Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 9. szám

MÓRICZ ZSIGMOND: CZIRÓKA-MARÓKA

Berti az apjára, öccsére tolta a munkát, ahogy lefelé szállott a nap az égen. A nagy gyümölcsös, veteményes kertet ásták fel. A vén ember keresztül látott a legényen s morogva szólt rá.

- No csak ne hajigáld azt az ásót, erigy má erigy. Bogárzik má. Nem fér a bőribe. Csak erigy. Szoknya sustyog má a filibe... Hogy a főd hulljon rá valahol egy cifra asszony...

Berti dühösen levágta az ásóját, ezzel elismerte, hogy az apjának igaza van. Bánta is ő, ott hagyta a dolgot, hiszen neki ma még meg is kell beretválkozni. Úgy szereti az asszony.

Bement a házba, dúlva-fúlva, mintha borzasztóan megsértették volna s csak úgy lángolt az arca, míg a tükörfiókból előkereste a borotváló-készséget. Az anyja is csak dühíti. Tudhatna annyi tisztességet, hogy ha mán látja, miben sántikál a fia, legalább ne állna láb alá. Húzódjon félre, mintha semmiről se tudna. Okos anya érti az ilyet.

De a Berti anyja megszólal.

- Lelkem szottya, - szól fitymálóan a derék kövér asszony, - be szép akarsz lenni. Nem tom kinek a kedvéért.

- Nem állhatom ezt a szúrós vakarékot a képemen, - morogja a fiú.

- Nem állhatja!... Szeretném tudni, ki az, aki nem állhatja?

De nem Biri! Nem Takács Biri. Azt tudom.

- Ha tudja hát ne mondja, - dúl-fúl a legény.

Az anyja végig nézi a szeme sarkából.

- Biri?...Annak bizony jó vóna már tüskésen is...De megállj csak te, megállj! Megégeted még a szádat. Az isten áldja meg, valahol egy fiúkölyök van. Hogy annak minden szabad. Hogy a szegény lyányoknak akkor is be kell érni velük, ha dirib-darabba kapják meg a más levetett rongyát. Tán én nem úgy vótam az apáddal? Megöldösték más asszonya miatt, nekem kellett felistápolni. Ma is kódusa. De azért nekem jó vót. Persze. Csak erigy te is az apád után.

Berti már előszedte az egész szerszámot, a fenőkő is meg volt s kifelé indult. De erre a szekérozásra már nem állotta a béketűrés. Hiszen itt valóságos összeesküvés van ellene. Apja, anyja csak őt bosszantják örökké. Ezt nem lehet tűrni. Az ember idegenekkel meg tud békében lenni, de a szüleivel nem.

- Csak sokat beszéljen édesanyám, - mondja a foga közt, - úgy el is megyek hogy nem leszek többet bajukra. Legalább békességbe élnek, ha nem lesz kit rágni.

Behúzta maga után az ajtót. Katonaviselt legény volt, de azért nem merte bevágni. Még odáig nem nőtt meg a szarva, hogy az anyja előtt bevágja az ajtót. Pedig az legalább könnyítene rajta egy félmázsát.

Kiment az ólba, előszedte a zsámolyszéket, meg a kis katonatükröt, ezt felakasztotta az ámbitus gerendán ütött szegre, arra meg ráült s kezdte fenni a beretvát nagy nekibúsulva.

Míg a keze dolgozott, akaratlan is oda ügyelt az udvaron a két gyerekre. Erzsus, a nénjének öt esztendős lánya a szomszédék három éves fiával játszott.

- Misi, Misi te, gyere na, - csalogatta a lány a kicsit, - gyere na: ciróka-maróka!...Jó? Gyere na.

A kis gyereknek nem volt kedve a játékhoz. Ostor volt a kezében, madzagból kötött ostor, erővel azzal akart csapkodni, szaladgálni, de a nagyobbik nem hagyott békét.

- Gyere na. Misi, gyere na, ciróka! Misi ciróka-maróka. Na.

- Hagyj békét annak a pulyának te, - szólt rá Berti, aki nem állhatta már a sok nyávogást.

