Németh András

Közép-európai verses Tízparancsolat egy 15. századi esztergomi iskoláskönyvben*

A középkori Magyarország művelődéstörténetében fontos szerepet játszó, ám csekély számban fennmaradt iskoláskönyvek[1] között különösen értékes forrás az Országos Széchényi Könyvtár Clm 410-es jelzetű kézirata. E vegyes tartalmú kódex egyes részeit ugyanis a 15. század végén és a 16. század elején az esztergomi káptalani iskola tanítója (sublector) használta. Forrásértékét több tényező is kiemeli. A középkori esztergomi káptalani iskolából csupán két iskoláskönyv maradt ránk.[2] Ezek közül szinte csak a Clm 410 őrzött meg olyan iskolásszövegeket,[3] amelyek magukon viselik annak nyomát, hogyan sajátították el a lelkipásztori hivatásra készülő növendékek a prédikációk megszerkesztésével, a hívek lelki gondozásával kapcsolatos ismereteket. Kultúrtörténeti értékét csak fokozza az a körülmény, hogy az egyik szövegét, egy részletes latin kommentárral kísért és magyar nyelvű glosszákkal (Esztergomi Glosszák)[4] ellátott latin nyelvű verses Tízparancsolatot, az esztergomi káptalani iskola egyik diákja jegyezte le 1463-ban.[5] Szerencsére ez a szöveg kilenc másik egykorú vegyes tartalmú kódexben is előfordul, amelyeket a középkori Magyarország mellett Lengyelországban, Csehországban és a mai Németország különböző területein is használtak. E verses Tízparancsolatnak nincs nyomtatott kiadása, így filológiai szempontból sem készült róla alapos elemzés. Tanulmányom célja, hogy a szöveg bemutatásával e hiányt pótolja.[6] A verses Tízparancsolat vizsgálatán túl a szöveghez fűzött egymástól független kommentárok és a kódexekben szereplő egyéb szövegek további lehetőséget teremtenek arra, hogy a középkori esztergomi iskola oktatási tevékenységét és ismeretközvetítő szerepét szélesebb közép-európai kontextusban vizsgáljuk. Tanulmányom további célja, hogy ebben az összefüggésben megmutassa, hogy az Esztergomban lejegyzett kommentárt az esztergomi iskolában fogalmazták, így a középkori Magyarország szellemi produktumának tekinthető.

A verses Tízparancsolat (a legjobbnak tekintett szövegváltozatot a mellékletben közlöm) a katekizmus és a hexameteres tanköltemény hagyományát ötvözte, lelkipásztori pályára készülő növendékek számára készült, akik az anyanyelvi prédikáció megszerkesztésének módját tanulták és később gyakorló papként használták az elsajátított tudásukat.

A katekizmus műfaja, amely egyszerű módon – gyakran kérdés-felelet formájában – tartalmazta a keresztény hit alapismeretei között a Tízparancsolatot is, 1215 után nyerte el valódi jelentőségét.[7] Ekkor ugyanis a IV. Egyetemes Lateráni Zsinat (21. kánon) minden keresztény számára előírta, hogy évenként gyónja meg bűneit lelkipásztorának, és legalább évente egyszer, húsvétkor járuljon szentáldozáshoz.[8] A Tízparancsolat segítette a lelkiismeretvizsgálatot, ezért fontos szerepet kapott a szentgyónásra való felkészülésben a nagyböjti időszak során.[9] A lelkipásztori feladatoknak a kibővülése jól képzett prédikátorokat kívánt, ezért a IV. Lateráni Zsinat azt is előírta (11. kánon), hogy minden káptalani iskolának foglalkoztatnia kell egy szakképzett teológust, és ingyenes képzést kell biztosítania a szegény diákoknak.[10] Így kerültek a szerzetesi iskolák mellett a káptalani iskolákba azok a katekizmus jellegű szövegek, amelyek a bűnökről és erényekről kapcsolatos ismereteket közérthető módon taglalták és összekapcsolták más alapismeretekkel.[11] E szövegek tanulmányozása után az iskolából kilépő klerikusok közül azok, akikből lelkipásztor lett, anyanyelvükön terjesztették tovább megszerzett ismereteiket.

