FIGYELŐ

Beszámoló a firenzei Villa I Tatti – The Harvard University Center for Italian Renaissance Studies „Itália és Magyarország – humanizmus és kora reneszánsz” konferenciájáról, 2007. június. A Villa I Tatti a világ egyik legnevesebb reneszánsz kutatóközpontja. A Firenze és Settignano között fekvő Mensola fölött, nagy kiterjedésű parkban lévő villát a litván származású Bernard Berenson (1865–1959), az itáliai reneszánsz kiemelkedő művészettörténésze, műkritikus, egykori Harvard-diák hagyta egyetemére. A Harvard Egyetem 1960-ban vette át az épületet, vele Berenson gazdag gyűjteményét, könyvtárát és a berendezési tárgyakat. A végrendelet szerint semmit sem szabad az épületből elvinni. Az akkor még csak 50000 kötetes könyvtár azóta a Harvard Egyetem jóvoltából és számtalan magánadomány révén többszörösére nőtt, s a Berenson-archívum mellett egyre gyarapszik a fotótár is. A Tatti könyvtára interdiszciplináris, tehát a reneszánszra vonatkozó filozófiai, történeti, irodalomtörténeti, művészettörténeti publikációkat gyűjt, s külön zenei könyvtára is van (Morril Music Library). A támogató magánalapítványoknak köszönhetően minden évben kb. 20 ösztöndíjat ad ki, ahol a normál ösztöndíj – nemcsak amerikaiaknak – egyéves időtartamú, míg a közép-kelet-európaiaknak adományozott Mellon Fellowship háromhónapos itt-tartózkodást tesz lehetővé.

A negyven év alatt több mint 220 művészettörténész, kb. 180 történész, kb. 130 irodalomtörténészés kb. 55 zenetörténész tölthetett több-kevesebb időt az intézményben, ahol az ösztöndíjasokkal szemben követelmény, hogy váljanak alkotó tagjaivá a Tatti közösségének, s legalább hetente kétszer jelenjenek meg a közös ebédnél, ahol az ebédlő faláról csodálatos reneszánsz remekművek néznek le a falakról az ösztöndíjasokra. Az ösztöndíjasok életét nemcsak a tanulmányutak, közös programok (pl. szüret a Tatti szőlészetében), előadássorozat teszi gazdagabbá, hanem az évenként kétszer-háromszor megrendezésre kerülő egy-két napos nemzetközi konferenciák is, amelyek a Joseph Connors (2002-től az intézmény igazgatója) révén mind intenzívebbé váló tudományos élet fő eseményeivé váltak. Ezeket az intézet publikálja is, s meg kell még említeni az egyéb tudományos könyvkiadás mellett a „The I Tatti Renaissance Library” sorozatot is, amely forráskiadvány az eredeti és angol nyelven, párhuzamos kiadásban (akárcsak a Loeb Classical Library).

Az utóbbi évtizedekben mintegy 20 magyar reneszánsz-kutató kapott lehetőséget arra, hogy a Tattiban néhány hónapot eltöltsön, ritkán adódó különleges körülmények között. Itt minden az ösztöndíjasért van, a nagyszerű könyvtár, a szépen gondozott kert, a kisbusz, ami a közös ebédre összegyűjti a firenzei kutatóhelyekről az ösztöndíjasokat, a közös programok és kirándulások, az előadások, s egyáltalán az intézmény különösen barátságos és szívélyes szellemi légköre, amelyet 2002 tavaszán ösztöndíjasként én is személyesen érzékelhettem. Jellemző az intézményre az is, hogy minden egykori ösztöndíjasával tartja a kapcsolatot (küldi a hírlevelet és a meghívókat), s számon tartja tudományos munkásságukat.

Mindezen okok vezettek arra, hogy 2005 őszén javasoljam az I Tatti igazgatójának az itáliai kora reneszánsz magyar recepciójával foglalkozó konferencia szervezését, amit részletesebben 2006 elején a helyszínen tudtunk megbeszélni, a szervező bizottság tagjai Joseph Connors igazgató, Fehér Ildikó, Louis A. Waldman és jómagam voltunk.

A konferenciára 2006. június 6–8. között került sor, a Villa I Tatti konferencia-helyszínként is funkcionáló Limonaiában, ahol a kert citromfáit telenként elhelyezik. A konferenciára fele részben magyarok, fele részben olyan külföldi kollégák kaptak meghívást, akik az utóbbi időben magyar reneszánsz témával foglalkoztak. A konferencia hivatalosan angol–olasz nyelvű volt: mindkét nyelven lehetett előadni. A konferencia szervezésekor még nem lehetett tudni, de a konferencia idejére kiderült, hogy a magyar kulturális kormányzat által a Mátyás-évforduló alkalmából meghirdetett, 2008-ra tervezett kiállításokat is előkészítheti a Tatti tudományos tanácskozása.