- Nem hozzád való az. Kicsi a. Mit játszol te avval. Erigy játssz Andrissal. Az már lyányokhoz való, mer iskolás.

A kislyány legörbítette a két szája szélét s lapos pillantásokkal mondta:

- Én nem is játszok többet az Andrissal.

- Mér?

- Mer' a mindig csak megpofoz.

Berti elnevette magát.

- Hogy a kakas csípje meg a kis bóbitádat, hát mit csináljon veled? Tán megcsókolgasson?

A lány még jobban elpittyesztette a száját; nem válaszolt, hanem hátat fordított a bátyjának.

- Gyere na játszani, - szólt a kis Misi után.

- Erigy hát vele öcskös, - mondta nevetve a legény.

- Hallod! Berti bátyám is azt mondja, hogy gyere! - kapott a lány igazi női érzékkel, a bárhonnan jövő segítség után.

A fiúgyerek hallgatott a férfi szavára s megadta magát. Leült az udvaron nyújtózkodó fatőkékre, a lányka melléje kuporodott s elkezdte a furcsa, babagyerekekkel való játékot, amely olyan jól áll a lányoknak s a fiatal anyáknak.

Duruzsolva, elnyújtva énekelte neki a bizserélő mondókát, amely a végén szalad, pereg s megijeszt:

Cziróóóóó-ka,
Maróóóóó-ka,
Midfőőőőő-szté,
Kááááá-sát,
Hova teee-tted?
Átsza-latta-papma-cskája
Mimmegettettettette...
Sicc!

A gyerek nagyot kacagott a végén s a lány újra kezdte másodszor, harmadszor, negyedszer, fáradhatatlanul.

Berti majd megvágta magát a borotvával, olyan nevethetnékje volt. Csak bolond szerzet ez a lányféle, már ilyen cseppkorába is. Hogy lehet kedve ilyen játékhoz, aminek az a veleje, hogy másat mulattat? Őt az mulattatja, ha másat mulattat? De még erőszakkal is fog magának valakit, akit nevettessen.

Megcsóválta a fejét.

- Ilyen az asszony, mind ilyen, - vonta le a következtetést. Hát nem azért fog magának szeretőt is, hogy legyen kit mulattatni? Neki csak annyi jut belőle, hogy van kit körülcirógatni. Köszönöm, nem kívánom.

Nagyon gonosz ötlete támadt s meg kellett állni, felemelni a borotvát, hogy meg ne vágja magát. Alattomosan, cudarul röhintett, míg ezt gondolta:

- Pedig neki van baja belőle... ojjé! de mennyi baja, milyen baja! Alig bírja cipelni a baját!... Úgy kell neki, az ű baja!

Nagyon meg volt most elégedve vele, hogy ő legény s nem lyány. No, nem lenne lyánnyá. Nincs az a kincs, amért azzá lenne. Neki? Mi kára van neki a szeretetből? Egy csók, két csók, száz csók nem a világ, nem kopik el a csókolója. Osztán ott hagyja. Meg van. Ha baja van? Nem az ő baja! Miköze hozzá?... Kivált ha arra az asszonyra gondol, akinek a kedvéért most megborotválkozott. Annak ura is van. Annak a baja se olyan baj, mint egy lyánynak. Jobb is ott forgolódni, mint Biriéknél. Mert igaz, hogy Biri szép lány, szebb, százszor szebb annál az asszonynál, de annál meg minden szabad! És az még nagyobb gyönyörűség. Mit ér az, hogy Birit szemmel jobb elnézni? Ha olyan ára van! Egy életet kell lekötni érte. Az neki drága. És Biri se lesz mindig ilyen szép. Ha legalább biztos volna, hogy míg él, mindig ilyen marad, amilyen most!... Dehogy marad! Egy-két esztendő múlva olyan lesz mint a többi vénasszony. És ő akkor is össze lesz kötve vele. Ez a szépségének az ára. Drága! A másik? ha megunja ott hagyja! Nem gyerek ő már, van esze, kiszolgált baka tudja hány hét a világ. Volt már neki elég Böskéje, Jutkája, de egyet se szeretne a sok közül ide a házába. Ott hagyta őket, a nevét se tudja már egyiknek másiknak. Mit vesztett vele? Milyen jó lám most is, huszonhét esztendős fejjel szabad legény lenni. A volt iskolás pajtásainak már mindnek ott sir a nyakán egy csomó pulya.

