Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 22. szám

Molnár Ferenc: Vacsora
Színdarab egy felvonásban

(Színpadokkal szemben kézirat.)

Személyek:

Házigazda

Háziasszony

Doktor

Doktorné

Tanácsos

Tanácsosné

Egy hölgy

Egy fiatalember

Detektív

Két inas

Négy cigány

(Igen gazdag ember ebédlője, amelyben egy tizenhét tagú társaság a vacsora vége felé tart. Terített asztal a szoba közepén. Balról rövid zongora, középütt hátul kétszárnyú ajtó tárva-nyitva, amelyen át egy előkelő lakásnak még három szobáját látni, melyek mindegyikében csillár ég. A legutolsó szobában hátul, középen falitükör. Ez a szalon. Az ebédlőben jobbról, a sarokban tapétaajtó. Az ebédlő jobb sarkában négy szál cigány szerénykedik. Mikor a függöny felgördül, a fiatalember tósztozik, nem éppen nagy figyelem közepett.)

A fiatalember: ...és éppen ezért, és különösen azért, mert meg kell gondolnunk, hogy csak társadalmunkban, a protekció e korrupt világában éppen a maguk erejéből fel... izé... felvergődött... ha szabad ezt a kifejezést használnom, felvergődött férfiaknak van joguk az elismerés egész babér erdejéhez, igenis, az elismerés egész babér erdejéhez... azt hiszem, mindnyájan velem fognak tartani, ha így kiáltok fel: éljen a mi kedves és szeretve tisztelt házigazdánk!

(Általános éljenzés, koccintás, a cigány tust húz.)

Házigazda: Köszönöm!

(Zsivaj)

Doktorné: Babér erdő nem rossz. Babér erdő nem rossz.

Tanácsos: Halljuk a doktort!

Doktorné: Babér erdő nem rossz. Éljen!

Többen (össze-vissza): Éljen a házigazda! Halljuk a doktort!

Doktor (elhárítja a kérést): Nincs több tószt!

Házigazda: Halljuk a doktort!

Doktor: (udvariasan): Nincs több tószt.

Házigazda: Drága doktorkám, egy olyan jó humorosat, amiben azok a maga nagyszerű szójátékai is előfordulnak... amilyet tavaly mondott a nyugdíjintézeti banketten... (Zsibongás.)

Házigazda: Szilencium! Doktorkám... no eresszen el egy olyan humorisztikusat.

Doktor: Nincs több tószt!

Házigazda (jobb oldali szomszédnőjéhez): A nyugdíjban ketten... (Nevet) ...egy olyan jó tósztot mondott... (Nevet.) ...hogy majd megrepedtem a nevetéstől! (Nevet).

A hölgy: Akkor halljuk! Muszáj beszélnie!

Háziasszony: Mi, hölgyek, követeljük. Ne csak mindig gazdaság és politika.

Doktor: (feláll). Ha a hölgyek követelik...

Mind: Halljuk! Pszt! Pszt!

Házigazda: Nem bánom, ha az én rovásomra megy is. Magának minden meg van engedve.

Doktor (nagy figyelem közepett): Tehát... tisztelt jelen és távollevők! (Nevetés).

Fiatalember: Kolosszális. (Nagyon mulat.)

Mind: Pszt! Halljuk!

Doktor (figyelem közepett, sok nevetéssel): Tisztelt jelen és távollevők! A közmondás azt mondja, hogy aki mer az nyer. Hát mit csinálok én? Megfordítom a közmondást és azt mondom, hogy aki nyer, az mer! aki a vállalatain pénzt nyer, az ilyen fényes vacsorát adni mer.

Fiatalember (komoly elragadtatással): Kolosszális. (Nevetés és taps.)

