Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 10-11. szám · / · FIGYELŐ

KARINTHY FRIGYES: VERS ÉS SZAVALÁS

Hitetlenkedve még és csodálkozva: de fel kell jegyeznünk: nagy Magyarországon aktuális lett a költészet. Azt mondják - én nem tudom, igaz-e - az emberek vesznek már verses könyveket, beszélnek versekről és - némelyek szerint - már disztingválni is kezdenek. Akárhogy van is, nekem már az is nagy dolog, hogy íme, szabad és lehet beszélni versekről, hogy például megírhatom ezt a cikket és nem kell szégyellenem magamat érette, sőt talán lesznek, akik el is olvassák. Jó az ilyen megfigyeléseket kinyilatkoztatni: mert ha megfelelnek a valóságnak, rendben van úgyis, - s ha nem, legalább Macbeth-jóslatul szolgálhatnak, mely előidézi azt, amit megjövendöl.

Megindult szívvel írom tehát le érzésemet: szép és új verseket adott minékünk az ifjú Magyarország. megnemesült és differenciálódott lelki élmények nyilatkoznak meg megnemesült és differenciálódott művészettel. Szinte naponkint olvasok egy-egy gyönyörű sort, melynek ritmusát megrengve, öntudatlanul veri vissza a lelkem: - és ajkam hangtalanul mozogni kezd ilyenkor. Megindult szívvel ismétlem el magamban a sort, hogy érezzem és élvezzem hangulatának és formájának zenéjét.

Egy ilyen alkalommal gondolkodtam azon, hogy ezzel a belső utánamondással valami hiányérzetet elégítek ki tulajdonképpen - e nélkül nem lenne teljes a művészi gyönyörűség. Eredményre jutottam, melyet a következőkben próbálok elbeszélni.

Magában véve tehát nem teljes és befejezett a leírt vers, éppen úgy, mint édestestvére, a zenemű, nem fejezte be hivatását, mikor még csak a papíron van. Természeténél fogva olyan valami a vers, amit elő kell adni. Ritmus és hangulat, indulat és érzés - oly dolgok ezek, melyek világosan és kifejezetten interpretálásra várnak, s csakis azzal fejezték be hivatásukat, éppen úgy, mint a zenemű. Oly természetes és egyszerű ez, csodálatos, hogy nem mindenki fogja fel így. Hiszen a versműfaj éppen úgy született, mint a zene: a költő ajakán, drámai előadásban. Később megtanulták leírni. De a leírt vers, ebből a szempontból, annyi csak, mint a kotta a zeneműnél, megrögzítésére szolgál annak a művészi hatásnak, mely csak előadása által érvényesül. Azt mondják, - lehet, nem tudom - hogy képzett zenész úgy tudja élvezni, olvasván, a kottát, mintha előadva hallaná. Ehhez hasonlítanám a versolvasás gyönyörűségét is, de ez csak megerősíti elméletemet, hogy a vers általában előadnivaló műalkotás, s tulajdonképpeni célját a helyes előadásban éri el, melyben érthetővé és kifejezetté válik mindaz, melyre az írás csak utal.

S itt érdekes fordulatra nyílik alkalom. Új versekről szólottunk volt és új versíró művészetről. Az volt a panasz sokszor, hogy az új verseket nem lehet megérteni. Szabadjon nekem ennek a tünetnek egyik okát abban keresnem, hogy az új versírásművészettel nem fejlődött ki párhuzamosan egy új verselőadó, szavalóművészet, mely értelmet és célt adna ezeknek az új és érdekes vershatásoknak. (Itt behozom, hogy a versszavaló művészetet megkülönböztetem a színjátszó művészettel: emennek már meg volt a szecessziója.) Elfelejtve a versírás fent vázolt, tulajdonképpeni célját: az utóbb időben nagyon elhanyagolódott és megvetődött a szavalás. Keveset és rosszul szavalnak nálunk: színészek és dilettánsok a romantikus és realisztikus iskola eszközeivel dolgoznak, már pedig ezek az eszközök nem valók a mai, impresszionista versekhez, éppen úgy, ahogy Wagnert nem lehetne clavecin-en előadni. így aztán természetes, hogy nem értik meg az új hatásokra szánt verseket. Ady-műveket hallottam szavalni múltkor valahol, színészektől és színésznőktől: - borzasztó volt.

Gyilkolták a külső és belső ritmust; szentimentalizmust, nagyképűsködést vittek bele a sorokba. Az új szavalóművészet differenciáltabb és mélyebb hatásokkal operál: - mert így simulhat csak hozzá a differenciáltabb, új költészethez. Új, nagyjelentőségű lehetőségeket talál és kér kölcsön a többi művészetektől (zenei, festői, - világítási - hatás.) De erről külön lehetne és kellene beszélni.

Hanem egy bizonyos: divatba kell hozni a szavalást, mint ahogy divatba hozták a verseket. Esténként ezrivel tölti meg az intelligens közönség a hangversenytermeket: - miért ne lehetne éppen úgy szavalóestéket, verskoncerteket rendezni? Gyönyörű hatásokra nyílik alkalom, rendezésben, kiállításban. Ez nem megmosolyogni való buzgólkodás, aminthogy nem is olyan bolondság az, amit a müncheni Elf Scharfricter csinál, legalább tendenciájában. Mária Delwartot, Henryt hallottam szavalni múltkor a Nagy Endre kabaréjában: - mondhatom, elsőrangú művészi gyönyörűség volt. Tehetségek mindig voltak és vannak - alkalmat kell adni nekik, hogy megnyilatkozhassanak.

Szeretném, ha alkalmam volna, vitatkozni erről a kérdésről: a vélemények csak előbbre vihetik az ügyet. Annyit már most is erősen érzek, hogy költészetünknek becsületes és komoly szavalóművészet kibontakozására van szüksége, mert csak azzal együtt érhet el igaz és művészi hatást.