Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 13. szám · / · BIRÓ LAJOS: A SZENT HÁZASSÁG

BIRÓ LAJOS: A SZENT HÁZASSÁG
- KÉT FEJEZET -
AZ ELSŐ FEJEZET.

A nagyságos úr: (öltözködik; kemény, ragyogó ingmell, fehér selyem mellény, fehér nyakkendő, amelynek a korrekt megkötésével hosszabb idő óta fáradozik a tükör előtt.)

(Csengetés. Szelíd, dallamos, szerény csengetés.)

A nagyságos úr: (felüti a fejét.)

(Csend.)

A nagyságos úr: ( a nyakkendőjével fáradozik.)

(Újabb csengetés. Kedves, szerény, de energikusabb.)

A nagyságos úr: Marci! Marci!

(Csend. Újabb csengetés, megbántott, sürgető.)

A nagyságos úr: Marci! Marci, a mindenségedet. Hová bújtál, Marci.

(Kint ajtónyílás, ajtócsapás, néhány halk szó.)

Az inas: Nagyságos úr, a kisasszony van itt.

A nagyságos úr: Jó. Ereszd be gyorsan. És máskor ne ülj a füleden, ha csengetnek.

Az inas: Igenis. (Kimegy és kinyitja az ajtót a kisasszony előtt.)

A kisasszony: (kalapban, kabátban, szerényen) Jó estét.

A nagyságos úr: (a nyakkendőjével bajlódik, hátraszól) Jó estét, kislány. Csakhogy eljössz már egyszer megint.

A kisasszony: (elfogultan) Nem is tudom, kellek-e még magának.

A nagyságos úr: Hogyne kellenél. Különösen, ha ilyen régen nem voltál nálam. Már azt hittem, hűtlen lettél hozzám.

A kisasszony: Óh, hogy gondolhat ilyent...

A nagyságos úr: Azt hittem, találkoztál egy szép fiatal emberrel, megszeretett, megszeretted...

A kisasszony: (kissé bánatosan) Nem szeretek én senki mást, csak magát.

A nagyságos úr: (elkészült a nyakkendőjével, hátrafordul) Igazán? (Odamegy hozzá.) Bizonyos ez?

A kisasszony: Bizonyos.

A nagyságos úr: (megöleli) Kedves, meleg kis macskám. Kislány! ...Kedves kislányom... Vesd le szépen a kalapodat és a kabátodat. Milyen régen nem voltál már nálam... Egy hete... nyolc napja, tíz napja...

A kisasszony: Nem is tudja, mióta nem voltam itt. Nem hiányzom én már magának. Azelőtt már a harmadik napon eljött volna értem az üzletbe. Most nem is tudja, mióta nem voltam itt. Megunt már maga engem. Tudtam, hogy így lesz. Egyszer csak megun. Nem hiányzom én már magának.

A nagyságos úr: No, no... Szomorú kislányom... Hogyne hiányoznál nekem.

A kisasszony: Magának annyi asszonnyal van dolga... Magának van... annyi asszony van magának, amennyi kell... Meg lány... Meg az a sok szép színésznő. Láttam a múlt héten eggyel... egy orfeumi énekesnővel...

A nagyságos úr: Egy sincs ilyen kedves, finom, meleg, puha kis macska, mint te vagy. Le a kalappal. Le a kabáttal.

A kisasszony: (leteszi a kalapját) Nem is maradhatok itt. Csak egy félórát.

A nagyságos úr: Miért?

A kisasszony: (durcásan) Mert nem akartam itt maradni. Magának úgyse kellek. Otthon csak annyit mondtam, hogy később megyek haza az üzletből, mert sok a dolog. És ez igaz is.

A nagyságos úr: Hát holnap majd azt fogod mondani: olyan későn lett az üzletben, hogy már megint nem mehettél haza. És a barátnődnél aludtál. Ez nem lesz igaz, de annál kellemesebb lesz. Igen? Jó? Le a kabáttal.

A kisasszony: Nem. Nem. Nem maradhatok itt. (Leveti a kabátját.) Borzasztó ez is, mindig így hazudni. Borzasztó, amit én csinálok. Mi lesz én velem! Borzasztó, mit művelek.

A nagyságos úr: (megöleli és egy-egy csók között mondja) Borzasztó, amit művelsz. (Csók.) Borzasztó, amit művelsz. (Csók.) Borzasztó, hogy mi lesz veled. (Csók.)

