FIGYELŐ

Négyszer a reneszánszról. – Reneszánsz Év 2008 kiállításainak katalógusai. 2008-ban jelentős évfordulót ünnepel a magyar kultúra: Mátyás király megválasztásának ötszázötvenedik, Vitéz Jánosnak, a magyar humanizmus atyja születésének pedig hatszázadik évfordulóját. Az Oktatási és Kulturális Minisztérium támogatásával, a Reneszánsz Év 2008 programsorozat keretében, vezető hazai közgyűjtemények négy impozáns kiállítást rendeztek. Az Országos Széchenyi Könyvtár kiállítása a magyar humanizmus kezdeteit, Vitéz János, továbbá az ő köréből kikerült humanisták működését dolgozta fel. A Budapesti Történeti Múzeum Mátyás király udvarának anyagi és szellemi kultúráját mutatta be. Az Iparművészeti Múzeum egy látszólag kis terület, az itáliai eredetű Beatrix királyné udvartartása közvetítésével elterjedt majolikaművészet fejlődését és magyarországi emlékeit tárta a látogatók elé. A Magyar Nemzeti Galéria kiállítása Mátyás korának utóéletével, a 16–17. század magyarországi reneszánsz művészetével foglalkozik. A négy kiállításhoz egységes szerkezetű, nagyszabású kiállítási katalógusok jelentek meg. Most ezt a négy katalógust veszem sorra a tematika szerinti időrendben.

Csillag a holló árnyékában. Vitéz János és a humanizmus kezdetei Magyarországon. Az Országos Széchényi Könyvtár kiállítása 2008. Szerk. Földesi Ferenc. Bp. 2008. Országos Széchényi Könyvtár, 247 l.

Az OSzK kiállítása a magyarországi humanizmus kezdeteit, Vitéz János, majd az ő támogatásával tanult humanista nemzedéket mutatja be kódexek, ősnyomtatványok segítségével.

Vitéz János kora átmeneti korszak volt a középkori és a humanista műveltség határán, ezért a kiállítás első felében a magyar középkori könyvkultúrát ismerhetjük meg Madas Edit és Boreczky Anna bevezető tanulmányaival. Madas Edit a középkori könyvkultúra 1430 és 1470 közti továbbélését mutatja be a középkori könyvműfajok sorra vételével. A kötetek között jelentős helyet foglalnak el az egyházi témájú könyvek, különösen a káptalani iskolákban, az egyetemeken használt jegyzetek, vagy a pasztorációs segédkönyvek. Közülük kiemelkedik a „Sermones dominicales” (Vasárnapi prédikációk) gyűjteménye, amelyet Pécsen állítottak össze. A világi témájú kódexek között a középkori Nyugat-Európában is kedvelt Nagy Sándor-regény változatai, a Trója-történet stb. mellett fontos helyet foglalnak el az úgynevezett „magyar krónikakompozíció” szövegtanúi. Madas Edit a magyar nyelvemlékeket is bemutatja tanulmányában.

Boreczky Anna a magyar könyvfestő műhelyeket és fontos alkotásaikat vette számba: köztük Esztergomot, amelyet Pálóczi György érsek kódexei reprezentálnak. Már a könyvnyomtatás előtt megjelentek a szinte ipari módszerekkel sokszorosított, egyszerű tollrajzokkal díszített kódexek, amelyek közül néhányat láthattunk a kiállításon. A főpapi liturgikus könyvek ezzel szemben a kor könyvművészetének csúcsát jelentették. Sok más értékes kódex mellett kiállították Kálmáncsehi Domonkos Breviáriumát is, amely a magyar középkori könyvkultúra egyik legszebb emléke. A két bevezető tanulmány után következnek azoknak a kódexeknek a leírásai, amelyeket a kiállítás első felében láthattunk.

A következő tematikus egységben Földesi Ferenc, Ekler Péter és Zsupán Edina tanulmányai már magával a kiállítás főszereplőjével, Vitéz Jánossal és humanista körével foglalkoznak. Földesi Ferenc Vitéz János fennmaradt könyvtárát új szempontból, Vitéz nagyváradi és budai humanista körének fényében vizsgálja. Ahogy Földesi tanulmányából kiderül, Vitéznek Váradon volt a legtöbb ideje arra, hogy humanista munkát végezzen. Könyvtára legtöbb, javításaival ellátott darabja ebből az időből származik. Ami könyvtárának utóéletét illeti, elmondható, hogy Mátyás király nem kobozta el és olvasztotta be azt a királyi könyvtárba, ahogy azt sokáig feltételezték. A könyvek Esztergomban maradtak, ahonnan Johann Beckensloer érsek vitte magával az értékes darabokat Salzburgba, amikor 1476-ban elárulta Mátyás királyt és III. Frigyeshez szökött.

Ekler Péter tanulmányában a késői Bizánc és az Itáliában élő bizánci humanisták Magyarországhoz fűződő kapcsolatát dolgozta fel. A 15. század jelentős bizánci történetírói, mint Khalkokondülész, sokszor megemlékeztek a magyarokról. Mátyás király udvara és humanistái sok jelentős görög szerzővel álltak kapcsolatban. Philippo Podocatarót Vitéz személyesen is ismerte. Theodórosz Gazész Janus Pannoniusra volt nagy hatással, akinek nevét versében is megörökítette. A Firenzében görögöt tanító Ióánnész Argüropulosz Janusszal, Vitézzel és Mátyás királlyal is kapcsolatban állt. Geórgiosz Trapezuntiosz, számos görög nyelvű munka fordítójaként a Corvina-könyvtár egyik legtöbbször szereplő szerzője volt.

Zsupán Edina soron következő tanulmánya Vitéz János Leveleskönyvét dolgozza fel új szempontok alapján. A tanulmányban a humanista levél műfajáról, az azzal kapcsolatos újabb, nemzetközi kutatásokról is olvashatunk. Vitézt feltehetőleg barátja, Pier Paolo Vergerio példája inspirálta leveleinek kötetbe szerkesztésére. A szerző a Leveleskönyv bevezető episztolái alapján foglalkozik a mű megszületésének körülményeivel is. Úgy tűnik, Vitéz munkatársa, Ivanich Pál egyéni szerkesztői ambíciója is közrejátszott a Leveleskönyv megszületésében.