A június 6-i esti nyitó előadást Marosi Ernő, az MTA alelnöke tartotta, „Risorgimento és a reneszánsz Magyarországon” címmel. Másnap, június 7-én került sor a legintenzívebb napra, az egész napos ülésszakra nagyszámú: kb. százfős hallgatóság érkezett, amely tanúsította, hogy az itáliai és a magyar kora reneszánsz kapcsolata egyre többeket érdekel.

Joseph Connors beköszöntője vezette be a napot, aki ebben megemlékezett a magyar ösztöndíjasokról, s a már eltávozott magyar reneszánsz-kutatókról, köztük Balogh Jolánról, Klaniczay Tiborról, Feuerné Tóth Rózsáról, Hajnóczi Gáborról. A délelőtti „A gondolatok áramlása – kölcsönhatások és találkozások az irodalomban és a humanizmus területén” című ülésszakon Szörényi László, az MTA Irodalomtudományi Intézetének igazgatója elnökölt, s ő is vezette be rövid előadásával, amely számba vette a magyarországi korai humanizmussal kapcsolatos addigi kutatásokat. Őt Pajorin Klára követte (ugyancsak MTA Irodalomtudományi Intézet) aki a bázeli–ferrarai–firenzei zsinatnak a magyarországi korai humanizmusra gyakorolt hatásáról tartott előadást. Ezután Valery Rees (School of Economic Science, London) következett, aki már többször járt Magyarországon (legutóbb tavaly a Szörényi László és Békés Enikő szervezte neolatin világkonferencián). Előadásának címe: „Marsilio Ficino és a filozófiai érdeklődés kibontakozása Magyarországon”. Ritoókné Szalay Ágnes (korábban MTA Könyvtár Kézirattár, MTA Irodalomtudományi Intézet) „Janus Pannonius és a felvonulás toposza” címmel értekezett. A délelőtti ülésszakot Jankovits László (Pécsi Egyetem) „Jasobus Piso, egy magyar humanista Rómában” című előadása zárta le, majd vita követte.

Délután folytatódott az ülésszak „Corvin Mátyás és udvara: a könyvtár és a művészek” címmel, amelyen Boskovits Miklós firenzei professzor, a firenzei festészet hazánkból elszármazott világszerte elismert szaktekintélye elnökölt. Elsőként Angela Dillon Bussi (korábban: Biblioteca Medicea Laurenziana, Firenze) lépett az előadói pulpitusra, aki már részt vett az olasz és magyar könyvtárosok találkozóin is, ő Mátyás és Lorenzo il Magnifico könyvtárát hasonlította össze. Jonathan Alexander, a New York-i egyetem könyvfestészettel foglalkozó professzora és az 1994-es „The Painted Page”-kiállítás rendezője következett ezután, aki Francesco da Castellóról, Mátyás király lombard miniátoráról beszélt. A teaszünet után Prokopp Mária és Wierdl Zsuzsanna számolt be az esztergomi középkori királyi-érseki palota ún. Vitéz-studiolója falképeinek restaurálásáról, s előadták új hipotézisüket a Botticelli-attribúcióról. A másnapi római miniszteri bejelentés és a magyar médiavisszhang miatt a továbbiakban ez gerjesztette a legtöbb vitát. Utánuk következett az én előadásom: „Firenze és/vagy Róma? A kora reneszánsz építészet kezdetei Magyarországon” címmel, majd Mikó Árpádé volt az utolsó referátum aznap, „Aragóniai Beatrix és a kora reneszánsz Magyarországon” címmel.

Június 8-án már csak délelőtt tartottunk ülésszakot, Beatrice Paolozzi Strozzi, a firenzei Bargello igazgatónője elnökletével. Elsőként Francesco Caglioti (Università degli Studi di Napoli Federico II), a firenzei reneszánsz szobrászat neves kutatója tartott előadást „Andrea del Verrocchio és a Mátyás számára készült ókori hadvezérportrék” témájában, majd Pócs Dániel (Római Magyar Akadémia) következett, „Fehér márvány szobrok a budai várból” címmel. A kávészünet után Alfredo Bellandi (Università degli Studi di Perugia) adott elő: „Gregorio di Lorenzo szobrász munkái Mátyás király számára és két epizód a reneszánsz műtárgyak magyarországi gyűjtésének történetéből: a gyermek Szent János és a Megváltó a budapesti Szépművészeti Múzeumban”. Giovanni Dalmata monográfusa, Johannes Röll (Bibliotheca Hertziana, Róma) „Giovanni Dalmata és más dalmát szobrászok Mátyás király udvarában” címmel tartott referátumot, végül az utolsó előadó Louis A. Waldman (The University of Texas, Austin, USA, a Tatti újonnan kinevezett tudományos igazgatóhelyettese) volt, témája: „Művészeti kölcsönhatások Firenze és Magyarország közt, kb. 1485–1525: Benedetto di Maiano, Alessandro di Giovanni Tedesco, Francesco Fiorentino és mások”.

