stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.


szemle

Translatio librorum. Tanulmányok az Oroszországból Sárospatakra visszaszolgáltatott könyvek kapcsán. Szerk.: Jekatyerina Jurjevna Genyijeva, Kiss Ilona, Monok István. Bp. 2007. Országos Széchényi Könyvtár, 145 l. – orosz nyelvű kiad.: Sarospatakszkaja kollekcija i isztorija jejo vozvrascsenyija v Vengriju. Szbornyik sztatyej. Otvesztvennije redaktori: Jekatyerina Ju. Genyijeva, Istvan Monok. Moszkva, 2008. Rosszpen. 149 l.

Az orosz és a magyar kultúra legutóbbi történelmi találkozásának manifesztumát veheti a kezébe az olvasó a Translatio librorum. Tanulmányok az Oroszországból Sárospatakra visszaszolgáltatott könyvek kapcsán című tanulmánygyűjteménnyel, amely négy intézmény − a Rudomino Állami Idegennyelű Könyvtár, Moszkva; az Állami Területi Lenin Könyvtár, Nyizsnyij Novgorod; a Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára, Sárospatak és az Országos Széchényi Könyvtár − együttműködése keretében készült. A kiadvány azoknak a több évtizedig Oroszországban őrzött sárospataki könyveknek ad könyvtörténeti és művelődéstörténeti hátteret, amelyek − egy ünnepélyes és egy csendes visszafogadási ceremónia, a Magyar Nemzeti Múzeumban, illetve a Pápai és Debreceni Református Kollégiumokban rendezett kiállítás után − 2006. július 16-án végleg visszakerültek a pataki Nagykönyvtár falai közé.

Bár ezek a hányatott sorsú „hadifoglyok” bizonyára a diplomáciatörténetbe is bevonulnak, a bemutatandó kötet érdeme éppen az, hogy − megtartva a diplomáciai dialógust is: lásd rögtön az alcímnek erősen a folyamat pozitív oldalát hangsúlyozó jellegét − végre a szövegek tartalma felől is elkezdi olvasni a visszakapott könyveket. Egyszerre valósítja meg tehát a Jekatyerina Jurjevna Genyijeva előszavában megfogalmazott két fő célt: pontosan dokumentálni az elszármazás körülményeit, kiindulópontként szolgálva ezzel a további kutatásoknak a tisztázatlan kérdések megválaszolására (pl. milyen útvonalon jutottak a könyvek végül éppen Nyizsnyij Novgorodba?) és bemutatni a műveket – visszahelyezve abba a szellemi környezetbe, amelyben születtek, illetve amelyben használták őket. (Ennek szükségességéről beszél Monok István előszavában, ahol az orosz és a közép-kelet európai értelmezési kánonok különbségeire utal.)

Az első két tanulmány a pontos dokumentáció szolgálatában áll: Szentimrei Mihályné a Nagykönyvtár rövid történetét adja, Lukácsi Anna ismertetője pedig az elszármazott könyvek útjáról szól. (A sors iróniája, hogy éppen egy orosz tiszt jóvoltából nem prédálódott el a Patakon maradt gyűjtemény, míg az elővigyázatosságból Budapestre, banki trezorokba került anyag 1946 februárjában már Nyizsnyij Novgorodban volt …)

A következő öt írás a fent említett örvendetes új(ra) értelmezési folyamat kezdeteként aposztrofálható, s nagyjából a bennük tárgyalt művek keletkezési ideje szerinti sorrendben következve mutatnak be egyes darabokat a 146 hazatért nyomtatvány és kézirat közül. (A tanulmányok elkészülésének gyorsasága mutatja, hogy menynyire ugrásra készen várta a magyar tudományosság ezeket a több mint fél évszázadig nélkülözött könyveket!)

Az ősnyomtatványok közül Thomas Fremperger 1500 körül, Kölnben, Ludwig von Reuchen által nyomtatott Historia translationis tunicae Jesu Christi … című munkájáról ír W. Salgó Ágnes. Tanulmányában bemutatja az ebből az egy kiadásból ismert latin nyelvű legendát, annak könyv- és nyomdászattörténeti vonatkozásait, valamint elhelyezi a Fremperger által leírt történetet az Árpád-kori magyar történelem eseményei között. W. Salgó Ágnes rámutat, hogy a mű nyomtatásának idején az oltáriszentség tiszteletére bevezetett új liturgikus ünnep, az úrnapja legitimációjában is szerepet játszhatott a kiadvány. A tanulmány külön kuriózuma, hogy a szerző a Magyarországon immár két példányban megtalálható ősnyomtatvány (az OSzK őrzi a másikat) egyetlen fellelhető kéziratát (szintén az OSzK-ban őzik) megvizsgálva felteszi, hogy esetleg Fremperger-autográf, ám ennek bizonyítása további kutatást igényel. (A tunika Budáról Kölnbe való átvitelének története egyidejűleg megjelent fakszimile kiadásban is: Fremperger, Thomas: Historia translationis tunicae Jesu Christi. Az 1500 körül Ludwig von Reuchen kölni nyomdájában megjelent ősnyomtatvány és a mű korabeli kéziratának hasonmása. W. Salgó Ágnes tanulmányával. Bp. 2007. OSzK – Sárospatak, Tiszáninneni Református Egyházkerület Nagykönyvtára.)