A tanulmányokat követő egységben találjuk annak a harminchét kódexnek a leírását, amelyek kapcsolódnak Vitéz János személyéhez. Az egyes leírásokat különösen értékessé teszi, hogy nemcsak a kódexekről, azok fizikai jellemzőiről kapunk információkat, hanem a tartalmazott művekről és sokszor kevéssé ismert szerzőiről is. A sok értékes kódex közül kiemelkedik az egykor Vitéz tulajdonában álló háromkötetes Livius-kódex, amely igényes kivitele tekintetében felveszi a versenyt a corvina-kódexekkel. A kiállításon látható a Vitéz-leveleskönyv egyszerű kivitelű kötete is. Szintén fontos a bizonyíthatóan Magyarországon, Váradon készült Victorinus-kódex.

A kiállítás következő részének tárgyleírásai előtt Horváth István Vitéz János esztergomi palotájának kutatását bemutató tanulmányát találjuk. Bonfini leírása alapján, amely a 15. század végének hagyományában gyökerezett, úgy tudtuk, hogy a tekintélyes méretű esztergomi érseki palotát Vitéz János építtette. Kiderült, hogy az építkezés Széchy Dénes hosszú érseksége alatt kezdődött, és csak az utolsó simításokat végezték Vitéz idejében. A gótikus, néhol reneszánsz elemeket is hordozó palota impozáns látványt nyújthatott, ám sajnálatos módon az 1595-ös ostrom során megsemmisült.

A kiállítás következő egysége már Vitéz János hatásával, vagyis az ő köréből kinőtt humanista nemzedék tagjaival és korukkal foglalkozik. A budai királyi könyvtár néhány kódexe mellett kiállították más magyarországi humanisták köteteit is, például Garázda Péter két kódexét, vagy Váradi Péter kalocsai érsek pergamenre nyomtatott értékes misszáléját. A kiállítást méltó módon zárja Hess András 1473-ban Budán nyomtatott Chronica Hungaroruma.

A katalógustételeket a felhasznált irodalom jegyzéke és a kiállított kódexek jelenlegi őrzési helyeinek listája követi. A kötet végén sajnos nincs névmutató, pedig a közölt tanulmányokban és a leírásokban sok új adatot, fontos információt találhat a korszak kutatója. A kötet tetszetős külsejű, noha puha kötésben van, ragasztása erős, és biztosítja a tartós használhatóságot, a közölt fotók jó minőségűek.

Az Országos Széchényi Könyvtár nemzetközi összefogással létrejött kiállítása és katalógusa jó áttekintést ad a magyarországi humanista könyvkultúráról és jól kiegészíti, szinte előkészíti a Budapesti Történeti Múzeum kiállítását.

Hunyadi Mátyás, a király. Hagyomány és megújulás a királyi udvarban 1458–1490. Szerk. Farbaky Péter, Végh András. A Budapesti Történeti Múzeum kiállítása. Bp. 2008. Budapesti Történeti Múzeum, 607 l.

A Reneszánsz Év programsorozat legnagyobb, legtöbb tárgyi emléket felvonultató kiállítását a Budapesti Történeti Múzeum munkatársai rendezték. A kiállítás a Hunyadi-család felemelkedésétől Beatrix királyné szerepén át egészen a Mátyás halála után kibontakozó hatalmi harcig mutatja be Magyarország és Európa történetét, a magyar késő középkori és reneszánsz szellemi és anyagi kultúrát.

A katalógus első részében Sólyom László köztársasági elnök, Hiller István oktatási és kulturális miniszter és Farbaky Péter bevezető sorait olvashatjuk. Ezután hosszabb tanulmányok következnek. Kubinyi András tanulmánya, aki sajnos a kiállítás megnyitását már nem érhette meg, a Mátyás-kori királyi udvart és szereplőit mutatja be kortárs források és későbbi analógiák alapján. A királyi udvart a késő középkori országokban betöltendő funkciók szerint vizsgálta meg. A mindennapi élet és a király biztonságának fenntartása mellett nagyon fontos volt az udvari reprezentáció. Ennek fontos eszköze volt a különböző udvari ceremóniák, ünnepségek szervezése, amelyekkel kapcsolatban sok érdekes adatot hoz a szerző.

Lupescu Radu tanulmánya a Hunyadi-család felemelkedését dolgozza fel példamutató alapossággal. A család „valós” történetének ismertetése előtt kitér a Mátyás királlyal kapcsolatos legendákra is: a Zsigmondtól való állítólagos származás és a humanisták által kidolgozott Corvinus-legendára. A politikai eseményeket egészen V. László haláláig tárgyalja.

A következő tanulmány szintén történeti tárgyú: Horváth Richárd Mátyás király vázlatos itineráriumát, azaz tartózkodási helyeinek listáját közli hiánypótló tanulmányában. A királyi politikára vonatkozó megállapításokon túl felhívja a figyelmet a módszertani problémákra is. A tanulmányban Mátyás ausztriai és csehországi itineráriumát is megtaláljuk, térképekkel illusztrálva.

Antonín Kalous a Mátyás király udvarában működő cseh és morva személyiségeket mutatja be. Mátyás király 1468-as, az eretnek Podjebrád György elleni háború során foglalta el Morvaországot, majd a katolikus cseh rendek királyukká választották. Az ügyek intézésére 1469-ben önálló cseh kancelláriát állított fel. Kancellárjai közül kiemelkedik a később általa kivégeztetett, humanista műveltségű Jaroslav z Boskovic, valamint Jan Filipec, aki a magyar politikai életben is szerepet játszott. A szerző a Mátyás udvarában kisebb-nagyobb diplomáciai feladatokat ellátó cseh és morva személyeket is felsorolja.

Bohusław Czehowicz és Mateusz Kaputska Mátyás király sziléziai és lausitzi uralmának képzőművészeti emlékeit tárgyalja. A szerzők elemzik a Mátyás uralkodása alatti politikai helyzetet is. Meglepő módon Sziléziában és Lausitzban Mátyás uralma népszerűbb volt, mint a „nemzeti” király Podjebrádé, vagy Ulászlóé, aki többször is sikertelenül próbálta a maga oldalára állítani a tartományok lakóit. Boroszló (Wrocław) városának vezetése a városháza átépítésekor is kifejezte Mátyás király iránti szimpátiáját, ezért hatalmi jelvényeit és címerét sokszor ábrázolták.

