stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.


Szende Katalin

A könyvkötéshez felhasznált kódextöredékek

társadalom- és kultúrtörténeti összefüggései Sopronban[1]

„In geschribn Pergament einbunden”

A mai Magyarország határain belül Sopron szinte az egyetlen olyan város, amelynek írásos forrásanyaga kisebb károktól eltekintve a maga teljességében ránk maradt, és történelmi belvárosának utcahálózata, sőt épületállományának jelentős része is megőrizte középkori alapvetését. A város tárgyi emlékeinek megismeréséhez az utóbbi évtizedek régészeti kutatásai is jelentősen hozzájárultak. A Sopronban élők vagy oda látogatók számára talán még manapság is érezhető folyamatosság egyedülálló lehetőséget, de ugyanakkor komoly kihívást is jelent a középkori kultúra kutatása számára. A különböző jellegű forrásoknak a Magyarországon megszokottnál jóval szélesebb körű fennmaradása mindenképpen színesebb, plasztikusabb háttér felvázolását teszi lehetővé; egyes konkrét személyek, tárgyak vagy jelenségek történetét, a nagyobb egészben elfoglalt helyét illetően gyakran mégsem tudunk biztos választ adni.

Érvényes vajon ez a megállapítás a nyomtatott könyvek és levéltári iratanyagok bekötésére felhasznált kódextöredékek esetében is? Az egyes darabok tartalmának és korának meghatározása seregnyi újabb információval gazdagítja paleográfiai, liturgia- vagy tudománytörténeti ismereteinket. Ugyanakkor nem kerülhetjük meg annak a kérdésnek a felvetését, hogy vajon a jelenleg Sopronban található kódextöredékek részét képezték-e a középkori város szellemi életének, liturgiájának, vagy éppen a városi elit olvasmány-műveltségének. A jelen bevezető amellett, hogy tárgyszerű ismeretekkel szolgál a töredékek őrzőhelyével kapcsolatban, egyúttal erre az igen összetett kérdésre is választ keres. Ehhez három témakör áttekintése látszik szükségesnek, ami egyúttal három idősíkot is érint. A töredékeket őrző intézmények történetét és állományuk gyarapodását a kialakulásuktól egészen a jelenkorig nyomon kell követni. A könyvkötésekre és könyvkötőkre vonatkozó adatok gyűjtése a kódexek könyvkötőanyagként való felhasználásának időszakát, a 15. század második negyedétől a 18. század elejéig terjedő csaknem 300 esztendőt fedi le. Végül a középkori Sopron könyvkultúrájának áttekintésénél elsősorban a kézzel írott pergamenkódexeket használó korszak, a 14–16. század forrásait kell figyelembe venni. Mivel a pergamenlapok könyvkötészeti felhasználása egyező vonásokat mutat, tanulmányom első és második részében figyelmemet – a közelmúltban lezárult kodikológiai feldolgozás gyűjtőkörét jelentő latin kódextöredékek mellett – szükségesnek láttam kiterjeszteni a soproni kötéstáblákból előkerült, korábban publikált héber töredékekre is.[2]

I. A kódextöredékeket őrző intézmények története

1. A Soproni Levéltár[3]

Sopron város levéltára a mai Magyarországnak nemcsak középkori emlékekben leggazdagabb, hanem egyik legrégibb önkormányzati levéltára is. Története szorosan összefügg a városi írásbeliség és kancellária kialakulásával és intézményesülésével.[4] Az ispáni várból fokozatosan polgári településsé alakuló Sopront IV. László király emelte városi rangra 1277-ben.[5] Ugyanebből az évtizedből maradtak fenn a közösség által kiadott, eleinte még a soproni johannita konvent mint hiteleshely közreműködésével írásba foglalt első oklevelek is. Kérdéses azonban, hogy ugyanez az intézmény kapott-e szerepet a kiadott oklevelek másolatainak, valamint a városhoz intézett okleveleknek az őrzésében is. Feltételezhető az is, más települések mintájára, hogy a város plébániatemplomának tornyában illetve sekrestyéjében, vagy az évente választott városbíró otthonában helyezték el az iratokat.[6] Szakszerűbb tárolásra később az adott lehetőséget, hogy Zsigmond király 1422 decemberében a városnak ajándékozta „pro domo iudiciali seu pretorio”, azaz városháza céljára a néhai Wolf bécsi zsidónak a ferences kolostorral átellenben, a mai Kolostor u. 9. alatt állt házát.[7] Ebből az időszakból származik az első, tematikus elven vezetett városi könyv, a Gerichtsbuch (1423–1531); és 1424-ből maradt fenn az első kódexlapba kötött iratanyag, az az évi adójegyzék, amelyet egy héber nyelvű pergamenlappal (H. 18) borítottak.

A 15. század folyamán még kétszer változott a városháza helye. 1460 és 1496 között a mai Fő tér 7. számú épületet használták erre a célra. A levéltár első rendezésére szintén a 15. század közepéről vannak adatok: az akkori jegyző, Hans Ziegler, az okleveleket két csoportra osztva különválasztotta a még érvényes intézkedéseket tartalmazó, illetve a már elévült darabokat. Az előbbi csoportról jegyzéket is készített, amelynek azonban csak a fedőlapja maradt fenn.[8] Elképzelhető, hogy a rendezés az új városházára való átköltözéssel is összefüggött, és nem kizárt, hogy ez ösztönözte az iratok fokozottabb védelmét is. Mindenesetre az 1450-es és 60-as évekből is ránk maradt öt, pergamen-kódexlapba kötött adójegyzék (Fragm. 30, 65, 212, 213, 250). Ugyanakkor, amint a kötésmódok vizsgálatánál látni fogjuk, papír-kéziratok lapjait is felhasználták a városi levéltárban különböző jegyzékek bekötésére.

A városháza – és ezzel együtt a levéltár – harmadik 15. századi áthelyezésére 1497-ben került sor, amikor is jelenlegi helyére, a Fő tér keleti oldalára költözött a városi közigazgatás. Ezen épület használatának idejéből, az 1520-as évekből írják a számadások, hogy a város kiváltságlevelei számára fekete vászonból varrott, szíjjal lezárt zsákocskát, a városbíró hivatali helyiségében őrzött bírósági iratok számára pedig bőrtáskákat készíttettek.[9] A harmadik költözködést megelőző évből származik az első olyan városi számadás, amelyet kódexlapba kötöttek (Fragm. 254). Ezt majd az 1530-as évek elejétől követi többféle, másodlagosan felhasznált pergamenbe kötött városi iratsorozat: adó- és dézsmajegyzékek, kamarai számadások, a hadra fogható lakosságot és fegyvereiket összeíró mustrajegyzékek.

A levéltári anyag újabb, nagyobb arányú rendezésére a 17. század közepén került sor. Ekkor ismét különválogatták és egy díszes kötetben kivonatolták Sopron főbb kiváltságleveleit, és emellett a város jobbágyközségeire vonatkozó iratokat is rendszerezték. A rendezés, úgy tűnik, ismét újabb iratcsomók beköttetésével is együtt járt, amelyről a későbbiekben szólok. Házi Jenő a munkálatok abbamaradását az 1676-os soproni tűzvésszel kapcsolja össze, ami után állítása szerint a Városházáról sebtében a várárok túloldalán levő harmincad-hivatalba menekített anyagot „évtizedeken keresztül […] rendetlenségben hagyták”.[10] Ennek ellentmondani látszik, hogy a kamarai számadások, bírósági jegyzőkönyvek, polgárkönyvek a tűzvész előtti és utáni évekből is egyenletes sorban ránk maradtak.

A 18. század folyamán egy tétova 1726-os kísérlet után az 1760-as évektől vett lendületet a levéltári iratokkal való foglalkozás. Ekkor az anyagot a városháza földszintjén helyezték el, de a rendszerezésre csak a királyi udvari kamara ismételt felszólítására került sor. Az 1768-ban elkezdett munka pénzhiány miatt többször abbamaradt. Máig is használható eredményt Karl Johann Oertel ügyvéd munkája hozott, aki az 1526 és 1786 közötti közigazgatási és törvénykezési iratok – ahová a kódexlapba kötött levéltári anyag döntő többsége is tartozik – lajstromozását végezte el 1783 és 1786 között.[11] Ebben az időszakban már nem folytatódott a kódexlapok könyvkötő anyagként való felhasználása: az 1710-es évektől már csak szórványosan, főként céhes (tehát eredetileg nem a városi levéltár kezelésében levő) iratok kötésénél alkalmazták ezt a módszert.[12]

A városi levéltárat 1786-tól 1916-ig irányító fizetett levéltárnokok figyelmüket elsősorban az újabb kori anyag rendszerezésére fordították.[13] A tisztséget 1918 és 1950 között betöltő Házi Jenő viszont a középkort tekintette fő kutatási területének. A Magyar Országos Levéltár rendszerével összhangban külön gyűjteményt alakított ki az 1526 előtti dokumentumokból. 1921 és 1943 között kiadott 13 kötetes oklevéltárában 1526-ig, illetve bizonyos iratfajták esetében 1541-ig közzétette a város összes oklevelét, végrendeletét, számadáskönyveit és egyéb feljegyzéseit.[14] A kiadásban a szövegközlés mellett kitért az iratok formai jellemzőire, így esetleges kötésükre is. Az oklevéltár anyagában mintegy tucatnyi olyan irat szerepel, amely kódextöredékes kötéssel rendelkezett. Házi főlevéltárnokként szorosan együttműködött a kódextöredékek kutatását az 1940-es évek elején Sopronban elkezdő Radó Polikárppal,[15] illetve később Scheiber Sándorral is.

Házi Jenőt 1950-ben kényszernyugdíjazták; ezután a városi levéltárat „Soproni Közlevéltár” néven összevonták Sopron Vármegye levéltárával. Az intézmény 1952-től mint Soproni Állami Levéltár, 1968-tól Győr-Sopron Megyei 2. számú Levéltár, 1983-tól a Győr-Sopron Megyei Levéltári Igazgatóság Soproni Levéltára működött. 1993-ban Győr-Moson-Sopron Megye Soproni Levéltára néven önálló intézménnyé vált, amelyet a megyei önkormányzat tart fenn.[16]

 

 

 

2. Az Evangélikus konventi és líceumi könyvtár

A katalógusban feldolgozott kódextöredékek kisebbik része a soproni evangélikus egyház tulajdonában levő könyvgyűjtemények köteteit borította. Ez két, történetileg szervesen összetartozó, de jelenleg külön elhelyezett egységet jelent: a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium (Líceum) (Sopron, Széchenyi tér 11.) földszintjén található, mintegy 24.000 kötetes Nagykönyvtárat, valamint az evangélikus templom tőszomszédságában álló konventi épület (Templom u. 10.) emeletén levő 6000 kötetes konventi könyvtárat. Mindkettő lezárt gyűjtemény, napjainkban tovább nem gyarapodik, és megőrizte a 19. század folyamán kialakított beosztását.[17]

A helyi egyházi hagyomány a könyvtár kialakítását két személy nevéhez köti: Zuana Péter Menyhértéhez, aki 1651 és 1653, valamint 1657 és 1663 között töltötte be a polgármesteri tisztséget, illetve Lang Mátyás lelkészéhez (1622–1682).[18] Ez utóbbi levelezéséből[19] és a fennmaradt könyvekben olvasható possessor- és egyéb bejegyzésekből azonban kitűnik, hogy a korábbi irodalomban többször hivatkozott 1666-os alapítási dátummal szemben már 1650 körül megkezdődött a könyvanyag céltudatos gyűjtése. A gyűjtemény, amely a város közkönyvtárában (bibliotheca publica)[20] Sopron teljes, akkoriban döntő többségében protestáns polgárságának rendelkezésére állt, több forrásra támaszkodhatott.

A könyvek egy része a külföldi peregrinációról Sopronba érkező vagy oda hazatérő diákság révén került a gyülekezet tulajdonába. Ahol részletesebb könyvjegyzékek vagy évszámmal is ellátott possessor-bejegyzések állnak rendelkezésünkre, megállapíthatjuk, hogy a legtöbb 16–17. századi soproni értelmiségi életében a külhoni egyetemeken töltött évek jelentették az intenzív könyvbeszerzés időszakát; tanulmányaik lezárulása után alig-alig gyarapodott már házikönyvtáruk. A gyülekezet gyűjteményébe hagyatékukból vagy még életükben tett adományokból is kerülhettek könyvek, ez utóbbiak közé tartozott a szerzők saját, az egyetemek székhelyén kinyomtatott és a gyülekezetnek vagy a városnak ajánlott doktori értekezései.[21] Szép számmal gyarapították a könyvtárat a Sopronba menekülő protestánsok tulajdonában levő, idegenből behozott kötetek is. A városi latiniskola, később evangélikus gimnázium szintén rendelkezett könyvtárral, talán már a 16. század végétől.[22] Az 1610-es és 1630-as évek szórványos possessor-bejegyzései után 1741 és 1758 közöttről, Hajnóczy Dániel és Ribiny János rektorsága idejéről maradt fenn az iskolai könyvtár leltára, amely számos 16. századi kiadású kötetet is tartalmaz. Az említett rektorok magukba a könyvekbe is bejegyeztették, hogy a könyvtárhoz tartoznak.

Kivették a részüket az evangélikus gyűjtemények gyarapításából a külföldi testvér-gyülekezetek is. A kutatás régóta számon tartja azt a tíz rajnai talléros adományt, amely Rothenburg ob der Tauber bajor kisváros számadáskönyvében 1666. július 9-iki dátummal maradt fenn.[23] Sopronba küldött könyveket a Lang Mátyással levelezésben álló weimari Johannes Christianus Bartholomaei és a jénai Johann Ernest Gerhard is.[24]

Komoly gyarapodást jelentettek a helyi lelkészek könyvadományai vagy megvásárolt hagyatékai, valamint az áldozatkész soproniak pénzbeli adományai is. Köztük az egyik legjelentősebb Lucas Lichtenauer özvegye, Katherina Innerkaider 500 birodalmi tallér összegű, 1663-ban tett hagyatéka volt, amelynek segítségével Matthias Lang a Párizsban 1644-ben megjelent „Conciliorum omnium generalium et provincialium collectio regia” című 37 kötetes sorozatot szerezte be a gyülekezet számára. Ez a könyvtárban ma is megtalálható.[25] Lang adhatott tanácsot a könyvtárat az 1660-as és 1670-es években gyarapító más polgároknak is, akik például Pellicanus Zürichben 1533–39 között megjelent hét kötetes bibliai kommentárját,[26] valamint Marloratus 1564-es genfi újtestamentumi kommentárját vásárolták meg.[27] A könyvtár tehát régebben és Soprontól viszonylag távol kiadott kötetekkel is gazdagodott ebben az időben.