Bánfi Szilvia az elsők között vizsgálta viszszakerülése óta Károlyi Péter váradi prédikátor Az eg igaz Istenreol … (Debrecen, 1570. Komlós András) című, az RMNy által eddig feltételezett, de példányból nem ismert munkáját. A hat polemikus hangvételű prédikációt tartalmazó, egyetlen példányban fennmaradt nyomtatványban Károlyi utal egy bibliográfiailag ismeretlen nyomtatott unitárius gúnyiratra, amelynek feltehetően Basilius István a szerzője. A kötetet, szerencsére, annak ellenére visszakaptuk, hogy nem is szerepel az orosz könyvtárosok által gondosan összeállított „Pataki katalógusban”. (Trofejnije knyigi iz bibliotyeki Sarospatakszkovo reformatszkovo kolledzsa (Vengrija) v fondah Nyizsegorodszkoj goszudarsztvennoj oblasztnoj unyiverszalnoj naucsnoj bibliotyeki. Katalog. Soszt. E. V. Zsuravleva, N. N. Zubkov, E. A. Korkmazova. Moszkva, 1997.) Károlyinak ezt a művét eddig töredékesen, egy 19. századi kéziratos másolat révén ismerte csak a szakirodalom. Az unitáriusok és reformátusok közt zajló sajtópolémiákról alkotott képünk árnyalásának igényével készült tanulmány a nyomtatvány elő- és utószavából (szövegközlés a tanulmány végén) kimutatja a mű pontos keletkezési idejét, valamint nyomdászattörténeti megközelítésben tárgyalja az 1570-es év hitvitáinak hátterét, különös tekintettel Heltai kolozsvári officínájának unitárius „meghódítására”.

Talán az egész kiszabadított kollekció legjobban várt darabjáról: Balassi Bálint Füves kertecskéjének első és egyetlen példányban fennmaradt krakkói kiadásáról értekezik Kőszeghy Péter. (Ennek is szinte azonnal megjelent fakszimile kiadása: Beteg lelkeknek való füves kertecske. Az 1572-ben, Krakkóban megjelent kiadás szövege. [Bock Mihály által szereztetett németöl] [ford.] Balassi Bálint [sajtó alá rendezte Kőszeghy Péter]. [Bp.], 2006. Balassi.) A még Balassi életében napvilágot látott kiadás unikális példányának ismeretében tudta Kőszeghy elvégezni azt a textológiai összehasonlító munkát, amelynek eredményeként felvázolhatta az ismert magyar nyelvű Füves kertecske-kiadások (Krakkó, 1572, Sempte, 1577, Bártfa, 1580, Detrekő, 1584, Debrecen, 1593 – ez is a pataki gyűjtemény frissen hazakerült része!) stemmáját. A tanulmány szerzője a korábbi szakirodalommal (Eckhardt Sándor, Szentmártoni Szabó Géza, Szelestei Nagy László) dialógusban, a beható szövegvizsgálatból vett belső és külső érvekkel egyaránt bizonyítja, hogy a Nürnbergből frissen hazatért, német nyelvben megfelelően járatos Balassi és a teológus-tanító Bornemisza „összemunkálkodásából” jött létre a fordítás, ami tekinthető Balassi poétika-tankönyvének is. Úgy tűnik azonban, nem tisztázható megnyugtatóan, hogy Balassinak mennyi köze lehetett a későbbi kiadásokhoz: Kőszeghy csak annyit állapít meg, hogy az 1577-es és 1584-es kiadások bizonyosan egyedül Bornemisza munkái. (A könyv az Ecsedi Báthorykutatásnak is szolgáltat érdekességet: a példányban található Ecsedi Báthory Istvántól származó marginálisok összevethetők a Meditációkkal és Sebastian Münster 1546-os, Bázelben kiadott bibliafordítása Báthory által megjegyzetelt példányának bejegyzéseivel is.)

