Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 14. szám · / · GELLÉRT OSZKÁR: ELVÉNHEDT JÉZUS
Hová?... Ifjú még s arca halovány.
Fehér, munkátlan két keze sovány.
A vézna testet ám ki bánja?
A lélek? Ó az már csak tétován,
Mint holt vitéz meghorkanó lován
Hajlongva, árnyként vánszorog utána.
Ölt.
- "Végső szavam leányom hallhatád! -
Így mondta. És: - Övé... vagy az enyém -!"
,S te választottál?'
A kettő együtt: ó mily boldog álom,
Férjem s apám: egy szívem, egy halálom.
Én jó szerelmem, vígy a sírba hát..."
,Viszlek virágom... ez a pillanat!
"Ó csak szoritsd ajkadhoz ajkamat
S e szürke vashoz izzó homlokom,
Amig veled a mennyet meglopom...
S most ég veled. Én várlak, jőjj utánam,
Várok rád ott, hol örök napsugár van
És örök élet: túl a sirokon."
,Jövök, jövök!...'
- Csak fogd le őt!
- Csak fogd!
- Vidd onnan!
- Ostoba beszéd!
Elég az egyből!
- Ezt másutt fogják elvégezni véled!
,Egy ölelést csak...'
S most mén. Előtte hosszu börtön.
Élet? Rabság! pokol a földön!
Élet? Ha bévül semmi sincs?
És kivül, rajta, rabbilincs?
Élet? Mikor tüzes agyában
Fölcsillanó vágy gyötrő kínja ég:
Hogy szétloccsantja a fejét ma még,
Ma még, igen szét... börtöne falában!