Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 3. szám · / · BÍRÓ LAJOS: ILKA

BÍRÓ LAJOS: ILKA
- Történet egy vidéki városból -
X.

Vécsy tíz nap múlva elment a kórházba. Beeresztették Gálhoz.

- Szervusz fiú - köszönt neki - hát hogy vagy?

Gál ágyban feküdt nagy kötéssel a fején.

- Köszönöm - mondta - most már jobban.

Beszélgettek; azután Gál félénken, halkan megkérdezte:

- Te, tudják a városban, miért verekedtünk?

- Annyit mindenki tud, hogy Mertzné miatt. Girálthy is sokat volt vele, te is sokat voltál vele...

Gál nyugtalanul sóhajtozott, azután nagy elhatározással megszólalt:

- Pali, jó barátom vagy te nekem?

- Igen.

- Rád bízhatom egy nagy ügyemet?

- Igen.

- Bízhatom a diszkréciódban?

- Igen.

- Talán ostobaság, amit csinálok. De nem bírom tovább. Menj el kérlek Mertznéhez. És mondd meg neki... Mondd meg neki, hogyha tíz nap óta nem érdeklődött is irántam, ha nem küldött egy üzenetet, egy levelet, egy jó szót, én mégis mindig rá gondolok. És üzenje meg veled, hogy nem haragszik rám.

- Megmondom neki.

- Mikor?

- Még ma.

Vécsy azután elment. Délután felkereste az asszonyt. Az asszony szép volt: friss, elegáns, jókedvű. Mikor Vécsy elmondta neki az üzenetet, elpirult és zavarba jött.

- Kérem - mondta zavarodottan - mondja meg Gálnak, hogy én... Hogy én nem haragszom rá.

- Mást ne mondjak neki?

- Mit mondhatna mást?

- Nem üzen neki semmit?

- Nincs mit üzennem... Nekem nagyon kínos ez a dolog. Én nem tehetek róla. Én ártatlanul keveredtem bele. És az emberek úgyis annyit beszélnek.

Vécsy dühbe jött a gyáva mentegetőzésre.

- Minek hazudik? - mondta haragosan. - Az a szegény fiú félholtan fekszik a kórházban...

Az asszony ijedten húzódott vissza.

- De nekem - dadogta - semmi közöm sincs hozzá.

Vécsyt elöntötte a méreg. Odalépett hozzá és megfogta a karját.

- Minek hazudik? - kiáltott rá.

Az asszony ijedten állott fel, Vécsy fogta a karját és maga mellett érezte a kiegyenesedett testét.

- Minek hazudik? - kérdezte halkabban.

Az asszony félénken dadogott.

- Én nem... én igazán...

Vécsyt forró vágyakozás öntötte el ebben a percben. Még mindig fogta az asszony karját. Közelebb húzta magához és száraz torokkal súgta a fülébe:

- Maga azt akarja, hogy mind öljük magunkat magáért.

Az asszony rémülten nézett rá. Vécsynek szikrázott a szeme és kitágultak az orrlyukai. Görcsös karral rántotta magához az asszonyt és rekedten recsegő hangon lehelte rá:

- Én is ideállok az ablak alá, mint Zemplény Gyurka...

Az asszony elsápadt, halálos rémülettel reszketett, beleesett a Vécsy durva karjaiba és nem tudott védekezni.

Vécsy zavarodottan pödörte a bajuszát. Az asszony zokogva ült fel és a kezébe hajtotta a fejét. Nem tudtak szólni, Vécsy végre kínos zavarban megszólalt:

- Milyen üzenetet vigyek Gálnak?

Az asszony elkeseredetten zokogott.

- Semmit - mondta -, semmit.

- Valamit kell neki mondanom.

- Semmit!... Ilyen gazság!... Ilyen becstelenség!

Vécsy nem tudott kibontakozni a zavarodottságából. Végre megpróbálkozott valamivel. Odament az asszonyhoz és megsimogatta a karját. Azután meg akarta csókolni a nyakát.

- Nem! - sikoltotta az asszony. - Nem! Takarodjék!

- De holnap eljövök - mondta Vécsy.

- Nem. Utálom magát. Undorodom magától.

Vécsy megpróbált könyörögni:

- Hadd jöjjek el!... Szeretem magát!

Az asszony erre felállott. Összeszorította az öklét és szembenézett Vécsyvel. Egy percig hallgatott, azután szabadon eresztette a dühét.

- Maga poltron. Gyáva gazember. Piszkos, szemét fickó. Bitang kocsis. Az ilyen pimaszok számára a leköpés is nagy megtiszteltetés.

Zuhogott a férfire a haragos, elvakult, nem válogatós szidalma, Vécsy a szemébe nevetett.

- Most már beszélhetsz babám. Előbb szóltál volna.

Az asszony piros lett a haragtól, teleszítta a száját levegővel és háromszor egymás után a szemébe vágta:

- Hamiskártyás! Hamiskártyás! Hamiskártyás!

Vécsy elfehéredett. Ez a pletyka, amit most belecsaptak az arcába, elevenére talált. Most egészen átalakult azzá a paraszttá, amivé néha válni szokott. Az asszony még egyszer mondta, halkabban most már és kissé ijedten:

- Hamiskártyás.

Vécsy hozzálépett, megfogta a csuklóját, megcsavarta; és a földre taszította.

- Hallgatsz? - kiáltott rá.

Az asszony ijedten hallgatott. Vécsy felemelte a lábát és a cipője orrát hozzáérintette az asszonyhoz.

- Na megállj! - mondta neki.

Végignézett rajta és hozzátette:

- Lotyó!

Azután elment.