Az így létrejött gyűjteményhez járult, legkésőbb a Szt. Mihály templom felső sekrestyéjében berendezett könyvtárszoba 1666-os kialakítása óta, a korábbi egyházi kezelésben levő könyvállomány átvétele.[28] Ennek összetételére, egyes azonosítható köteteire alább, a Sopron középkori könyvkultúráját tárgyaló részben térek ki. Az új helyiséget mindössze hat évig használta a gyülekezet. Lang ugyanis, érezve a veszélyt, már 1672 őszén elszállíttatta onnan a könyveket.[29] Óvatossága indokolt volt, mert 1674-ben I. Lipót rendeletére a templomot valóban vissza kellett adni a katolikusoknak. A könyvtár ezután feltehetőleg néhány évig magánházaknál, 1677-től a mai templom helyén újonnan épített evangélikus fatemplom karzatán, 1708-tól pedig a paplakban egy külön helyiségben volt elhelyezve.[30] A gyülekezet összetartását és anyagi erejét mutatja, hogy a könyvtár gyarapítása a 18. században és a 19. század első felében is töretlenül folytatódott.

A gyülekezeti könyvtár köteteit kezdettől fogva saját pecsétjével jelölte meg, amely az AEB betűk ligatúrájából áll. A rövidítés, amely az „Augustanae Ecclesiae Bibliotheca” kifejezést takarja, az 1740-es évek után a könyvtárba bekerült kötetekben már nem található meg.[31]

A könyvtár életének újabb korszaka 1825-ben, az evangélikus líceum Széchenyi téri épületének elkészültével vette kezdetét. Ekkor a konventi könyvtárat átszállították az új épületbe és egybeolvasztották az ott levő iskolai könyvtárral. Az egyesített gyűjtemény ebben az évben 10.750 kötettel rendelkezett. 1840-ben adódott hozzá Glosius Dániel több ezer kötetes hagyatéka. Ezzel és a további vásárlásokkal állománya 1861-ben 18.000-re, 1938-ra pedig csaknem 28.000-re növekedett.[32] A könyvtár ismételt és máig meglévő kettéválasztása 1950-ben, a líceum államosításakor következett be, amikor az egyházi tulajdonban hagyott teológiai témájú köteteket visszaszállították a konvent épületébe. Az állomány nagyobb része a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban maradt, amely 1991-től ismét evangélikus tulajdonban van.

II. A soproni könyvkötők és könyvkötések

1. Könyvkötők Sopronban a középkortól a 18. század elejéig

A kódexlapba kötött könyvek kutatásának általában nehezen megválaszolható kérdése, hogy kik készítették a kötéseket. Sopronban azonban van rá esély, hogy legalább néhány esetben vagy időszakban közel kerüljünk a megoldáshoz (1. táblázat).

Fennállásának első évszázadaiban véleményem szerint nem volt folyamatosan foglalkoztatott könyvkötő a soproni városi kancellárián. A rutinfeladatokat a jegyzők, segédjegyzők vagy iskolamesterek láthatták el, mint ahogy iskolamester volt János pap, az első név szerint ismert soproni könyvkötő is. Róla a nagy műveltségű, az alsó-ausztriai Weitenből származó Orbán javadalmas pap 1400-ban kelt végrendeletéből szerzünk tudomást.[33] Orbán pap nemcsak a János mesternél éppen köttetésen levő könyveit nevezte meg, hanem más könyveinek kötését is: vörös vagy fehér egészbőr kötés, illetve egyszerű borító (coopert) fordult elő gyűjteményében. Kódexlapos kötésre nem utalt – 1400-ban ez talán túl korai is lett volna.

Ezután az első adat után azonban csaknem két évszázadig homály fedi a soproni könyvkötők kilétét. A nagyobb munkákra, például a városi könyvek bekötésére valószínűleg a városházáról is alkalmilag kereshettek meg egy mestert. Művészi kivitele ellenére erre utal a levéltári gyűjtemény egyik legszebb kötése, az ún. Burgerbuechl und Ächtbuchl vastag bőrből készült, bőrmetszéses kötéstáblája is. A bőrmetszés ugyanis nem könyvkötésre, hanem inkább a bőrművességre jellemző technika. A kötés színvonala nincs összhangban a kötet alkalmi, vegyes feljegyzési könyv jellegével sem.[34] A többi bőrkötésű városi könyv esetében pedig a sok beíratlan lap alapján az is felmerülhet, hogy már eleve bekötött állapotban vásárolták azokat.

Ezt a szokást örökíti meg a 16. század végéről az 1594-es kamarai számadás egyik bejegyzése is: „Zu nottorfft der Canzleÿ unnd Protocols khauft her Statschreiber in Wienn dreÿ eingebundene schreib Buecher so gestannden 4 tal. 3 sol. den.”.[35] (kiemelés tőlem). Az információ mindenesetre összhangban van azzal a más számadásokban is megörökített ténnyel,[36] hogy a városi kancellária használatára Bécsben vásárolták a papírt. 1575-ben és 1596-ban a kereskedőt is megnevezi a számadás: az előbbi évben Georg Fürsttől, az utóbbiban Erhard Hillertől vásároltak a soproniak.[37] Hillernek nem a soproni tanács volt az egyetlen magyar kapcsolata: nevéhez fűződik többek között Werbőczy Tripartitumának 1581-es kiadása, és Batthyány Boldizsárnak is szállított könyveket. Mivel mint könyvkiadó is működött, saját könyvkötő műhelyt is tartott fenn. Egyebek mellett Batthyány számláiban is szerepelnek átköttetett könyvek, naptárak, valamint üres lapokból álló registrumok.[38] Bizonyára a papír mellett más, a könyvkötéshez használatos anyagokkal is kereskedett. Mindezek alapján igen valószínűnek tartom, hogy a 16. század második felében, miután a héber betűs pergamen elfogyott, egyes kódexlapok akár alapanyagként a papírral együtt, akár kötésnek feldolgozott formában Bécsből kerültek Sopronba. Ugyanakkor éppen a kötéshez használt összefüggő kódexlapok sorozata (2. táblázat, az adatok részletesebb elemzését l. alább) igen valószínűvé teszi, hogy legkésőbb az 1570-es és 1580-as évektől helyben is működött könyvkötéssel (is) foglalkozó mester.

A következő, 1597. évi adat már egyértelműen helybeli könyvkötőt említ: „Den 25 Junii zalt ich auß beuelch hieigen puechpünder daz er ein newes protocoll so woll auch ein new reißpuech eingepunden für alles 2 tal. 6 sol. den.”[39] (kiemelés tőlem). Ki lehetett ez a „helybeli könyvkötő”? Egyelőre az egyetlen felmerülő név Christof Spanringé, aki 1587-ben menekült protestáns vallása miatt Bécsújhelyről Sopronba. A két város közelsége miatt könnyen elképzelhető, hogy a soproni tanács már áttelepülése előtt is adott megbízást Spanringnak, akinek munkássága még feltárásra vár. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy felesége, aki 1605 júliusában már özvegy volt, „Christoffen Spanrings säligen, gewesten Buchbinders alhie hinterlassene wittib”-ként nevezte meg magát, és Lackner Kristóffal illetve feleségével is üzleti kapcsolatban állt.[40]

A 17. század elejétől azután egy új forráscsoport segít azonosítani a városi tanácshoz közel álló könyvkötők személyét: a naptáraké. Az volt ugyanis a szokás, hogy újév alkalmából a könyvkötők egy-egy díszesen bekötött ún. bejegyzési naptárat (Schreibkalender) ajándékoztak a városi vezetésnek, amely ezt bor-adománnyal és nagy valószínűséggel megbízásokkal is honorálta. Az adományozó személyéről részben a levéltár gyűjteményében megőrzött eredeti naptárakból, részben a számadáskönyvek boradományozásról szóló tételeiből szerzünk tudomást. A naptárak ajándékozásának szokása a 18. századig fennmaradt.[41]

Az első ismert adományozó a neves nyomdász, az élete második felében Németújváron (Güssing) működő Johannes Manlius volt, akitől 1584-ben, valamint 1599 és 1605 között kapott díszes bőrkötésű naptárakat a város.[42] Őt 1606 és 1617 között a bécsi Joseph Pleiner, 1618 és 1625 között a szintén bécsi Matthias Bauer követte.[43] További adatok soproni könyvkötői megbízásaikról nincsenek, de arról sem, hogy más űzte volna velük egy időben ezt a mesterséget Sopronban.

Spanring után, három évtizeddel később működött az a soproni könyvkötő, aki egész biztosan dolgozott a város megbízásából. Lorenz Helm, aki a könyvkötés mellett valószínűleg könyvkereskedéssel is foglalkozott, szintén protestáns hite miatt menekült Bécsből Sopronba. 1627 és 1633 között ajándékozott naptárat a városnak, városi megbízásairól 1628-ból és 1632-ből maradt fenn adat. 1629 májusában nyerte el a soproni polgárjogot, de három évre rá már végakaratát foglalta írásba. Özvegye, akinek hagyatékában nagy mennyiségű, eladásra szánt könyvet vett leltárba a tanács, négy évvel élte túl.[44] Helm 1631-ben nyújtotta be a következő számlát, amely kivételesen arról is tudósít, hogy kódexlapba is kötött:

„Was ich des herrn Lackner sellicher gearbeit hab wie volgt:

Nemlichen 2 geschribne prettigen in quartta schwarz leder vergult fier allebaitt 1 fl. 15 kr.

Mehr ain register in follio in geschribn pergament einbunden 45 kr.” … (kiemelés tőlem)

A munkát tehát az időközben elhunyt polgármester, Lackner Kristóf rendelte meg, és utóbb a városi jegyző egyenlítette ki.[45]

1635-ben ismét bécsi nyomdász és könyvkötő, az 1616 és 1648 között működött, számos magyar nyelvű vagy magyar vonatkozású kiadványt publikáló Gregor Gelbhaar igyekezett egy naptárral a város kedvében járni, és talán ő lehetett az 1636. évi számadáskönyvben említett „bécsi nyomdász” is.[46] A 17. század második harmadától azonban már csupa soproni könyvkötő neve maradt fenn a naptárakon, sőt a század második felében az igények növekedése folytán egymás mellett több mester is megélhetést tudott találni Sopronban.

Melchior Beldt munkásságát az 1636 és 1647 között adományozott naptárak sora, valamint egy 1640-ből fennmaradt számla bizonyítja.[47] 1648-ban és 1649-ben Andreas Löffel volt az adományozó, akiről egyelőre nem sokat tudunk.[48] Jóval több adat és számos eredeti könyvkötés maradt fenn a korszak meghatározó mesterétől, a fentebb is többször említett Hans Kolbtól.[49] 1615-ben született, a polgárjogot 1651-ben nyerte el. A városi tanáccsal fenntartott jó kapcsolatát mutatja, hogy 1650 és 1676 között folyamatosan maradtak fenn általa, illetve 1677-től özvegyétől, Anna Margarethától adományozott naptárak. Több alkalommal a viszonzást megörökítő számadáskönyvi bejegyzések is találhatók, és ugyanez a forráscsoport bizonyítja azt is, hogy 1651-től 1676-ig folyamatosan dolgozott a városnak (erről ill. az őt követő könyvkötők városi megbízásairól l. a tanulmányhoz kapcsolódó Függeléket). Helyzetét olyan biztosnak érezte, hogy egy ízben ő és felesége is levelet írt a tanácsnak, amelyben kevesellték a tanácstól a naptárért kapott bor mennyiségét.[50] A juttatásra és a város jóindulatára igencsak szüksége lehetett, mert az 1660-as években komoly adósságba keveredett a Sopronba is szállító Dorothea Görlin ulmi könyvkereskedőnél.[51] Ennek ellenére Matthias Lang lelkész bizalommal volt iránta, hiszen a fentebb tárgyalt Concilia-kötetek egyik felének kötésével is megbízta.

A másik mester, akivel ezen a jelentős megbízáson osztozott, Johann Adam Pierner volt. Nezsideren (Neusiedl am See) született, 1658-ban kapott letelepedési engedélyt, és 1662-ben nyerte el a soproni polgárjogot.[52] Az evangélikus lelkész mellett a tanács bizalmát is élvezte, mert bár naptáradománya nem maradt fenn, 1669-ben és 1676-ban szerepel a városi számadásokban. A Kolb halálával elvégzetlenül maradt könyvkötői feladatokra az özveggyel párhuzamosan Zacharias Michel is megbízást kapott a várostól. A Sopronba 1673-ban letelepedő, és az előkelő Zuana családba beházasodó könyvkötő 1675-ben fél polgárfelvételi díja fejében is egy díszes borítású könyvet adományozott a városnak. Ezután 1677 és 1685 között négy alkalommal kapott fizetséget városi megrendelésért. A későbbi esztendőkből erre nincsenek adatok, holott 1704-ben bekövetkezett haláláig Sopronban élt, és 1700-ban egy részletgazdag vedutát is közreadott a városról.[53] Helyette 1685 és 1690 között Pierner műhelyének örököse, az özvegyet feleségül vevő Samuel Schreiber kőszegi könyvkötő vette át a tanács „beszállítójának” tisztét.[54] Őt 1691 és 1699 között a felső-ausztriai származású Johann Jakob Windt követte.[55] A polgárkönyvi adatok alapján vele párhuzamosan legalább három másik könyvkötő dolgozott még a városban. Hivatalos megbízatásaikról azonban nincsenek adataink, és működésük már kívül esik a kódexlapba kötött könyvek városi megrendelésének időszakán, ezért pályájukat e helyen nem szükséges nyomon követnünk.

2. A Levéltárban lévő anyag kötéseiről

Sopron Város Levéltára a könyvkötések tanulmányozásához is igen gazdag anyagot tartalmaz. Ahogyan a kötéstörténet egyik szakértője megállapította: „A mai Magyarország területén Sopron az egyetlen város, ahol a levéltárban a 15–16. század fordulójától töretlenül végigkövethető a hiteles kötés-emlékek sora.”[56] A jelen tanulmánynak nem feladata ennek teljességre törekvő áttekintése. Arra vállalkozom csak, hogy megvizsgáljam, milyen szerepet töltöttek be a kódexlapból készített kötések a levéltári dokumentumok megőrzésében, és hogy milyen más kötések mellett vagy helyett választották ezt a megoldást a levéltárra felügyelő városi jegyzők és más hivatalnokok. Így ha a könyvkötő személyét nem is mindig azonosíthatjuk, a köttetés rendszerét, és folyamatát hazai szinten egyedülálló módon megvilágítja a kutatott anyag.