Magyar Károly a Mátyás-kori királyi rezidenciák kutatásának problémáival foglalkozik tanulmányában. Régóta elterjedt az a vélemény, hogy az Alpoktól Északra Mátyás király udvara volt az első igazi reneszánsz, azaz all’antica stílusban épült központ. Magyar megvizsgálta, hogy a régészeti, építészeti emlékek mennyiben támasztják alá ezt a vélekedést. A budai palotában Mátyás király folytatta Zsigmond késő gótikus építkezéseit, viszont a reprezentatív terekben megjelentek a reneszánsz elemek, ez a kettősség Visegrád esetében is megfigyelhető – mutatta ki a szerző.

Robert Suckale Mátyás király késő gótikus művészethez való viszonyát vizsgálja tanulmányában. A kutatók sokáig úgy gondolták, hogy Mátyás király kizárólag az itáliai eredetű reneszánsz művészetet használta fel uralkodói reprezentációjához. Azonban, ahogy a kassai dóm építkezései és a királyi megrendelésre készült főoltár alapján látható, a késő gótikus emlékek is fontos szerepet játszottak ebben.

Marosi Ernő Mátyás személyiségének középkori és reneszánsz vonásait vizsgálja művészettörténeti szempontból. Ami Mátyás ikonográfiáját illeti, az all’antica típusú éremportrék jól elhatárolhatóak a gótikus ízlést tükröző könyvillusztrációktól (pl. a Thuróczy-krónika). Az előbbiek és általában a reneszánsz ízlés szerint készült művek udvari megrendelésre, míg a királlyal néha ellenséges művek az udvaron kívül készültek. Nem ilyen egyértelmű a helyzet az építészetben és a heraldikában, ahol jól látható Mátyás azon törekvése, hogy visszatérjen a Zsigmond-kori formákhoz. A gótikus stílusú címeres emlékek, pecsétek a rendi kormányzat és a királyi hatalom megtestesítői voltak. További fontos kérdés, hogy a vidéki városi művészet milyen viszonyban állt a királyi udvarral. Korábban úgy gondolták, hogy az új stílusjegyek a királyi udvarból terjedtek el a peremvidékekre. Ma már tudjuk, a különböző városok művészetét különféle közép-európai hatás érte. Mátyás tehát a gótika és a reneszánsz egyfajta ötvözetét alkalmazta megrendeléseiben.

Francesco Caglioti a visegrádi palota egyik híres szobrának, a „Madonna a gyermekkel” című kompozíció készítőjét, Gregorio de Lorenzót mutatja be tanulmányában. A korábban csak „márvány madonnák mesterének” nevezett szobrász személyének azonosításával korábban többen próbálkoztak. Caglioti a szobrász azonosításának bizonyítékai mellett annak pályaképét is bemutatja és a fennmaradt műveinek jegyzékét és lelőhelyeit is közli.

Pajorin Klára az első magyarországi humanisták Mátyás királyra gyakorolt hatását mutatja be. Először Vitéz János Mátyás nevelésében, humanista uralkodóvá válásában játszott szerepét tárgyalja. A Vitéz és Mátyás király segítségével Firenzében tanult humanista, Garázda Péter vezette csoport nagyon fontos szerepet játszott Mátyás uralkodásának első felében. A Vitéz-féle elbukott összeesküvés nem hozott olyan nagy törést a magyarországi humanizmus fejlődésében, mint azt korábban gondolták. Ficino és köre a Budán élő Bandinin keresztül kapcsolatba lépett Mátyás udvarával, ahol Báthory Miklós, Garázda Péter és Váradi Péter voltak Vitéz szellemének továbbvivői. Mátyás király uralmának utolsó szakaszában fokozta kultúrapártolását, többet költött könyvtárára és reprezentatív építkezésekre, ezeknek a fejlesztéseknek a kerete, ahogy a tanulmányból kiderül, már korábban, 1472 előtt kialakult.

Pócs Dániel Mátyás király könyvtára datálásának problémáival foglalkozik. A korábbi kutatás a corvinák díszítésében bekövetkező változásokat igyekezett fontos politikatörténeti fordulatokhoz kapcsolni, mint Mátyás házasságkötése Beatrix királynéval 1476-ban, vagy Bécs elfoglalása 1485-ben. Pócs szerint a változások inkább annak köszönhetőek, hogy Firenzében Cherico mester 1484-ben meghalt, Roselli pedig felhagyott a könyvdíszítéssel, s helyüket Attavanti foglalta el. Ami a corvina díszítéseinek előképét illeti, a Lorenzo de’Medici firenzei könyvtára mellett fontos szerepet játszott Federico da Montelfeltro urbinói udvara is. A stílusbeli hasonlóságok ellenére ugyanis Lorenzo Medici könyveinek nem volt olyan reprezentációs célja, mint a corvináknak vagy az urbinói könyvtárnak.