Doktor: Mert ez a közmondás is olyan, mint a többi. Úgy, ahogy van, szamárság. De ha az ember megfordítja, akkor jó. Ezt bizonyíthatom is: mert ugyebár, aki ilyen vacsorát adni mer, az nem nyer? (Nevetés. A fiatalember följegyzi a noteszébe komoly arccal.) Még csak egyet. Ma nagyon rövid leszek. (Ellentmondások.) Mi a különbség Bismarck és a mi házigazdánk kis fia között? (Csönd.) Nos, ugye nem tudják. Ez csak németül jó. Bismarck hat ein tatenreiches Leben, und Lajoska hat ein reiches Tateleben.

(Óriási tetszés.)

A fiatalember: Ez régi. Ez régi. Ez régi. (Mutatja mindenfelé, hogy már benne van a noteszében.) Már benne van a noteszemben.

Doktor: Régi, mondja ön? Hát akkor mondok valami újat. Éljen a mi igen tisztelt házigazdánk! (Általános éljen, zaj, koccintás, nevetés, a cigány tust húz.)

Doktor (leül): halljuk a tanácsos urat!

Tanácsos: Pardon, halljuk a házigazdát.

Mind: A házigazdát!

Házigazda: Nem, nem, a tanácsos úré a szó.

Tanácsos (feláll és krákog): Khm, khm.

Mind: Halljuk.

doktor (protektori hangon): Kérem, hallgassák meg őt is.

Tanácsos (szerényen, lámpalázzal): Igazán nem emelnék szót ebben a díszes társaságban, s éppen azok után az elmés szavak után, amiket a doktor úr mondott. Nehéz az én helyzetem, mert az ő szellemességével úgysem versenyezhetem. De egy mulasztást kell pótolnom, s teszem ezt annál nagyobb örömmel, mert így nekem jut a szerencse felköszönteni a mi bájos és kedves háziasszonyunkat! (Általános lelkesedés, cigány.)

Doktor: Erre már én is iszom!

Fiatalember (komolyan): Éljenek a milliomosok.

Házigazda: Köszönöm valamennyi nevében.

(Általános diskurzus, melyből lassan kiemelkedik a közóhaj, hogy: "halljuk a házigazdát!" Mivel ő szabadkozik, egyszerre mindenki feléje kiállt. Erre mosolyogva feláll és az eddigi szónokoktól elütően síri csendben kezd beszélni.)

Házigazda: (ötvenöt éves, igen elegáns ember, a viselkedésében nagyon nyugodt, bár kissé ideges, szelíden mosolyog, mint aki megszokta, hogy mindenkivel felülről lefelé beszéljen):

Tisztelt hölgyeim és uraim! Ebben a kedves családi és baráti körben jó barátaim részéről ezen intim alkalomból elhangzott sok meg nem érdemelt dicsérő szóra legyen szabad csekélységemnek tisztelettel reflektálnom. Engedjék meg, hogy, amint az már ilyen alkalommal szokásos, egy kis személyes reminiszcenciával kezdjen. (Halljuk.) Tisztelt hölgyeim és uraim, ma április elsején van harminc éve, hogy egy szegény, mezítlábas fiúcska jött Miskolcról a fővárosba gyalog, mert nem volt pénze vonatra. Ez a fiúcska, tisztelt uraim, én voltam.

(Ebben a pillanatban az inas megjelenik a leghátulsó szobában, a szalonban, és sietve jön le három szobán, egyenesen a háziasszonyhoz, akinek tiszteletteljesen súg valamit a fülébe. A háziasszony azonnal fölkel és a szalonba siet, az inas közvetlenül utána, a szalonban balra eltűnnek.)

Házigazda (ezzel nem törődve): Én voltam ez a fiúcska és megérkeztem szeretett hazánk fővárosába nyolc krajcárral a zsebemben. Ezzel a nyolc krajcárral láttam munkához, igen tisztelt uraim...