Nem minden levéltári anyagnak volt szüksége kötésre. Az ún. „szálas iratokat”, egy-két lapos okleveleket, leveleket természetesen önmagukban kiterítve, összehajtva vagy csomóba kötve, bőr- vagy vászonzacskóba, illetve ládába helyezve őrizték, amint arra fentebb, a levéltár történetével kapcsolatban is utaltam.[57] Néhány (8–12) lapos iratoknál is elegendő volt azok kenderfonállal való összefűzése. Valamifajta védőborítóra csak a vastagabb, több ívnyi terjedelmű, többször vagy folyamatosan használt füzet vagy könyv alakú iratoknál volt szükség.

Ilyen iratok voltak először is az adójegyzékek és számadások, amelyek a városi gazdasági adminisztráció szakszerűsödésével jelentek meg. Nem tartom véletlennek, hogy a legkorábbi kódexlapba kötött soproni irat éppen a legelső fennmaradt, az egész városra kiterjedő adójegyzék volt, 1424-ből, vagyis az első soproni városháza birtokba vétele utáni évből.[58] Bekötésére egy héber liturgikus kódextöredéket (H. 18) használtak fel. A zsidó közösségek által egyébként féltve őrzött kódex egy lapja[59] minden bizonnyal a bécsi zsidóság elleni 1420-as pogrom (Wiener Gesera) következtében jutott idegen kézre, amelynek valószínűleg az első városháza előző tulajdonosa, Wolf bécsi zsidó is áldozatul esett. Lehet, hogy a gazdátlanul maradt házban találtak rá új tulajdonosai a kódexre, de az is elképzelhető, hogy a bécsi használtcikk-piacról került Sopronba kereskedelmi úton.

Ezt a legkorábbi adólajstromot sorban követik a további adó- valamint bor- és gabonadézsma-jegyzékek, legtöbbjük azonban nem volt bekötve, legfeljebb a fűzés helyét erősítették meg pergamen-csíkokkal vagy darabkákkal. Ezek a közel négyzet alakú, 4–5 cm oldalhosszúságú darabkák lehettek sima vagy vörösre színezett pergamenből, de írásnyomokat tartalmazó kódexlap-darabokból is, amelyek nyilván hulladékként álltak az íveket összefűző személy rendelkezésére. Elképzelhető, hogy az íveket már előre, esetleg már az eladáskor összefűzték, mert nemegyszer előfordult, hogy 8–10 lapnyi beíratlan hely maradt egy dokumentum végén. Az egy ívnél (16 oldal) terjedelmesebb iratoknál időnként az irat anyagával megegyező papírlapot használtak fedőlapként, amire szintén kerülhettek egykorú feljegyzések. Figyelmet érdemelnek azok az esetek, amikor borítóként egy korábbi pergamen-oklevelet használtak fel.[60] Sor kerülhetett írott, majd később nyomtatott papírlapok másodlagos felhasználására is iratok bekötésére. Így őrződött meg számunkra az 1447. évi bordézsma-jegyzéken Alexander de Villa Dei verses grammatikájának másolata (Fragm. 56),[61] az 1459. évi vagyonösszeíráson a soproni latin–magyar szójegyzék,[62] majd évtizedekkel később, Michel Schöttel városi kamarás 1502–1510. évi számadásain Wolfgang Huber 1509. évi, Nürnbergben nyomtatott német nyelvű egylapos naptára[63] – hogy csak a kultúrtörténetileg érdekes példákat említsem.

A kódexlapból kialakított kötések sora, mint fentebb utaltam rá, 1454 és 1468 között további öt darabbal folytatódott, amelyek közül az 1458. évi adójegyzék érdekessége, hogy borításához két különböző kódex töredékét (Fragm. 212 és 213) fűzték össze. A kódexlapból készült kötések azonban más kötésmódokkal, az eddig jelzetteken kívül nyersen kidolgozott hártyával, levél-fogalmazványokat tartalmazó papírlappal, vagy pergamendarabbal erősített kenderfonalas fűzéssel váltakoznak. Ezután az 1520-as évekig mindössze két kódexlapot használtak fel kötőanyagként: az 1495/96. illetve az 1514. évi városi számadáson. Az utóbbi ismét egy héber szertartáskönyv lapja volt (H. 19), amelyet Házi Jenő megfigyelése szerint „külső oldalain papírral ragasztottak le”.[64] Bekötöttek egy kódexlapot és egy pergamen oklevelet az 1493-ban megkezdett, egyébként fatáblás bőrkötéssel ellátott Priesterbuch első illetve utolsó íve mellé is (Fragm. 210).

A kódexlapba kötött levéltári kötetek igazi sorozata két 1525-ös és egy 1528-as irat után 1532-ben indult meg. Ettől kezdve 1690-ig szinte nem volt olyan esztendő, amelyben legalább egy iratot ne ily módon kötöttek volna be, de nem ritka, hogy egy évben 4-5 aktát is kódexlapba kötöttek. Figyelmet érdemel, hogy az 1528 és 1548 között felhasznált írásos pergamenlapok többsége, azaz 28 lap héber kötetekből származik, míg latin kódexből származó töredék csak 8 iratot borított. A héber könyvek a soproni zsidóság 1526. szeptemberi kiűzése után kerültek illetéktelen kezekbe,[65] majd másodlagos felhasználásra. Helyi eredetüket erősíti az a tény is, hogy a határ osztrák oldalának nagyobb városaiból már évtizedekkel, sőt Bécsből bő egy évszázaddal korábban kiűzték a zsidó lakosságot. Véleményem szerint a kódexlapok kötésként való  rendszeres hasznosítását Sopronban nagyban elősegítette, hogy „váratlanul” jelentős mennyiségben rendelkezésre állt az olcsó és jó minőségű pergamen anyag. A lapokból jutott a városon kívülre is: a körmendi Batthyány-uradalom levéltárából is előkerült egy, a soproni anyaghoz tartozó kétlapos kódextöredék egy 1541-ben bekötött iratról.[66]

A kancellária gyakorlatában ettől kezdve megfigyelhetők bizonyos irat-sorozatok, amelyeket előszeretettel kötöttek kódexlapokba. A már korábban is ide sorolható adójegyzékek (Steuerregister), valamint bor- és gabonadézsma-jegyzékek mellett[67] a legfontosabb a kamarai számadások (Kammeramtsrechnungen) sorozata.[68] Ez utóbbiakból 1528 és 1690 között kereken 110 kötet volt kódexlapba kötve, azaz a levéltárban fennmaradt kódextöredékek több mint egyharmada ezekről a kötetekről került le. A hiányzó évekből általában nem maradt fenn számadás. Elenyésző, és főleg az 1540 előtti időszakra tehető azon kötetek száma, amelyek nem voltak bekötve (pl. 1536, 1537, 1544) vagy másfajta kötést kaptak (pl. vörösre színezett vastag pergamenkötés, 1535). Így tehát rendszeresnek tekinthetjük, hogy a számadáskönyvek köteteihez kódexlapokat használtak fel. A korai számadásokról lefejtett kódexlapok nem mutatnak összefüggést más soproni töredékekkel, valószínűleg alkalmi úton kerültek a városi kancelláriára. Ez támogatja a számadások 1–2 évig tartó intenzív használatával is magyarázható feltevést, hogy a köteteket használatuk után nem sokkal, az éves elszámolási ciklus lezárultával de legkésőbb néhány éven belül bekötötték – vagy előre bekötött köteteket használtak fel.

A második legfontosabb sorozat a tanácsjegyzőkönyveké (Ratsprotokolle), amelyek közül 44 kötet van kódexlapba kötve. Az első 1584-ből való; ezután az 1650-es évek végéig rendszeresnek mondható a kötetek ilyen módon történt bekötése. A hiátusokat leginkább az okozza, hogy nem minden évben nyitottak új kötetet. Az 1650-es évek elejétől tértek át a jegyzőkönyveknél a papírtáblás, fehér vagy sárga pergamenkötésre; az utolsó kódexlapból készített kötések az 1657–59. évi köteteket borították.

A harmadik főbb sorozatot a bírósági jegyzőkönyvek (Gerichtsprotokolle) alkotják. Ennek első darabja egy, a korábbi városi könyvek mintájára nagyobb időszakot átfogó, a városi tanács 1533 és 1565 közötti jogszolgáltató tevékenységét megörökítő kötet, amelynek külső és belső kötéstáblája egyaránt kódexlapból (Fragm. 229 és 325) készült,[69] valószínűleg a könyv használatának vége felé.[70] Az ezt követő, különböző hosszúságú időszakokat lefedő kötetek más, például görgetődíszes bőrkötést kaptak. 1629-ben kezdődik és 1677-ig tart a kódexlapba kötött bírósági jegyzőkönyvek sora, amelyekről további 23 kódextöredéket fejtettek le. 1677 után áttértek az iratsorozat papírtáblán fényes, vörösre színezett pergamenbe történő kötésére.

A többi mintegy száz levéltári kódextöredék kisebb része (15 darab) nem kapcsolódik közvetlenül az iratanyaghoz, a 20. századi levéltári rendezések során különálló lapként regisztrálták azokat. Másik része mintegy tucatnyi, különböző jellegű kötetet borított. A bekötött iratok tartalmi megoszlása a 17. század elejétől jóval változatosabb a korábbi időszakénál. Többek között polgárkönyvek, hegyvám-könyvek, ispotály-számadások, fogolykiváltásról szóló elszámolás (a Fragm. 52 őrzőkönyve), a végrendeletileg a szegényekre hagyott összegek elosztásáról vezetett számadás (1641–1674, Fragm. 270), illetve országgyűlési végzések 1647-ből és 1655-ből (Fragm. 135, 261) találhatók köztük. A levéltárba kerültek továbbá olyan, kódexlapba kötött iratok is, amelyek használatuk idején biztosan nem városi tulajdonban voltak, mint például Hans Seyfridt „házipatikája és eceteskönyvecskéje” (1609–1633). Mivel a kötetet borító kódexlapon (Fragm. 42) a tulajdonos neve és a mű címe mellett az 1617-es évszám szerepel, Seyfridt viszont csak 1625-ben költözött Bécsből Sopronba, ezt a könyvet szinte biztosan a császárvárosban kötötték.[71]

A levéltár történetével kapcsolatban fentebb tárgyalt rendezéshez kapcsolódhatott a jobbágyközségek egyes nagyobb terjedelmű iratainak köttetése is. Ide sorolható a lépesfalvi (Loipersbach) árvakönyv (1641–1714; Fragm. 53), ugyanonnan szőlő-telekkönyv (1640; Fragm. 390 és 193), a nyéki és kisboldogasszonyi (Neckenmarkt, Frauenhaid) szőlőskertek jegyzéke (1643, Fragm. 247), valamint a kelénpataki (Klingenbach) földhaszonbér-jegyzék (1643–1666; Fragm. 315). Az említett kötetekből többet évtizedeken keresztül használtak, de a köttetésre valószínűleg a felfektetésükkor került sor, mivel a kezdő dátumok egybevágnak, míg a záró évszámok nem.

A 17. század második negyedében kezdődött meg a különböző kézműves céhek egyes könyveinek beköttetése is: a vargák (1625–1655; Fragm. 117), a kőműves- és kőfaragó-legények (1628–1738; Fragm. 389), a szűcsök (1630–1806; Fragm. 114), a lakatosok (1637; Fragm. 274), a kereskedők (1642–1707; Fragm. 29), a csizmadiák (1643–1683, ill. 1652–1653; Fragm. 63 ill. 260), szíjgyártók (1644; Fragm. 134) számadás-, illetve mester- vagy legény-könyvei kaptak ekkor kódexlap-borítást. Ezeket az iratokat akkor még szintén nem a levéltárban, hanem az adott céhek ládájában őrizték, így nem a városi közigazgatás hivatali könyvköttető tevékenységéről, hanem a városban akkoriban rendelkezésre álló könyvkötő kapacitásról tanúskodnak.

A soproni városi iratanyag kódexlapokba való kötése gyakorlatilag 1690-ben befejeződött. Az összesen hat, ennél későbbi keltezésű, a Soproni Levéltárban található őrzőkönyv eredetileg nem tartozott a városi adminisztráció körébe.

3. Néhány megjegyzés az evangélikus gyűjteményekben levő könyvek kötéséről

Az evangélikus gyűjteményekben levő könyvek kötését, mivel a gyűjtemény több forrásból alakult ki, és a különböző egyéb kötésfajták jelenléte független a kódexlapok felhasználásától, nem szükséges a levéltári anyagéhoz hasonló részletességgel ismertetni. Csak néhány adatra, illetve szempontra hívom fel a figyelmet.

A gyűjtemény 16–17. századi anyagában jóval kisebb arányban vannak jelen a kódexlapba kötött kötetek, mint a városi levéltár könyv alakú iratanyaga esetében. Nincsenek olyan könyvfajták, amelyeknél szükségszerű lett volna, hogy ilyen borítást kapjanak. A köttetés módjának megválasztásánál elsősorban a könyv tulajdonosának anyagi helyzete volt a döntő. A kódextöredékek kötésként való hasznosítása a viszonylag olcsóbb megoldások közé tartozott. Ezért feltételezhetjük, hogy amennyiben a vásárlás vagy az első használat helyét megörökítő possessor-bejegyzés található egy kódexlapba kötött kötetben, ez egyben a köttetés helyét is megadja. A gótikus egyesbélyegzős és reneszánsz görgetődíszes egészbőr kötésekben lévő könyveket külföldről hozták be.[72]

A kötésmód dokumentálásának érdekes esetével találkozhatunk egy, a líceumi könyvtárban található, héber kódexlap másodlagos felhasználásával valószínűleg Chemnitzben bekötött könyvnél. A kódextöredék ismertetője így számol be erről: „A kötet érdekessége még, hogy a tábla lefejtésekor a tükörre kiragasztott előzék nem látható, belső oldalán előkerült a könyvkötő feljegyzése is, amelyet valószínűleg a megrendelés felvételekor sebtében firkantott le a papírra. A „halbleder, welusch” megjegyzéssel a félbőr kötésre, illetve az „idegen” (a welisch/welusch ugyanis nemcsak „olaszt” hanem általában minden külföldit jelölt) pergamenre utalt.”[73]

Hasonlóképpen a kötés makulatúrájából került elő az egyik latin kódextöredék őrzőkönyvénél (Fragm. 297) egy feljegyzés, amely soproni könyvkötő munkáját, egyben a felhasznált töredék soproni jelenlétét bizonyítja. Ez esetben nem megrendelés felvételéről, hanem egy boríték címzéséről van szó: „Dem Ehrnuesten herrn Hans Koll, Burger zu Ödenburg, undt wolbestelten buchbinder, meinem insonderß guetten freindt. Ödenburg”. Hogy pontosan hogyan jutott hozzá a pergamenlaphoz, azt nem árulják el a forrásaink, azt viszont bizonyítják, hogy a levéltári anyag kötetein kívül is készültek Sopronban kódextöredékek felhasználásával kötések.

