Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 13. szám

HATVANY LAJOS: ARANY JÁNOS LEGÚJABB ÉLETRAJZA [+]

Másfél éve lehet, hogy a könyvkirakatokban megpillantottam a költők és írók életrajzi tárának első köteteit. Azt gondoltam magamban: Ha én misszionárus volnék, így köttetném be az imádságos könyveket és mennék egyenest a hottentották közé. Vadakra talán még hat ez az ízlés, sőt áhítatra hangolja őket.

De sajnos, kultúrkörnyezetben finnyásra puhult ember lévén, bizony csak némi belső ellenkezés leküzdésével szánom magam reá ily könyv megvételére, hát, még olvasására. Ezért nem nyúltam se Dante, Se Petrarca, se Homeros, sőt még Kazinczy és Csokonai életrajzához sem.

Mégis, a minap nem tudtam ellenállni, midőn e gyűjtemény egyik kötetének címlapján borús lobogással sötétlett felém Arany János befelé égő, méla szeme párja. Tulikék-alapon, arany-recés mustra koszorúba futó ágbogainak éktelen szeszélye közt, szemérmesen, szögletesen, szürkén húzódik meg az ő nyugodt jósággal, áthatóan néző magyar paraszti képe.

Jól ismerem ezt az arcot, ismerem, szeretem. Hányszor elnéztem. Hogy hasonlítgattam össze ezt a búsan lelógó bajszos képet, avval az elsővel, melyet Petőfi tolla vetett oda sebtiben s avval az utolsóval, mely a Margitsziget aggját mutatja botosan-kalaposan, ősz körszakállal. Csak a szem ugyanaz, csak az erős, erélyes, kissé formátlan orr - s az ajkat ketté szelő erős bevágás. Néztem a képeket, néztem a kézírást, verseket olvastam hozzájuk s a képhez, íráshoz, vershez hozzáképzeltem a halott alakját, mozgását, hangját. Különösen a hangot véltem olykor hallani. Mély zöngésű, határozott, lassú beszédet - valami tanárias nyugalmat benne - melyet az öreg úrban némi nagyapós, halk gyöngédség remegtet. Kerestem azok társaságát, akik körülötte voltak, vele voltak, kérdezősködtem róla mindenütt az akadémia fekete szakállas portásától kezdve egész Gyulai Pálig. Addig forgattam feléje a beszéd sorját, míg Gyulai és Lévay egyszerre csak elkezdték hajtogatni, hogy szegény János így, meg szegény János úgy:

"Tudod-e még Józsi, mikor a szegény János..."

Többnyire nem volt nagyon izgalmas vagy érdekes visszaemlékezés. De mindegy is az. A fő, hogy nevét emlegették, keresztnéven szólongatták. Ilyenkor úgy éreztem, hogy a pipafüstös szobában ülő harmadik - - - hogy jövök én ide? barna gyerekfővel - hanem a két fehér mellett itt ül a harmadik fehér: a János, a szegény János.

János, szegény János, gyerekkorom kedves, egyetlen költője, hogy is ne venném meg a rólad szóló könyvet. Még a csúnya kötését se bánom. Igaz, hogy nem vagyok többé oly gyermekesen kíváncsi, se az arcodra, se a hangodra, de sőt még az életedre sem, mint egykor. Mást akarok. Nekem kell valaki, aki kézen fog szépen és visszavezet költészeted felé. Mert bizony, úgy rémlik, messze járok, elszakadtam tőled, hűtlen vagyok hozzád. Szükségem van valakire, aki visszaállítsa köztünk a régi, jó viszonyt. Fáj, hogy úgy kiestél az életemből. Két, három éve mind ritkábban nyitom ki verseid könyvét s ha ki is nyitom, nem ejt meg többé egész hatalommal a régi varázs.

Itt szakadás állott be. Valami közénk állt. Tán valaki?

Tán csak az idő? az élet?

Ferenczi Zoltán, az írói életrajzok tárának szerkesztője, azt ígéri, hogy "tartalomban és külső kiállításban igyekszik a legjobbat adni." Félős, hogy a tartalom olyan lesz, mint a külső kiállítás.

Olyan az. Még olyanabb.

Ha már többen elmondották, hogy Arany 1817-ben született és pedig Nagy-Szalontán, ha elárulták azt a titkot is, hogy anyját Megyeri Sárának hívták, ha még azt se rejtették el, hogy inkább epikus, mint lírikus természet, aminek okát a legújabb életrajzíró abban véli feltalálni, hogy "Epikus lett, mert szükségképpen azzá kellett lennie," ha már többször kijelentették, hogy épp ő és nem más az, akit "a ballada Shakespearjének" lehet nevezni, hogy ő az, aki a nép nyelvét nemesítette művészivé... minek mondja el Szinnyei Ferenc újra? Még ha jól mondaná el, se volna biográfiája stílgyakorlatnál egyéb, de ő rosszul mondja el, alig elképzelhetően rosszul.