Kipödörte a bajszát hegyesre, nyalkára, legényesre. Így csalja az ki a csókot.

Az a kis prücsök lyány még most is a cirókát nyaggatja. A fiú már halálosan megunta és menekülni szeretne, de a lány nem ereszti.

Ülj szépen!- ripakodik rá, már tizedszer. - Megállj csak, mindjárt adok én neked! - és sipp-supp, megrázza, megtépi s megveri.

Berti, aki éppen elfordult, hogy az összepakolt borotváló eszközöket ideiglenesen az ólba tegye el, visszanéz.

Bosszantja a lány erőszakossága s rászól:

- Úgy! Hát azért szeretsz te inkább Misivel játszani, mert ezt megverheted.

A csöpp fruska egy kardos menyecske önérzetével tette csípősre a kezét.

- Tán csak elbírok egy ilyen kölyökkel!

Berti nézte, nézte s lassan fütyörészni kezdett. Úgy rémlett neki, mintha valami meggondolni való volna ebben a beszédben.

Bement az ólba, elrakta a holmiját, rendbe szedte magát egy kicsit, nem nagyon, hogy utána ne bámuljanak az utcán, mit akar a parádéjával s elindult. Az udvaron a kis Misi magában volt, a földön ült és csöndesen sírdogált.

- Ne búsulj öcskös!- vetette oda neki Berti. - Majd megnősz, akkor aztán te fogod megríkatni a lányokat. Csak arra vigyázz, hogy a nyakadra ne nőjön egy se. Ne kapaszkodj az ilyen kitanult vén rókába, mint ez az Erzsus, mert ez csak játszik veled, megkínoz, otthagy... Inkább te húzd el a nótájukat.

- Hogy tanítja a bagoly az öccsét! - Kiáltotta át a kerítésen a szomszédasszony, maga is fiatal menyecske, a Misi anyja, aki éppen utána nézett, hol a fia.

- A hát!- nevetett Berti.

- Tanuld meg kis fiam! Tanuld csak meg. Igaza van annak a vén legénynek. Fiú vagy te is, tartsd meg a férfi törvényt... Hej csak kapnálak a körmöm közé jómadár, majd megtáncoltatnálak én is. Csak az vigasztal, hogy addig jár a korsó a kútra, míg el nem törik. Majd pórul jársz még te is egyszer a sok csintalanságodért.

A szomszédasszony éppen egyidős Bertivel. Együtt gyerekeskedtek valaha s a természetes asszonyirigység fakadt ki a tréfában a legény ellen, aki ilyen soká élvezi az aranyszabadságot, amit ő már tíz évvel ezelőtt elveszített.

Berti nevetett, de megérezte, hogy komolyság is van, még pedig nagy, az évődő hang mögött.

Kihúzta magát nyalkán, legényesen s elnézte az asszonyt, aki átlépett a kerítésen a kis fiáért. Csinos lány volt valaha ez is, piros arcú, gömbölyű, jókedvű; és most lesoványodott, fakóbőrű, házsártos asszony, akinek ritkán van jó szava, mindig pöröl a három gyerekével, az urával, az egész világgal.

Hogyne irigykednék ez őrá?

Eszébe jutott, hogy mikor a katonaságtól hazajött, jobb színű és jobb kedvű volt ez az asszony is. Járni is kezdett egy kicsit ő utána. Mert akkor minden asszony, aki az ő korából való volt, szemet vetett rá. Tudja isten hogy, de igen kapós volt ő akkor, és az asszonyok még jobban szaladtak utána, mint a lányok. Azok gyengék, fiatalok voltak hozzá, de ezek az elmúlt lányságukat érezték felújulni mellette.