A kisasszony: (kibontakozik a ölelésből) Hiszen maga nem is marad itthon. Elmegy. Hát én minek maradjak itt akkor...

A nagyságos úr: (felveszi a frakkját) Kislány, ide hallgass. Én most leszaladok a borbélyhoz. Remélem, hamar elkészülök nála. Marci azalatt megterít itt. Feljövök. Együtt megvacsorázunk. Azután elmegyek... mondjuk egy... legfeljebb két órára. Te itt olvasgatsz egy kicsit... a könyvek között találsz egy pár gyönyörű detektívregényt... cigarettázhatsz is egy kicsit, azután (mozdulat a hálószoba felé) bent szépen lefekszel; ha kedved van rá, elalszol, ha nem, akkor megvársz, én legkésőbb tíz órakor itthon vagyok és... (magához szorítja.)

A kisasszony: Istenem...

A nagyságos úr: Istenem, milyen borzasztó. (Csók.) Milyen szörnyű módon borzasztó. (Csók.)

A kisasszony: Én egyedül maradjak itt az egész lakásban?

A nagyságos úr: Hát csak nem félsz? Hányszor voltál már itt...

A kisasszony: De még sohasem voltam egyedül.

A nagyságos úr: Ne félj. Most sem esik bajod. Szép csendesen elalszol a nagy ágyban, és majd én költelek fel. (A csengőhöz megy, megnyomja a gombját.)

Az inas: Parancs?

A nagyságos úr: Marci, teríts meg itt gyorsan. Mire feljövök, meglegyen. A kisasszony velem vacsorázik.

Az inas: Igenis nagyságos úr.

A nagyságos úr: Szervusz kislány. Viszontlátásra.

A kisasszony: Viszontlátásra.

A nagyságos úr: (elmegy)

Az inas: (a szomszéd szoba nagy szekrényéből abroszt, tányérokat, evőeszközöket szed ki. Az abroszt ráteríti a középen álló asztalra. Nagyon lassan terít, időről-időre egy-egy oldalpillantást vet a kisasszonyra.)

A kisasszony: (zavarodottan áll meg az ajtónál, ahová a nagyságos urat elkísérte, azután a nagy könyvszekrényhez támaszkodik, azután leül egy karosszékbe.)

Az inas: (a torkát köszörüli) Hm! Hm! ...A kisasszonynak... régen nem tetszett már nálunk... lenni...

A kisasszony: (buzgón, zavarodottan, előzékenyen) Igen. Már régen nem voltam itt... Marci úr...

Az inas: (buzgón terít) Én nagyon sajnáltam, hogy már olyan régen nem tetszett itt lenni.

A kisasszony: Hogy... nem voltam itt... azt sajnálta... Marci úr?

Az inas: (nagyon buzgón terít) Csak úgy.

A kisasszony: (kissé csalódottan) Csak úgy?

Az inas: No nem csak úgy. (Abbahagyja a terítést, felnéz) Ha meg nem sértem vele, hát azért, mert nekem nagyon tetszik a kisasszony.

A kisasszony: (szelíden) Azért Marci úr?

Az inas: Azért, mert nekem nagyon tetszik. Isten uccse... Az én gusztusom a kisasszony.

A kisasszony: (szemérmesen) A maga gusztusa, Marci úr?

Az inas: Bizony. De ne tessék azt gondolni, mintha nekem hiányosságom volna asszonynépben.

A kisasszony: (sietve) Én nem gondolom azt, Marci úr.

Az inas: Van nekem annyi, amennyi kell. Minden ujjamra kettő. Ha füttyentek egyet, már jönnek. Ha csak füttyentek...

A kisasszony: (tisztelettel) Ha csak füttyent, Marci úr.

Az inas: Ha csak füttyentek, kisasszony. (A bajuszát pödri) Sok lány sirat engem már. Meg sok asszonynak az ura, ha tudná... volna ám háború.

A kisasszony: (naivul) Volna?

Az inas: Volna bizony. Csak azért mondom ezt, hogy én ámbár parasztlegény voltam... az apám számadó juhász volt Csetneken a nagyságos úr birtokán... hát azért ne tessék azt hinni, hogy én valami utolsó legény vagyok.

A kisasszony: (buzgón) Én nem hiszem azt, Marci úr, dehogy hiszem én azt.

(Csend.)

Az inas: (tovább terít. Zavarban van.)

A kisasszony: (a kezét nézegeti. Még zavarodottabb.)