A verses Tízparancsolat bevezetőjében a bölcsnek (sapiens)[12] és a társadalom tudatlan tagjának (rudis)[13] a szembeállítása teremti meg a vers párbeszédes keretét (3. sor), a katekizmusok gyakori formáját, ami a költemény záró egységében is megismétlődik (121–122). A szöveg központi része (4–116) tíz részre tagolódik a Tízparancsolat Szent Ágostontól származó kánonjának megfelelően. A költemény végén egy összefoglaló rész szerepel (117–123). Az egyes parancsolatokban gyakran találunk további felosztásokat (distinctiones),[14] melyek a prédikációknak (sermo) és az értekezéseknek (tractatus) is fontos alkotóelemei voltak, mivel a szöveg memorizálását, az élőszóban való kifejtését és a kommentár készítését is segítették. A lopás és a házasságtörés tilalmát kifejtő hetedik és kilencedik parancsolat a leghosszabb terjedelmű és egyben a költemény legérdekesebb része.

A hetedik parancsolat (39–58. sor) részletes kifejtése az egész társadalom felsorakoztatásával mutatja meg, milyen sok cselekedet számít lopásnak. Ha találunk egy tárgyat, és nem ismerjük a tulajdonosát, a szegényeknek kell adni, erre a lelkipásztornak is figyelmeztetnie kell. A szöveg kiemeli, hogy a szolgák gyakran lopnak ugyan, de a kis mennyiségű étel eltulajdonítását nem bírálja. A fölműves is lop, ha nem fizeti meg a tizedet. Ha a kézművesek, a mesteremberek és a lelkipásztorok nem végzik becsületesen munkájukat, ez is lopásnak számít. Ha valaki becsapja felebarátját, meglopja azt. Ha egy pap egy másik pap hívét meggyóntatja, vagy egy hívő nem saját lelkipásztoránál gyón, szintén meglopja őt.[15] A szerencsejátékos is tolvaj, ha nyer. A bíró, a kereskedő, a fejedelem, a lovag mind tolvajok, ha alávetettjeik adományaival visszaélnek.

A verses Tízparancsolat az anyanyelvi prédikációra készített fel, ezt a leghosszabb terjedelemben kifejtett kilencedik parancsolat (74–111) részletezi a házasságtörés kapcsán. Ez a szövegrész említi, hogy a prédikációban először a Szentírásra kell hivatkoznia (91), majd inti a növendéket, hogyan kell az asszonyokat a hívságok elleni imádságokra tanítania (90–96), ami fontos eleme volt a 15. századi ferences és domonkos rendi obszerváns prédikációknak.[16] Ez a téma különösen Kapisztrán János közép-európai prédikációs körútját (1451–53) követően válhatott népszerűvé a térségben. A verses Tízparancsolat datálható kéziratai is kivétel nélkül az 1450–60-as évekből származnak (l. lentebb). A tanköltemény legérdekesebb eleme egy exemplum (99–111), amely egy szerelmes nemes történetét beszéli el, aki eladta a lelkét az ördögnek, hogy így szerezze meg a szeretett nő kegyeit, de végül elkárhozott.[17] Exemplumokat mind az oktató célzatú irodalom, mind a prédikációk gyakran alkalmazták.[18] A verses Tízparancsolat 52–53. sorai hivatkoznak a IV. Lateráni Zsinat (1215) korábban említett 21. kánonjára, amely kötelező gyónást és szentáldozást ír elő a híveknek. Emellett a vers gyakran utal a hét erényre[19] és a hét főbűnre[20], ami gyakorlati segítséget nyújthatott a lelkipásztoroknak, amikor a nagyböjti időszakban felkészítették a híveket a gyónás előtti lelkiismeret-vizsgálatra és mintát adtak a helyes életvitelre.

A hexameteres tanköltemény ókorba visszanyúló hagyományát a középkori iskolázás széles körben alkalmazta,[21] mivel segítette a szövegek megjegyzését, elegendő Alexander de Villa Dei (1170–1250) roppant népszerű hexameteres latin nyelvtanára (Doctrinale, 2645 hexameter)[22] vagy Iohannes de Garlandia (kb. 1195–1272) szintén közkedvelt latin szókincsgyűjteményeire gondolnunk.[23] A szöveg verselésmódjáról csak a Tízparancsolat kritikai kiadásának elkészítése után tudok pontosabban nyilatkozni. A verssorok nagy része – az iskolai használat során végbement szövegromlás ellenére – azt mutatja, hogy a Tízparancsolatot ismeretlen szerzője leoninus hexameterben igyekezett megírni a későközépkori tanköltemények többségéhez hasonlóan.[24] Ez azt jelenti, hogy a hatodik láb két szótagja rímel a második láb utolsó és a harmadik láb első szótagjával. A rímet hosszúnak (longus) hívták, ha a második láb spondeus (– –) volt, rövidnek (strictus), ha dactylus (– ︶︶).[25]

longus (1. sor):                            Qui non transcendit mandata Dei, bene tendit,

strictus (48. sor):                         Furta, colone, facis, si non iuste decimabis.