Minek készül Arany új életrajza? Általában minek a költői életrajz? Fereczy Zoltán, ki az életrajzokról a halotti beszéd dadogóan gyermeteg bájával szól, csak ennyit tud mondani: "A jól megirt életrajz egyesíti magában a regény jó tulajdonságait s amellett előnye, hogy megtörtént." Ezenkívül "az egyetlen műfaj, mely művészibb alakjában, a többnyire kevesebb gonddal irt regénnyel versenyez."

Ezt írja Ferenczy Zoltán s a kevés gonddal regényt író Mikszáthok, Ambrusok, Gárdonyiak, Bródyak és Molnárok ellenébe nyújtja Szinnyei, Csengery, Ferenczy, Váczy, Heinrich (Heinrich Gusztáv Heinéről ír - ez valóban heinei!) Hegedűs István, Zilahi Kiss Béla: Dante-, Csokonay-, Homeros stb. életrajzait. Ez a lajstrom kétségbeejtő volna, ha Molnár ígért Maupassantja fel nem derítené s ha Beöthy megjelenendő Zrínyije és Alexander Shakespeareje nem nyújtanának legalább némi vigaszt.

Ferenczy Zoltán a Kisfaludy Társaság megbízásából szól s a társaság lehiggadt tagjai tán meg is nyugszanak az életrajzok hasznának e primitív magyarázatában. Mi, akikben némi nyugtalansággal hullámzik a fiatal vér s kik a világ elé faggató kérdésekkel állunk, nem elégedhetünk meg Ferenczy szavával. Igaz-e, hogy Arany változhatatlanul tizenkét vaskos kötetbe gyűjtött műveiből csak változhatatlan, állandó igazságokat lehet leszűrni s egyik életrajzból a másikba szállítani átal?

Ha ez így van, akkor valóban nincs az életrajznál fölöslegesebb műfaj s még az sem "előnye, hogy megtörtént."

Aranyról eddig főleg kortársai beszéltek, kik benne a maguk hajlamának és vágyaiknak legteljesebb kifejezőjére akadtak. Nem csak költészetét fogadták el, de költészetről megalkotott képét is. Arany elveit: a kompozíció, a népnyelv és versformák s az eposzi hitel, az objektivitás, a tragikum tárgyában, a költészet "örök" fogalmától el se tudták választani. Arany egy-egy költeményének értékét aszerint mérték, amint bennük Arany saját művészi elveit megközelítette.

Mi nem vágyunk arra a meddő tárgyilagosságra, hogy a költőt önmagából értsük meg. Létfenntartási ösztönünk feszül ellene és követeli meg, hogy az élők egész tiszteletlenségével, benne, ne őt magát, de igenis önmagunkat keressük. Az új Arany életrajzíró vezessen az Arany-olvasmányból, ki az életbe, napjaink életébe és mutassa meg, hogy mit kaphatunk még tőle, hol, mily oldalról közelíthetjük meg a világot az ő nyomán, erősebbek, gazdagabbak lettünk-e általa? Jelölje ki a költészetről megalkotott liberálisabb, szélesebb fogalomkörünkben, melyet Arany ma már nem tölt be egészen, az őt megillető díszes helyet. És a magunk szempontjából tekintve és vizsgálgatva Aranyt, bukkantsa föl benne azokat az eddig mellőzött verseket vagy ismert versek figyelembe se vett értékeit, melyekben megleli a maga Aranyát a mi nemzedékünk is.

Gerguss és Gyulai, Riedl és Beöthy szemén keresztül nem tudunk látni, bennük, általuk elveszítjük a költőt, ha számunkra látó kritika meg nem eleveníti.

Az életrajz feladata épp a megváltozhatatlan tegnap s a változó mák viszonyának folytonos rendezése. Ezért nincs végleges értékelés vagy igazság, nincs e munkában se kezdet, se vég, de igenis van benne megújulásra folytonos lehetőség s ezért van az életrajznak egyéb célja és "előnye," mint csupán az, "hogy megtörtént."

Ferenczi Zoltán és Szinnyei Ferenc nem törődnek az ilyesmivel. Ők csak írnak és írnak, jóformán maguk se tudják, hogy miért. Ha valaki nagyon szorongatja őket, legföljebb a Kisfaludy-társaság megbízását hozhatják fel önigazolásul. Egyebet aligha, mert Szinnyeit nem igen izgatta Arany problémája. Ő neki mindent megmagyaráztak az iskolában - ő mindent tud Aranyról és a költészetről általában.

