Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 10. szám · / · MÓRICZ ZSIGMOND: ZSOLTÁROK KÖNYVE

MÓRICZ ZSIGMOND: ZSOLTÁROK KÖNYVE
LXIX. ZSOLTÁR.
NAGY NYOMORUSÁGBAN SINYLŐ EMBER ESEDEZÉSE

Szabadits, szabadits óh Isten,
Mert a viz, mert az ár elsodor.
Mély sárba, dágványba sülyedtem,
Az örvény elborit, rám omol.

Elfáradt, kiszáradt a torkom,
Elbágyadt, elborult két szemem,
Kiáltok, jajongok a porban,
Mert várlak, idézlek Istenem.

Több gyülöl, több üldöz, mint a por,
Oknélkül, ártatlan zaklatva.
Te ismersz, te láthatsz; szivem forr,
Hogy hiszek, hogy bizom szavadba!

Szavadért, nevedért gyalázást,
Szenvedek, eltürök lenézést:
Epedek, esengek érted s lásd
Jövevény lettem én, jövevény;

Gyalázód legyaláz cudarul,
Mert Érted, mert Véled cselekszem:
Ha sirok, bőjtölök rám fordul
S gyászomban kicsufol ezer szem.

Leszólnak, szidnak a kapuban,
Kicsufol, kidalol a részeg:
De áldlak, imádlak én Uram,
Mert lelkem, mert szivem felvészed.

Emelj ki, ments ki az iszapból,
Ár, örvény, verem el ne nyeljen:
Kegyelmed, irgalmad s jóságból
Szent orcád tünjék fel a helyen.

Légy közel, váltsd meg bus lelkemet,
A szégyent, pirulást Te látod,
Megtörten, betegen lehellek,
S részvétet, vigaszt nem találok.

Mérgeket kevernek étkembe.
Ecetet, hánytatót, ha innám:
Vakitsd meg, roskaszd meg éltembe,
Dobzóknak, hetykéknek hálót hányj.

Palota lakásuk pusztává
Busuló haragod tapossa:
Kit kedvelsz, kit szeretsz értük lásd
Pusztáknak, hegyeknek lakossa.

Gyüjtsd egybe, szedd össze gazságuk,
Életet, váltást ne érjenek:
Nyomorult szenvedő rabságut,
Emeljen fel engem érdemed.

Énekkel, hálával dicsérlek
S kedvesb ez ökörnél, tuloknál:
Óh öröm betegnek, szegénynek,
Hogy az Ur, az Isten reánk vár.

Dicsérjék az egek s föld martja,
A tenger és mi él, szent nevét,
Mert Siont és Judát megtartja,
És benne szolgáit, hű népét!