Nyugat · / · 1909 · / · 1909. 3. szám · / · FIGYELŐ

LENGYEL GÉZA: HAMIS ROMOK

Kikap, szörnyen kikap, aki egy új hangot mer megütni a billentyűn. Elődök nélkül való verssor, professzorok ellen tiszteletlen szín: mindez veszedelmes és szégyenletes bűn, ellenben egy ügyes és ravasz és kétségen kívül ötletes francia szobrász pompás vagyont szerez magának abból, hogy romokat készít. Csonka tornyokat, félbemaradt boltíveket, égnek meredő kőpilléreket. Kényelmes villája van valahol Párizs környékén és a nagy park, amely körülveszi, az az ipartelep, a raktár teli a legfinomabban megkonstruált romok gazdag választékával. Az üzlet forgalma irigylésre méltó. Ahány francia építész meggazdagodott sajtkereskedők számára villát tervez, berendez, átalakít, valamennyi felkeresi a romszobrászt, hogy az új villa új parkjába ódon és hangulatos köveket vásároljon tőle.

Ez a kábító ízléstelenség persze tökéletesen a franciák dolga, akiknek terjedelmes, színes kultúrája kibírja ezt a szeplőt. Bár érdekes és megfigyelni méltó, hogy a pezsgő, lüktető lelki életű ország, a forradalmak szülőhazája, irodalom, festőművészet szélvészes erejű átalakítója milyen közönyös marad a környezet, a kultúremberi milieu művészetével szemben. Francia városok képei írmagnak sem mutatnak egyetlen modern formájú épületet sem. A szecessziónak szinte nyoma sincs francia földön - ami nem baj - és a nagy bútorraktárak hirdetései legfőbb attrakció gyanánt még mindig valamelyik Lajos görbe vonalú stílusát ajánlják. A szabadság klasszikus hazája az építő és az iparművészet szabadságával egyszerűen nem él. Kultúrájának bőven buzogó forrásai fordítják talán figyelmét más felé, - ki tudna belátni egy távol, idegen nemzet lelki szövevényeibe. Nyilván része van a dologban a pénznek, a jó módnak is. A francia polgári vagyon nem új keletű. Sokkal nagyobb réteg, százalékban kifejezve is nagyobb mint nálunk, örökölte pénzét, házát, bútorát nagyapáitól. Párizsban, a mi fogalmainkhoz képest, minimálisan kevés az új építkezés. Nincs szükséglet, nincs verseny, nincs mód az új formák kialakulására. Az igazi nagy francia vagyonok még jobban, még régebben megalapozottak. Középkori várkastélyok, amelyek zugaiban csakugyan akad igazi rom. Ez a rom ugyan nem való semmire, nem is mindig érdekes, de hangulatos és előkelő. A meggazdagodott burzsoá siet az előkelőség eme bélyege után és a romszobrász parvenüségre alapított üzlete kitűnően bevág.

A ravasz és ötletes férfiú maga esetleg nagyon talentumos művész, esetleg a legmodernebbek közül. De hiszen Rodint kinevették és ő szegény legfrissebb, legpompásabb szobraival még a kinevetésig sem juthatott el. Sebaj, segítik a romok. A romok lehetnek hamisítottak, otrombák, fölöslegesek. Előttük mégis megnyílnak a rácsos kapuk, a kastélyok, a legelőkelőbben nyírott parkok. Ez már nem francia specialitás, ez nem kuriózus újsághír. A tömegízlés, főképp az új vagyonára gőgös tömegízlés világszerte egyforma fellángolása övez mindent, ami ósdi, törött, elomlott. Ez az igazi internacionálé. És a magyar mű-rom vállalat, ha nem is lendült fel még annyira, hogy külön szobrászt tartana el, annál inkább virágzik, sok egyéb válfajban. Főképp a kereslet növekedett meg erősen, a kereslet öreg és fogatlan, mohos és békés, csendes, halott remekek után.