Az evangélikus könyvgyűjtemény más darabjainak köttetésére is vannak forrásaink, ezek száma céltudatos kutatással bizonyára tovább szaporítható. A megrendelések azonban általában drágább, igényesebb kivitelű munkákról szólnak. Ilyen volt a fentebb már említett, Katherina Lichtenauerin hagyatékából vásárolt Conciliorum omnium … collectio is, amely gyűjtemény könyveinek bekötésével Matthias Lang két helyi könyvkötőt, az imént említett Hans Kohlt, valamint Hans Adam Piernert bízta meg, s mindkét mester 18–18 könyv kötését végezte el. Pierner munkájáról csak számlája alapján értesülünk; a másik 18 kötet kötésén Kohl monogramja, a K betű is megtalálható.[74]

4. Az azonos kódexekből származó töredék-sorozatok kötéstörténeti tanulságai

Az eddigiekben külső források alapján összegeztük a soproni könyvkötőkről nyerhető információkat, illetve az őrzőkönyvek megoszlása alapján igyekeztünk meghatározni a kódexlapok felhasználásával készült kötések helyét és szerepét a levéltári illetve könyvtári anyag esetében. A töredékek azonban maguk is értékes információkat szolgáltatnak saját „utóéletükről”. A legfontosabb forráscsoportot ebből a szempontból az azonos kódexekből származó terjedelmes töredék-sorozatok jelentik. A soproni anyagban 42 kódexből maradt fenn két vagy több levél, amelyek különböző kötetek bekötésére szolgáltak (a leghosszabb sorozat 21 tételből áll). Ha az összetartozó lapokhoz hozzárendeljük őrzőkönyveik használati idejét, képet kaphatunk az eredeti kötetek szétszabdalásának folyamatáról, és vele párhuzamosan a köttetés megszervezéséről, időbeli dinamikájáról (2. táblázat).

Itt érdemes felhívni a figyelmet arra, hogy a könyvkötésre folyamatosan nagy mennyiségben felhasznált liturgikus kódexek mellett az 1620-as és 1640-es közötti években a könyvkötő műhelyek hirtelen nagyobb mennyiségű teológiai és orvosi kódexhez is jutottak. Ezek eredetéről egyelőre nem tudunk közelebbit.

A sorozatok felhasználásának időhatárai általában egybeesnek egy-egy, fentebb bemutatott soproni könyvkötő működési idejével. Vannak azonban olyan sorozatok is, amelyhez jelenlegi ismereteink alapján nem tudunk könyvkötőt rendelni. Ilyen az 1580-as évek előtt kötőanyagot szolgáltató három sorozat, különösen az 1569-től felhasznált, a passaui szertartásrendet követő missale, amelynek 14 lapja található meg a feldolgozott anyagban (Fragm. 364–377). Az ebben az időszakban bekötött anyagok között feltűnően nagy számú templomi számadás is található, amelynek alapján esetleg feltételezhető, hogy egyházi, vagy az egyház megbízásából dolgozó személy végezte ebben az időben a könyvkötést.

Az 1580-as évek végétől az 1600-as évek elejéig azonosítható négy sorozatot – itt is misekönyvekről van szó – feltételesen Christoph Spanring működéséhez kapcsolhatjuk, bár az utolsó, 21 tételből álló sorozatból három őrzőkönyv dátuma későbbi a mester illetve özvegye halálának événél.[75] Még több kérdést vet fel az 1605 és 1621 közötti időszak két rövidebb (3 darabból álló) és három hosszabb (8, 8 ill. 9 tételt számláló, köztük egy, az esztergomi szertartásrendet követő) missale-sorozata. Ebből az időszakból ugyanis nem tudunk biztosan helyben működő soproni könyvkötőről, a bekötött iratok folyamatossága és helyi jellege viszont a városi kancellária rendszeres köttetési megrendeléseiről tanúskodik.

Lorenz Helm könyvkötőmester megtelepedése után már viszonylag megbízhatóan összekapcsolhatjuk az egyes sorozatokat egy-egy ismert könyvkötő működésével. Ez alól csak az 1620-as évek közepe és az 1640-es évek eleje között felhasznált két kötet: Johannes Balbus Catholiconja (Fragm. 48–55) és Galenus: De ingenio sanitatisa (110–113) jelent kivételt, amelyek lapjaiba először Lorenz Helm, majd feltehetően az ő hagyatékát az özvegy halála után átvevő Melchior Beldt is kötött könyveket. Ezt az említett sorozatok belső időrendje is alátámasztja, amelyben elkülöníthető egy-egy 1636 előtti, illetve utáni őrzőkönyv-csoport. Az 1650-es évek végétől elméletileg problémát jelenthet az, hogy több könyvkötő is működött párhuzamosan Sopronban, de a városi számadáskönyvek könyvkötőknek szóló kifizetési tételei (l. a Függeléket) Hans Kolb (Kohl) személyét helyezik az előtérbe. Kortársa, Hans Adam Pierner csak 1669-ben és 1676-ban kapott városi kifizetést, ezért nevét csak ezekhez az évekhez kapcsolódva vettem számításba a 2. táblázatban.

Mivel a legtöbb könyvkötőhöz több sorozat is rendelhető, megvizsgálhatjuk azt is, hogy hogyan gazdálkodtak a kezükbe került nyersanyaggal. A bekötött anyagok időrendjében összeállított táblázat (2. táblázat) azt sugallja, hogy Helm több, talán már eleve töredékesen hozzá került kötet lapjait használta fel párhuzamosan. Az őt megelőző illetve követő mesterek viszont többnyire egymás után vették kézbe az egyes kódexeket, és miután az egyiket elhasználták, azután kezdtek egy újabb kötet felszabdalásához. Kivételt jelent az a két antiphonale, amelyek 1658-tól kezdődően voltak Hans Kolb műhelyének nyersanyagai. Ez a két kötet más szempontból is tanulságos. Mivel a kodikológiai kutatás a lapokat a könyvek eredeti sorrendjébe állította vissza, a hozzájuk tartozó őrzőkönyvek időrendjéből azt is ki lehet következtetni, hogy milyen rendszer szerint kerültek azok a könyvkötő kése alá. Abból a kódexből, amelyből a 142–149. számú töredékek származnak, hátulról kezdhette el kiemelni a lapokat, míg a 150–163. számú töredékeket a kötet elejétől indulva, nagyjából az eredeti sorrendjükben használta fel. A kisebb, egy-két évnyi ingadozásokat az ívek szétvágásakor egyszerre kieső lapok párhuzamos felhasználása okozhatta.

Más esetekben ilyenfajta szabályosságot nem lehet kimutatni. Az viszont általában jellemző, hogy egy összetartozó kötet lapjait viszonylag rövid időhatáron belül felhasználták a könyvkötők. Rövidebb sorozatoknál ez 2–3 évet, jelent, de hosszabbaknál is ritkán haladja meg a legkorábbi és legkésőbbi őrzőkönyv dátuma közti időköz a 10–12 esztendőt. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy ennyi ideig feküdt az egyre csonkább kódex a könyvkötő műhelyében. Az is elképzelhető, hogy a megbízó, azaz a városi kancellária összegyűjtött több, bizonyos évkörből származó iratot, és azokat egy tételben adta át köttetésre. Néhány alkalommal a megrendelési szokások dinamikáját is láttatni engedik a sorozatok. Vannak olyan együttesek, amelyek egy-egy fajta irat – általában városi számadáskönyv (pl. Fragm. 84–88, 226–227) vagy tanácsülési jegyzőkönyv (pl. Fragm. 101–106, 107–109) – bekötésére szolgáltak. A bekötendő iratok ilyen esetekben 2 és 6 év közötti időszakot fognak át. Más alkalmakkor egy vagy több év összes fontosabb városi könyvét egyszerre, egy megrendelés részeként köttették be. Például a 175–177. számú töredékek az 1640. évi számadáskönyvet valamint a rákövetkező év bírósági és tanácsülési jegyzőkönyvét borítják. Az egyre rendszeresebbé váló köttetési gyakorlatot mutatja, hogy 1657-től kevés kivétellel évente maradtak fenn a városi számadáskönyvekben könyvkötő-számlák kiegyenlítéséről szóló bejegyzések (l. a Függeléket).

A városi kancellária említett köteteit tehát legtöbb esetben használatukkal egy időben, vagy az azt követő néhány évben kötötték be. A többi, ritkábban előforduló iratfajtát általában felfektetésükkor látták el borítóval. Így történt ez például Sopron környéki községek hegyvám- vagy árvakönyveinél, illetve a céhek szabály- vagy mesterkönyveinél is, amelyeket azután nem egyszer több évtizeden, vagy akár egy évszázadnál hosszabb ideig is használtak. A községi iratok kötései gyakran részei a városi könyveket is tartalmazó töredék-sorozatoknak, ami mutatja, hogy Sopron mint földesúr e tekintetben is kézben tartotta az ügyek vitelét. A céhek megbízhatták a városi könyvkötőt vagy más mestert is irataik bekötésével. Összetartozó kódexlapokat, amelyek egyike céhes, másika városi iratot borított, két esetben mutatott ki a kutatás.[76] Szintén két példát sikerült találni arra, Melchior Beldt működésének idejéből, hogy az evangélikus könyvtár köteteit a városi kancellária anyagával együtt, egyazon kódex lapjaiba kötötték.[77]

A töredék-sorozatok darabjaival bekötött levéltári iratok közül mindössze fél tucatnyi alkalommal figyelhetünk meg olyan kiugró példákat, amelyek jóval a sorozat zömének kötőanyagként való felhasználása előtti vagy utáni időszakra keltezhetők. Ezek nagyrészt olyan iratok, amelyek esetében műfajuk alapján is joggal feltételezhetjük korábban bekötött ívek másodlagos felhasználását: fogalmazvány-könyv (Konzeptbuch), személyes feljegyzési könyv és hasonló, egyedi jellegű iratok.[78] Nehezebb megmagyarázni, hogy néhány iratot miért használatának lezárulása után több évtizeddel kötöttek be: itt a városi levéltár korabeli rendezése során feltárt hiányosságok orvoslásáról lehet talán szó.[79] Ez a csekély számú kivétel azonban inkább erősíti, mint cáfolja azt a megállapítást, hogy az ugyanabból a kódexből származó lapokba kötött levéltári anyagok kronológiai, és gyakran tartalmi tekintetben is közel állnak egymáshoz.

III.  A középkori Sopron könyvkultúrája a levéltári források és a fennmaradt kötetek tükrében

Tanulmányom harmadik fő része, amint azt a bevezetőben is jeleztem, a középkori soproni könyvkultúrát tárgyalja. Nem szándékozom azonban valamennyi emlékéről rendszerezett áttekintést adni. Erről a témáról – a számos értékes résztanulmány mellett[80] – egy régóta kívánatos összefoglaló munka megírására még nem került sor. Itt csak ahhoz a kérdéshez szeretnék adatokat felsorakoztatni, hogy vajon mennyiben rokoníthatók a középkori Sopronból adatolt könyvek – a ránk maradt köteteket és a szöveges hivatkozásból ismerteket is számításba véve – műfajuk, témájuk szerint azokkal a kötetekkel, amelyek lapjait a kötéstáblák őrizték meg.

A fennmaradt kötetek viszonylag kevés fogódzót adnak. Teljes és biztosan soproni eredetű kódexet csak egyet ismerünk, az ún. Golso-kódexet, továbbá van egy kötet a reini ciszterci apátság gyűjteményében, amelyben 15. századi soproni possessor-bejegyzés van.[81] A könyvkultúra másik lényeges, Sopronból szerencsére nagy mennyiségben fennmaradt forrását a végrendeletek jelentik, amelyekben az örökhagyó ingatlan- és pénzvagyona mellett fontosabb ingóságait, köztük könyveit is megnevezhette.[82] A soproni testamentumokban 1400 és 1523 között több mint száz könyv említésével találkozunk. Ezek mintegy 92%-a (94 tétel) 19 egyházi végrendelkező birtokában volt.[83] A 10 világi könyvtulajdonos testáló sorában, akik 12 kötetet soroltak fel, három iparos (egy kádár, egy pék és egy festő), egy gazdapolgár és két patrícius-özvegy található; további hárman (egy kereskedő és két özvegy) rendelkeztek misekönyv vásárlásáról alapítványuk számára.

A könyvek tartalmi megoszlása összhangban volt tulajdonosaik igényeivel, de természetesen tükrözi a könyvpiacon rendelkezésre álló választékot is, amely a vizsgált korszakban komoly változásokon esett át. Teljes Bibliák és a hozzájuk kapcsolódó rendszeres kommentárok viszonylag ritkán fordultak elő. Öt soproni pap említette a Szentírást valamilyen formában, az 1521-ben végrendelkező Peter Göckerl pékmester pedig német nyelvű, valószínűleg nyomtatott evangéliummal rendelkezett. A liturgikus kötetek között elsősorban a misekönyveket kell számba venni. Ezekkel nemcsak a plébániai jogú templomoknak kellett rendelkezni, hanem az oltár-alapításoknál is nélkülözhetetlen felszerelési tárgy volt, amelynek beszerzéséről rendszerint az alapítók gondoskodtak. Sopronban a testamentumok szerint négy esetben rendelték el misekönyv vásárlását, a javadalmas papok pedig a már birtokukban lévő darabokról rendelkeztek. A különböző szertartásrendek közül az esztergomi és a passaui ‘ordo’-ra utal Wolfgang Flächel 1520-ban kelt testamentuma: „das messpuech Graner bistümb” és „eyn puech Passawer bistümb” megnevezéssel.[84] Egyéb liturgikus könyvekre ritkábban hivatkoztak, főként a kottás könyveket említették külön: ‘Gesankpuch, graduale, speciale genotirt’ kifejezések fordultak elő néhány alkalommal. Sok pap birtokában volt zsolozsmáskönyv (Taczapuecher = Tagzeitbücher) vagy más imakönyv (pettpuech/er), de elvétve a polgároknak is volt saját imádságoskönyvük.

