Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 23. szám · / · Figyelő

Jász Dezső: Svärdström Valborg

Szőke hajával, hidegen mosolygó kék szemeivel és karcsú alakjával úgy tűnik föl nekem, mint az a szimbolikus lány, - egy csomó francia pasztellen - aki nyár vége felé, virágillatos alkonyatokon a szénszagú mezők lágy szellőjében hátravetett nyakkal énekel. A hangjára ámulva megállunk a rét közepén, mert olyan érzéseket ébreszt bennünk a hang s a dal, amelyek fantáziánk számára kedvesebbek minden másnál. Első pillanatra nem tudjuk, hogy mi az oka meglepetésünknek, de azután észrevesszük, hogy a hang, amely tiszta ívekben röpül szerte a bóbiskoló rózsakelyhek fölött, olyan, mintha egyenesen a Természet hangja volna.

Valborg asszony hanganyaga nem nagy. Terjedelemben alig két oktáv. De művészetének színe, illata, meggyőző ereje, szuggesztivitása mindent pótol. Azaz tulajdonképpen itt nem kell pótolni semmit, mert ennek az asszonynak zseniális és finom lelke éppen ennek a hangnak segítségével nyilatkozik meg. Minden más - jobb, erősebb, érzékibb, egyenletesebb - hang alkalmatlan eszköz lenne az ő művészetének. Ide éppen az ő hangja kell. Egy hang, amely mindent kifejez és sohase tolakszik előtérbe a muzsika elé, a zeneszerző elé. Ez a hang csak interpretál.

Ha összehasonlítanám és mérlegelném más énekesnőkkel, akik valójában nagyobb feladatok megoldására vállalkoznak, akkor is az ő javára dőlne el a verseny. Azt a célt, amelyet ő a művészetében kitűz magának, biztosan eléri. Más valaki két-három órán keresztül fárad egy opera-partié eléneklésével s nem produkál olyan értékű művészetet, azaz nem hoz létre olyan intenzitású meghatottságot, mint ő egy darabban pár perc alatt.

Született énekesnő, s ez a tény kiváltságos helyet biztosít számára. Azért nevezem született énekesnőnek, mert született - művész. Az énekesek 99.9 %-ról ezt nem lehet elmondani. A legnagyobb részük jó gégével születik és azután szükségképpen biztatásra, és a jó kereset reményében tanulásnak lát. Ezek az énekesek szerezhetnek óriási rutint, sőt intelligens emberekké is válhatnak, - ami különben, mint állítják nem gyakori - de a hangképzésükben ott halljuk az iskolát. Képtelenek elhitetni, hogy egy művész élt bennük születésüktől kezdve, vagy azt, hogy művész él bennük a jelenben.

A predesztináltság legyőz minden szerzett műveltséget. Olyan ez, mint az elsőszülöttség. Hallottam egy szobalányt, aki a folyosón a vasalót lóbázva énekelt. Interpretátori értelmességre, fantáziára és muzikalitásra fölülmúlt sok Carment, Isoldét és Leonórát. Mert kis dalát utolérhetetlen tökéllyel énekelte.

Valborg asszony épp úgy tanult énekelni, mint annyian, akik hangversenyeznek. Csakhogy ezt a hangján nem hallani. Ő is trillázik, stakkatózik, de egészen másképp, mint Culp Júlia, vagy Sembrich Marcella. Ez az asszony tudja, hogy a művésznek csak egy van, amit respektálni kell: saját magát. Ízléstelenséget tehát sohase követ el. Átéli a dalt és a verset a pódiumon, mert át tudja élni, mert érti a szöveget és a zenét is és a kettőnek viszonyát is. Mikor vége van a dalnak, csak azt vesszük észre, hogy valami ritka művészetet kaptunk. Készen, egészben, - mintha tálcán nyújtották volna át. Ellőttünk készült el a dal, de nem láttuk hogyan.

Ezért természetes az az extázisszerű bámulat, amelybe az ember esik, mikor először hallja őt. Kivéve akiket minden újság és ritkaság felbosszant, mint a bécsi kritikusok egy részét.

Kétségtelen. Svärdström Valborg nagy művész. S a ma élő énekesnők legelsői közé tartozik.