A hosszabb tanulmányok után következik a tulajdonképpeni katalógus, amely tizenöt tematikus egységben mutatja be a kiállítás anyagát. Az első egység a Hunyadi-család felemelkedésével foglalkozik. Csukovits Enikő a Zsigmond-kor politikai örökségét, Lupescu Radu pedig Vajdahunyad várának építéstörténetét tárgyalja. A kiállított tárgyak között megtaláljuk Zsigmond budai palotájának szobortöredékeit és a politikatörténeti szempontból fontos okleveleket is. A következő fejezet Mátyás trónra lépését mutatja be. A bevezető tanulmányban ismét Lupescu Radu írja le a Mátyás koronázását megelőző eseményeket. Ebben a tematikus egységben olyan fontos dokumentumokat láthatunk, mint a III. Frigyessel kötött békeszerződés magyar főurak előtti megerősítését, vagy Mátyás koronázási dekrétumát 1464-ből. A „Kelet és Nyugat között” című fejezet élén Nagy Balázs Közép-Európa politikai helyzetét bemutató írása áll. A kiállított tárgyak között Ptolemaiosz világtérképe mellett elsősorban a kortársak portréit találjuk, így II. Pius pápa, vagy II. Mohamed képeit. A kiállítás negyedik része a Mátyás-ábrázolásokkal foglalkozik. Békés Enikő tanulmánya Mátyás 1480-as évek második felében kialakított, a Nagy Sándor portré elemeit magában hordó ikonográfiáját, Szentesi Edit Mátyás a megszokottól jelentősen eltérő ún. bécsújhelyi típusú, a 16–17. században megalkotott Mátyás portrékat, Heinz Winter pedig az all’antica típusú éremportrékat, ezeken keresztül pedig Mátyásnak az éremművészethez fűződő kapcsolatát mutatja be. Az említett bécsújhelyi portrék különlegessége, hogy a királyt rövid hajjal, szakállal és bajusszal ábrázolják. Az ábrázolások mellett Papp Szilárd Mátyás király sziléziai és lausitzi uralmának címeres emlékeit dolgozza fel. A fejezetben különféle ismert és kevéssé ismert Mátyás-ábrázolásokat láthatunk: festményeket, érmeket, kódexeket és nyomtatott könyveket, emellett, a király különböző korokból származó pecsétlenyomatait is. A pecsétek bemutatása mellett talán helyet kaphatott volna a kötetben egy rövid, a Mátyás-kori kancelláriát bemutató tanulmány is. Az ötödik részben Beatrix királyné magyarországi szerepével, az udvari kultúrára gyakorolt hatásával ismerkedhet meg az olvasó. Réthelyi Orsolya Mátyás király házasságait és házassági kísérleteit mutatja be tanulmányában. Mikó Árpád Beatrix királyné magyaroszági művészetben játszott szerepével foglalkozik. A kiállított tárgyak között érmeket, Beatrix királyné eredeti okleveleit és I. Ferdinánd nápolyi király szobrát láthatjuk. A következő egységben a Mátyás-kor meghatározó magyar személyiségeivel ismerkedhetünk meg. A fejezet élén néhány jelentős egyháznagy és világi főúr (Erdődi Bakócz Tamás, Guti Ország Mihály stb.), rövid életrajzát találjuk, Pálosfalvi Tamás és Horváth Richárd tollából. A rövid életrajzok szerzőinek érdeme, hogy adataik egy részét új, eddig nem ismert oklevelekből merítették. Ebben, a királyi udvar hatalmasságait bemutató részben címeres emlékeket, (épületekről, pecsétek) és Szapolyai Imre 1487-ben készült, a gótikus és a reneszánsz művészet elemeket is tartalmazó síremlékének másolatát láthatjuk. Ha több idő állt volna a szerkesztők rendelkezésére, a Mátyás kor jó néhány más személyisége is helyet kaphatott volna. Az „Aranyforint és ezüstdénár” című kiállítási részben Mátyás király pénzügy- és gazdaságpolitikájába nyerhetünk bepillantást pénzérméinek és néhány pénzügyigazgatási oklevelének segítségével. A fejezetben Draskóczy István tanulmánya Mátyás elődeihez és utódaihoz képest magas bevételeit mutatja be, amelyek sikeres gazdaságpolitikáját tükrözik. Gyöngyössy Márton pedig Mátyás pénzverését és híres pénzügyi reformját dolgozza fel tanulmányában. A következő részben a hadakozó Mátyás királyt és hadseregét ismerhetjük meg. Pálosfalvi Tamás rövid tanulmányában mutatja be Mátyás modern, részben külföldi zsoldosokra alapozott hadseregét. B. Szabó János tanulmánya Mátyás seregének gyalogsági pajzsaival (pavézék) és ezeken keresztül Mátyás király seregének legfontosabb részével, a gyalogsággal foglalkozik. Ausztriában viszonylag sok magyar pavéze maradt fenn, ezek közül jó néhányat láthatunk a kiállításon. A kiállítás legnagyobb, legtöbb tárgyi emléket bemutató része a királyi rezidenciákat, Budát, Visegrádot és Bécset mutatja be. A fejezet élén Farbaky Péter Chimenti Camiciával, Mátyás király asztalosból lett udvari építészével, foglalkozó tanulmánya áll. Végh András a vörösmárványnak is nevezett, tardossüttői vörösmészkőből, itáliai mesterek által készített, Budán előkerült emlékeit mutatja be. Papp Szilárd a budai palotában talált késő gótikus boltozattöredék alapján tárgyalja a budai, Mátyás király által kezdett és II. Ulászló által folytatott nagyszabású, gótikus stílusú építkezéseket. Buzás Gergely tanulmányából kiderül, hogy Mátyás király ugyan átépítette és felújíttatta a visegrádi királyi rezidenciát, de jelentősen nem bővítette az Anjou- és Zsigmond-kori palotát. Az épületeken, ahogy általában Mátyás építkezésein, mind a későgótika, mind a reneszánsz stílus stílusjegyei megtalálhatóak. A bemutatott építészeti emlékek, oszlopfők, boltívek mellett képi ábrázolásokat és az egykori Corvina-könyvtárba tartozó, Mátyás király által is nagyra becsült építészeti traktátusokat is megtaláljuk. A királyi rezidenciák a kézműipar fontos központjai is voltak. Mészáros Orsolya és Szőke Mátyás tanulmánya a nemrégiben felfedezett visegrádi üvegműhelyt mutatja be szemléletes rekonstrukciós rajzokkal. Belényessy Károly a budai ágyúöntő műhelyt, Kovács Eszter a budai majolika műhelyt, Fényes Gabriella pedig annak fontos termékeit, a majolika padlócsempéket mutatja be. A kiállított tárgyak között fontos helyet foglalnak el azok a Rietiből származó, Mátyás által adományozott fedeles serlegek, amelyek még sohasem voltak kiállítva Magyarországon. (A katalógus hátlapján az egyik serleget láthatjuk.) A majolika és egyéb tárgyak bemutatása után olvashatjuk Benda Judit ún. lošticei típusú kerámiákkal foglalkozó írását. A szemcsés fekete agyag kerámiák első látásra nem nyerik el a mai néző tetszését, mégis a kor kedvelt luxustárgyai voltak. Szende Katalin Mátyás bécsi uralmát tárgyalja. Mátyás király, ahogy a kiállított tárgyakból kiderül, 1485 után székvárosává kívánta tenni a várost. A „Patrona Hungariae oltalmában” című fejezetben Mátyás király mély, személyes vallásosságával és szerzetesrendekhez fűződő kapcsolatával ismerkedhetünk meg. Szovák Kornél Mátyás kétarcú egyházpolitikáját, Kerny Terézia a király Szent László és más magyar szentek iránti tiszteletét, Varga Imre Kapisztrán Mátyás obszerváns ferencesekhez, Sarbak Gábor pedig a pálosokhoz fűződő kapcsolatát elemzi. Ahogy a fenti tanulmányokból kiderül, Mátyás király reneszánsz hatalmi reprezentációjának ellenére támogatta az egyházat és a szerzetesrendeket. Ennek, ahogy Papp Szilárd tanulmányából is kiderül fontos építészeti emlékei maradtak fenn. A kiállításon a magyar, zömében késő gótikus egyházművészet emlékeit láthatjuk. Emellett vallásos témájú nyomtatott és kéziratos könyveket is kiállítottak. A királyi egyházpolitikát néhány fontos kortörténeti oklevél jeleníti meg.

