Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 14. szám · / · Figyelő

Lengyel Menyhért: Pinsky

A múlt év október havában egy különös alakkal találkoztunk a csodálatos lények ama tömegében, amely a berlini Metropol és Café des Westens kávéházak törzsközönségét alkotja. Pedig az őrült figurák e mulatságos áradatában bajos feltűnni - e két kávéházban tanyázik ugyanis a berlini bohém világ s a pesti New York fantasztikus alakjai, vidéki színészei s merész költői szégyenkezve bújhatnak el a berlini kollegák előtt. - Ott ugyanis a bohémséget is komolyan veszik s összes régi rekvizitumai érvényben vannak, némi szelíd újításokkal vegyesen. Ott tehát nemcsak fekete ingek, egészen lyukas cipők, végképp leberetvált emberek (a koponyát is!) s viszont övig érő szakállal s Medúza-szerű hajfonatokkal díszített alakok vannak jelen, hanem néha - különösen a kolleganők részéről - a viselet és viselkedés oly merész árnyalatai pattannak elő, amelyek dermesztőleg hatnak az edzettebb idegrendszerekre is. (Kedves, bolond figura "Vízihulla" - ez egy nő neve - hol csavarogsz most az éjszakában?)

Hát mondom, ebben a fantasztikus társaságban bukkant fel a múlt év őszén David Pinsky, aki nem holmi merész külsőségekkel, hanem e társaságban egészen szokatlan tulajdonságokkal: egyszerűséggel s valami isteni jámborsággal keltett élénk figyelmet. Egy tömzsi kis ember, szelíd kék szemekkel s tömött szőke bajusszal, egy jámbor és közlékeny bocher, afféle szegény lengyel zsidó, mint egyházi tanító a gazdag bérlők nemesi udvarán. Mindenki előadta, hogy most jött New Yorkból, ahol asszonyt és családot hagyott - mert Reinhardt kábelsürgönyt küldött neki, hogy a jövő héten kezdődnek a próbák a "Kincs" című darabjából. Ez októberben volt, a hónap elején, gyönyörű ősz járta, a Thiergarten, ahol akkoriban sokat sétáltunk, tüneményes színeket produkált. Hát jó - a jövő héten kezdődnek a próbák. De mindig közbejött valami. Egy más szerző, egy más darab, Reinhardtnak valami új terve - majd egy színésznő lett hirtelen beteg, majd valami más történt -, a színháznál mindig történik valami - már tél is lett, havazott s a kávéházakban még jobban összebújtak az emberek s aztán megint kitavaszodott, a természet a maga ősi változatlan rendjét konok következetességgel csinálta végig, de a Pinsky Schatz-ja csak nem akart előkerülni. - "Majd a jövő héten" - mondták neki, ha valakit elő tudott fogni a színházi irodában, mert a fő Isten Reinhardt ritkán volt megközelíthető - "Majd a jövő héten" - mondta ő boldog bizalommal és várt s írta haza, New Yorkba a leveleket az asszonyának, s csókoltatta a kisfiát, aki éppen akkor született, mikor ő elutazott s akire felette kíváncsi volt, hogy ugyan hogy nézhet most már ki.
 

Egyébiránt rendületlen nyugalommal ült a kávéházakban s abszolút nem látszott rajta, hogy végképp el van züllve. Pedig a jámbor nagy nyugalma alatt fene nyugtalanság lappanghatott. Borzasztó munkás ember, sok-sok darabot írt már, amelyeket Oroszországban s New Yorkban zsargon nyelven, zsidó színházakban adtak elő roppant sikerrel, amiből ugyan keveset váltott pénzre. Nem fizettek neki. Vannak olyan gyámoltalan emberek, akiknek nem fizetnek. S lapot szerkesztett odahaza s most azt is abbahagyta, mert hiszen át kelletett jönni a tengeren, készülni a nagy premierre, a Deutsch Theaterben, a kontinens legelső színházában, amely megnyitotta Pinsky előtt a jövőt, a ragyogó új élet aranykapuját. Pinsky mindent abbahagyott, nem tudott dolgozni, minden este reggelig a kávéházakban ült s várt, egyre várt. Közben végképp kifogyott a pénze s akkor eladta magát szőröstül-bőröstül egy kiadónak. Valami tíz új darabját kötötte le, összes, egész életében megírandó műveit. Kapott érte vagy kétezer márkát. Így várt és ült ott és már mindenki ismerte, szerette és sajnálta, április elején már egész határozottsággal mondták neki, hogy "a jövő héten", olyan határozottsággal, hogy elment a szabóhoz és frakkot rendelt a premierre. A szép új frakk elkészült s akkor megjelent a kommünique, hogy a Schatz a jövő szezonra halasztódott - "mint első újdonság" s akkor a szegény Pinsky felvette a szép frakkját és elment - a Lessing-színházba a Bahr Koncertjét megnézni, mert azt akkor játszották századszor. Azután összepakolt és hazautazott New Yorkba s "majd a jövő szezonban" - mondta még mindig reménykedve s az emberek sírni szerettek volna a dühtől.

Nagy vihar volt akkor a Metropolban és a Cafe des Westensben. Szidták Reinhardtot, mint a bokrot s a színházat, ezt a csalfa intézményt általában, mely játékot űz az emberekből, a költőből, kiforgatja a pályából, agyonlapítja, megakasztja, meggyötri. Mert a Schatz valóban nagyszerű darab s Pinsky a legtehetségesebb emberek egyike s van egy darabja, "Gabri és a nők", mely szép és nemes s Pinsky biztos tipp, egy előkelő s jó író, aki majd még nagyon felül lesz, ha nem a jövő héten, a jövő évtizedben - de ki adja neki vissza ezt a nyomorult esztendejét, ezt a halálos elgyötrését, munkában való megakasztását - kegyetlen elfárasztását. A költő sok küzdelem után végre is boldogult - írják az életrajzokban - és ez ott nagyon szépen hangzik, de mi most szemtől szembe láttuk, milyen ez a fejezet egy költő életében s valljuk, hogy ezek a fejezetek igen bátran kimaradhatnának, mert ki tudja, hány tehetségese ember sorsa, élete végződött már el az ilyen első fejezetnél.