Hogy miért lett Arany epikus? Mert "természete s költői tehetségének alapsajátságai egyenesen epikussá predestinálják."

Megoldott rejtély. Nemde? A vakparádé tündöklő világosságával világító pszichológia.

Szinnyei általában a kézzelfogható, illetve kézenfekvő igazságok embere. Ilosvai Toldijának meséje és Aranyé közt megvonja újra a régi iskolai párhuzamot, rátapint nem épp gyöngéd kézzel a legszemmelláthatóbb változtatásokra s aztán ön-vállveregetőn megjegyzi:

"Hajlandók vagyunk ezek után azt hinni, hogy most már minden világos előttünk, hogy most már talán magunk is utána tudnánk csinálni az egészet, pedig ez a hitünk csalódás."

Óh igen, Szinnyei úr, csalódás, még pedig keserves, nagy csalódás. Hál'Istenek, sose voltam ily csalódásnak kitéve. Igaz, hogy sosem hittem ilyet. Számomra Arany kompozíciója a legtitokzatosabb dolgok egyike.

Nem éreztem legmélyében azt a rejtélyes sodrú forgatagot, mely az igazi elképzelést, a balzacit, jellemzi, sőt balladáiban nincs meg a goethei felhők viharos fodrából előpattanó villanás. Nem az áthevülés izgalma nyugszik meg az erős szerkezetben, hanem épp ellenkezőleg a meggondolás ölti fel az izgalom kitűnő mintákról ellesett formáit. S ha már-már kimondanád, hogy ez a költészet nem egyéb, mint nehézségek virtuóz leküzdése, remekbe hidegen készült játék, akkor egyszerre lebűvöl Arany minden szavának látással, napfénnyel teleszívott sugárzása, forrósága, alakjainak élő, izmos, ideges, szinte húsos testisége. Ez a látszólag oly világos kompozíció a legnagyobb ellentéteket egyesíti magában.

Honnét kerültek elő Arany meséi? Tán ahogy Goethe - vagy Ibsenéi, életéből? Hol vannak a rejtett kapcsok ez élet és e művek között? Arany meséi valahogy önmagukba zárulnak; sehol út, se feléje, se felénk, se ki, se be. Csupa titok, csupa rejtelem ez az ihletés. Várunk valakit, aki e titkokat felfedi előttünk, aki nem tud és nem ért annyit, mint Szinnyei, aki a csodálkozó nem értés ritka adományát kapta, mindent újra problémának lát s így kezdi megírni Arany életrajzát.

Ha Szinnyei életrajza a szerző önköltségén, vidéki könyvkereskedésben jelenik meg, némi jókedvre derítene az a megjegyzés, hogy Toldi utóhangja "egy trilógia közepén nem lehet helyén", s hogy ezért, ha szigorúan ragaszkodunk a trilógia fogalmához, e három költeményt nem nevezhetjük annak. Mulattatna az ilyen és hasonló bárgyúságok sorozatából álló életrajz. De nem írnék róla. Sokkal jelentéktelenebb, semmint ártalmas volna.

Szinnyei könyvét azonban hivatalból elterjesztik mindenfelé s az a társaság pártfogolja, mely ma még egész irodalmunk nevében működik.

Ezért nem oly ártatlan a Ferencziek és Szinnyeiek működése, aminőnek látszik. Az ily vállalat szerkesztőjének meg kellene találnia a gyűjtemény vezérlő szempontjait s e szempontok szerint dolgozó írókat. Ferenczi mulasztása mind a két téren s a Kisfaludy-társaság lelkiismeretlen jóváhagyása, arra mutatnak, hogy a sokat emlegetett múlt hagyományainak ápolását épp oly kevéssé bízhatjuk ily hivatalos ízű és akadémikus körökre, mint a jelen irodalmát. A múlt is csak azoké, akik a jelent egészen élik és a jövőn dolgoznak. S ha becsületes küzdelmünket egyéni szempontjainkért, tiszteletlenségnek és kegyetlenségnek, zsurnaliszta eredetiséghajhászatnak mondják, mennyivel inkább lobbanthatjuk ugyanezt a vádat akadémikus uramék szemére, kik hidegen, lelkiismeretlenül, a dolgokhoz való kapcsolódást nem is keresve, ismételgetik a hazuggá vált, tőlünk idegen, avult megállapításokat.

 

[+] Költők és írók. Életrajzok a költészet és irodalom köréből a Kisfaludy-társaság megbízásából szerkeszti Ferenczi Zoltán.