„A könyvek és kövek” című fejezet Mátyás király reneszánsz műpártolását dolgozza fel. Johannes Röll Mátyás híres all’antica stílusban alkotó szobrászát, Giovanni Dalmatát mutatja be, akinek főművét, a Padovában őrzött Madonnát is láthatjuk a kiállításon, a kor másik nagy szobrásza Gregorio di Lorenzo visegrádi vörösmárvány madonnájával együtt. Mikó Árpád rövid írásában vázolja fel a Corvina-könyvtár történetét. Véleménye szerint, amellyel e sorok írója csak részben ért egyet, a királyi könyvtár sokkal inkább reprezentációs, mint tudományos célokat szolgált és elsősorban művészettörténeti szempontból jelentős. A kiállított kötetek között olyan, Magyarországon ritkán látható műveket láthatunk, mint Andreas Pannonius Vatikánban őrzött királytükre. A király illuminátorai, ahogy az enyingi és bakónaki Török család címeréből is látható, a kancellárián is dolgoztak. A kiállított Xenophón-kódex pedig eredeti corvinakötése miatt érdemel figyelmet. Mátyás király udvara a magyarországi humanizmus fontos központja volt, ahol a vitézi hagyományok folytatóiként itáliai kapcsolatokkal rendelkező humanista főpapok működtek. A humanista főpapok tárgyai között láthatjuk például Váradi Péter Decretalis-ősnyomtatványát, vagy Janus Pannonius görög nyelvű kódexét. A tizenharmadik fejezet a Mátyás-kori magyar történetírással foglalkozik. Ahogy Tringli István bevezető tanulmányából kiderül, Mátyás kora fordulópontot jelentett a középkori történetírás történetében. Még születtek igazi középkori művek, mint a Budai krónika, vagy a Thuróczy-krónika. Megjelentek viszont az igazi humanista történeti művek, Bonfini és Ransanus tollából. A kiállításon, láthatjuk a középkori krónikaírás emlékeit és mellette Bonfini műve díszkódexének töredékét is. A kiállítás utolsó előtti része Mátyás király antik világhoz fűződő kapcsolatát, és a Corvin-legendát, továbbá Mátyás Corvin János trónöröklését biztosító intézkedéseit dolgozza fel. Spekner Enikő Mátyásnak ezeket az intézkedéseit mutatja be tanulmányában. Mátyás király, ahogy a budai várból előkerült szobrászati és egyéb emlékekből látható, antik szobrokat és pénzérméket gyűjtött. A Corvin Jánossal kapcsolatos dokumentumok között olyan fontos iratok láthatóak, mint Edelpöck Borbála végrendelete. A kiállítás, utolsó már a Jagelló-korba nyúló egysége az 1490–1492 közötti polgárháborús időszakot mutatja be. A kor eseménytörténetét ismét Spekner Enikő foglalta össze tanulmányában. A kiállított tárgyak között olyan fontos okmányokat láthatunk, mint VI. Sándor pápa II. Ulászló és Beatrix királyné házassági perében hozott ítéletét, vagy a pozsonyi béke 1492-es országnagyok általi megerősítő oklevelét.

Ahogy láttuk, a kiállítás sokoldalúan közelíti meg a Mátyás-kort és a bemutatott emlékanyag egy része sem volt még látható a magyar közönség előtt. A kötet történeti, irodalomtörténeti és művészettörténeti tanulmányai sok új információt hordoznak és sokszor új szemszögből közelítenek meg tudományos problémákat. Tartalmi szempontból sajnálatos, hogy viszonylag rövid idő alatt kellett a kötetnek megszületnie, ezért néhány fontos téma, vagy személyiség tanulmány formájában való feldolgozására nem volt lehetőség. A kötetet függelék zárja, amelyben két egész oldalas térképen, a kor Európáját és Közép-Európáját láthatjuk. Ezek után a Hunyadiak részletes családfája és egy Mátyás uralkodását megörökítő kronológiai táblázatot találunk. Végül rövidítés- és irodalomjegyzék, majd a névmutató következik. A fényes papírra nyomtatott kötet tetszetős fekete kartonkötésben van. A kötetet díszítő a könyvekről és más tárgyakról készült fotók kiváló minőségűek. – Összességében a kötet méltó folytatója az igényes magyarországi kiállítási katalógusoknak, amelyek Mátyás király emlékére eddig készültek.

Beatrix hozománya. Az itáliai majolika művészet és Mátyás király udvara. Szerk. Balla Gabriella. Az Iparművézeti Múzeum kiállítása. Bp. 2008. Iparművézeti Múzeum, 183 l.

Az Iparművészeti Múzeum kiállítása és katalógusa a Mátyás- Jagelló kori magyarországi művészet egy viszonylag szűk területét, a majolikaművészetet mutatja be. A Beatrix királyné udvartartása által elterjesztett művészeti ág jól reprezentálja az itáliai reneszánsz művészet Magyarországra gyakorolt hatását.