Az inas: Hát ez készen volna... Nemsokára itt lesz a nagyságos úr is... Vele tetszik vacsorázni...

A kisasszony: Igen Marci úr.

Az inas: (megáll az asztal mellett, nem tudja, mihez fogjon.) Jó ember a nagyságos úr...

A kisasszony: Nagyon jó ember.

Az inas: Jó a kisasszonyhoz is...

A kisasszony: Igen. Hozzám is nagyon jó.

Az inas: Engem is igen kedvel. Tudja-e kisasszony, mit ígért nekem.

A kisasszony: Mit Marci úr?

Az inas: Azt ígérte, hogy ha majd egyszer elmenne a kedvem a legyeskedéstől a mások felesége körül, és ha kedvem támadna a rendes életre, és ha megházasodnám, hát vagy adna nekem egy kis bérletet Csetneken, vagy megtenne itt a házban házmesternek. Ezt ígérte. Ha megígérte, meg is tartja.

A kisasszony: Megtartja. Hogyne. Bizonyosan megtartja.

Az inas: (megfontoltan.) Nem lesz rossz dolga annak, aki az én feleségem lesz.

A kisasszony: Nem Marci úr.

Az inas: Én a tenyeremen hordom majd. Jó dolga lesz annak az asszonynak.

A kisasszony: Bizony jó, Marci úr.

(Hallgatás.)

Az inas: Hát én már megterítettem... Kimehetek.

A kisasszony: (hirtelen.) Ne menjen még Marci úr.

Az inas: (kicsit kényesen.) Talán terhére is vagyok a kisasszonynak.

A kisasszony: Nem Marci úr, egy cseppet sem (Habozik.) Tudja Marci úr, hogy én is falusi lány vagyok?

Az inas: A kisasszony?

A kisasszony: Én. Kisbíró volt az apám Pélyen, Borsod megyében. Úgy jött fel ide portásnak a gyárba, ahol most van. Mezítláb jártam én még az első iskolába.

Az inas: (ujjongva) Mezítláb? (Egy lépést tesz előre.) Ejnye, hogy a mosolygó Szűz Mária áldja meg, de örülök neki. Hát a kisasszony is - ha meg nem sértem - parasztlány volt?

A kisasszony: Bizony, parasztlány voltam én is.

Az inas: Aztán, hogy lett itt...?

A kisasszony: Tudja, Marci úr, itt Pesten aztán cipőt kellett húzni, úgy kellett az iskolába járni. Aztán az apám kalapos boltba adott, aztán mamzell lettem...

Az inas: (alig bír magával) Ejnye, azt a ragyogó ünnepnapi égboltozatát, de örülök.

A kisasszony: Aztán egyszer, mikor az üzletből haza mentem, megismerkedtem a nagyságos úrral.

Az inas: (megáll az előnyomulásban és a lelkesedésben. Kissé leforrázódott.)

A kisasszony: (észreveszi a rossz hatást, feláll.) Tudja-e Marci úr, hogy a nagyságos úr engem ki akart venni az üzletből?

Az inas: (nem az előbbi kedvvel.) Ki akarta venni?

A kisasszony: Igen. Lakást akart nekem venni. Hogy majd ő tart el engem. De én nem akartam.

Az inas: (még mindig kissé komoran.) Nem akarta?

A kisasszony: Nem. Nem én. Nem nekem való az. Tisztességes lány vagyok én. Dolgozni akarok én. Nem nekem való az... A nagyságos úr pénzt is akart nekem adni... De én soha sem fogadtam el...

Az inas: Miért nem?

A kisasszony: Nem... Nem fogadtam el... És tudja-e Marci úr, mit mond nekem mindig a nagyságos úr?

Az inas: (kissé már barátságosabban.) Mit kisasszony?

A kisasszony: Azt mondja: "Kislány, ha egyszer itt akarsz majd hagyni vagy ha férjhez akarsz menni egy derék becsületes emberhez, akkor az egész pénzt megkapod tőlem... egy összegben... hozománynak..."

Az inas: Azt mondja?

A kisasszony: Azt.

Az inas: (megfontoltan.) Ha mondja, meg is tartja.

A kisasszony: Meg.

Az inas: (habozva) Soká elmaradt... Mindjárt itt is lehet...

A kisasszony: (nyomatékosan) Igen. Mindjárt itt lehet.

Az inas: (még mindig habozik.)

A kisasszony: (véget akar vetni a habozásnak, döntő cselekedetre akarja bírni) Tudja-e Marci úr, hogy én már nem is akartam ide jönni?