Nem kellett neki ez az asszony; jól emlékszik, hogy visszautasította a kínálkozását, ami úgy lappangva, a szó mögül kandikált ki. S az asszony megharagudott, aztán lassan elközönyösödött s gyorsan levetette azt a kis frissességet, csinosságot, amit magára szedett, még lomposabb, renyhébb, zsémbesebb lett, mint valaha volt. A gyerekit püfölte, az urát szidta s szüntelenül panaszkodott, semmi se volt jó neki a világon.

Most olyanformán érezte magát a legény, hogy ennek ő az oka.

Utána nézett az asszonynak, míg az ölben hazavitte a fiát. A szép tavaszi alkonyatban egy kis ruganyosság, frissesség lobbant fel az asszonyban s míg átszökött a sövénykerítés lépcsőjén, lányos mozdulatai voltak. És Berti biztosan tudta, hogy ez érte van, előtte van. S biztosra vette, hogyha ő akkor ennek az asszonynak kedvébe jár, ha elfogadja, akkor ez ma is volna olyan takaros, mint akár az a másik, akihez most készül.

Boldond az élet. Miért kellett neki inkább az az asszony, mint ez?

Mert messzebb lakik. A falu túlsó oldalán. Mert mindig idegenebb volt, már gyerekkorában is. Mert azt ő kívánta meg, míg erre nem is gondolt, hiszen szomszéd, jópajtás, rokon is, nem is álmodta volna, hogy ez is alkalmas lehetne...

Zagyván kergették a gondolatok egymást a fejében.

Kiballagott a kiskapun a csöndes udvarról. Az anyja odabent dulful a házban, az most nem néz ki míg ő itthon van, haragból. Az apja, meg az öccse hátul a kertben. Azok most agyon dolgozzák magukat az ő trucczára.

Üsse a kő. Ha neki különb dolga van! Őt viszi a vére, a lángja!

Az asszony tudtára adta ma délelőtt, hogy az ura a vásárra megy s még délben elindul. Csakugyan utána lesett s látta, hogy elment a gazda. Azóta majd megbolondul, úgy siethetne az asszonyhoz.

- Ciróka, maróka, - dünnyögte magában. Széles szájjal mosolygott, mint mikor jó falat van az ember ínye között.

Eszébe ötlött a szomszéd asszony szava:

- Majd adnék én neked, csak a körmöm közé kaparíthatnálak...

Mit adhat, hogy adhat, hogy állhat bosszút egy asszony a szeretőjén?

Ciróka, maróka! - feltűnt előtte az Erzsus húga arca, milyen dühvel tépázta meg a fiúgyereket, mikor az már nem akart úgy játszani, ahogy ő kívánta.

Hát akkor mi lesz, ha ő nem akar úgy játszani, ahogy Klári, az asszonya akarja?

Mert örökké nem tart!

A kassai lyányokkal, a katonaságnál, jól volt dolga. Ha ezt egyszer megunta, otthagyta, sose látta többet. De ez itt van a faluban, ezzel akár mindennap találkozni kell. És ez bolond, őrült, eszeveszett. Ez harap mikor csókol, hát még akkor mit csinál, ha megharagszik.

Igen kényelmetlenül kezdte érezni magát.

Két esztendeje már, hogy játszanak egymással, legalább neki csak játék az egész. De most az utóbbi időbe nagyon veszedelmessé kezd lenni a játék. Az az asszony már olyan dühösen szeret, hogy néha azt hiszi, elment az esze. Már nem egyszer hozta kínos zavarba. Tavaly aratáskor ebédet vitt neki a mezőre! Úgy indult, hogy az urának viszi, és egyszer csak jobbra fordult az odvas ficzfánál s neki vitte el a Hátszegre. Még ma is a hátába áll az ijedség, ha eszébe jut. Ezer szerencse, hogy egyedül volt. Az asszony különben tudta ezt.

Ha még egyszer ilyet tesz!

Pedig mostanában már megint kezdi a bomlást. Tavaszi szelek fújtak.

Berti úgy ment végig az utcán, nem látott senkit.

- Teremtette, - mondta magában - ez már nem ciróka, hanem maholnap karmolóka.

De mit akar vele az az asszony?