Balla Gabriella bevezető tanulmányában az itáliai majolikaművészet Mátyás udvarában való elterjedését tárgyalja. Már Bonfini is megemlékezett a Mátyás király budai palotáját ékesítő majolikacsempékről, amelyek töredékei csak a második világháborút követő feltárási és helyreállítási munkák során kerültek elő. Budán jelentős majolikaműhely működött a palota falain belül egy hatalmas, tömeggyártást lehetővé tevő kemencével. Ez, a királyi hatalmat reprezentáló műhely volt a 15. századi Európa egyetlen, Itálián kívül működő majolikaműhelye. Régóta kérdéses volt, hogy Itália melyik részéről származtak a magyarországi majolikaműhely mesterei és mintái. A korábbi kutatás szerint Faenzából, az itáliai majolikaművesség egyik központjából került Magyarországra a technika. A legújabb eredmények fényében azonban valószínű, hogy az Adria-parti Pesaro városának mesterei honosították meg a technológiát Mátyás király udvarában. Az írott források mellett, amelyek szerint Pesaro mesterei rendszeresen jöttek Magyarországra, erre utal, hogy a város ura Constanzo Forza neje Camilla di Aragona közeli rokona volt Beatrix királynénak, aki a majolikatárgyakat különösen kedvelte. A szerző áttekinti a magyarországi tárgyak motívumait is, amelyek párhuzamba állíthatóak a corvinák díszítéseivel is. A díszítmények a királyi hatalmi reprezentáció eszközei voltak.

Jékely Zsombor következő tanulmánya a majolikaművészet késő középkori festészetbeli ábrázolásával foglalkozik. Vizsgálata kiindulópontja Hans Memling egy ifjút ábrázoló képmása, amelynek hátoldalán egy IHS feliratú majolikaváza látható virágcsendélettel. A képen látható váza nagyon hasonlít a Magyar Nemzeti Múzeum egyik majolika vázájára, amely a kiállításon is látható. Ami a kép értelmezését illeti, a kancsón ábrázolt Krisztusmonogram és a virág motívum az Angyali üdvözlet késő középkorban elterjedt megjelenítési formája volt. Mivel az IHS-betűkkel Krisztust megjelenítő majolikatárgyak elsősorban személyes használatban, a gazdagabb háztartásokban fordultak elő, valószínűleg az egyéni vallásosság kellékei lehettek. A magyar királyi udvarban a majolikatárgyakat talán nemcsak értékük, hanem ezeknek a szimbolikus tartalmaknak az ismeretében is fontosnak tarthatták.

A két tanulmány után következik a tulajdonképpeni katalógus, amely a kiállítás tematikájának megfelelően mutatja be az egyes tárgyakat. A tematikus egységek élén egy-egy rövid bevezető áll, amely ismerteti a legfontosabb tudnivalókat. A kiállítás első része a majolikaművészet közel-keleti kialakulását mutatja be, majd a főbb itáliai központjainak működését. A közel-keleti anyag nagy része az Iparművészeti Múzeum értékes gyűjteményéből származik. Különösen érdekesek a 15. századból származó mór stílusú kályhacsempék. Itáliában a mór mintákat követő majolikaművészet a 13–14. században alakult ki. Ezeknek a korai típusoknak is viszonylag sok tárgyi emlékét láthatjuk a kiállításon. A majolika igazi korszaka a 15. század második fele volt Itáliában, ahol, több fontos majolikakészítő központ működött. Az ebből a korszakból bemutatott tárgyak közül kiemelkedik a Jézus születését ábrázoló tintatartó. A kiállítás második nagy egységében a majolika művészet magyarországi emlékeit mutatják be. A tárgyak között nagyszámú, ásatásokon előkerült magyarországi töredéket láthatunk, amelyek a majolika tárgyak széleskörű elterjedésére mutatnak. A magyarországi anyagot Itáliából származó épségben maradt tárgyak bemutatása kíséri. Szintén ebben a tematikus egységben kaptak helyet a már említett budai majolikaműhely termékei a különböző padlócsempék. A kiállítás harmadik egységében mutatták be a Corvin-tálak nevű jelentős, Pezaróban készített menyegzői tálakat, továbbá az ottani műhelyek egyéb emlékeit. .A kiállítás negyedik részében a Memling-festményen láthatóhoz hasonló, IHS monogrammal díszített, a Magyar Nemzeti Múzeum tulajdonában lévő majolikavázát és a hozzá kapcsolódó műalkotásokat láthatjuk.

A katalógust követő függelékben az idegen szavak magyarázatát, és az irodalomjegyzéket találjuk. Az idegen szavakat magyarázó szójegyzék a kiállítási sorozat többi kötetében is hasznos lett volna. Sajnos, ehhez a kötethez sem készült névmutató. Ami a kötet kiállítását illeti, a külső illik a beltartalomhoz. Összefoglalva elmondható, hogy a kiállítás és színvonalas katalógusa a magyarországi reneszánsz kultúra egyik fontos, eddig nem sok figyelmet kapott művészeti ágát mutatja be.

Mátyás király öröksége. Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16–17. század). Szerk. Mikó Árpád, Verő Mária. A Magyar Nemzeti Galéria kiállítása. Bp. 2008. Magyar Nemzeti Galéria, 391 l.

A Magyar Nemzeti Galéria kiállítása a széles értelemben vett mátyási örökséget dolgozza fel, a kora újkori magyarországi egyházi és világi művészetbe enged bepillantást. A kiállítás által átfogott időintervallum is igen széles, a Jagelló-kortól egészen a 18. század elejéig mutatja be a magyar kultúrát, ezért a kiállítás rendezőinek nagyon nehéz dolguk volt. A katalógust ebben a kötetben is tanulmányok előzik meg.

Pálffy Géza a három részre szakadt Magyarország politikai, vallási, gazdasági és kulturális helyzetét vázolja fel tanulmányában. A középkorban kialakult magyar középhatalom, annak ellenére, hogy Európa jelentős országai közé tartozott, nem vehette fel a versenyt ellenfelével, az Oszmán Birodalommal. 1541-ben az ország három részre szakadása után, a fizikai és politikai határok ellenére, az emberekben élénken élt a vágy az ország újraegyesítésére. Buda az ország eddigi szellemi és kulturális központja török kézre került, helyébe új központok léptek. Az erdélyi fejedelmek székhelye Gyulafehérvár, vagy az új főváros, Pozsony mellett fontos szerepet játszottak egyes főúri udvarok is.

