Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 18. szám · / · FIGYELŐ

LENGYEL GÉZA: A BOLDOG MÁTKASÁG

Így is lehet. Írni úgy, hogy semmi, amit leír az ember, sőt semmi amit kigondol, nem szenzáció a saját maga számára (pedig ez a legfontosabb). Hogy ő maga nem mosolyodik el az ötletén, amelyik első felvillanásában mindig káprázatos, nem talál megoldásokat, melyek oly kolosszálisaknak tűnnek fel, hogy abba kell hagyni az írást s hosszú, magányos sétákon kéjjel gondolkozni a dolgok új, friss szemlélete felett, - nem jön rá később összefüggésekre, melyek már bent voltak az anyagban s öntudatlanul fejeződtek ki. Másnap, meglehet, elmúlik az egész - egy rossz hangulat mindent lever, az előremenés, amely néha órák, napok kérdése, szegényesnek mutatja azt, ami tegnap gazdag volt, dadogásnak, ami teljes zenének hangzott. De amikor megtalálta, abban a percben, amikor az eszébe ötlött, rájött: egy lélegzetvétel volt, ujjongás - szenzáció a saját maga számára (ez a legfontosabb), amelynek a melegsége s ereje okvetlenül benne lappang azután a munkában; "nyugodtan alszik benne, mint a rubintban a fény." A kigondolás és elképzelés e mágikus ereje azt, mely még rosszul, lazán, művészietlenül irt munkákban is megcsillogtat valami; - szent jeleket és híradásokat arról, hogy itt első felvillanásban gondolat és erő jelentkezett, ami az írót - legalább abban a pillanatban - felizgatta és lelkesítette.

Raul Auernheimer színdarabja "A boldog mátkaság" tipikus esete a belső szenzáció nélkül való írásnak. Oly sima és oly együgyű, oly jelentéktelen és oly pehelykönnyű, hogy nemcsak a konstrukcióján és a mondanivalóján, de egyetlen helyzetén s egyetlen alakján fenn nem akadunk, - átpereg a darab az ujjaink között, mint a homok. Meg se lehet mérni.

A többi azután belemagyarázás. Hogy az író fölényes és úgy mutatja, hogy őt tulajdonképpen nem is érdekelte valami mélyen az, amit irt. (Akkor elviheti az ördög.) Hogy a konstruált és megirt színdarabokkal szemben éppen egy jelentéktelen esethez nyúlt s azt tudatosan kezelte ilyen felületességgel. Ez a fő hazugság, mert mihelyt igazi író keze éri a jelentéktelen esetet s a legrafináltabb művészettel: egyszerűséggel csinálja meg, mindjárt remekmű válik belőle (A bor. A bunda.) Hogy egy-két kitűnő francia is így csinálja a dolgát - például Capus. Capus és Auernheimer! - óceánok és homokzátonyok választják el őket egymástól.