Az inas: Nem akart? Miért?

A kisasszony: (egy hirtelen fordulattal, lágyan) Sajnálta volna, ha soha többet nem jöttem volna ide?

Az inas: Bizony, nagyon sajnáltam volna. De miért ne jött volna a kisasszony?

A kisasszony: Azért... mert nagyon jó ember a nagyságos úr, de én azt gondoltam... mégse nekem való dolog ez... Úgy is vége lett volna már hamar... És nem való ez egy szegény lánynak... Nekem magamhoz való ember kell...

Az inas: Bizony. Egy derék, szorgalmas, becsületes ember kellene a kisasszonynak.

A kisasszony: Igen, Egy derék, szorgalmas, becsületes ember, aki...

Az inas: Aki szeretné. Megbecsülné...

A kisasszony: Aki szeretne. Megbecsülne. És aki...

A kisasszony: (lesütött szemmel) Aki azután...

(Nagy hallgatás.)

Az inas: (összeszedi magát) Én már régen akartam a kisasszonnyal beszélni. Már régen lestem, hogy beszélhessek egyszer a kisasszonnyal.

A kisasszony: (hálásan) Én is szerettem volna már magával beszélgetni, Marci úr. Én minidig úgy tiszteltem magát... mikor ki-kinyitotta nekem az ajtót... alig tudtam megköszönni...

Az inas: Én pedig azért akartam a kisasszonnyal beszélni, hogy megmondjam, hogy ez a dolog... a nagyságos úrral... úgyse tart örökké... a kisasszony pedig tökéletesen az én gusztusom... ilyen asszony kell nekem... éppen ilyen... Hát hogy jó volnék-e én is a kisasszonynak?

A kisasszony: (Boldogan) Hogy jó volna-e nekem? Hogy engem el...

Az inas: Elvenném feleségül. A nagyságos úr megígérte nekem a házmesterséget; a kisasszonynak megígérte a hozományt... Semmi bajunk nem volna... Úgy élnénk, mint a galambok...

A kisasszony: (lesütött szemmel) Marci úr...

Az inas: (egészen közel megy hozzá) Ha akarná, megmondanám a nagyságos úrnak... a nagyságos úr megtartja, amit ígért... három hét múlva esküdhetnénk is már... csak a kisasszonytól függ...

A kisasszony: (elfordítja a fejét.)

Az inas: Csak a kisasszonytól függ... Megbecsülném... jó ura lennék... csak a kisasszonynak kell azt mondania, hogy igen... Hát igen?

A kisasszony: (nagyon halkan) Igen.

Az inas: (ujjong, megfogja a kisasszony kezét, megöleli) Hajajajaj! Hát igen? Hajajajaj! Ezt akartam én már két hónap óta. De boldog ember is lett belőlem.

A kisasszony: (kibontakozik a karjából, ijedten) Jaj, vigyázzunk, mindjárt jön a nagyságos úr.

Az inas: Jöhet már én tőlem. Rendben van már az én dolgom. Mindjárt meg is mondom neki, ahogy jön.

A kisasszony: Nem, kérem Marci úr, nem... Ne mondja meg neki még most. Ilyen gyorsan.

Az inas: Dehogy nem mondom meg neki. Mire várjunk? Minél előbb, annál jobb.

A kisasszony: De ne amikor én itt vagyok.

Az inas: De éppen akkor, galambom. Ki erősítse meg máskülönben, hogy igaz, amit mondok.

(Csengetés.)

Az inas: Itt van már.

A kisasszony: Ne most. Ne mondja meg neki. Kérem, Marci úr...

Az inas: Dehogy nem. Megmondom én. Meg kell azt... (Kimegy.)

A kisasszony: (idegesen jár fel s alá.)

(Ajtónyílás. Azután előbb a nagyságos úr jön be. Rögtön utána az inas nagy ételhordó-tálcával.)

A nagyságos úr: Szervusz kislány. Ne haragudj rám, kislány, hogy így elkéstem. Unatkoztál?

A kisasszony: (vontatva) Nem.

A nagyságos úr: Megéheztél?

A kisasszony: Óh nem.

A nagyságos úr: Én igen. Ezekben a borbély műhelyekben estefelé valóságos népgyűlés van. Egy hónap alatt nem vagyok egyébként együtt annyi kellemetlen, hangos és piszkos emberrel, mint ott egy fél óra alatt. És mindig megvárakoztatnak, mert a felséges demokrácia nevében előbb jön Kohn úr és Mayer úr, és előbb bodorítják ki a suszterem fürtjeit, mint ahogy rám kerül a sor. Ülj le kislány.