(Mikor itt tart, a szalonban ismét láthatóvá válik a háziasszony, amint balról jön, utána három úr überciherben, kalappal a kezükben, leghátul az inas. A három úr közül az első a detektív felügyelő. Mind az öten az ebédlő felé jönnek, amit a társaság nem méltat figyelemre: az ebédlőajtónál a három úr megáll és kívül marad, az ebédlőbe csak az asszony és az inas jön be. Az asszony megáll, saját széke mögött, kényszeredett mosollyal valami nagy izgalmat titkol, mondani akar valamit a férjének, de nem mond semmit. Görcsösen belekapaszkodik széke támlájába. Az inas közte és a házigazda közt áll. A szomszéd szobában levő három úr közül kettő végleg eltűnik, a detektívfelügyelő félig-meddig látszik, mint aki szerényen vár és nem akarja zavarni a vacsorát.)

Házigazda (ezalatt ezt mondta:) ...és ezzel a nyolc krajcárral alapítottam meg azt a vagyont, amely az ország egyik legvirágzóbb vállalatának alapja lett, s amely, merem állítani, nemcsak a bankok világában, de a politikában és társadalomban is olyan pozícióhoz juttatott engem, amely pozíciót... (Észreveszi feleségét, aggodalmasan.) ...mi az fiam?

Inas.( A házigazda fülébe súg valamit.)

(Pillanatnyi szünet.)

Házigazda (izgatottan, de halkan és előkelően): De kérem... hogyan... (Meglátja a detektívet.) ...kérem... csak tessék... nekem igazán nincs semmi okom...

Detektív (szerényen lép be és a küszöbnél megáll. Félszegen egy picit meghajlik a társaság felé.)

Házigazda: ...kérem én csak... igazán...

Detektív (halkan és komolyan beszél): Bocsánatot kérek, én igazán nem akartam uraságodat a társaságban... (Pici szünet.)

Házigazda: Semmi okom arra, hogy... (Pillanatnyi csönd.)

Detektív: Én Farkas detektívfelügyelő vagyok és arra kell kérnem igazgató urat, hogy... szíveskedjék... egy fiáker van lenn... velem... jönni... Amíg kalapot és kabátot méltóztatik venni... én addig majd...

(Kis lépést tesz hátrafelé. Halálos csönd.)

Asszony: (halálos izgalomban, de mindvégig nagyon türtőztetve magát, halkan, szinte biztatóan beszél és nagyon értelmesen, bizonyos erélyességgel hangsúlyozva mondatait, férje gyönge akarat erejére akar hatni.): Vedd kérlek a kabátodat és a kalapodat és menj a felügyelő úrral... bizonyára a rendőrségen valami információ vagy ilyesmi...

Házigazda: Engedelmet kérek, ennek igazán nem ez a formája... és most itt... nekem vendégeim vannak.

Detektív: Bocsánatért esedezem, de nekem nincs jogom igazgató úrral e tárgyban vitába bocsátkozni. Én egy parancsot teljesítek.

Házigazda: Ön engem le akar tartóztatni?

Detektív: Az kérem a főkapitánysági inspekciós tisztviselő úr dolga, ...én azonban tartozom uraságodat elővezetni, még pedig haladéktalanul... és a két emberem meg fogja tenni az előkészületeket a házkutatásra... (A zsebébe nyúl és írást vesz elő.) ...amennyiben a vizsgálóbíró úr végzését méltóztatik parancsolni...

Fiatalember: (feláll és a mellette ülő hölgynek valamit súgva, a cigányokhoz megy.)

Házigazda: Tudomásom szerint a bűnvádi perrendtartás a házkutatásra nézve előírja...

Asszony (emelt hangon): Légy szíves édes fiam, öltözz fel és menj a felügyelő úrral. Mi mindnyájan itt megvárunk téged.

Házigazda: (lassanként elveszti a contenance-át, de ezt nagyon leplezi, halkan, elegánsan, csak szaggatottan és idegesen beszél mindvégig): Jól van édesem... természetes, hogy megyek, ...de azt senkise fogja... azt mindenki természetesnek fogja találni... hogy... nem értem... és hogy... én igazán úgy meg vagyok döbbenve... nem csodálnám, ha... elvégre... mindig az egyenes úton jártam, mindenben csak a tisztesség parancsait követtem, becsületes voltam egész életemben, az vagyok, az is maradok!