Délután Firenzében a San Miniato al Monte templomban a portugál bíboros sírkápolnáját tekintettük meg együtt. Másnap délelőtt ugyancsak Firenzébe látogattunk: a Medici könyvtár corvináit, a Brunelleschi által tervezett, Ozorai Pipo költségén épült Santa Maria degli Angeli templomot, valamint a Bargello reneszánsz gyűjteményét néztük meg.

A konferenciához magyarországi tanulmányút kapcsolódott (június 14–16.), amelyen az előadókon kívül Tatti-ösztöndíjasok és a firenzei reneszánsz neves tudósai vettek részt, sokan először jártak Magyarországon. Lehetőség nyílt arra, hogy sok magyar kolléga is elkísérje a résztvevőket, s így megvalósuljon a konferencia legfőbb célja: a nemzetközi dialógus a magyar reneszánszról. Így mi is átadhattuk tudásunkat az emlékekről (minden helyszínen magyar szakember tartott vezetést), de a külföldiek is elmondhatták véleményüket mindezekről, amely a konferenciával együtt remélhetőleg új lendületet ad a magyar reneszánsszal foglalkozó kutatásoknak. Mindhárom nap programját igen intenzívre terveztük, de sikerült ezeket teljesíteni.

Az első nap a pesti belvárosi templom szentségházainak megtekintésével kezdődött (Pattantyús Manga), majd folytatódott a Nemzeti Múzeum állandó kiállítása vonatkozó részének megtekintésével (Kiss Etele, Rostás Péter), délután a várba mentünk. Itt a Budapesti Történeti Múzeum középkori királyi palota állandó kiállítását néztük meg (Farbaky Péter, Magyar Károly, Pataki Zita, Végh András), a Magyar Nemzeti Galériában Török Gyöngyi kalauzolt minket a késő gótikus szárnyasoltárok és a kora reneszánsz kiállításrészeken, végül az aznapi program egy erre az alkalomra készült kamarakiállítás környezetében az Országos Széchényi Könyvtárban fejeződött be (Bene Sándor, Dalloul Zaynab, Tóvízi Ágnes, Wehli Tünde).

Másnap dunakanyari kirándulás következett: Esztergomban a Bakócz-kápolnát (Farbaky Péter), és a Főszékesegyházi kincstárat tekintettük meg (Kiss Erika), majd a középkori királyi palotát és Erény-freskóit (Prokopp Mária, Wierdl Zsuzsanna, Vukov Konstantin). Délután a Keresztény Múzeum gyűjteményét Sallay Dóra mutatta be, majd pedig Visegrádon a királyi palotát és a Salamon-tornyot jártuk be együtt Buzás Gergellyel. A napot a Kiscelli Múzeumban a Voces Aequales énekegyüttes emlékezetes hangversenye (és fogadás) zárta.

Az utolsó nap még messzebb mentünk, először Pécsett a helyreállított ókeresztény sírkápolnákat, a székesegyház Szatmári-tabernákulumát és a Janus Pannonius Múzeum reneszánsz kőtárát tekintettük meg (Farbaky Péter), a pécsi humanizmust Jankovits László ismertette. Délután a siklósi vár reneszánsz részleteit Bartos György, a palotakápolna falképeit Fehér Ildikó mutatta be. Utolsó állomásként a program a siklósi ferences (volt ágostonos) templom falképegyüttesének megtekintésével (Jékely Zsombor) zárult.

A tanulmányút nagyon hasznosnak bizonyult, nemcsak a koncentráltan jelenlévő szakemberek különféle véleményeinek megismerése és ütközése miatt, de azért is, mert sokoldalú személyes kapcsolatok is szövődtek a téma magyar és külföldi kutatói között. Mind a konferencia, mind a tanulmányút bebizonyította, hogy a magyar kora reneszánsz témája valóban nemzetközi kutatási területté vált. A firenzei konferencia előadásai az I Tatti Studies sorozat újabb köteteként jelennek majd meg.

Farbaky Péter