dolgait nem tartja rendben, festékes tubusait sohsem zárja el, még a gondolatait sem szabályozza és az őrület pózát tetszelegve ölti magára.

Csakugyan degenerált ember volt Van Gogh, kevés erejét felőrölte a munka és barátja iránt érzett - a primitív emberek határtalan és kritika nélkül való -, szeretete, lelki egyensúlya felborulásával brutális inzultusokban megnyilvánuló ugyancsak primitív, vad gyűlöletté változott.

Megrázó drámai mozzanatok egész tömege tárul elénk Van Gogh lelki elborulásának megírásában.

Több ízben arra ébredt éjjel Gauguin, hogy barátja az ágya mellett áll. Egy este minden ok és előzmény nélkül a kávéházban feléje csapott egy poharat.

El kellett válniok. A válás előtt Gauguin este künn sétált a téren és háta mögött felhangzott barátja rendetlen lépéseinek kopogása. Hátratekintett és Van Gogh nyitott borotvával rohant feléje. Különös szerencse, hogy meg nem ölte.

Van Gogh hazarohant és éjszaka ugyanazzal a borotvával, mellyel Gauguint megtámadta, egyik fülét tövig levágta.

Mikor kissé felépült, fényes nappal becsukta az ablaktáblákat, lámpát gyújtott, ágyba feküdt és egy szolgával fülét "emlékül" elküldte az egyik bordélyházba.

Őrültek házába került. Sokszor annyira visszanyerte öntudatát, hogy hosszú ideig dolgozhatott: Az élethez való nagy szeretete leromlott energiáit egyensúlyba hozta. Több gyönyörű képe ezekben az időközökben készült.

...Kedves Mester - (ez volt az egyetlen eset, hogy ezt a szót használta) - fejezi be cikkét Gauguin - inkább méltó hozzám, ha tiszta öntudattal halok meg, mint ha lealacsonyító állapotban.

Golyót röpített testébe, és egy órával később ágyában pipázva, teljes lelki épségben, a művészet forró szeretetével és az emberek gyűlölete híján meghalt.

Gauguin cikke teljesen kimeríti a történtek drámai részét.

Nem kísérli meg, hogy megokolja barátja lelki elváltozásának benső rúgóit. Alkalmasint sok becses adat veszett el így.

Igaz, hogy e két ember művészi kifejlődésének nincs sok köze e szomorú időszak inkább a pszichiáterekre tartozó részleteinek feltárásával. Azért mégis izgat bennünket, mert csak hozzájuk tartoztak ezek a mélyen emberi vonatkozások. De hát elhallgattak mindketten.