Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 8. szám · / · FIGYELŐ

KAFFKA MARGIT: ALBA NEVIS: NÁSZ ELŐTT

Legtávolabb álljon tőlem minden olyas aggodalom, mely az ízlés nevében tilalomfát állít bizonyosfajta témák, bizonyos oldalú költői megnyilatkozások elé, ha ezek nem férfi-, hanem asszonyembertől erednek. Hogy asszony ne írhasson őszinte lírát bármelyfajta szerelmes érzéseiről, mert ha nem óvatos ebben, nem fog tetszeni, - rég fennálló viszonyok folytán idegzetbe-évült önkénytelenséggel ellenszenvet ébreszt - a másiknemű emberben. "Férfiaknak nem kedves hang, mert megelőzi, - asszonyoknak, mert leleplezi őket!" mondotta egy okos ember, akire haragudnom kellett ezért. Nem, - nem lehet épp csak asszonyverseknek megkülönböztetően ez és férfiak verseinél jobban ez a céljuk: szerelmes hajlandóságot kelteni vagy megőrizni. Még feltevésnek is szégyenkezni való szempont ez és távol maradjon tőlem, amikor ezen tűnődöm: miért nem kellemesek nekem sem e versek, még csak nem is kellemesek, holott bennük rím és mérték többnyire helyén, poént aláhúzva; pár szólam magyarán, pár jelző néha színesen és biztosan van is megakasztva és egymásba költve. S látnom kell: olyan egyszerű kérdés ez, hogy gyerekes elfogultság lenne fiziológiai megfejtésekkel bajlódni; nem a szemérem hiányzik e kis kötetre való poémából, hanem a költészet.

"Mária kihúzta hajtűit, leszedte a kontyát, előkereste a bontófésűt és kigöbözte a fűző zsinórját." - Lehetséges volna-e a fenti tőmondatokat költeménnyé kapcsolni, ha mindjárt néhány plasztikus jelző, eleven szólam árán is? Pedig a jelzett egyszerű ténykedések gyönyörű verset lobbantottak ki egy mai poétából, melyben benne minden féltudattalan asszonybűbáj, férfimegdöbbenés s a kettő mindent jelentése egymás számára. Szinte a szemünk láttára válik épp mostanában verstémává számos örökre költőietlennek hitt tárgy vagy jelenség: az evőeszközök nemesen graciózus, előkelő kezelése, a pénzetlenség nehéz nyűge, semmit sem finom betegségek gyötrelme, lomkamrák, világító udvarok vagy büntetőjogilag nem épp kifogástalan polgári cselekmények. De mind és minden fel van avatva, királyi olajjal kenve, mihelyt csak egy igazán szép vers íródott a hatásuk alatt. Vagy inkább mindezek ürügyén; de költemény lett és nem a címül megnevezett dolog rímes felsorolása, kijelentése, előzményeinek és következményeinek egybevetése; mert száraz és üres kadenciákat nem virultat ki finom, gyökérző, nedves elevenségű, örökillatú poézisvirágokká pusztán az, hogy tárgyuk vagy címük a mindenha leggazdagabb forrású költészet-ér, a szerelem.