(Mivel az utolsó néhány szót valamivel emeltebb hangon mondta. a cigányok felriadnak bóbiskolásukból és tust húznak.)

Mind (bosszúsan): Pszszszszszt!

( A zene hirtelen abbamarad. A fiatalember a cigányokat a jobboldali tapétaajtón kituszkolja, ő maga benn marad és megáll az ajtó előtt.)

Detektív (mikor a csönd helyreállott): Ismételnem kell, hogy én igazgató úrral nemcsak e tárgyban, de semmiféle más tárgyban sem vagyok feljogosítva vitába bocsátkozni, én... egyszerűen... a kötelességemet...

Tanácsos (nagyon szerényen): Biztos lehetsz afelől, hogy mi valamennyien...

Asszony: Ne légy ideges, kérlek. Ne légy ideges, kérlek. Ne légy i-de-ges. A hidegvérét meg kell őrizni az embernek.

Detektív: Kérem igazgató úr, tessék velem jönni.

Házigazda: (megmozdul, a székét az asztal alá tolva. A detektívhez): Kérem, konstatálnia kell, hogy én egy pillanatra sem tagadtam meg az engedelmességet... én... csak be kell látnia, hogy ez a váratlan... itt éppen a vendégeim közt... mert, ha magam volnék, csak nem hiszi... a legtisztább ember is megdöbben... jogom van ahhoz, hogy fel legyek indulva...

Detektív: Méltóztassék talán... elvégre, ha rosszul érzi magát... egy pár perc igazán nem határoz...

( A küszöb felé hátrál egy lépést, mint aki jelzi, hogy néhány percig hajlandó várni, ha muszáj.)

Házigazda: (egy pillanatnyi szünet után): Nem tudom... (hirtelen változott hangon, megtörten.) ...nem gondolnám, hogy abban a erdővételi dologban... ( A doktorra néz.) ...hiszen azt... ön tudja, kedves doktor úr, a magas minisztérium egyenes biztatására...

Doktor (csöndesen, de hidegen): Bocsánatot kérek, de én rám ne méltóztassák hivatkozni.

Házigazda: A tanácsosné őméltósága estélyén tavaly februárban...

Tanácsosné: Én igazán nem vagyok felelős azért, amit egy estélyen, ahol százhúsz ember van jelen, a vendégeim...

Tanácsos (szigorúan): Kérlek fiam, légy szíves, ne válaszolj.

Házigazda: A doktor...

Doktor. Kértem már egyszer, hogy én rám egyáltalán ne tessék hivatkozni.

Asszony: Kérlek, neked méltóságodon alólinak kell tartanod, hogy bármit is mondj. Te itt ne mondj semmi.

Tanácsosné: Az a legokosabb.

Házigazda: (a tanácsosnéhoz): Azon az estélyen...

Tanácsosné: De kérem...

Házigazda: Nem értem, hogy éppen Ön... éppen Ön...

Tanácsos: Mit akar ön ezzel mondani?

(Nagy csönd.)

Tanácsos: Mit akar Ön azzal mondani, hogy éppen ő. (A feleségéhez). Mit akar azzal mondani, hogy éppen te?

Tanácsosné (nagy zavarban:): A zavarában nem csoda, ha...

(Ezalatt a nézőknek háttal ülök közülük három felkelt és a háttérajtó közelében áll, nagyon komolyan. A nézőkkel szemben ülök közülük kettő állt fel, de a széke mögött marad.)

Doktorné: Nincs értelme, Ilona... hagyd... hagyd... ez az ő dolguk. Már megbocsáss...

Tanácsos: Engedelmet, de le kell szögeznem itt azt a kijelentést, amit tanuk előtt teszek, hogy én, mint a minisztérium tisztviselője, aki esetről-esetre erdőügyeket is referálok, nem vagyok felelős semmi olyanért, ami a feleségem estélyén...

Házigazda: Én egy szóval sem említettem Önt.

Tanácsos: Ezt a lojális nyilatkozatát tudomásul veszem.