A kisasszony: (leül).

A nagyságos úr: (szintén.)

Az inas: (odanyújtja a tálat előbb a nagyságos úrnak, az egy udvarias kézmozdulattal a kisasszonyhoz utalja.)

A nagyságos úr: Marci, te elefánt, ennek is te vagy az oka. (Vesz a tálból és eszik) Az inasok gyöngye volnál, de borotválni még mindig nem tudsz. Ha valamikor elmégy tőlem, csak olyan helyre mehetsz, ahol hosszú szakállat hord a gazda. Vagy mehetsz vissza béresnek Csetnekre. Mert olyan jó emlékező tehetsége van a kezednek...

A kisasszony: (meglepetve néz fel) A kezének...?

A nagyságos úr: A kezének hát. A keze nem tudja a kaszát meg az ekeszarvát elfelejteni. Egyszer próbált megborotválni. De úgy dolgozott az arcomon, mintha kapált volna. Mintha kaszát fogott volna, nem borotvát. Magadat hogy borotválod? Mintha kaszálnál?

Az inas: Az én arcom elbírja azt, nagyságos úr.

A nagyságos úr: De az enyém nem. Meglátod: még mehetsz vissza béresnek Csetnekre.

Az inas: Nem megyek én már vissza béresnek, nagyságos úr.

A nagyságos úr: (jókedvűen) Nem mégy? Olyan bizonyos az?

Az inas: Bizonyos.

A nagyságos úr: Miért veszed ezt olyan bizonyosra, Márton?

Az inas: (korrekt inas-állásban áll, az asztaltól pár lépésnyire eltávolodva, nagyságos úr háta mögött) Megházasodom, nagyságos úr.

A nagyságos úr: (félig hátra fordul) Mi a macska? ...Megházasodsz? Mi ütött beléd? Hogy jutott ez az eszedbe?

Az inas: Találtam egy nekem való lányt, nagyságos úr.

A kisasszony: (ijedten int az inasnak, ne beszéljen tovább.)

A nagyságos úr: Áh! Gratulálok. Szép lány?

Az inas: Szép.

A nagyságos úr: Jó lány?

Az inas: Jó.

A nagyságos úr: Derék lány?

A kisasszony: (kétségbeesetten integet.)

Az inas: (makacsul, egy elfojtott mosollyal, mint aki biztos a maga dolgában, mondja tovább) Derék.

A nagyságos úr: Hoz egy kis pénzt is a házhoz?

Az inas: (nyomatékosan) Hiszem, hogy hoz.

A nagyságos úr: Szőke? Barna?

Az inas: Szőke.

A nagyságos úr: Karcsú? Gömbölyű? Kívánatos? Marci, gazember, te értesz hozzá...

Az inas: Karcsú. Magas. Kívánatos.

A nagyságos úr: (visszafordul az asztalhoz és meglátja a kisasszony egy kétségbeesett gesztusát: gyanakodva néz rá, a kisasszony azonban szótlanul hajol le a tányérjára, erre megnyugodva beszél tovább.) Hát jól van Marci. Isten áldása legyen az új frigyen. És amit megmondtam, megmondtam.

Az inas: Igenis, nagyságos úr, abban bizakodva mertem magamat elhatározni, amit a nagyságos úrnak tetszett ígérni.

A nagyságos úr: (eszik.) Jól van Marci. Én megtartom, amit ígértem. Hát mit akarsz? A bérletet? Vagy házmester akarsz lenni?

Az inas: Inkább a házmesterséget választanám, ha a nagyságos úr megengedné. Nem vagyok én már az eke mögé való. Azután a jövendőbelim is... inkább olyan városi lány.

A nagyságos úr: Jól van Marci. Ezt jobban is szeretem. Legalább megmaradhatsz nálam. (Eszik.) Te, és kicsoda a te jövendőbelid voltaképpen?

Az inas: (nem tud válaszolni.)

A kisasszony: (abbahagyja az evést, felkapja a fejét, és rémülten bámul az inasra.)

(Hosszú hallgatás.)

A nagyságos úr: Te, hát kicsoda a te jövendőbelid?

(Hallgatás.)

A nagyságos úr: Ejnye, hát megnémultál? Vagy titokban akarod tartani? Vagy nem tudod, kit akarsz feleségül venni?

