szemle

Ex Bibliotheca Corviniana. Die acht Münchener Handschriften aus dem Besitz von König Matthias Corvinus. Hrsg. von Claudia Fabian und Edina Zsupán. Bp. 2008. Bibliotheca Nationalis Hungariae, BSB, UIM, 152 l., ill. /Bavarica et Hungarica 1. – Supplementum Corvinianum 1./

A kötet a müncheni Bayerische Staatsbibliothek és az Országos Széchényi Könyvtár kitűnő baráti és tudományos együttműködésének az eredménye. Előszavából megtudjuk, hogy a német könyvtár alapításának 450., valamint Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulója alkalmából Münchenben, 2008. január 30–február 24 között rendezett corvina-kiállítás katalógusaként jelent meg. A katalógus emléket kívánt állítani annak is, hogy 2005-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította a corvinákat. Az évfordulókra emlékezve Münchenben az ott őrzött corvinákat állították ki, Budapesten viszont az Országos Széchényi Könyvtár „Csillag a holló árnyékában” című kiállításán Vitéz János Münchenben őrzött Livius-kódexeit csodálhattuk meg.

Az elegáns külsejű, bőven illusztrált katalógus annak az új sorozatnak az első kötete, amelyben a müncheni könyvtárban őrzött további magyar vonatkozású kéziratokat és egy magyar plakátgyűjteményt mutatnak majd be. Az első tanulmányban (Bibliotheca Corviniana – Die Bibliothek und ihr Gedächtnis) Földesi Ferenc foglalta össze a Corvina-könyvtárról szóló legfontosabb ismereteket, különös tekintettel a legújabb kutatási eredményekre. A szerző nem kerülte meg a problematikus, vitatott kérdéseket sem (pl. az egykori könyvtár görögkódex-állományáról szóló feltevéseket vagy a Nagylucsei Orbán híres psalteriumával kapcsolatban felmerült kételyeket), és kellő tárgyilagossággal mutatta be az egymásnak ellentmondó jelenségeket és véleményeket.

Eddig hat Münchenben őrzött hiteles corvináról tudtunk, kötetünk viszont már a címében is nyolcat jelez, kibővítve az ottani gyűjteményt. A müncheni könyvtár görög kódexeit felülvizsgálva Kerstin Hajdú két kéziratot hiteles corvinaként próbált bemutatni (Mit glücklicher Hand errettet? Zur Provenienzgeschichte der griechischen Corvinen in München). Argumentálásának kiindulópontját és fő tényezőjét a kódexek l6. századi német tulajdonosainak és ismerőinek tanúvallomásai jelentik. A tanulmány nagy érdeme a kódexek provenienciájának feltérképezése és a róluk szóló hagyomány részletes bemutatása, elemzése. Az eredetükről szóló egykori német hagyomány azonban nem tekinthető mindent kizáró érvnek. Maga a szerzőnő is felveti a kérdést, hogy nem volt-e Budán a Bibliotheca Corviniana mellett egy másik könyvtár is, ahonnan elhozhatták őket. Csapodi Csaba tanulmányából jól tudjuk, hogy volt ilyen, a kéziratok tehát onnan is származhattak. A Cod. Graec. Monac. 157. számú kódexet, amely Polübiosz és Héródianosz történeti művét és Héliodórosz Aethiopicáját tartalmazza, Polübiosz első kiadója, Vincentius Obsopaeus nyilatkozata szerint a mohácsi csata után egy egyszerű német katona találta meg, s díszítése miatt tulajdonította el. Az erről szóló latin szöveg egyébként, melyet K. Hajdú idéz (36. l. 20. jegyzet), semmiféle konkrétumot nem tartalmaz arról, hol és hogyan talált rá a brandenburgi fejedelem seregében Magyarországra érkezett katona, aki később, Obsopaeus idején Ansbachban bemártófestőként (tinctor) tevékenykedett. Ezt a fontos adatot és a provenienciára vonatkozó néhány további részletet, mint Kerstin Hajdú megjegyzi, már Csontosi János is ismerte, aki ennek ellenére úgy látta, hogy a kódex nem tartozott a corvinák közé. Úgy véljük, ezt a véleményt a cikk szerzője sem ingatta meg kellően.

A két görög kódex corvina-mivoltának ellentmond, hogy – K. Hajdú megállapítása szerint is – hiányoznak belőlük a corvinákra jellemző ismérvek (gazdag díszítés, corvinakötés, Mátyás címere és emblémái stb.) A másik elemzett és corvinának tekintett kéziratban (Cod. Graec. Monac. 449) Porphüriosz Plótinosz-életrajza és Plótinosz Enneades című műve olvasható. Egykori eredeti helye inkább lehetett Janus Pannonius vagy más, Itáliában humanista képzettséget szerzett magyar könyvtára, mint a Bibliotheca Corviniana. Vespasiano da Bisticcinek a Janusról szóló életrajza alapján jól ismert, hogy a költő 1465. évi itáliai követsége idején Firenzében teljesen Plótinosz bűvkörébe került, és arról tájékoztatta Bisticcit, hogy lefordítja az Enneadest. Plótinosz-kódexét Firenzében vásárolhatta, ahol – ugyancsak Bisticci beszámolója szerint – mint Itália más városaiban is, ahol megfordult, minden kódexet megvett.

