Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 20. szám · / · Figyelő

Kéri Pál: Az erkölcstelen újság

A sajtó etikájáról szóló vita ismét aktuálissá lett mostanában. Egyik újság leközölte egy nőnek a levelét, aki renaissance-kori erkölcsökkel vádolta azt a helyet, ahol renaissance-kori művészettel-teltség volna jó, ha uralkodnék. Mindenki, kivétel nélkül, fölháborodott, amikor olvasta ezt a levelet. Ki orcája pirulásában háborodott föl, ki pedig csak mosolyogva, amúgy magyarosan. De a fölháborodás általános volt, ami megint bizonyítja, hogy az emberek a józan gondolkodástól általában óvakodnak. Természetes, mert hisz az érzések is a legkisebb ellenállás irányában törnek ki, a gondolkodás, megfontolás pedig jóformán nem számít akadálynak, mert munka, amitől az emberiség, ha nem létfenntartásra szükség - igen józanul - tartózkodik.

Nemi magánügyeket leközölni - okoskodtak az emberek, ahogy isten adta és ahogy az ösztönszerűen kitört érzést utólag igazolni akarták - erkölcstelenség, mert ártatlan embereknek árt azért, hogy a lapnak jövedelmet hozzon. Ha ennek a tiltó parancsnak engedelmeskednénk, szép csendesen be lehetne szüntetni az összes lapokat. Hiszen nincs olyan lap, amely egy percig is habozna, hogy valami tudomására jutott titkot nyilvánosságra hozzon, ha az az ő politikájának, társadalmi és etikai álláspontjának megfelel, bármennyire is árt egyébként bármennyi embernek. Sőt esetleg az egész országnak. Igaz, hogy az ilyen közlést elnevezik "közérdekűnek". De mi az a közérdek? Nincs olyan dolog, ami minden embert egyformán érdekel. A közérdek: a lap olvasóközönsége többségének az érdeklődése. Ugyanez a renaissance-stílusú színházi tudósítás, amiről most szó van, egy más lap hasábjain nem lett volna közérdekű, mert más közönséget nem érdekelt volna olyan nagy többségben és nem érdekelt volna olyan túlnyomó mértékben, mint ezt, de azért más irányú közlés, akár a legerkölcsösebb lapban, szintén ártó valakinek, vagy egy csoportnak. Alig van újságközlemény, amely ne ártana és mennél inkább árt, annál érdekesebb, ami pedig nem árt senkinek, az nem lehet érdekes. Érdekes csak az, ami az örökös és szakadatlan emberi küzdelemről szól.

Lapot alig alapít valaki más céllal, minthogy az emberi érdeklődés szolgálatából pénzt szerezzen. Amely lapvállalkozás más céllal indul, az rendesen erkölcstelen. Az újság üzlet és hogy erkölcsi követeléseket támasztanak vele szemközt, annak oka az, hogy a lapkiadót, a szerkesztőt, az írót, szóval az embert, aki az újság mögött áll, összetévesztik az újsággal. Az újság, mint beszélő, mint ember, kénytelen, tisztára üzleti célból, erkölcsi pózba vágni magát. Ezt a pózt szükséges behelyettesíteni a természetes üzleti magatartás helyébe, mert különben az újságírás technikája lehetetlen volna. És itt talán fölösleges arra a közismert dologra hivatkozni, hogy a sajtó a társadalom képe; minthogy a társadalom lehetetlen képmutatás nélkül, az újságírás is lehetetlen egyébként. Szóval a lapkiadó, az író, közéleti tényező, és mint ilyen erkölcsi álláspontot képvisel, maga az újság azonban nem. Ezt a közönség különben jól tudja, csak ilyen alkalmakkor feledkezik meg róla. És ezt azért teszi, mert a saját bőréről van szó. Amikor ezen a közlésen fölháborodtak az emberek, ki-ki titokban, esetleg öntudatlanul is, saját magára gondolt. A más kárán mulatni jó, de meg kell akadályozni, hogy a saját kárán esetleg egyszer mások mulassanak.

Ezért bizonyos, hogy az ilyen közmulatságok már nem sokszor fognak megismétlődni. Törvényt hoznak, vagy szigorítanak, hogy az ilyen közlés lehetetlen legyen. Ez azonban nem bizonyít a szóban lévő lap erkölcstelensége mellett. A mai törvények nem szolgálják éppen valami féktelen módon az erkölcsöt. És hogy e törvények hézagain át is, az a lap üzletet csinál - jól teszi. Nagy pénzt, vagyont, általában csak igazságtalanság, erőszakosság útján lehet szerezni és rendesen éppen a törvények hézagán át hull be az aranyeső.

Azért persze az ilyen erkölcs nélkül való vállalkozásnak is megvan az etikája. Nem az, amit írnak és amit könnyű meglátni és amivel minden tettre, minden közlésre, könnyű erkölcsi igazolást találni. Ha akarta volna, talált volna az a lap is, arra a közlésre, amelyről szó van. De nem ez az a bizonyos etika. Minden cselekvéssorozatnak, amely bizonyos célt követ, megvan a maga latens etikája; bizonyos szabályok, amelyek megsértése közvetlen kárt ugyan nem okoz, de végül a cél elérését megakadályozza, romlást hoz. A mai üzleti lapvállalkozás is, a maga etikája szempontjából erkölcstelenséget követ el például, ha nem arravaló közlésekért, vagy azok elhallgatásáért pénzt fogad el. Vagy bármilyen más, személyes okoktól, aggodalmaktól hagyja magát vezetni, mint közönsége kiszolgálásától. Az ilyen eltévelyedések már sok virágzó vállalatot tettek tönkre. Az a lap is, amely alkalmat adott a mostani fölháborodásra, nem akkor követte el az erkölcstelenséget a maga etikája ellen, amikor renaissance-hangulatú levelét hozta, hanem akkor, amikor utóbb azt vissza akarta szívni. Már csak azért is, mert elvette a helyet egy közléstől, amelynek a szándéka, iránya, hangja épp oly kevéssé lett volna erkölcsös, mint azé a levélé.