(Hallgatás.)

A nagyságos úr: (bosszankodva fordul hátra.) Noooo!...

Az inas: (összeszedi minden bátorságát, haptákba vágja magát, a sarka összeütődik, elszántan, mereven, mintha raporton volna) Nagyságos úr, jelentem alássan, a kisasszony. (Várja, hogy egy pofont kap.)

A nagyságos úr: (nem üti pofon, megdermedve bámul rá.) Ki? Ki... csoda?

Az inas: (lélegzet nélkül.) Jelentem alássan, a kisasszony.

A nagyságos úr: Melyik kisasszony? Csak nem ez?

Az inas: Jelentem alássan, igenis... Ez.

A nagyságos úr: Ezt akarod feleségül venni?

Az inas: Igenis. Ezt.

A nagyságos úr: (a kisasszonyhoz.) Téged akar feleségül venni?

A kisasszony: (int a fejével.)

A nagyságos úr: És te hozzá akarsz menni feleségül?

A kisasszony: (szégyenkezve, lehajtott fővel int.)

A nagyságos úr: Hát ez gyönyörű... Hát ez gyönyörüüüüü... Ezt főztétek ki, amíg lent voltam... Marci, gazfickó, ez is csak azért lehetséges, mert nem tudsz borotválni... Ezzel a kedves hírrel akartatok engem fogadni...?

Az inas: (hadar). Igenis, nagyságos úr, mi elhatároztuk, hogy én megkérem a nagyságos úrtól a kisasszony kezét...

A nagyságos úr: (felugrik.) Megkéred tőlem a kezét? Tőlem kéred meg? Tőlem kéred meg a kezét? Te rinocérosz te!... Tőlem kéred meg a kezét? Hát mije vagyok én, hogy tőlem kéred meg a kezét? Talán a papája? Vagy a mamája? Vagy a gyóntatóatyja? Vagy mije? Hát mije vagyok én?

Az inas: (szembe néz a viharral, kissé megrémülten.) Én tudom, hogy a nagyságos úr nem tetszik sem a papája, sem a mamája lenni...

A nagyságos úr: (elmosolyodik, dörmög.) Persze, hogy nem. No hát?

Az inas: De a nagyságos úr meg tetszett neki ígérni, hogyha valamikor majd férjhez akar menni egy derék becsületes emberhez, a nagyságos úr tetszik neki szép hozományt adni.

A nagyságos úr: (utánozza.) A nagyságos úr tetszik... a nagyságos úrnak megtetszett...

Az inas: Igenis a nagyságos úrnak tetszett... Ezért bátorkodtam a nagyságos úrtól megkérni.

A nagyságos úr: És az a derék becsületes ember persze te vagy.

Az inas: Igenis. Én vagyok.

A nagyságos úr: (kicsit dühbe jön.) Igenis? Te vagy? Ezt szépen kigondoltátok. Így házilag elintéztek mindent. Neked is én adjam a hozományt. Neki is én adjam a hozományt. Minden a családban maradjon. Az áldást is én adjam rátok.

Az inas: Igenis...

A nagyságos úr: Igenis? Te Marci, alapjában véve nem szégyelled te, hogy hozzám jössz asszonyért? Te híres te! Hát hol az a sok asszony, aki bolondul utánad? Hol az a sok lány, aki telesírja utánad az utcát? Tőlem kell asszony? Másodkézből kell asszony?

Az inas: (elkomorodik) Ne tessék ezt emlegetni nagyságos úr. Szegény lány volt ő is... Nem vigyázhatott úgy magára... Ha engem ismert volna... akkor, mikor a nagyságos úrral megismerkedett, tudom nem lett volna így...

A nagyságos úr: Úgy? Úgy? Önérzetben nincs nálad hiány. Olyan bizonyos vagy ebben?

Az inas: Bizonyos vagyok nagyságos úr... Aztán szegény ember vagyok én is. Szegény ember nem olyan kényes... Ami volt, az elmúlt. Csak ezután legyen hűséges asszony. Szegény ember megfordítva van ezzel, mint a nagy urak.

A nagyságos úr: Mi az, hogy megfordítva? Hogy megfordítva?

Az inas: Szegény ember azt kívánja: az asszony legyen hűséges. Az urak meg borzasztóan vigyáznak rá, nem esett-e a feleségükben lány korában semmi hiba... Akkor, amikor semmi közük se volt hozzá... Asszonykorukban aztán belebújhatnak az ördögbe is...

