Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 3. szám · / · BÍRÓ LAJOS: ILKA

BÍRÓ LAJOS: ILKA
- Történet egy vidéki városból -
XII.

Nyolc óra elmúlt. Vécsy a Hungáriában ült a rendes társaságával és türelmetlenül dobolt az asztalon. Negyed kilenckor bejött Rápolt. Vécsy felugrott.

- No? Széna vagy szalma?

Rápolt mosolygott és egy nagy lélegzetet vett:

- Széna.

Vécsy örömében a nyelvével csettintett.

- Pincér! - kiáltotta - Pommeryt!

Azután odafordult Rápolthoz:

- Most ülj ide az asztalhoz és mondj el mindent.

Rápolt húzódozott:

- Te! Csak nem mondom el...

Vécsy ordított:

- Lovagias görcs esett beléd? Felrúglak! Hat órakor még nem voltál ilyen lovagias. Rögtön elmondasz mindent.

Azután csendesebben folytatta:

- Én úgyis mindent elmondok.

Rápolt erre leült az asztalhoz. Felhajtott két pohár pezsgőt; a társaság összébb húzódott; Rápolt elbeszélte a dolgot:

- ...Mikor elváltam Vécsytől, odamentem a Mertz-házhoz. Ott megrökönyödve vakargattam egy kicsit a fejemet; azután meggondoltam a dolgot. Visszatérni szégyen volna; azután meg mi történhetik velem? Legfeljebb kidobat. Felmentem. Becsengettem. Az asszony egyedül volt otthon. Kedvesen fogadott, mintha látogatóba jöttem volna. Én is úgy tettem, mintha látogatóba jöttem volna. Beszélgettünk, beszélgettünk, beszélgettünk. A dolog már unalmas volt. Erre összeszedtem minden bátorságomat és ezt mondtam:

- "Én már régen meg akartam mondani magának, hogy imádom. Most megmondom. Őrültül szeretem."

Erre felállott:

- "De kérem" - mondta sértődötten.

- "Hallgasson meg" - mondtam erre. - "Meg kell hallgatnia."

- "Nem!" - mondta haragosan. - "Azonnal távozzék."

Úgy? mondtam erre magamban. Te haragszol? No lássuk.

- "Hallgasson meg" - mondtam. - "Gondolja meg, nem lett volna-e jobb, ha Zemplény Gyurka a halála előtt egy nappal idejött volna: így mint én?"

Erre elsápadt és leült.

- "Kérem" - mondta könyörgő hangon -, "ne bántson; hagyjon el engem; menjen szépen haza."

Sírt. Olyan szépen könyörgött, hogy majdnem eljöttem. De közben hozzáért a kezemhez a kezével, azután hozzám súrolódott a szoknyája és erre egyszerre eszem ágában sem volt menni.

- "Ha most elküld", - mondtam - "akkor a halálba küld." Összetette a kezét és úgy könyörgött. - "A halálba küld" - mondtam neki. Elsápadt és el akart ájulni. De én nem engedtem. Átkaroltam. - "A halálba küld" - mondtam neki még egyszer. Erre nem tudott védekezni.

A társaság izgatottan kérdezte:

- És? És?

Rápolt büszkén mosolygott és ennyit mondott:

- Én pedig nem vártam biztatást.

Az asztal körül ideges hallgatás volt egy másodpercig.

- Éljen! - kiáltotta ezután Vécsy.

A társaság lelkesen éljenzett. Ujjongtak. Koccintottak. Lelkesedtek. Tomboltak az örömtől.

- Hogyan búcsúztál el tőle? - kérdezte Vécsy.

Rápolt nevetett.

- Megköszöntem neki, hogy megmentette az életemet.

- És ő mint mondott?

- Szomorú volt.

- Majd felvidítjuk - mondta Vécsy. - Éljen a jószívű, szép asszony!

A társaság lelkesen éljenzett. Boldogok voltak. Ficánkoltak. És sokat ittak. A társaság a részletek felől faggatta Rápoltot. Rápolt részeg volt már egy kicsit és büszkén válaszolta:

- Lovagias ember az ilyen dolgokról nem beszél.

Erre kinevették, pofonokkal fenyegették és Rápolt erre előadta a részleteket.

- Holnap - mondta később - megint felmegyek hozzá.

- Fenét mégy! - válaszolta Vécsy. - Mindent magadnak akarsz? Másnak is jusson.

- Úgy van! - kiáltották a többiek.

- Sorsot húzunk - mondta Vécsy -, hogy ki menjen fel hozzá holnap.

A társaság lelkesedett ezért a tervért. Vécsy elővett egy forintot.

- Két ember van soron - mondta. - Kurt és Rácz Jani. Kurté a fej, Rácz Janié az írás.

A társaság üvöltött a gyönyörűségtől. Vécsy megpergette a forintot és ott az asztalon Rácz Janit sorsolták ki másnapra.