Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 16. szám · / · Jász Dezső: Vaszerics Péter

Jász Dezső: Vaszerics Péter
I.

Késő ősszel, mint rendesen - a Vénuszban, ebben a piszkos külvárosi kávéházban üldögélt Vaszerics Péter. Gyötrelmes hely volt - mint a pokol. Már éjfél lehetett. Az asztalok üresek voltak. A székek fonákul összebolygatott rendje mintegy jelezte az eltávozottak gonoszságát. Csupa elvetemült, kitagadott, megcsúfolt ember járt ide. A levegő tele volt komisz cigarettafüsttel, szennyes volt, mérgező, tűrhetetlen. A lámpák pisla fényét elnyelte, szétszaggatta a szürke sűrű atmoszféra.

Vaszerics Péter lustán elnyújtózkodott a kemény széken és oldalt a kezeit lelógatta. Idegenül, mintha nem is az övéi volnának. Hosszú, rongyos cipős lábait kinyújtotta messzire az asztalon túl és mereven elbámult a kávéscsészéje fölött. Akárha valami elfogódottság lepte volna meg. Feje a mellére lógott, hosszú száraz haja pedig mint egy ijesztő gúnyos szőr-korona övezte kemény homlokát. A nézése megtört volt és határozatlan - mint mindig.

Pár órája ült már. Lassan fölkelt azután, otrombán és ügyetlenül. Nyaka köré csavarta gyűrött kopott kendőjét s fölhúzta rongyos kis kabátját. Elindult.