Nyugat · / · 1908 · / · 1908. 2. szám · / · HATVANY LAJOS: H. TAINE LEVELEI

HATVANY LAJOS: H. TAINE LEVELEI
I.

Midőn a természet be akarta mutatni, hogy mit tudnak mélyen járó gondolkodás, módszeresség és önfegyelmezés... lőn Hippolite Taine. Rajta tanulta meg a csodálkozó emberiség, hogy logika, szisztéma és energia s egyéb barbár nevű barbárságok segítségével nemcsak tanítani és tanulni, gondolkodni, érteni és kutatni lehet, de finom és mély költői megértés, megérzés és feltüntetés felé is rajtok keresztül vezet az út.

Mily gyakran írja le magát leveleiben a fiatal Taine, kora reggel már munkába merülve szanaszét fekvő jegyezetek és felhalmozott könyvek között, hol egymás mellett feküsznek Plato görög szövege s egy német Hegel - a francia fiúnak németül még nehezebben esett olvasnia, mint görögül - amint tanulmányait csak azért szakítja félbe, hogy órákig elmélázzon a tűzhely előtt. De a lángnyelvek lobogó játéka nem kelt föl benne, úgy mint más fiatal emberben végtelen reményeket, vad szertelen álmokat; gondolatai szűzi magányában Isten és világ minden titkait fonja be kibonthatatlannak látszó szillogizmusainak erősen összebogozott csomóiba. Ő csak a gondolat szenvedélyét ismeri; magát szerelmesen el se igen tudja képzelni, ha még oly szép leányba is! Je n'ai pas cette irréflexion. A szeretet csak úgy ád enyhet minden fájdalomra és az élet örök nagy fájását csak úgy hegeszti be, ha nem személyre, ha nem tárgyra pazarolják, hanem minél magasabb, minél elvontabb, minél általánosabb dolgok felé fordul. Taine a filozófiát nevezi az ő édes, az ő tiszta szeretőjének. De ifjúság ellen mit se használ a világ minden bölcsessége! Taine-t is elfogja néha a spleen; érzi egyedülléte nagy nyomását s ez iszonyú percekben, mikor minden összeomlani látszik, megleli biztos támaszul... ki hinné?... a geometriát.

Néki a tudomány a támasza, a hite, a vallása, az életbölcsessége, az erkölcse, a vigasza, a vágya, szóval mindene; a módszer fanatizmusa, mámora, részegsége tölti el.

Mint középiskolai tanár kietlen kis városba száműzve annyira el van keseredve, hogy még zongorája, Aristophanese, sőt mi több még Hegelje se vigasztalja többé; ekkor világi vágy szállja meg ezt a könyvtári remetét. Párisba szeretne menni! De nem a társaságok, nem a színházak, nem a bálok, nem a lányok vonják őt oda, még csak nem is a társaság, hasonkorú, hasontörekvésű fiatalemberek társasága... más orgiákról álmodik, más örömöket kíván... orvosi műtéteket, boncolást akar látni, hogy ellankadt képességeit fölélessze. Hajlamainak megfelelően minden emberi cselekvést, minden működést a gondolatra vezeti vissza. Politika szerinte nem más, mint a tények körében, művészet pedig a szépség körében kibontakozó gondolat. Ő mondta Beethovenről, hogy oly szép, mint egy szillogizmus! Nem érez, nem határoz, nem ítél, ha benyomását előbb meg nem magyarázta, ki nem fejtette, ha a jelenségek lényegét ki nem hántotta s néhány egyszerűsítő, tömör szóba nem foglalta be. Kedvenc írójának hősére Stendhal, Julien Soreljére emlékeztet, aki midőn a vidékről hirtelen párisi grandseigneur szalonjába kerül, mindenekelőtt azt teszi fel magában, hogy minden egyes nemes úri személy jelleméről, alakjáról egy-egy szót fog följegyezni. Ezt szeretné Taine is a mindenség nagy szalonjában megforduló alakokkal: a nappal, holddal, csillagokkal, a földdel, rajtok minden élővel és halottal egyaránt. A végső, lezáró ítéletek naiv ábrándját hajszolja. Míg élte egyes fázisait apró, izmos gondolatokba bele nem gyűrte, addig nem haladhat tovább. Ami megkönnyebbülést a költőnek a dal, azt adja neki a definíció; a meghatározás, ez a gondolat emberének lírája. Ha Taine ily önszemle után valamely tökéletlenség nyomára jő, akkor a legnagyobb komolysággal lát a kiegészítés munkájához. Sose maradt a puszta elhatározásnál, szünet nélkül, konokul törtet a célja felé, amíg csak el nem éri. Nem ismer hirtelen átmenetet, sem ugrást, nem ismer szeszélyt. Lépésről lépésre hódít meg minden területet. Amíg az ember szerepét a világok végtelen mindenségében meg nem állapította, addig nem mer semmibe se fogni. Lelkiismeretlenség volna történetet írni, azaz embereket feltüntetni, politizálni, azaz embereket vezetni, amíg tisztába nem hozta a kérdések e kérdését. Ily módon észrevétlen jutott oda, hogy minden tapasztalható és megoldható gondolatot a mindenség megoldhatatlan problémájába kapcsolt bele. Végül annyira belelendült elvont gondolatai körébe, hogy tettre, elhatározásra nem maradt többé energiája. Egy választás alkalmával megtagadja szavazatát, mert Franciaország történetével nincs eléggé tisztában, hogy ítélni merjen. Napóleon államcsínye után undorral telik el a lelke, de kényszeríti magát a többség akaratának megértésére. Így szegül aggyal a szív minden rezzenése ellen. 1870-ben sem engedi át lelkét mély hazafias fájdalmának, hanem azt a józan kérdést intézi magához: mi az oka Franciaország hanyatlásának? Szerencsére ebben az időben már arra is rátermettnek ítélte magát, hogy e kérdésre válaszoljon; húsz évi tanulmánnyal vívta ki a történetírás jogát.

Viszonya a tetthez megváltozik, meging az a hite, hogy emberek sorsába beavatkozhatik tudományával, mihelyt történetírásba fog. Első korszakában még azt vallotta, hogy a tudós semmivel se törődve, mondja ki a maga igazát; teljesítse kötelességét, mint polgár, mint hazafi, de mihelyt tollhoz nyúl, ne törődjék többé se állammal, se vallással és hirdesse szabadon azt, amit talált. A háború után, a történelem a tett küszöbéig vezeti el. Az alkotmány hibáit szeretné fölfedni, hogy megmutassa mily módon lehet e hibákat ismét jóvátenni.

De nemsokára csüggedés hangzik leveleiből; belátja, hogy könyvekkel nem lehet kormányozni; hogy történelemtudomány és politika veszettül különböző dolgok; újra visszavonul a cselekvéstől, de nem büszke, önkéntes visszautasítás ez többé, hanem ama megadó belátás, hogy minden ily kísérlet hiábavaló. Reájut arra a szomorú igazságra, hogy az ember azért ír és dolgozik, mert így követi legjobban hajlamait, így tanít vagy tán csak szórakozhat legjobban néhány művelt ember, akik talán nem is franciák. Népek útjait megjelölni a történetíró épp oly kevéssé fogja, mint a filozófus.