Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 5. szám

NAGY ZOLTÁN: ALTATÓ

Egyre sűrűdő fátyol vesz körül;
A lámpám még aranylón átragyog,
És leborul hangot és szint befedve
Az éji csend nehéz nagy selyem leple...
Álmos vagyok...

Butor reccsen... Valaki fütyörész...
A csend selymébe a hang beletép,
De mindjárt furcsa selyemhernyók jőnek,
S a selyem leplen szőnek, szőnek, szőnek,
Míg újra ép.

Gyermek vagyok s mindjárt elalszom én.
Éji lepkék simitják arcomat,
És kezemből kiejtlek csendesen,
Régi, furcsa, kedves játékszerem,
Ó gondolat...