Mikó Árpád tanulmányában néhány kiemelt építészeti és művészettörténeti emlék, és egy humanista mecénás, Verancsics Antal pályaképe segítségével mutatja be azokat a változatos hatásokat, amelyek a magyarországi művészetet érték a Jagelló-kortól a 17. századig. Lázói János 1512-ben részben all’antica stílusban épült kápolnája még a gótika és a reneszánsz kettőségében fogant. Később, a reneszánsz és a barokk művészet között sem volt éles határvonal, ahogy az all’antica stílusú kapuzatokból látszik.

Ács Pál tanulmányában a magyarországi manierista irodalmat vizsgálja meg. A manierizmus, mint a reneszánsz és a barokk határán álló, a humanizmus állítólagos válságában fogant korstílus az 1960–70-es évek irodalomtudományának egyik kedvenc fogalma volt. Manapság viszont a kutatók nagy része megkérdőjelezi létjogosultságát. A késő-reneszánsz magyar irodalmára Justus Lipsius volt a legnagyobb hatással, akinek műveit nagy lelkesedéssel olvasták. A szerző szerint Magyarországon beszélhetünk manierista irodalomról, mert Rimay János és az ő körébe tartozók költeményei valóban manierista, a későreneszánsz és a barokk irodalom határán álló vonásokat hordoznak.