A filozófiai és elméleti teológiai művek nem mozogtak túl széles skálán a soproni forrásokban: Albertus Magnus Naturaliája, a Summa Pysani és Aquinói Tamás egy munkája (Thomae secunda) mellett Angelus de Clavasio olasz ferences és a később eretneknek tartott 13. századi Amalrich von Beno írása érdemel figyelmet,[85] a többi összefoglalás szerzője nem azonosítható egyértelműen.

Jóval általánosabb volt a gyakorlati teológia jelenléte a soproni könyvgyűjteményekben, elsősorban a különböző prédikációs könyvek, szentbeszéd-gyűjtemények formájában. Közülük a legnagyobb népszerűségnek Johannes Kaysersberg (Keysersperg) és Thomas Ebendorfer von Haselpach művei örvendtek, utóbbi a bécsi egyetem rektora volt és Magyarországon is járt.[86] Soproni klerikusok birtokában volt még Ferreri Szt. Vince beszédeinek kötete és Jacobus a Voragine nagyböjti prédikációi is. Blasi Schwarz javadalmas pap 1523-ban Temesvári Pelbárt Pomeriumának két részéről is rendelkezett.

A világi tárgyú művek igen ritkák voltak, közülük a Gesta Romanorum két előfordulása, a Nagy Sándor-regény, a Vita philosophorum és a Septem mirabilia mundi van cím szerint is említve. Vallási vonatkozású, de nem liturgikus könyv volt a keresztényüldözések történetét megörökítő Vallerianus, egy „alts legentpuech” és a Lampertica Historia, ismertebb nevén a Legenda Aurea. A Judith című könyv feltehetően dramatizálva tartalmazta az ószövetségi apokrif történetet. Ezeken kívül egy jogi és két grammatikai művet említettek a testálók.

A végrendeletek dátumából, és esetenként a könyvek leírásából következően a felsorolt művek egy része kézirat volt, részben pergamenre, részben papírra írva. A nyomtatványok nagyobb arányú elterjedésével csak a 15. század utolsó két évtizedétől számolhatunk. Maguk a végrendelkezők csak két alkalommal jegyezték meg, hogy nyomtatott könyvet testáltak, de a 16. század elejétől már ezek lehettek többségben. Néhány adattal a kéziratok áráról is rendelkezünk: Urban von Weyten 1400-ban egy ezüst kupája áráért, tehát legalább 10 dénárfont körüli összegért csináltatott misekönyvet. Az 1481-ben Georg Preirer tulajdonában volt Panthologey legalább 9,5 dénárfont értéket képviselt.[87] Az említett Haselpach-szentbeszédek gyűjteményéért Bécsben 1462-ben köttetés nélkül 5 dénárfontot kellett fizetni a másolónak, míg a köttetés további 5 solidusba került.[88]

A végrendeletek a könyvek örököseinek megnevezésén keresztül azok forgalmára, illetve további sorsára is utalnak. Természetes személyek (papok, tanulmányaikat végző diákok, sőt a város vezető polgárai) mellett misealapítványok és egyházi intézmények részesültek a könyvhagyatékokból. Ezek sorában is kiemelésre kívánkozik az egyházjogilag a Szent Mihály-templom alá tartozó, a városplébános „magánkápolnájának” tekinthető Szentlélek-kápolna mellett felállított papi könyvtár. Ide tartozott továbbá a fentebb említett, jelenleg Reinben őrzött kódex is, amelyben a „Capella Sancti Spiritus in Suprunio” szövegű, 15. századi írású bejegyzés található, sajnos dátum nélkül. Pontosan keltezett adattal a könyvtárról két világi végrendelkező pénzadományából rendelkezünk, 1476-ból ill. 1494-ből.[89] Az első olyan adomány, ahol tételesen felsorolt könyvekről volt szó, 1520-ból ismeretes, Wolfgang Flächel javadalmas paptól, aki a Rationale divinorum, Rosarium, Lampertica Historia és Summa angelica című köteteket hagyta paptársa halála esetére (utóörökösként) a könyvtárra. Figyelemre méltó, hogy a négy címből három szinte teljes bizonyossággal azonosítható a soproni evangélikus konventi könyvtár három kötetével.[90] Rajta kívül egy másik soproni pap, Blasi Schwarz testamentumából is nagy valószínűséggel azonosítható hat kötet a konventi könyvtárban.[91] Mindez azt jelenti, hogy a Szentlélek-kápolna könyvtára vagy legalábbis annak egy része, valószínűleg azután hogy áthelyezték a Szt. Mihály templomba, bekerült az evangélikus gyülekezet könyvtárába, annak egyik pillérét jelentette. Ily módon Sopron középkori könyvállományának egy része – habár itt csupa nyomtatott műről van szó – napjainkig fennmaradt!

A Szentlélek-kápolnán kívül a középkorban több más soproni egyházi intézmény is rendelkezett könyvtárral. Volt egy gyűjteménye a papok testvérületének, amelyből a Győri Egyházmegyei Könyvtárban maradt fenn egy 1526-os nyomtatvány, „Liber Confraternitatis dominorum Sacerdotum Soproniensium donatus eidem per dominum Paulum Schbartz” bejegyzéssel.[92] Hogy ez helyileg és tulajdonjogát tekintve elkülönült-e a Szentlélek-kápolnabeli papi könyvtártól, nem tudjuk eldönteni. Mindenesetre a 16. század közepén még fennállt, sőt gyarapodott, és a későbbiekben nem követte az előbbi gyűjtemény sorsát.

A Szt. Mihály plébániatemplom gyűjteményéből is egyetlen kötetet ismerünk, egy 1491-es kiadású nyomtatott Bibliát, amely szintén az evangélikus konventi könyvtárban maradt fenn.[93] A Szent Mihály-templom 1570. évi leltára a könyvtárról mint „ain liberey von alten puechern, zerstreüet und unbeschriben” emlékezett meg. A gyűjtemény a leltárral egy időben is gyarapodott a néhai Joseph geresdi pap könyvtárának felével. Valószínűleg más könyvhagyatékok is kerülhettek ide ebben az időben.[94]

A városban illetve környékén megtelepült szerzetesi közösségek szintén rendelkezhettek könyvgyűjteménnyel. A ferencesek könyvtárára ugyan középkori adat nem maradt fenn, az 1787-as abolíciós jegyzékben azonban 83 darab 1467 és 1541 között nyomtatott kötetet számolt össze Házi Jenő, amelyek többségét egykorú beszerzésnek tartja.[95] A bánfalvi (Wandorf) Szt. Farkas pálos kolostorból egy 1482-ben Nürnbergben nyomtatott Biblia maradt ránk, „ad Sanctum Wolffgangum ista biblia pertinet in proximo adiacentis civitatis Soproniensis” bejegyzéssel.[96]

Összegzés

Mivel járulhatnak hozzá az eddig elmondottak a soproni kódextöredékek értelmezéséhez? Az eredeti környezetükből a szó konkrét és átvitt értelmében is kiszakított lapok könyvkötő anyagként tárgyiasultak, az anyagi és szellemi kultúra határvonalára kerültek. Ezért a művelődéstörténeti kutatás számára az eredeti környezet felidézése, illetve felbomlásának rekonstruálása jelenti a legfontosabb feladatot.

Radó Polikárp, a magyar kódextöredékek kutatásának elindítója, a soproni liturgikus könyvek könyvkötés céljaira való felhasználását a protestantizmussal hozta kapcsolatba.[97] Már rendtársa, Szigeti Kilián felhívta azonban a figyelmet arra, hogy „bár a hitvitákból fakadó kölcsönös ellenszenv sok érték elpusztítására vezetett, mégis az egyházi kódexeknek könyvkötésre való felhasználása kb. ugyanilyen arányban megtalálható mindenütt a káptalanok és szerzetesházak részéről is”.[98] Az azóta végzett kutatások Európa-szerte bizonyították, hogy a kódexek feleslegessé válását okozhatta a reformáció mellett a könyvnyomtatás megjelenése, a betűformák és írásmódok, továbbá a liturgia és a hozzá kapcsolódó zenei elemek változása is. Ugyanakkor a soproni evangélikus könyvgyűjtemények története arra is rávilágít, hogy a reformáció nem semmisítette meg elvből és válogatás nélkül a korábban keletkezett vallási tárgyú könyveket. A mai napig fennmaradt, a korábbi papi és plébániai könyvtárból átvett kötetek tanúsága alapján nem jelentett gondot az új tulajdonosok számára, hogy ezek a művek igencsak távol álltak a reformáció szellemétől. A liturgikus könyvek megőrzésére azonban bármely felekezet részéről jóval kevesebb figyelmet fordítottak.

A könyvkötők tehát „haszonélvezői” voltak annak a sokrétű folyamatnak, amely a 15. és 17. század között a középkori kódexállomány aktív használatának lezárulását hozta magával. A kódexlapok könyvkötő anyagként való felhasználásának szinte általánosnak mondható elterjedése, majd utóbb megszűnése elsősorban attól függött, hogy milyen mennyiségben állt rendelkezésre az alapanyag, azaz a használaton kívüli pergamenkódex. A másodlagos felhasználás előretörésének hátterében a könyvvásárlók és irattulajdonosok részéről fellépő egyre növekvő igények és a kielégítésükre jelentkező, a piac lehetőségeihez rugalmasan alkalmazkodó könyvkötői kapacitás állt.

Nem volt ez másképpen Sopronban sem. Amint a levéltári anyagok kötésmódjainak áttekintéséből láthattuk, a 15. században jelentkező viszonylag korlátozott igényeket a legkülönfélébb feleslegessé vált anyagokkal: régi oklevelekkel, írott vagy nyomtatott papírlapokkal, és mellesleg ismeretlen helyről idekerült kódexlapokkal elégítették ki. A templomok, egyházi és magán-könyvgyűjtemények számára dolgoztak alkalmi jelleggel gyakorlott, képzett könyvkötők is, de erre szakosodott mesterek hosszú távú megtelepedésére nincsenek adataink. Az igények nagyobb arányú megnövekedésére részben a nyomtatott könyvek tömeges elterjedése, részben pedig a városi írásos adminisztráció ugrásszerű mennyiségi és minőségi kibővülése miatt került sor. Ez utóbbi tekintetében úgy tűnik, hogy a zsidóság kiűzésekor Sopronban maradt héber kódextöredékek csaknem húsz évig ki tudták elégíteni a helyi igényeket, sőt még a városon kívülre is jutott belőlük.

Hogyan ítélhetjük meg az ezután felhasznált anyag eredetét? Egyértelmű választ nem mindig tudunk adni. Mind a pergamen-kódexek, mind egyes lapok viszonylag könnyen szállíthatók voltak, így bizonyos körön belüli mozgásukat nem lehet kizárni. A Batthyány-uradalomban felhasznált soproni héber kódexlapok esete arra figyelmeztet, hogy a nyugat-dunántúli térségen belül, de akár a határ osztrák oldalán is kereshetjük a 16. században felhasznált pergamenlapok eredetét. Az íráshoz használt anyagok forgalmát erősíthette, hogy a soproni városvezetés és az egyes polgárok is élénk kapcsolatban álltak Béccsel. Papírbeszerzéseiket is (az eddig összegyűjtött szórványos adatok alapján) ismert, más magyar kapcsolatokkal is rendelkező bécsi könyvkereskedőknél bonyolították le. Ezek könyvkötő-műhellyel is rendelkeztek és előre bekötött ívpapírt is árusítottak, sőt nem tartom kizártnak, hogy a helyben, illetve a bécsi egyetem környezetében feleslegessé vált pergamenlapok forgalmazásával is foglalkoztak.

Helyi kódexek nagyobb arányú felhasználását akkor tételezhetjük fel, amikor hivatásos könyvkötő, majd könyvkötők telepedtek meg Sopronban. Bár bizonyos mennyiségű anyagot ők is hozhattak magukkal – többük életrajzából kiderül, hogy Bécsből vagy Bécsújhelyről menekültek a vallásüldözések elől Sopronba – valószínűleg döntő többségében a helyben rendelkezésre álló anyagokat használták fel. A könyvkötők életrajzi adatainak áttekintése alapján a 16. század utolsó és a 17. század első évtizedében, illetve 17. század második negyedétől válik biztossá az, hogy a városi tanács, majd később a gyorsan gyarapodó evangélikus könyvtár vezetőinek megbízásait soproni könyvkötők teljesítették. Ismereteinket e tekintetben is kibővíti a kodikológiai kutatás eredménye, amely már az 1570-es évektől ki tud mutatni azonos könyvből származó hosszú sorozatokat. Elképzelhető, hogy további levéltári kutatással ezeknek a kötéseknek a készítőit is azonosítani lehet majd. A köttetés folyamata, dinamikája azonban a sorozatok egymásutánja, illetve belső időrendje alapján már most is kivételes részletességgel nyomon követhető.

A további kutatás feladata lesz a soproni kódextöredékek tartalmi vonatkozásainak és liturgiatörténeti adalékainak feldolgozása és összevetése a végrendeletekből és a megmaradt teljes kötetekből elénk táruló, természetesen szintén töredékes képpel. A jelen anyag közzététele tehát – az itt megfogalmazott kritikai szempontok és megszorítások figyelembe vételével – sok más tudományos hozadéka mellett a középkori Sopron könyvkultúrájának és művelődési viszonyainak megismeréséhez és a kódexlapok kötésként való felhasználásának részletes feltárásához is jelentősen hozzájárul.

1. táblázat

Az eddig ismert 16–17. századi, városi megrendelésre is dolgozó soproni könyvkötők működési ideje

(dőlttel szedve a nem Sopronban működő, de feltehetően a városnak is dolgozó mesterek)

Erhard Hiller (Bécs)

1581/1596

Christoph Spanring

1587–1605

Johannes Manlius (Németújvár/Keresztúr)

1584; 1599–1605

Joseph Pleiner (Bécs)

1606–1617

Mathias Bauer (Bécs)

1618–1625

Lorenz Helm, ill. özvegye

1627–1637

Gregor Gelbhaar (Bécs)

1635–1636

Melchior Beldt

1636–1647

Andreas Löffel

1648–1649

Hans Kolb / Kohl, ill. özvegye

1650–1680

Johann Adam Pierner

1658–1676

Zacharias Michel

1673–1685 (–1704)

Samuel Schreiber

1685–1690

Johann Jacob Windt

1691–1699

2. táblázat

Kódextöredék-sorozatok és a feltehetően azokat felhasználó könyvkötők

kezdő év

záró év

feltételezett
könyvkötő

töredékek
sorszámai
a katalógusban

kötéshez
felhasznált mű

bekötött anyag*

?