A leoninus hexameternek több fajtája előfordul a szövegben. Több esetben az egymás után következő verssorok belső rímei megegyeznek (unisoni, uniformes, concatenati),[26] néhány esetben a két egymás után következő sorban keresztrímeket (cruciferi cruciati, serpentini) találunk,[27] olykor pedig az egymást követő soroknak csak a vége rímel és a belső rímeik hiányoznak (versus caudati).[28] A szerelmes nemesről szóló exemplum sorainak többsége metrikailag kevésbé következetes, mint a verses Tízparancsolat többi része. A szöveg kézirati hagyománya (l. lentebb) erre a jelenségre azt a magyarázatot kínálja, hogy az exemplum későbbi betoldás eredménye.

Versus unisoni (1–3):                  Qui non transcendit mandata Dei, bene tendit,

                                                    Et nisi perpendit ea quis bene, se male vendit.

                                                    Que si pretendit sapiens, rudis hec cito prendit.

Versus cruciferi (B: 17–18):        Hos non turbabis, quorum puer esse proba[be]ris,

                                                    Hinc focillaris, valeasque quousque viabis.

Versus caudati (59–60):              Nulla tuos falsa socios tu contra loquaris.

                                                    Peccas, si casse graviterque testificaris.

Daktilikus hexameter (19):  Qui bona contulit et mala protulit ampla fovendo.

A verses szöveg szerzője nem következetes a magánhangzók hosszúságát és rövidségét illetően.[29] A szöveg lejegyzői többségének a füle nem érezte az időmértékes verselést, ezért olykor a vers metrikájának rovására változtattak a szórenden és a nehezebb szavakat egyszerűbbekre cserélték.[30] Ez magyarázza a nagyszámú következetlenséget, ami még a legjobb kéziratban is megfigyelhető. Csupán az esztergomi (B) és az egyik krakkói kézirat (K1) lejegyzői vették észre a szöveg metrikai hibáit, melyeket javítani igyekeztek.[31]

Láttuk a vers tartalmából, hogy a rímes Tízparancsolat a gyakorlati lelkipásztori munkát igyekezett segíteni, verselése megvilágította a memorizálást könnyítő eszközkészletét. A szöveg kéziratai arról is tanúskodnak, hogy a vers elérte célját. Megmutatják, hogy a szöveget szerzetesi (K₁, M₁), káptalani (B, P₂) és meghatározott intézményhez nem köthető (K2, W) iskolákban oktatásra, az iskolán kívül prédikációs segédanyagnak is használták (M₂), olykor gyakorló plébánosok (F) Közép-Európa egymástól távoli területein. A verses Tízparancsolat kéziratai az 1450-es, 1460-as évekből származnak, amikor az első magyar[32] és lengyel[33] nyelvű Tízparancsolatokat lejegyezték. A német ajkúak ekkor már szinte kizárólag német nyelvű vagy a német és latin ötvözésével írt katekézis-tankölteményeket használtak.[34] A latin nyelvű verses Tízparancsolat hosszú terjedelme ellenére – a leghosszabb verziója 128 sorból áll és lényegesen meghaladja a többi latin nyelvű verses Tízparancsolatok 4-5 soros hosszát[35] – épp a nemzeti nyelvű írásbeliség lemaradása miatt lehetett népszerű Közép-Európában.

A verses Tízparancsolat szövegének legtöbb kézirata egy korábbi iskolásszöveg későbbi másolatát tartalmazza csupán. Ez a körülmény jelentősen növeli az esztergomi változat értékét, amelyet biztosan iskolai közegben jegyeztek le. A verses Tízparancsolatot az alábbi kódexek őrizték meg:[36]