A nagyságos úr: (nevet.)

Az inas: Hát ne tessék azt a dolgot emlegetni, nagyságos úr, ha én nem emlegettem.

A nagyságos úr: (megnézi az óráját) Istenfáját... hisz nekem mennem kell (Az inashoz) Hát jó, nem emlegetem. (A kisasszonyhoz) Hát hozzá akarsz meni feleségül?

A kisasszony: Igen.

A nagyságos úr: Itt hagysz engem?

A kisasszony: (halkan) Igen.

A nagyságos úr: Hát különb legény Marci, mint én?

A kisasszony: (felnéz az inasra, nem felel.)

A nagyságos úr: Jobban tetszik neked, mint én?

A kisasszony: (nem felel.)

A nagyságos úr: Hát mért hagysz itt a kedvéért?

A kisasszony: (nagyon halkan) Ő elvesz feleségül.

A nagyságos úr: (megverten, meghajolva, széles, megadó kézmozdulattal) Ez olyan érv, amelyre nem tudok válaszolni. Ő elvesz feleségül... Ez igaz... Persze ha neked mindenáron a szent házasság kell... Én ezzel igazán nem szolgálhatok. (Járkál.)

(Hallgatás.)

A kisasszony: (élénken) Ne haragudjék...

A nagyságos úr: Nem haragszom igazad van. Ilyenek vagytok mindnyájan. A szent házasság kell nektek. Igazatok van. Legyetek egymásé. Szaporodjatok, gyarapodjatok, mint a tenger fövenye...

A kisasszony: (tiltakozó, szégyenlős kézmozdulatot tesz.)

A nagyságos úr: Tőlem, azt hiszem, ilyen körülmények között csak az áldás van hátra. És a hozomány. Jó. Az meglesz. De egyet kikötök.

A kisasszony és az inas: (figyelnek.)

A nagyságos úr: Az nem lehet... abba nem egyezhetem bele, hogy valakit, aki az enyém volt, tőlem egyszerűen elraboljanak. Én akarom átengedni. Én át is engedem. De csak holnap. (Az inashoz) Ma még az enyém. (A kisasszonyhoz) Ma még az enyém vagy. Ide jöttél... Hozzám jöttél... Itt vagy az én lakásomban... Azért jöttél ide, hogy nálam maradj... Örültem neked... Kellesz nekem... Azért jöttél ide, hogy nálam maradj... Nem azért, hogy itt házasságot köss és családot alapíts. Hozzám jöttél. Ma még az enyém vagy. (Az óráját nézi) Nekem el kell mennem. Sietnem kell. Egy óra múlva visszajövök. (A kisasszonyhoz) Megvársz engem. És ma még...!

Az inas: (összevont homokkal néz maga elé.)

A kisasszony: (meg van zavarodva.)

A nagyságos úr: Itt nincs habozás. Ettől függ minden. Házmesterség. Hozomány. Minden. Ma még...! (A kisasszonyhoz) Te úgyis azért jöttél ide. (Az inashoz, vállat vonva) Neked pedig mindegy lehet... egy nappal több vagy kevesebb... Hát egy hang ellentmondást se. Ennek így kell lennie. Búcsúzzatok el egymástól. Holnap lehettek menyasszony, vőlegény. (A kisasszonyhoz) Ma még az enyém vagy. Egy óra múlva itthon vagyok. Megvársz. (Az inashoz) Marci, te kikísérsz. Aztán elmehetsz. Vagy lefekhetsz. Azt csinálhatsz, amit akarsz. Ide nem jössz be többet. (Veszi a kalapját és a kabátját) Így lesz? Kislány! Így lesz?

A kisasszony: (félénken ) Így lesz...

A nagyságos úr: Marci! Így lesz?

Az inas: Így lesz, nagyságos úr.

A nagyságos úr: (kalapban, kabátban) Egy óra múlva itt leszek. (Megáll. Nézi őket.) Te! ...Meg ne csaljatok engem!

A kisasszony és az inas: (tiltakozó, szörnyülködő mozdulattal felelnek.)

A nagyságos úr: Marci! ...Be nem jönni... Meg ne csaljatok engem!... (Megy.)

Az inas: (kikíséri.)

(Ajtócsukás zaja.)

A kisasszony: (magára marad, körülnéz, gondolkozva tesz egy-két lépést a hálószoba felé, a nyakán kigombolja a ruháját.)

Az inas: (lábujjhegyen megjelenik az ajtóban.)