?

?

235–236

Brev. Camerale

Konventi Könyvtár: Lc 479, Le 494

1554

1558

?

268–269

Sequentiarium

Vegyes

1565

1599

?

228–230

Lect. chori

Szkv, Bír, Szt.M. szám.

1569

1587

?

364–377

Missale Patav. p.

Szkv, isp, templ. szám., vegyes

1580

1583

Spanring??

381–388

Missale Patav. p.

Templ. szám., Szkv, dézsma

1584

1591

Spanring

281–295

Missale eccl. Hung.

Sárkány szám.
Tjkv, vegyes

1585

1586 [1631]

Spanring?

311–313

Missale Patav. p.

Szkv., ispotály

1594

1608

Spanring + ?

331–351

Missale Patav. p.

Szkv, Tjkv,
Vegyes

1602
[1588]

1620

?

352–360

Missale Strigon.

Szkv, templ. szám.

1607

1611

?

317–324

Missale Patav. p.

Szkv, Tjkv,
vegyes

1610

1614

?

400–401

Missale OPaul

Templ. szám.

1614

1621

?

299–306

Missale Franco-Rom.

Szkv, Inv, Adójz, Zsold

1615

1617

?

307–309

Missale Patav. p.

Szkv, Tjkv.

1621

1631

Helm

120–122

Psalterium chori

Szkv.

1623 [1611]

1625

Helm

190–194

Graduale Patav.?

Inv, Polg, Szkv vegyes

1624
[1537]

1635

Helm

74–83

Durandus: Speculum

Tjkv, Inv,
vegyes

1625

1635

Helm

115–117

Antidotarium

Szkv, varga, Győr Fragm. 39; Esztergom Fragm. 62.

1626

1642
[1663]

Helm, Beldt

48–55

Balbus: Catholicon

Tjkv, Szkv,
vegyes; Bp. Seminarium Fragm. 33.

1626

1637

Helm

273–274

Missale
Franco-Rom.

Szkv, lakatos

1628

1642

Helm, Beldt

110–113

Galenus: De ingenio sanitatis

Szkv, Bír, Tjkv.

1629

1634

Helm

101–106

Orvosi könyv

Tjkv.

1629

1631

Helm

178–179

Graduale OSB?

Bír, Szkv.

1636

1643

Beldt

107–109

Galenus: De iuvamentis

Tjkv.

1637

1638

Beldt

5–6

Biblia. Epistolae Pauli

Adójz, Bír

1637

1638

Beldt

89–95

Decretum Gratiani

Szkv, külön
lapok, Lc 32

1640

1641

Beldt

175–177

Graduale Patav.

Szkv, Tjkv, Bír.

1640

1641

Beldt

390–391

Missale Patav.

Szkv., szőlő

1643

1644

Beldt

314–315

Missale Olom.

Bír, Kelénp.

1643

1643
[Ba 17b kötésben makulatúra: 1562–1659]

Kolb?

96–99

Bohicus: Distinctiones

Szkv, Ba 17a
Ba 17b, K 28; Bp. Univ. Fragm. 94

1648

1650

Kolb

25–26

Rigaldus: Compendium…

Inv, Szkv.

1651

1717

Kolb?

244–245

Brev. OPraem

Tjkv, Wohlmuth

1654

1657

Kolb

135–141

Antiphonale OSB

Bír, Szkv, Tjkv.

1657

1658

Kolb

328–329

Missale Franco-Rom.

Szkv.

1658

1662

Kolb

142–149

Antiphonale OSB

Bír, Szkv, Tjkv.

1658

1676 [1685]

Kolb

150–163

Antiphonale OSB

Bír, Szkv, Tjkv.

1667

1669 [1685]

Pierner/ Schreiber?

182–184

Graduale Olom.

Bír, Polg.
Győr Fragm. 79

1667

1668

Kolb

256–258

Lection. missae

Bír, Szkv. meggyesi árva k.

1669

1673

Kolb/Pierner

222–224

Lect. chori mon.

Szkv.

1670

1671

Kolb

84–88

Durandus: Summa

Szkv.

1674

1676

Kolb/Pierner

226–227

Lect. chori

Szkv.

1680

1690

Pierner/ Schreiber

186–189

Graduale Ocist.

Szkv.

1704

1714

Schraps M.?

199–200

Sequentiarium

Meggyes, Lépesfalva

Függelék

A 17. század második felében, Sopron város számára dolgozó könyvkötők „archontológiája”

1651–1700

Összeállította: Dominkovits Péter és D. Szakács Anita

Sopron szabad királyi város mai magyarországi viszonyok között egyedülállóan gazdag kora újkori levéltárában az 1527. évtől kezdődik a városi kamarási hivatal szinte teljesen folyamatos számadáskönyv sorozata (IV. A. 1009., Kammer-Amt; Kammer Raittungen / -Rechnungen). E forrástípus alapvetően a város éves gazdálkodásáról, a kiadások és bevételek alakulásáról ad differenciált, részletes képet. A tematikus szerkezetű, a kiadásokat tételesen hozó számadáskönyvekben – a korábbi szórvány adatok után – a 17. század derekától éves rendszerességgel találkozhat a kutató a városnak dolgozó könyvkötők számára folyósított kifizetésekkel. Az alábbi táblázatban e forrástípus alapján, az 1651–1700 közötti időszakból, a Sopron városban, a város számára (is) tevékenykedő könyvkötők jegyzékét állítottuk össze. Az egyes könyvkötők nevét az aktuális kötetben szereplő írásmód szerint közöljük, ami egyes esetekben egy név többféle rögzítését is hozhatja. A név mellett feltüntetjük a pontos lelőhelyet (számadáskönyv éve, fol.), továbbá az ár- ás bértörténeti kutatásokhoz is némi adalékot szolgáltatva közöljük a kifizetett tételek nagyságát. (Sajnos forrásunk nem nevezi meg az elvégzett munkát!) Reméljük, hogy ez a kis jegyzék a további kutatásokat segíti, és egyszer teljes kora újkori „archontológiává” bővülhet.

Év és lapszám

Könyvkötő neve

Kifizetett összeg

1651, fol. 96v

Hanß Kool

9 tal. 15 den.

1655, fol. 89v

Hanß Kool

9 tal.

1657, fol. 92v

Hanß Koll

11 tal. 2 sol.

1658, fol. 96v

Hanß Koll

10 tal. 5 sol.

1659, fol. 92r

Hanß Koll

7 tal. 4 sol.

1660, fol. 98r

Johan Kholl

8 tal. 6 sol.

1661, fol. 99r

Johan Kohl

8 tal.

1662, fol. 91v

Hanß Khol

6 tal.

1664, fol. 95r

Johan Kohl

10 tal. 5 sol.

1665, fol. 88v

Johan Kohl

7 tal. 2 sol.

1666, fol 88v

Johan Kohl

13 tal. 4 sol.

1667, fol. 97v

Johan Kohl

6 tal.

1668, fol. 87r

Johan Kohl

6 tal.

1669, fol. 106v

Johann Kohl

6 tal. 4 sol.

1669, fol. 109r

Hannß Adam Pirner

5. tal. 2. sol. 15. den.

1670, fol. 87v

Johann Kohl

7 tal. 4 sol.

1671, fol. 78v

Johan Kohl

9 tal. 3 sol.

1672, fol. 75r

Johan Kohl

7 tal. 2 sol.

1674, fol. 79r

Johann Kohl

5 tal.

1675, fol. 127r

Johann Kohl

6 tal. 2 sol.

1676, fol. 91v

Johan Kohl

12 tal.

1676, fol. 92v

Hanß Adam Pierner

1 tal. 2 sol.

1677, fol. 125v

Anna Margaretha Kohlin Buchbinderin wittib

8 tal.

1677, fol. 126v

Zacharias Michel

11 tal.

1678, fol. 106r

Anna Margaretha Kohlin Buchbinderin

20 tal.

1680, fol. 186v

Anna Margaretha Kohlin Buchbinderin, wittib

40 tal.

1680, fol. 186v

Zacharias Michel

4 tal.

1682, fol. 94r

Zacharias Michel

11 tal. 2 sol.

1685, fol. 126r

Zacharias Michel

28 tal. 6 sol.

1685, fol. 126r

Samuel Schreiber

10 tal.

1688, fol. 151r

Samuel Schreiber

1686: 29 tal. 2 sol. 15 den.
1687: 43 tal. 7 sol. 24 den.
1688: 48 tal. 6 sol. 12 den.*

1689, fol. 95r

Samuel Schreiber

9 tal.

1691, fol. 131r

Jacob Windt

3 tal. 4 sol.

1692, fol. 154r

Jacob Windt

34 tal.

1693, fol. 145v

Jacob Windt

11 tal 2 sol.

1694, fol. 162r

Jacob Windt

12 tal.

1695, fol. 117v

Jacob Windt

17 tal. 4 sol.

1696, fol. 169v

Jacob Windt

12 tal.

1697, fol. 132v

Jacob Windt

7 tal.

1698, fol. 144r

Jacob Windt

14 tal.

1699, fol. 128r

Johann Georg Heimbeckh

23 ft. ung.

1700, fol. 164v

Johann Georg Heimbeckh

57 ft. ung.

 

 

 


KATALIN SZENDE

Fragments of Codices used for Bookbinding in Sopron in Social and Cultural Context

„In geschribn Pergament einbunden”

The aim of this study is to trace the origin of those codex folios that were re-used as bookbinding material, as well as to establish the main factors and agents in the process of dismantling and re-using the original codices. The investigation is based on the 406 manuscript fragments identified and removed from book-bindings of public collections in Sopron (Ödenburg) as part of the research project Fragmenta et codices in bibliothecis Hungariae headed by Edit Madas.*

Sopron was a medium-sized wine-growing and merchant town on the western border of Hungary with an estimated population of 3-4000 in the late Middle Ages and the Early Modern period. Today it houses the largest and best-preserved town archives in Hungary. The collection of documents related to municipal administration yielded more than 300 parchment sheets of Latin liturgical, theological, philosophical and medical manuscripts, which were used as covers for items of practical literacy. Furthermore, another over 40 fragments of Hebrew manuscripts were used in the archives for the same purpose.** Based on the dates of the documents inside the bindings and with the help of other archival material related to bookbinders (mainly accounts, receipts, and calendars offered to the town council), the author defined the period in which the re-using took place and uncovered the spread of the practice. In the fifteenth century, only a few sporadic examples can be found, when mainly town protocols and tax-lists were bound into codex leaves. The breakthrough of this bookbinding method happened in the late 1520s, when, after the expulsion of the town’s Jewish population in 1526, a large amount of parchment folios became available for secondary use. When this source dried out, mainly discarded liturgical manuscripts were taken over by the bookbinders. The first representatives of this craft settled in Sopron in the 1570s, several of them being Lutheran refugees from Lower Austria. Less than a century later, as the Appendix compiled by archivists A. Szakács and P. Dominkovits demonstrates, often two or more masters have competed for public and private commissions in the town.

It is not unlikely that the cheap and light raw material of re-usable parchment was transported across borders or for even longer distances. However, in case of local bookbinders and local commissions, when several sheets of the same manuscript were used to bind local documents, it is highly probable that the manuscripts dismantled for this ‘inferior’ purpose had been used in the town or its immediate surroundings. Thus the bookbinders – paradoxically by destroying the books – preserved traces of local liturgy and literacy, which otherwise would not have come down to us.

A smaller number of codex fragments (altogether 76 items) were used as binding material for volumes kept in the library of the Lutheran congregation and the Lutheran secondary school in Sopron, which were part of the same collection until 1950. This Lutheran library, formally established in the mid-seventeenth century, incorporated fragments of church libraries from before the Reformation and was continuously augmented by donations and bequests in later centuries as well. Therefore the bindings of its volumes, including those made of re-used codex leaves, are extremely diverse in origin. The identity of some bookbinders and connections between the codices used as book-binding material for the library and the archives could only be established in a few exceptional cases.

 



[1] A tanulmány az MTA-OSzK Fragmenta Codicum kutatócsoport felkérésére készült, rövidített változata megjelent német nyelven a Mittelalterliche Lateinische Handschriftenfragmente in Sopron. Hrsg. von Edit Madas in Verbindung mit Judit Lauf-Nobilis, Gábor Sarbak, András Vizkelety. Bp. 2006. /Fragmenta et Codices in Bibliothecis Hungariae V./ c. kötet bevezetőjeként. A három intézményben: a Soproni Levéltárban illetve az Evangélikus Konventi ill. Líceumi könyvtárban őrzött összesen 406 latin nyelvű kódextöredékekre az említett kötet sorszámozása szerint, a héber töredékekre a levéltári fondjegyzék (XV. 4.b fond) számai alapján hivatkozom.

[2] Róth Ernő: A Soproni Állami Levéltár héber kéziratairól. = Soproni Szemle (a továbbiakban: SSz) (10.) 1956. 319–334.; Scheiber Sándor: Héber kódexmaradványok magyarországi kötéstáblákban. A középkori magyar zsidóság könyvkultúrája. Bp. 1969.

[3] A városi levéltár történetének 18. századig terjedő időszakáról mindmáig a legrészletesebb áttekintés: Házi Jenő: Sopron sz. kir. város levéltára. = Levéltári Közlemények (1.) 1923. 227–247. Az újabb időszakokról l. Győr-Moson-Sopron megye Soproni Levéltára 1848–1849-es iratanyaga. Szerk. Németh Ildikó. Sopron, 1999. 13–16., illetve a Soproni Levéltár Fond- és állagjegyzékének (Sopron, 2001) bevezető lapjait. Ezúton szeretném megköszönni Dominkovitsné Szakács Anitának, Dominkovits Péternek és Varga Imrénének a levéltári anyag kutatásában nyújtott önzetlen segítségüket.

[4] Házi Jenő: A városi kancellária kialakulása Sopronban. = SSz (10.) 1956. 202–215.

[5] Erről összefoglalóan l. a Sopron címszót, in: Korai Magyar Történeti Lexikon (9–14. század). Főszerk. Kristó Gyula. Bp. 1994. 607–608.

