Nyugat · / · 1910 · / · 1910. 2. szám · / · FIGYELŐ

LENGYEL MENYHÉRT: JÉZUS

Voith György, Debrecenben, három felvonásos mysteriumot írt, amelynek hőse nem kisebb ember, mint maga az Úr Jézus Krisztus. (Kiadta Debrecen sz. kir. város könyvnyomda vállalata.) Semmi sem szebb, mint a nagyot akarás és a nagyratörés, - a semmi akadálytól vissza nem riadó nekihevülés és nekünk felette szimpatikus az az ember, aki elrúgja maga alól a földet és némi elszántsággal az ég felé lendül, hogy onnan hozzon alakot magának - egy színpadi játékhoz. Szimpatikusabb hőst is bajos találni az édes és szelíd Jézusnál, akinek szavai - gyakorta forgatjuk a bibliát - úgy ütögetik fáradt és romlott szívünket, mintha aranypálcikával egy nagy üvegharangot kongatnának, - valóban mennyei zene a Vele való társalkodás. És minden vallási kérdés felette izgató, - nem hiába volt ez a legerősebb összetartó s a legrémesebb szétválasztó anyag az emberiség minden korszakában, - ma is igen kitűnően reagálunk rá. Mégis, átolvasván Voith György mysteriumát, azt gondoljuk, erejéhez mérten túl sokat akart. Kicsit lejjebb kellett volna kereskednie. Ha költőnek egyáltalán szabad tanácsot adni, szerzőnknek jó szívvel tanácsoltuk volna, hogy az Idők prófétái közül ne a rangsorban legelsőhöz nyúljon - ehhez nyilvánvalóan kevés még az ereje - hanem egy olyan másodrendűhöz. Talán Luther... Kálvin... - nem - nem - Husz János.

Félre a malíciával - utálatos kovásza ez az írásnak, - valóban azt gondoljuk, hogy Voith György Husz Jánosról igen tiszteletreméltó tragédiát tudna írni. (Ne komplikáljuk a dolgot: rendes polgári tragédiát és nem mysteriumot. Nem mysteriumot!) Színpadi hallása és látása van, sőt több, színpadra képzeli a dolgokat. Hogy egészen naiv módon fejezi ki magát (Kaifás: Hahá! Az Istenemre! hogy csodák világát éljük. Én vigyázzak - én? A nagy főpap, az Áron nemzedéke.) - mondom, hogy így beszél, az nem nagy baj, beszélni hiszen megtanulhat, az a fontos, hogy a dadogásán keresztül kiérződik, hogy amikor ír, lát is egyúttal s igy plasztikája van a naiv elképzeléseinek. Némi fantáziája is van, - hogy ez a Jézusról irt mysteriumában inkább ront, mint használ neki, az is mellékes. Mit tagadnók, van fantáziája. Jézus - Voith szerint mielőtt a prófétai pályára lépett, emberi módon érezett a nők iránt, sőt talán most is... ki tudja... legalább erre vall ez a rész:

Rachel:

" - - - Elhagytál hűtlenül! Legyen
ezerszer átkozott a perc, amelyben
hűséget esküvél! Oh én bolond - -

Jézus:

,Jer a keblemre, hadd tapasszam
be csókkal szűzi szád! Egyetlenem!" (Hm, hm.)

Tehát van fantáziája - de nem ehhez a tárgyhoz méltó. Husz Jánosról kellett volna írnia - a legszebb dolgokat költhette volna hozzá.

Van azonban egy megérzése - halványan és talán öntudatlanul tükröződik keresztül a művén - amely bennünket már régóta foglalkoztat, Renan olvasása közben jutottunk rá, s ez az, hogy ha egy erő nem tud a maga rendes útján hatni és érvényesülni, más utakat kénytelen választani, - de ekkor ható ereje megszázszorosodik. Úgy képzeljük, hogy Jézus lázadó és lázító lélek - de nem lázadó temperamentum. Mivel tulajdonképpeni célja nem igen lehetett más, mint az, hogy Jeruzsálem hazugai és kufárai ellen a gyámoltalanok és szegények igazát megvédje, ha egy árnyalattal más temperamentum lett volna, valószínűleg az ilyen forradalmak rendes módján: fegyverrel győzött volna s akkor meglehet, hogy az egész helyi forradalom világraszóló jelentőség nélkül zajlott volna le. De minthogy szelíd és valóban égi temperamentum volt s a tulajdonképpeni célt ott akkor el nem érhette, de mivel e célt olyan erősen akarta és hitte, mint sem előtte, sem utána senki emberfia, ennek a kolosszális erőnek, ennek a hallatlan benső odaadásnak ki kelletett valahol máshol törni és érvényesülni s így történhetett, hogy mivel Jeruzsálemen fegyverrel nem győzhetett, győzött a világ felett eszmével. Ez a gondolat foglalkoztatott bennünket újból, mialatt Voith György mysteriumát átolvastuk s hogy ezt újból emlékünkbe idézte, ezért tulajdonképpen hálásak vagyunk neki. Jézusról Debrecenben egy jó színpadi munkát írni, valóban egy lett volna a csodával. Csodát pedig igazán nem kívánhatunk Voithtól. Legfeljebb azt, hogy Jézus szájába - már illedőség szempontjából is - hibátlan jambusokat adjon. Azonban ő ennek a követelménynek sem felelt meg.