Szerelmes! Jó, no, hisz ő is szereti, úgy kívánkozik utána, majd elviszi az ördög! Ha nem forrna benne a nagy vágyakozás, talán végigmenne utána az utcán, frissen borotválkozva, alig alkonyodott? Csak az nem mutat rá ujjal hova megy, aki nem akar.

De azután mi lesz? Hóttig ez nem tart.

Csudálatos, hogy ő két esztendő óta nem gondolt erre.

Egész a mai napig egyre csak befelé ment a tóba, arra sose gondolt, hogy lábol ki vissza belőle. Számtalanszor eszelte ki a találkozás módját, egyszer sem a szakításét. Pedig már ideje volna erre is gondolni. Most hogy megijedt, minden ördög eszébe jut. Az asszony nem egyszer mondott valami fenyegetőt "ha megcsalná", "ha otthagyná". Ő persze csak nevetett rajta. Nem akarta megcsalni, otthagyni, sőt inkább még jobban megkeríteni.

Jól van, ha ő így gondolkozik, az érthető. De az az asszony mit gondol? Elment annak az esze? Férjes asszony? Tisztességes dolog ez?

Mit szól az ura, ha megtudja?

Rágni kezdte a szája szélét. Máskor hangos nótával, torkaszakadtából gajdolva ment végig az utcán, most esze ágában sem volt dalolni, legfeljebb füttyös-huhogással fujt el egy-két hangot.

Gondolt ő már eddig is rá, hogy mit szól a férj? De mindig könnyen elintézte a kérdést. Összenézte a maga erejét azéval s érezte, hogy az ő erőtől duzzadó szilaj ökle szerteszét tudná törni azt a szikár, alattomos nézésű embert. És ebben megnyugodott.

De most felháborodott rajta.

Mit? Mért bántana ő egy embert? mi haszna volna neki abból, ha akár agyoncsapná? A tömlöc nem számit. Azt szívesen elviseli az indulata kitöltéséért. De mi haszna volna neki az egész harcban? Mit kapna érte?

Egy asszonyt, örökre?

Összerántotta a szemöldökét és fölvillant előtte az igazság.

Meghökkent tőle.

Ohó, drága lesz a ciróka-maróka? Olyan nincs!

Pedig ezt akarja, biztos, hogy ezt akarja az asszony! Hahaha. Nem is lenne rossz a lelkemnek... Persze, már mondott is effélét. Nem is egyszer. Számtalanszor. Örökké azt beszéli, milyen jó volna, ha egymáséi lennének. És ő még tódította.

Mire kellene neki örökre? Mit csinálna ő vele? Talán nincsen szebb asszony a világon? Birivel egy nap ki se lehet mondani a nevét. Vagy jobb asszony? Jó is volna egy ilyen teremtés örökre. Cifrálkodó, puha dolgú, más után járó! Teringettét, inkább malomkövet venne a nyakába és kútba ugrana, minthogy ilyen asszony legyen a felesége.

Hiszen ha ő meg akar házasodni, nem ilyen fejér cseléd után néz. Ez már levirágzott. Kap ő most feslő rózsát is. Olyat szakaszt, amilyet a szeme kíván, szépek legszebbikét... És ez koldus. Ennek semmije nincs. Mit vitt az urához? Három köblös földet? Takács Birire féltelek néz... És aztán ez nem is asszonynak való, gyereket se tud nevelni. Három lánya volt, mindet eltemette. A céda, a condra, csak magát csinosítja. Ahhoz ért. De a gyerekekkel dolgozni kell, meg a házzal, a gazdasággal. Tisztességes asszonyon nem akad meg a legények szeme!

Egészen fel volt háborodva.

Már jóformán végire ért a falunak. Itt van a sikátorban a Törökék háza. Úgy szokott odakerülni, hogy kimegy a mezőre s a szilváson át fellopózik. Dühösen nézett a sikátorba s szeretett volna nyíltan, egyenesen bemenni, hogy bekiáltsa az asszonynak az igazi nevét. A rongy; hogy süt-főz az most, hogy tálal, hogy vár. A rossz teremtés. Csak várjon, várhat ezután az ítéletig.