[6] Az előbbi feltételezés Házi Jenőnek a 3. jegyzetben idézett cikkéből, az utóbbi Mollay Károly: A három középkori városháza. = SSz (31.) 1977. 234–247. c. tanulmányából származik, itt: 239.

0[7] Házi Jenő: Sopron szabad királyi város története. I/1–7., II/1–6. Sopron, 1921–1943. (a továbbiakban: Házi) I/2. 201.

0[8] Házi: Levéltár i. h. (3. jegyzetben) 228. A fedőlap szintén egy másodlagosan felhasznált pergamenlap: egy 1346-os kiváltságlevél-megerősítés hátoldalára írva maradt fenn. Részletes leírása: Házi: i. m. (7. jegyzetben) I/1. 89.

0[9] Házi: i. m. (7. jegyzetben) II/5. 420–422; Mollay: Városháza i. h. (6. jegyzetben) 245.

[10] Házi: Levéltár i. h. (3. jegyzetben) 230.

[11] Házi: Levéltár i. h. (3. jegyzetben) 231–239.; a lajstromkönyvek tartalmának részletes ismertetése: uo. 239–246.

[12] A legkésőbbi kódexlapba kötött irat, az 1740 és 1748 között használt pozsonyi harmincadkönyv (Fragm. 378) kötése bizonyára nem Sopronban készült. További kutatást igényelne annak megállapítása, hogy ez a kézirat mikor és miért került a Soproni Levéltárba.

[13] Németh (szerk.): i. m. (3. jegyzetben) 14.

[14] L. a 6. jegyzetben.

[15] Szigeti Kilián: Radó Polikárp (1899–1974). = SSz (29.) 1975. 83–86.

[16] Horváth Zoltán: A Soproni Levéltár harminc éve (1961–1991). = SSz (46.) 1992. 106–125.; Turbuly Éva: Győr-Moson-Sopron megye Soproni Levéltára. In: Magyarország levéltárai. Szerk. Blazovich László, Müller Veronika. Bp.–Szeged, 1996. 63–65.

[17] A könyvtár(ak) történetéről l. Müllner Mátyás: Adatok a soproni evangélikus lyceumi könyvtár történetéhez. = Magyar Könyvszemle (a továbbiakban: MKsz) 1880. 1–8.; Németh Sámuel: A soproni evangélikus líceum könyvtárának érdekességei: inkunabulák, unikumok. = SSz (2.) 1938. 289–299.; Karner, Karl: Eine evangelische Kirchenbibliothek aus der Zeit der Gegenreformation. = Jahrbuch für die Geschichte des Protestantismus in Österreich (91.) 1975. 60–76.; Gosztola László: A soproni evangélikus gyülekezet könyvtára. = Lelkipásztor 1977. 675–677. A líceumi könyvtár 42, a konventi könyvtár 39 könyvkötéshez felhasznált kódextöredékét repertorizálja az 1. sz. jegyzetben idézett katalógus.

[18] Gosztola: i. h. (17. jegyzetben) 675–677.; Friedrich Károly: „Celeberrimae collectiones Sopronienses” (A soproni evangélius gyülekezet gyűjteményei). = SSz (44.) 1990. 97–127, itt kül. 102–106.

[19] Briefwechsel und Schriften von Matthias Lang. In: Lesestoffe in Westungarn I. Sopron (Ödenburg) 1535–1721. Herausgegeben von: Grüll, Tibor, Keveházi, Katalin, Kovács, József László, Monok, István, Ötvös, Péter, Szende, Katalin. Szeged, 1994. (a továbbiakban: Lesestoffe I.) 479–536.

[20] A kifejezés az evangélikus gyülekezet könyvtárával kapcsolatban legkorábban 1656-ban fordul elő: „bibliotheca civitatis nostrae publica” megnevezéssel. Lesestoffe I. (19. jegyzetben) 483–484.

[21] Friedrich: i. h. (18. jegyzetben) 102. A peregrináció és könyvgyűjtés kapcsolatáról l. Irodalmi élet és könyvgyűjtés a középkori és reneszánsz Sopronban. Kiállítási katalógus, Soproni Múzeum. Összeállította: Grüll Tibor. Sopron, 1992. (a továbbiakban: Irodalmi élet) VI. és VII. fejezetek: 12–18.

[22] Jakob Mietler polgármester 1575-ben adományozott görög–latin szótára (Basel, 1568; Líceumi Könyvtár, Ba 3) lehet az első adat a könyvtár létezésére. A kötet dedikációja azonban csak „a város közönségének használatára” („zu guettem gebrauch Gemainer Stat”) kifejezést tartalmazza. Vö. Irodalmi élet (21. jegyzetben) XIX. 1.

[23] Payr Sándor: A soproni evangélikus egyházközség története. I. Sopron, 1917. 409.; Friedrich Károly: Gerengel Simon lelkész. = SSz (46.) 1992. 10–11.; Irodalmi élet (21. jegyzetben) XVI. 3.

[24] Lesestoffe I. (19. jegyzetben) 479–484. Egy Gerhardtól származó ajándékkötet: Soproni Evangélikus Könyvtár (a továbbiakban: SEK) Lb 277., Irodalmi élet (21. jegyzetben) XVII. 1.

[25] Friedrich Károly: „Concordia” 500 aranyért. Végrendelet és könyvtörténet. = SSz (45.) 1991. 122–135. A forrás szövege: Lesestoffe I. (19. jegyzetben) 517–518.

[26] SEK Lb. 37/1. Szováti Mihály borbélymester ajándéka, 1672. L. Irodalmi élet (21. jegyzetben) XX. 3.

[27] Gosztola: i. h. (17. jegyzetben) 677.

[28] Az építési munkálatokról több számla is fennmaradt Lang Mátyás iratai között: Soproni Evangélikus Levéltár (a továbbiakban: SEL) 245.I.29, l. Irodalmi élet (21. jegyzetben) XVI. 4). A munkák jellege arra utal, hogy csak kisebb átalakításokra volt szükség, mert a helyiség már korábban is könyvtár célját szolgálta. Ez is tovább erősíti azt a feltevést, hogy az evangélikus gyülekezet könyvtára magába olvasztotta a korábbi soproni plébániai könyvtárat.

[29] Lang feljegyzése az elszállíttatásról: SEL 245. I. 29/5a. L. Irodalmi élet (21. jegyzetben) XVI. 7.

[30] A könyvtár őrzési körülményeinek változását Haubner Máté szuperintendens 1861. évi vizitációjának jegyzőkönyve örökítette meg: SEL 6168.I.1146. Vö. Gosztola: i. h. (17. jegyzetben) 677–678.

[31] Gosztola: i. h. (17. jegyzetben) 679.

[32] Az A–L betűkkel jelölt tematikus egységekbe osztott könyvtár állományáról 1896-ban készült nyomtatott katalógus: A soproni ág. hitv. ev. lyceum könyvtárának jegyzéke. I. füzet (A–K); II. füzet: Theologia [L] és Glosius-könyvtár. Sopron, 1896. 1907-ben jelent meg ennek pótfüzete.

[33] Kiadása: Házi: i. m. (7. jegyzetben) II/1. 178–183. Ismertetése: Kódexek a középkori Magyarországon. Kiállítási katalógus. Szerk. Vizkelety András. Bp. 1995. 102. tétel, a további irodalommal. A végrendelet könyvekre vonatkozó tételeinek részletes elemzését adja: Mollay Károly: Többnyelvűség a középkori Sopronban II. A latin nyelv. 1352–1450. = SSz (21.) 1967. 317–333, kül. 319–321.

[34] B. Koroknay Éva: A soproni metszett kötéstábla. = SSz (16.) 1962. 164–167. Véleményem szerint ezt a kötést készíthette akár egy bőrműves is, aki alkalmilag dolgozott a városnak, például széktámlák javításán. A Burgerbuechl-ről: Szende Katalin: Polgárnak lenni. A polgárjog megszerzésének elvei és gyakorlata a késő-középkori Sopronban. = Urbs. Magyar Várostörténeti Évkönyv (1.) 2006. 85–107. kül. 92–94.

[35] Soproni Levéltár, Kammeramtsrechnungen, (SVL IV/1009), 1594. 136.

[36] Pl. SVL, Kammeramtsrechnungen 1536. 79.: „Item mer zallt ich umb papier zw den register (…) zw der khamer XII puech, ye ain puech umb 12 den, thuet 4 sol. 24 den.” Az árak alapján itt bekötetlen ívpapírról van szó. Uo. 1537. 147: „Item umb papier ausgebenn fur X puech papier dafur 5 sol 10 den.” A kamarai számadások áttekintésénél nem volt módom a teljességre törekedni; további célzott kutatással a városi kancellária papír-beszerzésére és felhasználására vonatkozóan bizonyára számos adat lesz feltárható. Elképzelhető, hogy a számadások a könyvkötésekre vonatkozóan is szolgálnak további információval.

[37] SVL, Kammeramtsrechnungen 1575. 106: „Dem Georg Fürsten von Wien zalt ich umb ain rÿß papir 1 tal. 7 sol. den.; 130: Mer khaufft ich zu Wien zwaÿ ryß papir, das ain ist den herrn statschreiber geben worden, das annder aines tails aufs rathhauß geben und zu der Cammer Raittung verpraucht worden, per 3 tal 2 sol.den.; uo., 1596. 96.: „Item erkhaufft ich von Erhardt Hiller puchhanndler in Wienn 2 riß schreib papier, das aine dem herrn stattschreiber und das andere in gemeiner stett cammer, iedes 1 tal 5 sol.den.”

[38] Werbőczy István: Tripartitum opus iuris consuetudinarii incliti regni Hungariae. Wien, Leonhard Nassinger für Erhard Hiller. 1581. (RMK III. 704). Batthyányra: Monok, István, Ötvös, Péter, Zvara Edina: Balthasar Batthyány und seine Bibliothek. Bibliotheken in Güssing in 16. und 17. Jahrhundert. Band II. Burgenländische Forschungen, Sonderband XXVI. Burgenländisches Landesarchiv, Eisenstadt, 2004. 19–20; 64–66; 67–72; 77–81; 83–99. Az első számla 1570-ben kelt, a többi keltezetlen, de biztosan 1590 előttről (Batthyány halálának éve) való.

[39] SVL, Kammeramtsrechnungen 1597. 71. Az adatra D. Szakács Anita hívta fel a figyelmemet.

[40] Csatkai Endre: A leghíresebb régi soproni céh. = Sopronvármegye 1925. január 13. 2–3.; Sopron és környéke műemlékei. Szerk. Csatkai Endre, Dercsényi Dezső. Bp. 1956. 151. A dátum felesége Sopronban kelt végrendeltének elkészítése, amelyet 1606. ápr. 5-én hirdettek ki: SVL Lad. S. Fasc. III. Nr. 118. Az adatokra Varga Imréné hívta fel a figyelmemet. Az adatok pontosítását, valamint esetleges újabb könyvkötők megjelenésének dokumentálását megnehezíti, hogy 1579 és 1625 között szünetelt a polgárkönyvek vezetése Sopronban.

[41] Varga Imréné: A Soproni Városi Levéltár naptárgyűjteménye (1581–1805). = SSz (38.) 1984. 193–220, 289–311, itt: 194–198. A jelenségre már Mollay Károly is felfigyelt: Mollay Károly: Középkori soproni naptárak (folytatás). = SSz (16.) 1962. 215–216.

[42] Munkásságának elemzése és a fennmaradt kötések részletes bemutatása (köztük a Soproni Levéltárban levőké is): Borsa Gedeon: Johannes Manlius könyvkötői tevékenysége. = Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1970–71. Bp. 1973. 301–321. Manlius mint nyomdász már 1584ben, a saját maga nyomtatta naptár bevezetőjében a soproni tanácsnak ajánlotta munkáját, de mivel nem lakott Sopronban, kizártnak tartom, hogy az 1597-es „itteni könyvkötő” megnevezés rá utalna. A kutatás érthetően Manlius művészi igényű kötéseivel foglalkozott, és nem tért ki arra, hogy vajon felhasznált-e kódextöredékeket is könyvkötésre.

[43] Vargáné: i. h. (41. jegyzetben) 196.

[44] Házi Jenő: Soproni polgárcsaládok 1535–1848. I–II. Bp. 1982. (a továbbiakban: Házi: Polgárcsaládok) 6386. szám.; Vargáné: i. h. (41. jegyzetben), 196. A városi megbízások: SVL, Kammeramtsrechnungen 1628. fol. 113v, 115r; uo. 1632. fol. 104r, 105v. (D. Szakács Anita adatai.) Az özvegye hagyatékában maradt könyvek listája: Lesestoffe I. (19. jegyzetben) 84–87.

[45] A számla szövegének kiadása: Lesestoffe I. (19. jegyzetben) 460–461.

[46] Vargáné: i. h. (41. jegyzetben) 194, 196. Gelbhaarról l. Soltészné Juhász Erzsébet: Gregor Gelbhaar bécsi nyomdász 1638. évi magyar kalendáriuma. = Az Országos Széchényi Könyvtár Évkönyve 1972. Bp. 1974. 205–215; RMNy. 1667.

[47] Vargáné: i. h. (41. jegyzetben), 197.; Csatkai: A leghíresebbi. h. (40. jegyzetben) 3.; A számla: SVL Lad. XII et M, fasc. 9. Nr. 310/20.

[48] Vargáné: i. h. (41. jegyzetben), 197.

[49] Házi: Polgárcsaládok, i. m. (44. jegyzetben) 2655. szám. Családneve a Kolb mellett Kool, Koll, Khol, Kholl alakban is előfordul.

[50] Lesestoffe I. 476–478.

[51] Lesestoffe I. 490–532, passim.

[52] Házi: Polgárcsaládok, i. m. (44. jegyzetben) 1177. szám, Lesestoffe I. (19. jegyzetben) 523–528. A városi megrendelésekről l. a jelen tanulmány Függelékét.

[53] Házi: Polgárcsaládok, i. m. (44. jegyzetben) 7874. szám. A vedutáról: Csatkai Endre: Soproni látóképek (veduták) 1890-ig. In: Sopron és környéke, i. m. (40. jegyzetben) 120–126.; Askercz Éva: Sopron anno, ahogy a festők látták. Sopron, 1995. 5, 30. A városi megrendelésekről ld. a jelen tanulmány Függelékét.

[54] Házi: Polgárcsaládok, i. m. (44. jegyzetben) 9901. szám, Vargáné: i. h. (41. jegyzetben), 197. A városi megrendelésekről l. a jelen tanulmány Függelékét.