A fiatalember (aki ezalatt az ajtóhoz lopózott, mikor a küszöb felé lép, szembetalálja magát a háziasszonnyal, aki hirtelen felé fordul a szemébe néz.)

Asszony: Hova megy?

Fiatalember: (olyan halkan, hogy majdnem suttog): Igazán, nagyon sajnálom... de én nagyságos asszonyomnak, már mikor jöttem, bejelentettem, hogy nekem pont háromnegyed tizenkettőkor... (az óráját mutatja) ...el kell... (kényszeredetten mosolyog.)

Asszony: Maga háromnegyedegyet mondott.

Fiatalember: (nagyon szerényen): Pardon... hiszen nem fontos, de én biztosan emlékszem...

Asszony (emelt hangon): Maga háromnegyed egyet mondott.

Detektív: Arra kell kérnem uraságodat, hogy maradjon, mert a házkutatás tartama alatt a lakás nem hagyható el senki által sem... de egy félóra múlva valószínűleg...

Fiatalember (engedelmesen): Kérem... kérem... (visszajön két lépést. Nagy csönd:) Kolosszális.

Doktor: Kérem, engem a szabad közlekedésemben senki sem akadályozhat meg, ha el akarok menni. Nekem nincs semmi dolgom a rendőrséggel.

Tanácsos: (feláll. A felesége is): Hol van az megírva, hogy aki innen el akar menni, az nem mehet el?

Asszony(az urához).: Kérlek... (Elhagyja ereje. Hirtelen eltakarja arcát a kezével és meginog.)

Házigazda: Édes fiam... (felé lép és a szomszéd szobában diszkrét merevséggel álló inashoz szól izgatottan:) Vizet hozzon...

Inas: (mozdulatot tesz, de az asszony szava megállítja.)

Asszony: Nem kell. Nincs semmi bajom.

Tanácsosné (az urához könnyedén): Megyünk?

Detektív (kissé szigorúbban): Méltóztassanak maradni, a lakás nem hagyható el az ittlévők által. Igazgató úr, én tovább nem várhatok. (Az inashoz): Hozza a nagyságos úr holmiját. (Inas el és rögtön vissza bundával és cilinderrel.) A magam érdekében újra kell konstatálnom, hogy én uraságod egyenes felhívására léptem ide és a magam részéről semmi kezdeményezést ez irányban nem tettem, sőt ellenkezőleg.

Tanácsos: Ez egy lojális nyilatkozat volt. Ön teljesen szalválva van.

Inas: (belép és átadja a bundát a házigazdának, aki segítség nélkül, maga veszi fel, Inas kezében tartja a cilindert.)

Detektív(miközben a házigazda a bundával bajlódik, nagy szigorúan): Segítsd a gazdádra a bundát.

Inas: (odaugrik és segít.)

Detektív: Add a kezébe a cilinderért.

(Megtörténik, Szünet.)

Házigazda (megtörten): Mehetünk.

Detektív: Megálljunk! (Megfogja állszakállát, egy lassú kanyarítással leveszi, aztán lehúzza fejéről parókáját, egy joviális, vigyorgó arc tűnik elő, szélesen nevetve, afféle vidám, de nagyon ostoba, kedélyes vidéki pofa, - és elkiáltja magát magyarázólag, vígan, megnyugtatólag.) Én vagyok! Gyula! (A házigazdához, harsányan, vigyorogva.) Április elseje!!!

(Nagy megkönnyebbülés. A fiatalember villámgyorsan a helyére ül.)

Házigazda: A Gyula!

Többen: A Gyula! A Hauszmann Gyula!

Fiatalember: Kolosszális. (Nagyon komolyan.)

Doktor (leülve a helyére): Nna, Gyula!

(Minden arc felderül, csak a háziasszony marad végig tragikusan komoly. A házigazda leveti a bundát és a cilindert. A szomszéd szobában másik inas jelenik meg nagy tálca feketekávéval.)

