Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 6. szám · / · MÓRICZ ZSIGMOND: SÁRARANY - REGÉNY -

MÓRICZ ZSIGMOND: SÁRARANY - REGÉNY -
(Folytatás).

IX.

- Bora!

A lány megállt.

Turi Daninak hőség csapott a fejébe. A nyelve elakadt a hangokban.

- Hát te mindig az utcán vagy?

- Én? Ó! Minek vónék?

- Minden percben találkozni kell veled?

- Hát csak innen jövök; Papéknál fontunk.

Elakart menni.

- Várj csak!

A lány féllábra nehezedve, megállt.

- Mi bajod van? - kérdezte Dani.

- Nekem?

- Na.

- Nekem? Semmi, - s kuncogva nevetett. - Mér vóna?

Dani sohasem érezte ezt a fojtó, tikkadt hőséget. Meg akarta fogni a lányt s reszketett a keze. Az meg olyan fel sem vevően nézett rá. Nem tudta mit mondjon neki. Szégyellte bevallani az érzését, a gyerekes reszketését. Tudta, hogy csak egy szó, s elveszti a lány előtt örökre a tekintélyét.

- Nagyon különös vagy máma. - mormogta.

- Én?

Dani a bajuszához nyúlt s nagyot lélegzett.

Egy percig szótlanul állottak. Dani érezte, hogy vörös az arca. Úgy van evvel a gyereklyánnyal, mintha ő is gyereklegény volna. Pirult miatta.

- Te.

- Tessék.

Dani egyet nyelt s. a torkán reszketve, rendetlenül tolakodtak fel a hangok.

- Mondd meg az apádnak, jöjjön el hónap hozzám. Neki adom oda a tiszafarki káposztást.

A lány egész közel hajtotta hozzá az arcát és a szemébe nézett, mintha egyenesen csókot akart vón neki kínálni a nagy ajándékért.

- Köszönöm Dani bácsi, édes!

Mire a Dani kóválygó esze odáig tisztult, hogy átkapja a lányt, ez már el is szaladt.

És ő csak állott, állott, a vére lüktetett, pezsgett, forrt. Azt hitte mindjárt elszédül és felbukik. De csak állott s utána nézett a havas út fehér homályában hersegő cipővel elszaladó lánynak.

A szíve elszorult és szégyellte magát halálosan.

(Folytatása következik.)