Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 6. szám · / · LUKÁCS GYÖRGY: SÖREN KIERKEGAARD ÉS REGINE OLSEN
Az egyetlen valódi ellentét az életek között az, hogy abszolútak-e vagy csak relatívek; hogy éles vonalban válnak-e el egymástól az egymást kizáró ellentétek és egy percig sem marad együtt a másikkal, ami kizárja azt. Az az ellentét, hogy "vagy-vagy" formájában vannak-e felvetve az életproblémák, vagy pedig "ígyis-úgyis", az igaz kifejezése annak, ha elválni látszanak az utak valahol. Kierkegaard azt mondta mindig: én becsületes akarok lenni. És ez a becsületesség nem jelenthetett kevesebbet mint a kötelességet - a legtisztábban értelmezett - költő princípiumok szerint élni az életet; a választás kötelességét és a végig elmenés kötelességét minden úton és minden válaszúton.
De ha néz az ember nem lát utakat és válaszutakat és nem talál sehol sem egymástól élesen elváló ellentéteket: egymásba folyik és eggyé válik minden. És csak ha elfordítjuk szemünket valamitől és csak nagy sokára nézünk ismét vissza rá, akkor lett valamiből valami más; sőt talán akkor sem. És a Kierkegaard egész filozófiájának minden tartalma ez volt: fixpontokat megállapítani az élet szüntelenül ingó átmenetei között és abszolút, minőségi különbségeket az összeolvadó árnyalatok káoszában. És olyan egyértelműekké és egymástól oly mélyen különbözőkké tenni a különbözőknek találtakat, hogy a közlekedés közöttük, az átfejlődés lehetősége az egyikből a másikba ne moshassa el többé azt, ami elválasztotta őket egymástól. Tehát a Kierkegaard becsületessége a paradoxiát jelenti; azt, hogy örökké el van vágva egymástól, ami nem nőtt már össze az egykori különbözőségeket végleg eltüntető új egységgé és hogy választani kell a különbözök között és nem lehet "középutakat" találni és "magasabb egységeket", amik feloldják a "csupán látszólagos" ellentéteket. Tehát nincsen rendszer sehol, mert a rendszert nem lehet élni, mert a rendszer rengeteg palota mindig és alkotója egy szerény zugában húzódhatik meg csupán. Mert az élet nem fér bele soha a gondolkodás logikus rendszerébe és - innen nézve önkényes mindig a pont, ahonnan elindul és csak önmagában abszolút, amit felépít és az élet perspektívájából csak relatív, csak lehetőség. És az életnek nincsen rendszere. Az életben csak az egyes, a konkrét létezik igazán: létezni annyit tesz, mint különbözni. És az abszolút, az átmenettelen, az egyértelmű csak ez: a konkrét, az egyes jelenség. Az igazság csak szubjektív - talán; de bizonyos: a szubjektivitás az igazság; az egyes dolog az egyetlen létező; az "Einzelne" az igazi ember.
És így van az életben egy pár nagy tipikussággal fixírozott lehetőségkör, Kierkegaard nyelvén a stádiumok: az esztéta, az etikus és a vallásos stádium. És mindegyik átmenettelen élességgel válik el a másiktól és a kapcsolat közöttük a csoda, az ugrás, a hirtelen átalakulása az ember egész lényének.