Zsupán Edina, amint ezt már tanulmányának címe is mutatja (Die Bibliotheca Corviniana im kleinen. Beschreibung der lateinischen Corvinen der Bayerischen Staatsbibliothek), a hat latin müncheni corvinát az egykori Mátyás-könyvtár kicsinyített reprezentánsának tekintette. Egy kis tanulmányban mint ilyen egységet tárgyalja őket, majd részletes leírást ad a kódexekről. A leírások tartalmazzák a kódexekben található összes művet, a szerzőkről szóló legfontosabb ismereteket a rájuk vonatkozó alapvető szakirodalommal együtt, a kódexek külső megjelenésének sajátosságait (az íráshordozó felület anyaga, lapszámozás, íráskép, betűtípus stb.), az illuminálásról, a kötésről és a provenienciáról szóló adatokat, valamint a későbbi bejegyzéseket. A leírások korábbi katalógustételekre utaló hivatkozásokkal végződnek. E katalógusok rövidítésének feloldásához hiába keressük a kötetben a rövidítésjegyzéket. Itt jegyezzük meg, hogy Mátyás király pusztán „Corvinus”-ként való megnevezését mellőzni kellene, mert a királynak nem ez volt a neve. Csupán egyes humanisták nevezték így, azok is inkább irodalmi műveikben.

Ulrike Bauer-Eberhardt a kódexek illuminálásáról szóló tanulmányt tett közzé a kötetben (Italienischer Buchschmuck in den Münchner Corvinen). Mind a hatnak azonosította vagy feltételezte a festőjét, és a miniátorok más ismert munkáival összehasonlítva a kódexeket, további következtetéseket vont le. Fontosak és nagyon hasznosak a kódexek datálásáról szóló észrevételei. Sajnos, cikkében több tárgyi tévedés is olvasható. Janus – állításával ellentétben – nem volt Mátyás kancellárja, s többen is cáfolták már azt a korábbi vélekedést, hogy Galeotto Marzio főkönyvtáros volt Mátyás udvarában. A szerző arról is szól, hogy Vitéz János többször járt Ferrarában (114.), és ott ismerte meg Tribracót (115.). Ezek az állításai nem igazolhatók semmivel. Félő, hogy tévedései a külföldi szakirodalomból majd vissza fognak köszönni ránk. Hasonlóképp, mint Ioannes Pannonius személye, akit – magyarok figyelmeztetései ellenére – külföldön még ma is Janus Pannoniusszal vélnek azonosnak, de már Ioannes de Dominis zenggi, majd váradi püspökkel is összetévesztették. Ioannes Pannonius egyébként a fenti katalógusnak sem hozott szerencsét, Földesi tanulmányában véletlenül ő szerepel a Mátyásnak írt De regiis virtutibus szerzőjeként Andreas Pannonius helyett.

A müncheni corvinák közül mindössze három rendelkezik corvina-kötéssel, s ezek egyike már II. Ulászló idején készült. Rozsondai Marianne ezeket a kötéseket elemezte „Über die Einbände der in München aufbewaharten Corvinen” című tanulmányában, amelyben teljesen meggyőző érveléssel kimutatta, hogy Mátyás udvarában az uralkodó életének utolsó öt évében észak-itáliai könyvkötő tevékenykedett, aki a király halála után elhagyta Magyarországot. A tanulmány élvezhető, világos stílusban további számos fontos új eredményt tartalmaz (pl. hogy az erlangeni Biblia kötése nem a budai műhely terméke), és összegzi a corvina-kötésekről szóló legfontosabb ismereteket.

A katalógust számos színes, jó minőségű illusztráció díszíti. Ezek közül kivétel a Kerstin Hajdú cikkéhez mellékelt Abb. 7., amely teljesen sötét, és jószerivel nem látható rajta semmi. Komolyabb kiállítási katalógusok ma már tudományos műnek számítanak, és névmutatóval készülnek. Ezt hiányoljuk a fenti kötetből.

A tanulmánykötet lényeges kezdeményezés a corvina-kutatásban. Arra is nyomatékosan figyelmeztet, hogy a Corvina-könyvtárral kapcsolatos problémák megjelenítéséhez és a további kutatásokhoz valamennyi corvináról a müncheniekéhez hasonló, teljességre törekvő leírás és elemzés elkészítése szükséges. Ezek birtokában egyszersmind nemcsak a magyar, hanem a külföldi corvina-kutatók által is hőn áhított „Bibliotheca Corviniana Digitalis” is létrejöhetne.

Pajorin Klára