Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 21. szám · / · Hegedűs Gyula: Az elátkozott ház

Hegedűs Gyula: Az elátkozott ház
IV.

Mariska új ruhát kapott, új kalapot és új cipőt s mikor vasárnap fölvette, az asszonyok sorra bementek Barthnéhoz, hogy megnézzék a leányt.

- Nem veszi észre - mondta Wildné Barthnénak -, hogy a Mariska most Lili kisasszonyhoz hasonlít?

Lili kisasszonyhoz? Barthné szerényen mosolygott és Mariska arcán halvány pirosság ömlött végig. Az asszonyok gyönyörködve nézték a leányt s mikor elment, hogy a barátnőjével együtt menjen misére az Anna templomba, Wildné az erős meggyőződés hangján mondta Barthnénak:

- Tudja, hogy Mariska van olyan szép, mint a Lili kisasszony?

És Altbachné, Auerné és az öreg Schneiderné mind meggyőződéssel mondták:

- Bizony van.

És mindnyájan örültek s mikor később arról beszéltek, hogy mit fognak ebédre főzni, még mindig különös izgatottságtól remegett a hangjuk. Azontúl, hogy észrevették a Mariska szépségét, kevesebbet törődtek Lili kisasszonnyal. Megtörtént, hogy Wildné elment a nyitott ablak előtt és elfelejtett benézni a lakásba s mikor észrevette, hogy elmulasztott egy pillanatot, amikor láthatott volna valamit, nem is tett szemrehányást magának. Az ő gondolatuk most Mariska volt, aki van olyan szép, mint Lili kisasszony s mert csak tizenhét esztendős, valószínű, hogy sokkal szebb is lesz nála.

Altbachné mondta egyszer:

- Kár, hogy Mariskának a varrodába kell járni. Elrontja a szemét a sok varrással és meggörnyed a háta.

- Mit csináljak? - sopánkodott Barthné - szükségünk van arra a pénzre. Bizony jobb volna, ha nem kellene annyit dolgoznia, ha úgy élhetne, gond nélkül, mint Lili kisasszony...

Altbachné a levegőbe bámult - talán a kőnyomatú képet nézte a falon - és csöndesen mondta:

- Bizony jobb volna...

...Megint vasárnap volt, Mariska fölvette az új ruháját és elment imádkozni az Anna templomba. Mikor hazajött, izgatottan mondta az anyjának:

- Nem egyedül jöttem haza, mama. Egy úr kísért, egy előkelő úr, hivatalnok a minisztériumban. A templom ajtajánál állt, amikor kijöttem, ő rámnézett s egy pillanat múlva odajött hozzám. Szabad-e elkísérnie, azt kérdezte és megmondta a nevét: Hegyesi Géza, hivatalnok a minisztériumban. Annyira meg voltam lepve, hogy egy szót sem tudtam szólni, az úr pedig csak jött mellettem és mindenfélét beszélt. Sokat kérdezett tőlem, azt is, hogy hová járok dolgozni. És azt mondta, hogy gyönyörű szép ruhám van.

Barthné elégedetten mosolygott:

- Azt mondta?

- Azt. És a kalapomat is dicsérte, a cipőmet is és kétszer mondta, hogy én szép leány vagyok.

Barthné nem tudta, mit feleljen a leányának. Bement Wildnéhez és elmondta neki, mi történt.

- Előkelő úr? - kérdezte Wildné.

- Mariska azt mondja, hogy előkelő. Hivatalnok a minisztériumban.

- Az előkelő állás. A minisztériumban csak urak vannak, én úgy hallottam.

De azért nem tudták, mit csináljanak. Altbachné hosszan elgondolkozott és azt tanácsolta Barthnénak:

- Holnap este bizonyosan várni fogja a Mariskát. Nézze meg, milyen. Nekik nem kell észrevenniök, hogy látja őket.

Ez volt a legjobb. És este Barthné dicsekedve mondta Altbachnénak:

- Nagyon finom úr. Én nem hallottam, mit beszélt, de úgy láttam, hogy nagyon szépen tud beszélni... Mariskának elmondta, hogy gazdag, hogy az apjának három háza van Pesten... Pesten, ahol olyan sokat fizetnek lakásért...

Az asszonyok mindnyájan örültek és Wildné nyugodtan jelentette ki:

- Úgy kell, hogy a szép leányoknak szerencséjük legyen. Mariska szebb, mint a Lili kisasszony, az bizonyos.

Másnap Mariska gyűrűt kapott a finom úrtól, vékony, kis aranygyűrűt, amelyben egy szép piros kő ragyogott. Az asszonyok napokon keresztül csodálták a szép kis gyűrűt és Altbachné komolyan mondta:

- Aki csak úgy tud egy ilyen gyűrűt ajándékozni, az gazdag ember lehet. Annak annyi lehet harminc forint, mint nekem egy krajcár.

És látni akarták a finom urat és minden nap más leste meg Mariskát, amint kijött a varrodából.

- Finom úr, finom úr - mondta mindegyik, amikor hazajött. Mariskának szerencséje lehet...

És este, amikor már Mariska lefeküdt, róla beszéltek s az asszonyok között Barthnénak volt a legnagyobb tekintélye. Álmokat szőttek valamennyien s mikor a Lili kisasszony leeresztett ablakfüggönyén megpillantották az ölelkező árnyat, Auerné lekicsinylőleg jegyezte meg:

- Nincs is olyan szépen berendezve az a lakás...

- Nincs, nincs - felelték és nagy megelégedettséget éreztek a lelkükben.

Wildné nevetett is és jókedvűen mondta:

- Igaz, elfelejtettem valamit elmondani. Azt hallottam, hogy Langerné, a Mariska keresztanyja sírt és azt mondta, hogy ez a ház el van átkozva.

- A mi házunk? - kérdezte csodálkozva Altbachné.

- Ugyan - vetette közbe Barthné -, Langernéról nem lehet komolyan beszélni. Én már nem tudok vele találkozni, ő egy nagyon jó asszony, de nagyon egyszerű asszony, aki csak azt tudja megérteni, hogy mi kell ebédre és vacsorára.

- Langerné már nagyon öreg - jelentette kinyugodtan Wildné és egy csillagot nézett, amely úgy fénylett, mint a Mariska gyűrűjében a piros kő.