Kiért a mezőre s hűvös szél csapott az arcába.

Hej ciróka-maróka, ennek rossz vége lett. Kicsi híja, hogy nem olyan, mint a Misike játékának ott az udvaron. Neki is kedve lett volna leülni a fűbe és pityeregni, mert hiszen olyan árva, megbúbolt kis fiúnak érezte magát. Nem vész ki az emberből a gyermek vén korára sem.

És olyan szörnyű árva sorsnak látszik előtte ez az övé. Ej-haj idestova vén ember és még is milyen pulya élete van. Ma is olyan, mintha valami vén fiú volna. Apja, anyja parancsa alatt áll, mint egy iskolás fiú. Senkije, semmije. Nincs háza, bútora, érdeke, mégis dolgozik. Nincs felesége, gyereke, nem vár tőle senki semmit. Csak egy vén kölyök, olyan mint akármelyik suhanc. Itt-ott ősz szál is kerül a hajában és még nem került embersorba...

A cimborái, akikkel együtt iskolázott, már mind túl nőttek rajta. Helyük van a községházán, a falugyűlésében, választásnál. Házuk van, nem ácsorog most itt a világtól elhajítva egy sem, hanem otthon vannak, a feleségük tálal, a gyerekek az ölükben vacsoráznak, két fiú a két térdükön, a kislány a karjukon és öleli azt a jó kis gyerektestet. Üsse meg a guta ezt az ő buta fejét, hogy neki csak most jut ilyen az eszébe. Harminc esztendős lesz, mire hallja, "édesapám..."A többinek akkorára már az ekeszarvát tartja a fia és úgy káromkodik, mint egy káplár, a napszámosra...

Elmosolyodik.

- Megállj, - mondja félhangosan, - teszek én róla. Még ma teszek én róla.

Visszafordul az úton és erős, biztos léptekkel halad be a faluba.

Valamelyik udvarról egy öreg asszony néz ki s meglátja őt.

- Jó estét, - int be a nagy bámulással ránéző asszonynak.

- Adjisten, mi a Berti...

- Mi?

- Miótátul folyik visszafelé a Tisza?

Berti értetlenül bámul rá a vén asszonyra, aki különös csúfondáros pillantással méregeti őt végig.

- Mit beszél maga? - szól bosszúsan.

- Azt, hogy neked este virrad máma ahogy látom.

- Nem baj a néném, - szól Berti, mindent elértve. Hiszen ami igaz, igaz. Máskor reggelibe szokott ő visszafelé menni ezen az úton. És szólt:

- Csak legalább megvirradjon egyszer. Adjisten.

- Jóécczakát.

Berti tovább ment, be a templomig s ott benyitott a zöldre festett rácsos kapun. Takácsékhoz.

Szerencséje van, éppen Biri is kifelé jön a pitvarajtón.

A lány megdöbbenés forma örömmel ismeri meg Bertit. A szava is eláll és jó estét se tud mondani a hangos köszönésre.

Így állanak egy ideig szemben egymással.

A legény esetlenül, de erősen kezet nyújt. A lány odaadja a magáét. Berti megfogja s egy szó nélkül tartja sokáig. Igen sokáig, úgy hogy reszketni kezd a szép lány erős, kedves dolgos keze.

- Biri, - mondja csendesen a legény, - tudod-e mér gyüttem hozzád?

A lány nem bír szólani, csak ránéz s puha lány arcán egymást váltja a piros meg a fehér.

A legény hallgat és nézi, élvezi, a megkívánt, szívébe cirógató, kitanulatlan, ártatlan, tiszta erényes, alázatos virágszétborulást.

- Csak azért gyüttem Biri, hogy nagyon megáhítottam valamit.

- Mit? - kérdezte a lány megzavarodott, lázas pillantása és szétfeslő, szinte meglibbenő szótlan piros ajka.

- Játékot Biri, egy kis játékot, kisgyerekjátékot, azt, hogy ciróka-maróka...

És összemosolyodtak, könnyel felbukkanó, új élet-szülő mélységes mosollyal.