Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 6. szám · / · FIGYELŐ

LENGYEL GÉZA: A NEMES-GYŰJTEMÉNY

Baja is, előnye is a magán-gyűjteményeknek a gyűjtő személye, amely egész természetesen előtérbe áll és csaknem annyi figyelmet követel, mint maguk a képek. Hiszen a képek fölött annál gyorsabban napirendre kell térni, minél becsesebbek, minél emlékezetesebben, történelmet felidőzőbben hangzik festőjük neve. A Szépművészeti múzeumban kiállított Nemes Marcel-gyűjteménynek a szétszedett darabjairól például nyilvánvalóan csak iskolai dolgozat formájában lehetne részletesen írni, felfedezvén a festőművészét olyan őseit, mint Bruyn, Goya, Jordaens, Ruysdael, Lawrence, Tintoretto. Egymástól nemcsak évszázadokban különbözők. Egész világ választja el őket abban a tekintetben is, milyen a hatásuk e holtaknak az eleven emberre, aki a maga korától a maga törékeny elevenségétől nem tudja elválasztani ítélkezését. Tintoretto klasszikusan befejezett, de hideg, nagyon is szabályszerű nagyon is méltóságteljes szenátoránál mennyivel közvetlenebb, emberibb Lawrence Lawbton kapitánya. Csillogó szemű, erősen borotvált arcú eleven, szinte ismerős férfi. Némi változás piros katonaruháján és közöttünk csörtethetné kardját. A Goya mulatói: ezek is a mi embereink, indulataik, mozgásuk, cselekvésük, arcuk egész torzított mivoltával és Kalf - háromszáz éves - csendélete is tőlünk való. Azután más nevek, amiket tiszteletre méltó patinával vont be az idő. Aki szeretettel merült el valaha finoman formált, nemes, lélektől tüzelő anyagok közé, bizonyára megérti a gyűjtőt, a drága patinák e rajongóját. Kedvtelésének, művészetének űzéséhez különös szeretet, elmélyedés és különös bátorság kell. Egy sikertelen fogás, egy hamis patina: és kész a világszerte felhangzó kacaj, a legigazságtalanabb, mert artisztikus csendbe merült embert ér. A kacagásban széles tömegek vesznek részt. A sikert csak szűk kör méltányolja. Minden országban egy-egy rokon szenvedélyű gyűjtő, múzeumok, azután sem régi, sem új képekkel nem igen rendelkező érdeklődők, akik szédülve nézik az évszázadokat, szédülve mérik a százezernyi kincset. A kincsek, a százezrek szempontjából már nem is bátor: egyenesen vakmerő a gyűjtő. És irigylendő ember. Többnyire egyoldalú ember is, de ez alól Nemes Marcel kivétel. A régi mesterek patinás képeit állította ki a Szépművészeti múzeumban, de egyforma szeretettel méltányolja a legizgalmasabb jelen művészetét, a legfrissebbeket, sőt a legfrissebb magyarokat, akiket talán csak évtizedek fognak közkeletű értékekké érlelni.