A korábban elkezdett munkát (Monok István: A Rákóczi-család könyvtárai, 1588–1660. Mutatók: Zvara Edina. Szeged, 1996. Scriptum.) folytatja Monok István, amikor a most visszakapott, egykor a Rákócziak által birtokolt bibliák kapcsán a használat felől közelítve tárgyalja a Rákóczi családnak a szentíráshoz fűződő viszonyát. Tanulmányából áttekintést nyerünk mind a tágabb, mind a fejedelmi család könyvtárépítő tevékenységéről, ezen belül a különböző bibliakiadások, kommentárok használati szokásairól. (Például a koruk folytán tekintélyt képviselő ősnyomtatványoknak a hitvitákban betöltött szerepéről.) Az I. Rákóczi György és Lorántffy Zsuzsanna által olvasott, hanaui és vizsolyi bibliák, amelyekbe a possessorok saját kezükkel írták bele az olvasás körülményeire vonatkozó megjegyzéseiket, kiegészítik eddigi ismereteinket mind utazásaikról, mind kegyességük fejlődéséről. Mivel pedig a fejedelmi könyvtár az udvarban forgó teológusok, pedagógusok és diákok számára is hozzáférhető volt, ennek még töredékes felvázolása is nagyban segíti a kutatókat, hogy egyegy korabeli mű szövegforrásait megtalálhassák. (A tanulmány bővebb változata: Monok István: A bibliás Rákócziak. Fotó: Hapák József. Utószó: Dienes Dénes. [Bp.] 2006. Kossuth.)

Pavercsik Ilona − ezentúl a téma további kutatásának kiindulópontjaként szolgáló − tanulmányában („A sárospataki könyvtár értékes töredékeiről”) filológusi alapossággal mutat be 15, egykor Sárospatakon őrzött, RMK-gyűjtőkörbe tartozó töredéket. (Ezek zömét a múlt század elején kötéstáblákból áztatta ki Harsányi István könyvtáros.) Pavercsik Ilona szerint minden bizonnyal a töredékes jelleg az oka, hogy az általunk ismert pataki töredékek közül mindössze csak öt került vissza 2006 tavaszán, hiszen ezek valószínűleg nem is voltak úgy nyilvántartva, mint terjedelmesebb társaik; nem volt leltári számuk és nem szerepelnek az elhurcolt könyvek fent említett katalógusában sem. Tanulmányában a szerző a legújabb bibliográfiai, nyomdászat- és művelődéstörténeti ismereteket felhasználva, műfajcsoportokra osztva tárgyalja az egyes töredékeket (kalendáriumok, verses szépirodalmi művek (históriák) és vallásos tárgyú művek), úgy, hogy a vissza nem került darabok esetében is tesz a korábbi szakirodalmat kiegészítő, a további kutatásoknak irányt szabó megállapításokat.

A tanulmánykötet utolsó dolgoztában Kiss Endre József ismerteti röviden azt a nyolc kötetet, amelyek részei Kazinczy Ferenc 1807-ben a pataki könyvtárnak adományozott könyvgyűjteményének. Az itt szereplő, Kazinczy-kódexként elnevezett kolligátum azonban nem három ősnyomtatványból áll, hanem két kéziratot és egy ősnyomtatványt tartalmaz. (Az ősnyomtatvány Fremperger fentebb említett műve.)

Itt kell megjegyeznünk, hogy − bár ez természetesen nem von le az értékéből − a nyomda ördöge, vagy a kiadás gyorsaságára való törekvés bizony nyomot hagyott sajtóhibák és elírások formájában az egész tanulmányköteten. Példaként csak kettőt említünk: Igor Szavolszkijnak, az Orosz Föderáció nagykövetének a 7. oldalon közzétett köszöntésében, amely az első az öszszes preliminária közül, s mint ilyen azonnal szembetűnik, a negyedik sorban o helyett [] szerepel. Ennél is szembetűnőbb, hovatovább mulatságosabb, hogy Kőszeghy Péter szerzőségéről csupán a tartalomjegyzékből értesülhetünk, ugyanis tanulmánya elején Balassi Bálint neve díszeleg, ami nyilvánvalóan a címből csúszott át a szerző nevének helyére. (Vagy Kőszeghy Péter újabban szándékosan Balassi Bálint írói álnéven publikál …)

Összefoglalásként mindenesetre elmondható, hogy a Translatio librorum mindenképp mérföldkő a visszakerült sárospataki könyvekről való tudományos diskurzusban, hiszen irányt mutat a további munkához. További munka pedig mind diplomáciai vonalon, mind könyvtárközi együttműködésben lesz bőven, hiszen az ún. Sárospatak-folyamat nem állt meg, folytatódik, s csak remélhetjük, hogy ennek keretében újabb, Oroszországban található magyar nemzeti kincsek lesznek ismét hozzáférhetőek. Maga a tanulmánykötet, a visszaadási folyamathoz kapcsolódó sok egyéb adat, valamint a még visszavárt könyvek listája pedig megtalálható elektronikus formában is a https://mek.oszk.hu/sarospatak címen.

Varga Bernadett

 


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.