Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 12. szám · / · FIGYELŐ · / · FENYŐ MIKSA: BIRÓ LAJOS: FÉRFIAK
Az első felvonás, a "merev" karakterek beállítása kitűnő. (Forgács és Kenéz beszélgetése, mialatt Pajzs bankárra várakoznak, briliáns.) Mondom: az író nem formálta őket alakító erővel emberekké, kiknek szenvedélyeiből lesznek szenvedéseik, hanem éreztetni tud érdekes eseményeket, melyek úgyszólván e férfiak - három férfi - vállán nyugszanak. Típusoknak mondották némelyek Biró férfiait, holott egyéniségek; a merevségük, az a körülmény, hogy állandóan egy kiugró tulajdonságokkal vannak felénk fordulva, olybá tüntetik fel őket, mintha egy bizonyos fajtának a symbólumai volnának. A psychológiai fejlesztése ezeknek az alakoknak majdnem lehetetlen. Váratlan események, írói erőszakosságok kellenek ahhoz, hogy e merevség alatt egy-egy emberi vonás halványan kirajzolódjon. Mindjárt a megindításnál. Ahogy Pajzs Margit tizenöt perc alatt beleszeret Kenéz Kálmánba. Igaz, hogy az író gondosan előkészíti ezt - az Ulrik gróffal való szakítás, a leány akarat-kultusza, az a babonás véletlen, hogy ugyanabban az órában, mikor a leány a grófnak szemébe vágja, hogy "talán még ma" (t.i. megtalálja az igazi férfit), hogy ugyanebben az órában beszél Kenéz ékesszólóan nagy stílusú terveiről - mindez magyarázza a beleszeretést; de ha Pajzs Margit még tizenöt percig vár, akkor meg kell győződnie, hogy Kenéz tehetségtelen, üres léha báb és akkor nem történik semmi. Nem várt. Valamint nem várt arra sem, míg Forgács megtalálja nagyjelentőségű tudományos hypothesisének igazolását. Viszont azonban e váratlan események nélkül Biró darabjának alakjaival nem történne semmi. Érdekesek, de hiányzik lelkükből az evolúció képessége. Van néhány jelenete, ahol nem az író szuggeráló képessége ragad meg bennünket, hanem az író művészi tehetsége. A két utolsó jelenetre gondolok. Kenéz jelenete Forgáccsal és feleségével, mikor megtudja az asszony hűtlenségét és Kenéz öngyilkossága. Itt a színpadi alak egyszerre emberré növekszik, aki fájdalmas emberi dolgokat mond és aki iránt mély szánalmatérzünk, mert a költő is szánalmat érzett iránta.