Detektív (kedves, joviális, szinte recsegő hangon, mintha semmi se történt volna, nagyon vígan): Na de gyerekek, most már aztán igazán ide egy kis vacsorával, mert ebben a viccben rettenetesen megéheztem... majd meghalok éhen! (Kezet csókol a háziasszonynak.) Másnak nem is köszönök... (leül a 11. számú székre, a nyakába köt egy szalvétát, neki készül az evésnek, kitörli egy másik szalvétával a tányért.) ...amíg nem ettem, nem ismerek senkit. (Tölt magának, Iszonyú csönd.)

(A szomszéd szobában lévő inas a küszöb közelébe jön a tálcával.)

A feketekávés inas: Parancsolják a feketekávét?

Detektív (miközben eszik): Hol vagyok én még attól! (Inas visszavonul.)

Inas (az előbbi, sietve jön egy tállal, amelyből Gyula nagyot vesz.)

Detektív: (miközben vesz) ...nektek könnyű, mert ti már túl vagytok a vacsorán, de én dél óta nem ettem semmit... (hozzálát) ...a déli vonattal jöttem Miskolcról...

Doktor: Na, ha ezért jöttél Miskolcról.

Detektív: (inashoz, aki indul): Hohó, öregem, sört ide, sört, sört, sört, sört! (A társaság felé kacsint.) Jól csináltam, mi?

Asszony (komoly, gyermekesen erélyes hangon, a férjéhez): Édes fiam, te az előbb egy tósztot kezdtél el. Légy szíves és folytasd.

(Négy-öt vendég ül csak. A többi az asztal körül, az ajtó közelében áll, egy-kettő már a szomszéd szobában van. A háziasszony az asztal jobb végénél áll és merően nézi az urát. Gyula törhetetlenül eszik.)

Házigazda (feláll az asztalfőnél, ahová nagyon megtörten ült le, s ahol azóta fájdalmas mosollyal folyton Gyulát nézte): Hát igen... (Veszi a poharát. Alig hallható hangon.) ...Igen.

Néhány félénk hang: Halljuk.

Házigazda: Amint mondtam... ezelőtt harminc évvel egy szegény fiúcska jött Miskolcról a fővárosba gyalog, mezítláb... ez a fiúcska... tisztelt uraim... én voltam (Nem tudja folytatni.)

(Síri csönd. A háziúr egy pillanatig áll és nem beszél. Aztán lassan leül és leteszi maga elé a poharat. Azok a vendégek, akik az ajtó közelében vannak, lassan kisompolyognak a másik szobába, ahol az inas körüljár a feketével. Akik ültek, most nagyon szégyenkezve és zavartan fölkelnek és szintén kimennek. A szobában nem marad más, mint az asztalfőn a háziúr, aki ül és szomorúan mosolyog, a háziasszony, aki az asztal túlsó végében áll és merően nézi az urát és Gyula, aki eszik, eszik, eszik.)

Detektív (föl se néz az evésből): Na... ez volt az egész?

(Nem kap választ. Fölnéz, szétnéz. Előbb a házigazdára, aztán az asszonyra, Aztán hátra, a szomszéd szobában levők felé.)

Detektív (hátraszól): Pszt! Feketét tegyen el nekem. Jó forrón.

Asszony (Gyula háta mögött jobbról átmegy balra az urához. Ő is kiszól): Egy jó forró feketekávét rezerváljon Gyula bácsinak. ( A férjéhez lép, aki kezet fog vele és egy pillanatra, mintha a keblére akarna dőlni, amúgy, ülve. Az asszony szelíden visszatolja és sírásra álló, de nagyon vidám hangon szól): Menj be fiam a vendégeidhez!

Házigazda (feláll, megtörten megy át a másik szobába, ahol az inas feketét nyújt neki.)

Asszony (miután utána nézett, hirtelen leül a zongorához, szemben a publikummal és halálosan komoly arccal játszani kezdi a Víg özvegy legelcsépeltebb keringőjét, amelyhez Gyula evés közben vígan lóbálja taktusban a fejét. A keringő hatodik taktusánál lassan legördül a függöny. Még hallatszik utána kissé a zongora.)