[55] Házi: Polgárcsaládok, i. m. (44. jegyzetben) 11579. szám, Vargáné: i. h. (41. jegyzetben), 195 és 197. A városi megrendelésekről l. a jelen tanulmány Függelékét.

[56] Koroknay: i. h. (34. jegyzetben) 166.

[57] L. 8. jegyzet.

[58] Kiadása: Házi: i. m. (7. jegyzetben)  II/2. 316–337. A kötés leírása: 337.

[59] A zsidóság tilalmazta a tóratekercsek és más könyvek keresztényeknek történő eladását vagy zálogba tételét, az esetlegesen elkobzott vagy elrabolt könyvekért pedig nem vonakodtak magas „váltságdíjat” fizetni. Vö. Keil, Martha: Heilige Worte – Schriften des Abscheus. Der Umgang mit Büchern als Paradigma des jüdisch-christlichen Spannungsverhältnisses. In: Text als Realie. Sitzungsberichte der ÖAW, Phil.-Hist. Kl. 704. Wien, 2003. 49–61. A szóban forgó töredék az egyetlen Sopronból előkerült héber liturgikus kézirat, ez is elkülöníti az 1526 utáni, könyvkötéshez felhasznált héber kódextöredékektől.

[60] Az 1435. évi bordézsma-jegyzéknél egy 1433-ban kelt házvételi szerződést (Házi: i. m. (7. jegyzetben) II/3. 35–42); az 1436. évi bordézsma-jegyzéknél egy 1425. évi hegyvám-fizetési megállapodást (uo. 48–56); az 1437. évi adójegyzéknél egy 1434. évi adóslevelet (uo. 64–82); az 1439. évi, a tiloserdőbe fáért ment személyek jegyzékénél egy 1431. évi, szőlő vételről szóló megállapodást (uo. 117–148); az 1442. évi adójegyzéknél egy 1439-es steini (Alsó-Ausztria) házeladás oklevelét (uo. 345–360); az 1524/25. évi kamarai számadás (Házi: i. m. (7. jegyzetben) II/5. 382–440) egy 1518. évi egyházi vizsgabizonyítványt. Az érvényüket vesztett dokumentumokat szét is vághatták: az 1480-ban megkezdett soproni telekkönyv bekötője például egy soproni adóslevél csíkjaival erősítette meg a vaskos kötet fűzését.

[61] Házi: i. m. (7. jegyzetben) II/3. 378–385. A kézirat azonosítása: Mollay: Többnyelvűség, i. h. (33. jegyzetben), 327–332.

[62] Házi Jenő: A soproni magyar–latin szójegyzék. = Magyar Nyelv (20.) 1923. 149–168, a vagyonösszeírást is ő közölte (Házi: i. m. (7. jegyzetben) II/4, 113–128.) L. még Mollay: Többnyelvűség, i. h. (33. jegyzetben) 332–333.

[63] A számadáskönyv: Házi: i. m. (7. jegyzetben) II/5. 96–118. A naptár azonosítása: Mollay: Naptárak, i. h. (41. jegyzetben) 307–311.

[64] Házi: i. m. (7. jegyzetben) II/5. 205–241. Idézet az irat leírásából a 240. oldalról. Ez a megfigyelés nem annyira kötéstechnikai, mint mentalitástörténeti szempontból lehet fontos, mert jelzi, hogy a – jelen esetben héber – írást le akarták fedni. Sajnos mivel a kutatás során a kódexlapokat szinte kivétel nélkül lefejtették az őrzőkönyvekről, nem tudjuk eldönteni, hogy mennyire volt általános a kódexlapból készített kötések papírborítása.

[65] Ezt a soproni zsidók 1528. márc. 24-iki panaszlevelében is olvashatjuk: „Item sinagogam nostram devastavere, libros hebraicos exportavere…” Házi: i. m. (7. jegyzetben) I/7. 284.

[66] Büchler Sándor: A körmendi középkori héber kódextöredék. In: Semitic Studies in Memory of Immanuel Lőw. Bp. 1947. 311.; Róth: i. h. (2. jegyzetben) 333. A szóban forgó héber kódexből, a „Turim”-ból Sopronban hét különálló borítólap maradt fenn.

[67] Az adójegyzékek közül 1528 előtt 6, utána 1548-ig 10, 1637-ben további 1 volt kódexlapba kötve. A dézsmajegyzékekből 1528 előtt 1, utána (1541 és 1585 között) 12 volt kódexlapból készült kötésben.

[68] A forrástípus egy kötetének bemutatása: Baraczka István: Az 1535/36. évi Sopron városi kamarai számadáskönyv néhány tanulsága. = SSz (23.) 1969. 207–215.

[69] A kötet bejegyzéseit közzéteszi: Tirnitz József – Szakács Anita: Sopron város tanácsa bírósági jegyzőkönyveinek regesztái I. 1533–1554. Sopron, 1996. és Szakács Anita: Sopron város tanácsa bírósági jegyzőkönyveinek regesztái II. 1555–1569. Sopron, 1997. A kötés leírása az előbbi munka bevezetőjében, 9.

[70] A kodikológiai meghatározás szerint a Fragm. 229. kódextöredék összefügg a Fragm. 228. (Szt. Mihály templom számadása, 1599) és a Fragm. 230. (1565. évi városi számadáskönyv) töredékekkel.

[71] Kiadása: Mollay Károly: Hans Seyfridt házipatikája és eceteskönyvecskéje (1609–1633). Sopron, 1995. /Sopron Város Történeti Forrásai B sor. 2. köt./ A kötésről és a tulajdonosról: Bevezetés, 13.

[72] Az evangélikus gyűjtemények igen gazdagok az ilyen jellegű kötésekben is, ezekről az 1990-es években Rozsondai Marianne készített levonatokat és meghatározta azokat: Ősnyomtatványok a soproni evangélikus könyvtárakban. Szerk. Grüll Tibor. Sopron, 1993. (Kézirat gyanánt).

[73] Stöckel, Matthes: Apologia, oder Verantwortung des Christlichen Concordien Buchs. Drezda, 1584. (SEK, jelzet nélkül) Az előzéklapon bejegyzés olvasható: Ex bibliotheca Melchioris Eccardi, Chemn[itziensis] a[nno] 1598 m[ense] Julii. L. Turán Tamás: Újabb héber kódextöredékek soproni könyvtárakban. = SSz. (49.) 1995. 74–76.

[74] Friedrich: „Concordia”, i. h. (25. jegyzetben) 124–128. A köttetésre vonatkozó dokumentáció: Lesestoffe I. (19. jegyzetben) 521–523.

[75] L. fentebb, 40. jz. Az özvegy végrendeletét 1606 áprilisában hirdették ki, a kérdéses kötetek 1606 és 1608 közötti dátumokat viselnek.

[76] A vargák 1625 és 1655 között használt mesterkönyvének borítója (Fragm. 117) kapcsolódik az 1625. és 1635. évi városi számadáskönyv borítójához (Fragm. 115 és 116), továbbá a lakatos céh 1637 és 1762 között használt statútumkönyvét és az 1626. évi számadáskönyvet kötötték ugyanannak a missalenak a lapjaiba (Fragm. 273–274).

[77] Fragm. 89–95. töredékek: 1637. és 1638. évi városi iratok mellett a Lc 32, 1528-ban nyomtatott kötet volt egyazon kánonjogi kódex lapjaiba kötve; Fragm. 96–99. töredékek: a líceumi könyvtár Ba 17a, Ba 17b és K 28 jelzetű, 1619 és 1628 között nyomtatott kötetei mellett az 1643. évi számadáskönyv volt egy másik kánonjogi kézirat lapjaival borítva.

[78] A Szt. Mihály templom 1599. évi számadásának borítója (Fragm. 228) két feltehetően 1565-ben bekötött irat fedőlapjával; az 1631. évi ispotályszámadás borítója (Fragm. 312) az 1585-ös és 1586-os számadáskönyv kötésével tartozik össze. Az 1685 és 1699 között használt „Conceptpuech” (Fragm. 162. őrzőkönyve) 1658 és 1676 között bekötött sorozat részét képezte; az „Oedenburgische Gefangene und Arme Bürgers Töchter 1663–1700” megjelölésű iratot (Fragm. 52. őrzőkönyve) legalább 20 évvel korábban bekötött kötetbe vezették. Johann Wohlmuth városbíró 1717 és 1737 között vezetett feljegyzéseinek borítója egy 1651-es tanácsjegyzőkönyvéhez kapcsolódik.

[79] A legkirívóbb eset az 1537. évi mustrajegyzék (Musterregister), a Fragm. 75. számú töredék őrzőkönyve, amelyet nála 90–100 évvel későbbi iratokkal együtt kötöttek be (Fragm. 74–83). Az 1588. illetve 1611. évi számadáskönyvet nála 15–20 évvel későbbi iratokkal együtt kötötték be (Fragm. 352–360 ill. 190–194).

[80] A legfontosabb áttekintés: Mollay: Többnyelvűség, i. h. (33. jegyzetben) I. és II. rész = SSz (21.) 1967. 155–171, 205—223, 317–333; SSz (22.) 1968. 37–58, 130–150.

[81] Radó Polikárp: Sopron város kéziratos misekönyve, a Golso-kódex. = MKsz 1940. 226–235.; Mollay: i. h. (41. jegyzetben) 219–224. A reini kötet: Csapodi Csaba – Csapodiné Gárdonyi Klára: Bibliotheca Hungarica. Kódexek és nyomtatott könyvek Magyarországon 1526 előtt. II. Bp. 1993. 181. (2536. szám); Madas, Edith: Die heiligen ungarischen Könige in zisterziensichen Legendarien am Ende des 13. Jahrhunderts. In: Zisterziensisches Schreiben im Mittelalter – das Skriptorium der Reiner Mönche. Hgg. Anton Schwob, Karin Kranich-Hofbauer. Bern, 2005. 219–229, kül. 227–228.

[82] A soproni végrendeletek kiadása: Házi: i. m. (7. jegyzetben) II/1. és II/2., ill. az oklevéltár további köteteiben, passim. Feldolgozásuk: Szende Katalin: Otthon a városban. Társadalom és anyagi kultúra a középkori Sopronban, Pozsonyban és Eperjesen. Bp. 2004. /Társadalom- és művelődéstörténeti Tanulmányok 32./, kül. 80–92 (társadalmi megoszlás) és 223–231 (könyvek). A könyvekről részletesebben: Probst, Franz: Ödenburger Privatbibliotheken im 15. und 16. Jahrhundert. = Burgenländische Heimatblätter (16.) 1954. 136–156. és Szende Katalin: A soproni polgárság anyagi kultúrája a késő középkorban. = Aetas 1990/3. 69–123, kül. 95–96. A továbbiakban olvasható áttekintés elsősorban ez utóbbi publikáción, illetve a soproni végrendeleteknek a szerző által végzett számítógépes feldolgozásán alapul.

[83] A könyvtulajdonos papokról az általuk bírt javadalmak ismertetésénél megemlékezik Házi Jenő: Sopron középkori egyháztörténete (Sopron, 1939. passim) is.

[84] Házi: i. m. (7. jegyzetben) II/1. 355.

[85] Mollay: Többnyelvűség, i. h. (33. jegyzetben) 318–320.

[86] Seidl, Johannes: Thomas Ebendorfer, Enea Silvio Piccolomini und Johannes Hinderbach. Geistliche im Umkreis Friedrichs III. = Beiträge zur Wiener Diözesangeschichte (34/2.) 1993. 39–43; Probst: i. h. (82. jegyzetben) 143–144.

[87] Házi: i. m. (7. jegyzetben) II/1. 178, ill. 199.

[88] Die Kuenringer. Ausstellungskatalog. Zwettl, Wien, 1982., Kat.-Nr. 169.

[89] Házi: Egyháztörténet, i. m. (83. jegyzetben) 27–28.

[90] SEK, Le 8. Le 39, Le 40. Valószínűleg ugyanennek a klerikusnak a hagyatékából származik a L. 61 jelzetű 1512-es nyomtatott missale is, ami a „Messpuech Graner bistumb” végrendeleti tétellel lehet azonos. A kötetekben possessor-bejegyzés ugyan nincsen, de éppen együttes említésük és a könyvtárban való együttes előfordulásuk szól az azonosítás mellett.

[91] Lc 26, Ld 34, Le 2, Le 4, Le 10a, és Mollay: Többnyelvűség, i. h. (33. és 80. jegyzetben) 1968, 52 és 55. W. Flachel és B. Schwarz köteteinek valószínű azonosítását már korábban publikáltam: Szende: A soproni polgárság, i. h. (82. jegyzetben) 96, és 117: 13. táblázat.

[92] Győri Egyházmegyei Könyvtár, XIX. b. 38. L. P. Vásárhelyi Judit: A győri Székesegyházi Könyvtár possessorai IV. = MKsz 1980. 340.

[93] SEK, La 7. L. Irodalmi élet, (21. jegyzetben) IV. 2. tétel.

[94] SVL Lad. LI fasc. 2. nr. 42/22, 16.; Irodalmi élet, (21. jegyzetben) IV. 3. tétel.

[95] Házi: Egyháztörténet, i. m. (83. jegyzetben) 193–194. Kéziratra utaló adatot nem talált a leltárban.

[96] Győri Egyházmegyei Könyvtár, Ö. IV. 15.; Irodalmi élet, (21. jegyzetben) IV. 4. tétel.

[97] Radó, Policarpus: Libri liturgici manu scripti bibliothecarum Hungariae. Bp. 1947. 97.

[98] Szigeti Kilián: Középkori hangjegyes kódextöredékek a Soproni Állami Levéltárban. = SSz (17.) 1963. 148.

* A rövidítések feloldása: Szkv = Számadáskönyv, Bír = Bírósági jegyzőkönyv, Szt. M. = Szt. Mihály templom, szám = számadás, isp = ispotály, templ = templom(i), Tjkv = Tanácsülési jegyzőkönyv, Inv = inventárium, Adójz = adójegyzék, Zsold = zsoldfizetési jegyzék, Polg = polgárfelvételi könyv.

** A város rossz magaviseletéért megbüntette, amit 3 év alatt a felsorolt összegekkel kellett ledolgoznia.

** See Note 1 of the original study.

** See Note 2 of the original study.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   


Figyelem! Nem nyomdahű változat. Tudományos célú felhasználáshoz ajánlatos összevetni a nyomtatott kiadással.