A bevezető tanulmányok után következnek a kiállított tárgyak leírásai, az egyes tematikus egységeknek megfelelően. A Reneszánsz Év többi kiállítási katalógusától eltérően az egyes tételekhez tartozó tanulmányok általában nem az egyes fejezetek élén, hanem a tételleírások között kaptak helyet. Az első nagy rész a Jagelló-kori magyarországi művészetet mutatja be a képzőművészet, szobrászat, festészet és a könyvművészet emlékei segítségével. A középkori magyarországi művészet egyik legszebb emléke, a Báthory-Madonna bemutatása után Végh András tanulmánya áll, amely a budai várnegyed egyik középkori házát és all’antica stílusú faragványait dolgozza fel. A 16–17. századi illuminált könyveket Mikó Árpád rövid tanulmánya mutatja be. A 16. század eleje, ahogy a kiállított tárgyakból is látható, átmeneti kor volt. A középkori nagyméretű szertartáskönyvek, a gazdagon díszített graduálék mellett, mint az 1518-ban készített kassai graudálé, a magyar nyelvű liturgikus és világi kódexek is jelentős szerepet játszottak. Különösen értékes Wathay Ferenc török fogságban írt és díszített énekeskönyve, amely saját hányattatásai történetét is tartalmazza. A következő tematikus egység a magyarországi Mohács utáni humanisták késő reneszánsz művészethez fűződő kapcsolatát dolgozza fel. Itt a kor humanista főpapi portréit, amelyeken különböző, a tárgyleírásokban értelmezett szimbólumok is vannak, továbbá értékes nyomtatott könyveket láthatunk. Boross Klára rövid tanulmánya a 16. századi pozsonyi humanista kört mutatja be, amelynek tagjai között Oláh Miklóst, Verancsics Antalt és Zsámboky Jánost találjuk. A kiállított, egykor e körbe tartozó humanisták által használt kötetek az ELTE Könyvtára gazdag gyűjteményéből származnak, oda jezsuita könyvtárakból kerültek. A 16. században igény mutatkozott a meglévő törvények és különböző jogforrások összegyűjtésére: a kiállításon olyan fontos kéziratokat láthatunk, mint Gregoriánczi Pál kéziratos törvénygyűjteménye, vagy a Nádasdy-kódex és Werbőczy István Tripartitumának több kiadása. Szintén ebben az egységben kaptak helyet a Mátyás-kultusz fontos emlékei is, mint Mátyás és a királyné feltehetőleg a 15. században készült domborműve, vagy Mátyás állítólagos mentéje. Szintén itt láthatóak a magyar történetírás nyomtatott emlékei a Thuróczy-krónikától egészen Heltai Gáspár krónikájáig, valamint Ferenczffy Lőrinc és Elias Berger tervezett, de egészében meg nem valósított magyar történetének 16. század végéről származó illusztrációi. A Szent Koronát ábrázoló, úgynevezett országtáblákkal kapcsolatban, amelyek most láthatók együtt először kiállításon, Buzási Enikő önálló tanulmánynak is beillő tárgyleírását olvashatjuk. A következőkben a soproni humanista Lackner Kristóf könyveit és emblémáit, majd az erdélyi fejedelmek könyvtárának különböző közgyűjteményekben szétszóródott darabjait láthatjuk. A kiállítás következő része a 16–17. századi magyarországi Biblia-kiadásokat és fordításokat mutatja be. A Bibliával foglalkozó tematikus egység létrehozása azért is volt jó ötlet, mert az idei év a Biblia éve. A kiállított könyvek között olyan értékes köteteket láthatunk, mint I. Rákóczi György fejedelem 1475-ben nyomtatott Bibliáját (CIH 616), vagy az első teljes egészében magyar nyelvű nyomtatott könyvet Szent Pál leveleinek Komjáti Benedek által készített fordítását. Természetesen nem hiányozhatnak Sylvester János és Károli Gáspár fordításai sem. A következő három kiállítási egység a kor egyházművészetét mutatja be, először a katolikus, majd az evangélikus, végül a református egyházét. A katolikus művészet a tridenti zsinat után, a magyar ellenreformáció korában erősödött meg ismét. A kiállított kegytárgyak közül kiemelkedik Hetési Pethe Márton oltárkeresztje. A liturgikus tárgyak mellett a kora-barokk könyvművészet szép emlékeit, például Pázmány Péter műveinek több, metszetes címlapokkal díszített kiadását is láthatjuk. Az egységet a pázmányi egyetemalapításra emlékeztető egyetemi jogar (pedum) zárja. Az evangélikus egyház liturgiája nem tért el olyan gyökeresen a katolikustól, mint a református, ezért sok középkori kegytárgy használatban maradt, mint a kiállításon látható 1500 körül készített kehely. Az evangélikus ötvösművészet azonban sok önálló alkotást is létrehozott, például az úrvacsorakannákat. A katolikus részen kiállított Hetési feszülettel párhuzamba állítható a 17. században Augsburgban készült, Gálffy Ádám által a soproni evangélikus egyháznak adományozott feszület. A textilművészetet sok keszkenő és hímzett kendő képviseli. A nyomtatott könyvanyagban prédikációs könyveket, az erdélyi szász evangélikus egyház latin és német nyelvű rendtartását láthatjuk. A festészetet Gelethfy Petronella epitáfiumának egy másolata és néhány templomi festmény képviseli. A református egyházművészetben tilos a figurális ábrázolás, ezért a kegytárgyak és nyomtatott könyvek is egyszerűbb kivitelűek voltak, mint a másik két felekezetnél. A reprezentáció egyedüli eszközei az ötvöstárgyak voltak. Az ötvösművészetünk egyik fontos központja Kecskemét volt, amelyet a kiállításon sok tárgy képvisel. A másik jelentős központ Debrecen volt a 17. században. A nagyméretű, jelenleg is Debrecenben őrzött úgynevezett oszlopos kannák, amelyek közül az elsőt Zólyomi Dávid készíttette, ennek működését mutatják be. A református könyvnyomtatást Félegyházi Tamás hitvallás-magyarázata és különféle agendák képviselik. Végül úrasztali terítőket és egyéb textiltárgyakat láthatunk. A kiállítás hetedik tematikus egysége a kor építészetét mutatja be. Itt a fejezet élén, eltérően az eddigiektől, Havas Krisztina tanulmánya áll, amely a késő középkori egri vár maradványait mutatja be. A következőkben az ott készült különböző helyszínrajzokat és nagyrészt középkori töredékeket láthatunk, majd a Jagelló-kor néhány építészeti emléke kerül sorra helyszínrajzok, tárgyak segítségével. A 16. századi várépítészetet a győri erődítések példáján Székely Zoltán tanulmánya mutatja be. A helyszínrajzok, várakat ábrázoló metszetek mellett a kor neves építészeinek, Francisco da Pozzo és Palladio leveleit is láthatjuk. Szintén figyelemre tarthatnak számot Marsigli erdélyi várakról a 17. század végén készített alaprajzai. A következő egységben a 17. századi magyarországi művészet két jellegzetes emlékcsoportjával, az úrhímzésekkel és a habán kerámiával ismerkedhetünk meg. A fejezet élén László Emőke tanulmánya mutatja be az úrhímzésnek nevezett magyar hímzéstípus kialakulását. A kiállított tárgyak között párnahajakat, lepedőszéleket és néhány főúri kárpitot (Lorántffy család, II. Rákóczi Ferenc kárpitsorozata) láthatunk. A textilművészet emlékei után a habán emléktárgyak következnek. Ebben a kiállítási egységben viszonylag rövid tárgyleírásokat találunk és az olvasónak hiányérzete támad, mivel e részhez nem találunk bevezető tanulmányt, az egyes rövid leírásokból pedig nem sokat tudunk meg a habánokról. A fejezet végén lévő habán kódexekkel is ez a helyzet. A következő tematikus részben a magyarországi kora újkori síremlékművészet emlékeivel ismerkedhetünk meg. Az erdélyi fejedelmi síremlékek mellett, a királyi Magyarország emlékei, vagy azok másolatai is láthatóak, mint von Püchensdorf főkapitány egész alakos szobra. Az eredetiben és másolatban bemutatott emlékek mellett sok 19. századi felmérési rajzot is láthatunk. A ravatalképek, például Illésházy Gáspáré, már átvezetik az olvasót a következő kiállítási részbe. A kiállításon külön helyiségben mutatják be a magyarországi portréfestészet 16–17. századi ismert és kevéssé ismert alkotásait. Az egyes képekhez hosszú és alapos leírások tartoznak, amelyek egy része önálló tanulmánynak is beillik. Ebben a részben is találunk egy hosszabb tanulmányt Gödölle Mátyás tollából, aki a Elias Wiedmann 17. század közepén készült híres portrésorozatát mutatja be. A kiállításon láthatóak a sorozat egyes ismert darabjai, és a portrék egyes rézdúcai is. A kiállítás utolsó, szintén külön teremben elhelyezett része a magyarországi ötvösművészet tárgyi emlékeit mutatja be, rendkívüli gazdagságban. Sok tárgy esetében itt sem találunk magyarázó leírást. Az egyes tárgytípusok előtt néhol vannak hosszabb-rövidebb bevezetők, néhol nincsenek. A tárgyak között néhány igazi különlegességet is láthatunk, mint az Esterházy eljegyzési nyakék töredékét.

A kötetet a felhasznált irodalom jegyzéke és név- és helynévmutató zárja. Ami a könyv külső megjelenését illeti, külső védőborítója miatt talán ez a legimpozánsabb a négy kötet közül. A kötet bevezető tanulmányai és tárgyleírása sok új kutatási eredményt tartalmaznak, a bennük közölt információkkal megfelelően segítik a látogatók eligazodását. Néhány esetben azonban, ahogy a habán tárgyak, vagy az ötvösművészet emlékei esetében szükség lett volna hosszabb bevezetőkre. Feltehetőleg itt is a szoros határidők miatt maradt ki egy-két leírás, kisebb tanulmány. Ezek a kisebb hiányosságok azonban nem csökkentik a kiállítás és a katalógus értékét, amely az egész 16–17. századi magyar művészetet és kultúrát igyekszik bemutatni.

A négy kiállításról összességében elmondható, hogy sok nézőpontból, új eredmények alapján mutatják be a magyar késő középkori és reneszánsz kultúrát. A hozzájuk kapcsolódó, itt bemutatott kötetek néhány kisebb, elsősorban a szoros határidők számlájára írható hiányosság ellenére méltóak az igényes kiállításokhoz. Maga a kezdeményezés, hogy a különböző intézmények egymással összefogva, mégis saját szemszögükből mutassák be a korszakot, nagyon fontos és mintául szolgálhat más jelentős évfordulók megünnepléséhez is.

Véber János