Kell-é rehabilitálnom a jobban-érzékies szerelmet is, mint költeményürügyet épp sajátságosan ama poézisében? Csak ami az utolsó hét bő esztendő terméséből szinte részünkké váltan él velünk; - mennyi szépség, mennyi és milyen alakban? Himbálva a nyári kertben piros hintaágyon, loholva elnyúlt tagú fellegek hajszáin, hernyókép feküdve át lepkék hímes raján, aranyasszony szoborrá dermedten, héjakép vijjogva az avar fölött vagy halottan pihenve a tavasztól halott szűz kemény, virágos mellén. S a többiek! "Egy tábornok agg lábán a vörös stráf" - s e sajátságos vers minden nedves színheve friss reggeli diadalérzések ujjongásában vibrál; - s hogy átverődik ugyanez másszor Gellértnél a tagadással kísérletező férfigőg kudarcán: "Nem lehet már így sem!" S hogy rejtőzik a tagadásba nemesedve egy magaalkotta más ideál felé hajtottan itt: "Az asszony csak asszony, de meg kell halni; s kevés a férfi, bajtárs és barát, hogy teljesítsen, harcoljon és értsen", - vagy milyen teljes gyümölccsé érik Lesznainál a legasszonyibb, mindennél "kimondottabb" asszonygondolatban: "Megcsókoltad kis gyermekem", - hogy újra édesen ködlő emlékezéssé halkuljon Kosztolányinál egy beteges és szent kamaszfiú-korra. - - Óh, senki nem vádolhatná rejtőzködő és ravasz prüdériával e versek íróit, - a tárgy s az érzés, sőt a kifejezés hajszálnyival nem szerzetesibb; - csak éppen hogy jó versek ezek, ha férfi, ha asszony írta is őket.

Most pedig idézeteket kellene mondanom az Alba Nevis kötetből; hogy rosszhiszeműnek mondhassanak. De nem, - szinte akárhonnan idézhetnék! "Látott-e, mondja, tegnap délután? Látta azt a szőke fiút velem? Józsinak hívják, szép, kék a szeme. Józsi a vőlegényem!" - így indul egyik, mely az asszonyember tehetetlen egyférjűségét, hűtlenségre akarva is tudattalan gyarlóságát látszanék példázni. - Van egyetlen vers a füzetben, ahol - groteszkül és nyersen bár - meg van ütve valami mélyebben emberi hang. Az éj csendjében sírva zümmög át a szobán az enyves légypapír-süveg kis elítéltjeinek "hattyúdala" s a néma óra magánya kísértetien ráfigyeltet e furcsa borzalmára a haldoklásnak. - "Csak állat sírhat ily keservesen, csak ember nem értheti soha meg!" Lapos és cammogó két sor, de mond valamit. Ám a vers folytatódik. Két kis légy indul most a süveg két oldalán, az egyik természetesen nőcske, a másik hímecske. Már lépre mentek, már fogva tartja őket a tragikus halálmézga, beleragadtak az enyvbe, mikor egymásba villan először a tekintetük. E pillanatban úrrá lesz rajtuk a világot átfogó hatalom, egymást akarják minden poklokon át, de ó, az enyv oly ragadós; egy-egy darab láb, ott egy darab csáp vagy szárnyizület marad el véresen, míg a csonka két torzó halálverítékkel borítva, végsőt hördülve egymás közelébe ér. Nyakukat (?!) előrenyújtják s a szájuk egybeforr az első-utolsó csókban. "Ezeknek volt egy percük legalább, ami az egész élettel felért" sóhajtja el a költő ...

Nem jó versek ezek. Ha sokkalta jobbak volnának. tán lenne még néhány szavam arról, mi értékűek az egyhúros hangszerek. Mert hangot ilyenen is lehet kiverni, de muzsikálni lehet-é vajon; s a líra egyéb-e, mint teljes egész skálájú muzsikája egy gazdag léleknek? Az ember egyébbel is kerülhet lelke húrjait megzendítő viszonyba, mint egy másiknemű emberrel; s még ebbe is belerezdül megszínesítőn, összefoglalón, halkítva vagy fokozva; át- meg átjárja ezer egyéb: természet, kultúra, ember, munka, könyvek, gyermek, sors és legfőképp önmagunk. Élet nem gondolható szerelem nélkül, de költészet, igazi, már volt is egynéhány. A cél nem ez; - nincs ok levenni egyetlen húrt is, sőt felajzani mindet teljes harmóniára és teljes kifejezülésre. Mindenképp többet kell, hogy halljunk és lássunk e rikoltó és pőre egyoldalúságnál, melyre mohó kizárólagossággal veti magát a félrevezetett ízlés, mert benne "zászlóvivő" forradalmiságot ás "mártíros" érdekességet vél találni.