Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 3. szám · / · KÁDÁR ENDRE: WEISZ FERENC TITKA

KÁDÁR ENDRE: WEISZ FERENC TITKA
2.

Blitz szemüvege mögül csodálkozva nézett fel a szálas emberre, nem változott az semmit. A tartása épp oly egyenes, csak a haja kopott meg és ahol sűrű volt, ősz szálak vegyültek beléje. Maga asztmás volt és alig járt.

- Hát csakugyan visszaköltözött, Weisz úr? - szólt és melegen megrázta a feléje nyújtott kezet.

- Vissza én.

- Hallom, meg is nősült.

- Két kis fiam is van.

Blitz topogott, a földet nézte, nehezen tudott ő témát kezdeni:

- A feleségem meghalt - mondta szomorúan.

- Hallottam. Még akkor, - felelt Weisz Ferenc és ütést érzett a szívén.

- Hat éve.

- Most majd maga fog hozzánk járni - szólt Weisz. Hogy szólt, gyanakodva megnézte emberét. Majd mosolygott. A szegény Blitzet nagyon szánalmasnak találta. Beszélgettek, kérdezősködtek. S mint mindig, ha szegény volt, úgy most is, közlékenyebb volt Weisz Ferenc. Elmondta, hogy megunta a várost. Nem is ő, a felesége, aki Abony faluba való. Különben ezer ördög az asszony.

Valóban az volt az asszony. Játékboltocskát nyitottak, mert ez a környéken sem volt. S Weisz Ferenc nagyon kedves lehetett az Isten előtt, vagy az asszony, mert esztendőre Weisz Ferenc beletalálta magát abba a kényelembe, amelyben jó időben élt. Pipázott naphosszat: sétált, most már a kávéházban ült és ha nem ízlett egy étel, kiveszekedte magát.

A községben úgy járt első időben, mint az álomjáró. Nem változott ugyan semmi. Ha jó idő volt, úszni lehetett a porban, ha esett az eső, nyakig ért a sár. Lakodalmaztak, toroztak, szeretkeztek az úri népek. Csakhogy valamelyes társadalmi átalakulás következett el. Elmúlt itt is a szép liberális korszak szabadossága. A polgári osztály teljesen különvált az urakétól és Weisz Ferenc megütődve látta, hogy a régi barátai elnéznek feje fölött.

- Majdnem pertu voltam velük, - mondta kedvtelenül a feleségének.

- Bár az üzlettel volnál pertu, - mondta az asszony, akinek ily dolgok iránt nem volt csepp érzéke sem.

Ezt nem tudta megbocsátani neki Weisz Ferenc. Hiába szerzett miegymást a házhoz, hiába gyarapított. Tudott kedve szerint főzni és ha kiöltözött, utána néztek az urak. De nem tudott és nem akart vele beszélni elmúlt dolgokról, lelki ügyekről. Minden gondolata, a gyerekei mellett, az üzlet volt, amely lassankint az ő nyakába szakadt. Ha állt, ha járt, azon gondolkozott, hány vásárra kell mennie, hogy egy olyan kis házikót, amely emeletesnek, szinte elérhetetlennek tűnt szemében, szerezhessen maguknak.

...Szép téli éjszaka volt és az asszony az unokahúgával vásárra ment.

Csak úgy siklott a szán. Boldog csend volt, sehol semmiféle hang. Az ég kék, csillag millió az égen. A paraszt az utat kémlelte, lángot, amely útbaigazít.

Egyszerre csak megszólalt Weiszné, aki nagyon szeretett panaszkodni:

- Látod, ilyen ember a te bátyád. Ő alszik, én meg vásáron.

- Lusta ember.

- Lustának, nem lusta - mondta kissé ingerülten az asszony. Hirtelen haragú volt és Weisszel is azért perelt, veszekedett, mert semmit sem szeretett abbahagyni.

A leány arra gondolt, hogy egy Hollender nevű fiatal embert, aki tetszett neki, a bátyja elkergetett.

- Meg milyen ember, Rózsi néni! Félek el is mondani.

- Az asszony rászólt:

- Csak mondd. De lassan, nehogy hallja a kocsis.

- A Rózsika néni a múltkor vásáron volt. Én még aludtam, mikor odajött hozzám a Feri bácsi. Rám hajolt, megcsókolt és azt mondta: szegény árva gyerek. - És hozzám nyúlt. Én megfogtam a kezét és ekkor tetette magát, mintha nem akarta volna...

A vérmes asszony nem bírta tovább hallgatni. A leány fejére ütött.

- Bizonyosan te akartál!

Este, mikor haza jött, ahogy belépett, lekapcsolta a pénzes táskáját és hozzávágta az ura fejéhez.

- Mi az? - szólt megrémülten Weisz. Hol az asszonyra, hol a leányra nézett. Ő vele történhetett ez? Egy satnya kis leány így szégyenbe hozhatja, így rápiríthat, ki után versenyt vetették magukat az asszonyok.

- Nem igaz - ordított dühödten. - Nem igaz.

De azért sok verekedés esett miatta.

- Ugyan, hogy hihetted el?! - szólt aztán egyszer a dologról Weisz Ferenc. - Kell nekem, ha már kell is. Ilyen rongyos?

Az asszony gúnyosan nevetett.

- Csak nevess! A hangja kezdett meghatódottá válni.

- Most elmondok neked egy titkot!

Azzal kinyitotta a tárcáját és kivette Blitzné arcképét.

- Tudod ki ez?

- Ki?

Weisz Ferenc szünetet tartott.

- A Blitz felesége. Ez szeretett engem. - Ez egy finom asszony volt - mondta majdnem könnyezve Weisz Ferenc.

Az asszony hallgatott. Nem sokat értett a dologból. A szerelemről nem voltak fogalmai, s szinte tudattalanul történt szeretkezése két erős és hatalmas emberrel, a tanítóval, meg egy kereskedővel.