A kisasszony: Jaj!

Az inas: Én vagyok.

A kisasszony: Maga az? Istenem... De megijedtem...

Az inas (feléje megy, el van fogódva.) Én vagyok... Juliska...

A kisasszony: De nem szabad bejönnie... Ha a nagyságos úr megtudná...

Az inas: (izgatott, ő is önkéntelenül halkan beszél.) Csakhogy nem fogja megtudni. Mire hazajön, nem leszek már itt...

A kisasszony: Mégsem volna szabad bejönnie, Marci úr, ha ő mondta, hogy nem szabad...

Az inas: (hadar.) Miért ne volna szabad? Vőlegénynek ne volna szabad a menyasszonyához jönni? Hát igazság volna ez? Hát mondja, Juliska, igazság volna ez?

A kisasszony: (meggyőzve.) Az nem volna igazság, Marci úr. (Az inas nagyon is közel ért hozzá. Egy védekező mozdulatot tesz.)

Az inas: Ne féljen. Nem bántom. Nem én. Hozzá se nyúlok. Üljön le ide. (A kisasszony leül.) Én meg majd ide ülök... Csak elbeszélgetünk egy kicsit... Nem tudtam volna én odakint lenni... Hogy maga idebent legyen... Hogy is gondolhatta ezt a nagyságos úr... Mintha csak a férje volna, olyan ez... Hogy is gondolhatta...

A kisasszony: Istenem, csak meg ne tudja...

Az inas: Dehogy tudja. Honnan tudná. Maga is hallgat. Én is hallgatok.

A kisasszony: Nem szabad őt megcsalni.

Az inas: Nem is akarnám én őt megcsalni... Jó ember...

A kisasszony: Nagyon jó ember.

Az inas: Nem akarnám én őt megcsalni... (Gyorsan beszél, zavarban van.) Sok asszonyt bolondítottam én el... De a gazdámat nem csalnám meg... Pedig tudja-e kisasszony, hogy sok inas van ilyen...

A kisasszony: Sok? Olyan, amelyik...

Az inas: Olyan, amelyik a gazdáját megcsalja. Az asszonyával. Beszélik, nekem a kartársaim. Sok nagyságos asszony nagyon kedves ám az inashoz. De még sok méltóságos is. Hát még a kegyelmes asszonyok. A grófnék. (Ezalatt állandóan, zavarodottan, de őszinte vággyal nyomul közelebb.)

A kisasszony: Azok is?

Az inas: Azok leginkább.

(Hallgatás. Zavarban vannak.)

Az inas: (közelebb rukkol.)

A kisasszony: Nem! Ne!...

Az inas: Nem bántom!... Nem én... Csak a kezét akartam megfogni. Az csak nem bűn. Nem ugye?

A kisasszony: Az nem...

Az inas: Vőlegény megfoghatja a menyasszonya kezét. (Megfogja, ülnek: kéz a kézben, zavarban vannak.)

Az inas: (közelebb húzódik.)

A kisasszony: Nem!... Marci úr... Ne...!

Az inas: Csak megölelem. A szép karcsú derekát. Hiszen a menyasszonyom. (Nyomatékosan.) Ugye hogy az?

A kisasszony: Igen. Az.

Az inas: No látja. (Meg akarja csókolni.)

A kisasszony: Nem! Ne...

Az inas: De igen. Hogy én azt a szép piros száját meg ne csókoljam... Kár volna az elveszett időért... Csak egyszer.

A kisasszony: (védekezik.) De csak egyszer.

Az inas: Csak egyszer. (Megcsókolja tízszer egymásután.)

A kisasszony: (megszökik tőle) Nem, Marci úr, ezt nem szabad. Menjen szépen ki. Én is bemegyek, lefekszem... fáradt is vagyok... álmos is...

Az inas: Fáradt? Álmos? (Gyöngéden) Akkor bizony jó lesz lefeküdni...

A kisasszony: (az ajtóban) Jó éjszakát Marci úr.

Az inas: (hirtelen derékon kapja és egy csókzáporral árasztja el.)

A kisasszony: (védekezik.) Ne! nem szabad! Marci úr!... Nem szabad megcsalni... megmondta... a nagyságos urat... nem szabad megcsalni... nem szabad megcsalni...

Az inas: De igen... De igen... De igen...!

A kisasszony: (beszökik a hálószobába és ki akarja csukni az inast.)

Az inas: (beszorítja az ajtót és utána megy.)