B =     Budapest, Országos Széchényi Könyvtár. Clm 410. ff. 127^r–138^r.[37] Ezt a vegyes tartalmú papírkódexet (224+I fólió, 218×148 mm) négy különböző részből kötötték egybe. A bastarda írással másolt verses Tízparancsolat és a hozzá fűzött cursiva currens írással írt kommentár egy önálló egységet képező iskolásfüzetben (senio: ff. 127–138) található a harmadik rész (ff. 127–151) elején. A verses Tízparancsolat kolofonja szerint az esztergomi káptalani iskolában fejezték be 1463-ban.[38] A négy különböző részt 1476 után kötötték egybe, amire a lelkipásztori tevékenységekhez köthető szövegeket tartalmazó második rész (ff. 26– 146) egyik kolofonjából következtethetünk.[39] Az így létrejövő vegyes tartalmú kódex „az iskola tanáráé volt, illetőleg magáé az iskoláé, annak könyvtáráé, mivel a számos nagy ünnepre szóló beszéd között egy hétköznapra esedékes prédikáció is található benne: a december 17-ére szóló, amikor az »O Sapientia« kezdetű antifonát éneklik.”[40] Az Esztergomi Káptalan 1397-es vizitációs jegyzőkönyve (canonica visitatio) szerint ugyanis ezen a napon az iskola vezetőjének, a sublectornak kellett a prédikációt tartania a katedrálisban a klérus jelenlétében.[41] A kolligátum huzamos esztergomi használatát egy szekvencia is megerősíti,[42] melyet az esztergomi káptalan védőszentjének, Szent Adalbertnek a tiszteletére másoltak öt vonalra írt kottával kísérve (ff. 224^r–224^v) – Szendrei Janka szerint[43] – a 16. század elején. A kódex magyar nyelvű glosszái, amelyek főként a verses Tízparancsolat sorai között maradtak meg, csak fokozzák e kódex művelődéstörténeti értékét.[44] A kódexet 1932-ig Bécsben, az Österreichische Nationalbibliothekban őrizték, ahonnan a Velencei Kulturális Egyezmény keretében került Budapestre, az Országos Széchényi Könyvtár állományába.[45]

F =      Fulda, Hessische Landesbibliothek, Aa 112. ff. 178^ra–187^vb.[46] E vegyes tartalmú papírkódex (222 fólió, 285×205 mm) szövegei a 15. század második és harmadik negyedéből származnak. A Tízparancsolat szövegét a másoló két oszlopban jegyezte le bastarda írással, a főszöveg és kommentár között nem tett különbséget. Hausmann szerint a kódex néhány részét – a verses Tízparancsolatot és a hozzá fűzött kommentárt is beleértve – Johannes Hune, Büchold plébánosa másolta.[47] A kódex jelzete azt mutatja, hogy miután a kódex Hunétól származó részei Fuldába kerültek,[48] hamar az itteni káptalani könyvtár részévé váltak, ahol fuldai szövegekkel kötötték egybe őket. A verses Tízparancsolat eredetileg egy független füzet volt, amely még egy befejezetlen értekezést tartalmazott a hét szentségről (ff. 187^vb–189^vb). Johannes Hune e kódexbe még lelkipásztori teendőkkel kapcsolatos sermókat másolt (pl.: 195^rb–va: de officio sacerdotum, 197^va–198^va: de oratione dominica).

K₁ =    Krakkó, Bibliotheca Jagellonica. 554. ff. 154^r–158^r.[49] E vegyes tartalmú papír kódex (190+II fólió, 310×210 mm) három különböző egységből áll (1: ff. 1^r–70^v, 2: ff. 71^r–132^v, 3: ff. 133^r–190^v). A három részt sokáig külön használhatták, amit utolsó lapjaik sérült állapota sejtet (ff. 71^r, 133^r). Az egyes részek cseh és lengyel nyelvű glosszákat tartalmaznak. A három részt még a 15. században egybekötötték, amit e kódex egykorú fatáblás bőrkötése mutat, majd a kötet egy bizonyos Martinus tulajdonába került.[50]

      A verses Tízparancsolat és a hozzá fűzött kommentár szövege az 1450–1460-as években másolt 3. részben található.[51] Minden bizonnyal egy lengyel iskolában keletkezett szöveg másolata, amit a kommentár egy korábban nem azonosított lengyel szava (f. 154^ra: non mechaberis volgariter nÿ4ZnycZÿ4cZ4Z) mutat, amely e szó legkorábbi, 15. század közepi előfordulásai közé tartozik.[52] Több jelenség utal arra, hogy a szöveg másolat: nem külön füzetben szerepel, túl szabályos módon másolta két oszlopba a főszöveget és a kommentárt először (f. 154^r) különbségtevés nélkül cursiva currens írással, majd később (ff. 154^v–158^r) a főszöveget bastarda írással két-három ismétlődő kéz. A verses Tízparancsolattal egy füzetben más hexameteres tanköltemények is szerepelnek glosszákkal és kommentárral, egyebek mellett egy másik verses Tízparancsolat (f. 153^v). A hosszú verses Tízparancsolat margójára a szöveg későbbi használata során egy újabb verses Tízparancsolatot másoltak (f. 154^r), a hosszú verses Tízparancsolat szövegét pedig javították (ff. 155^r, 156^v, 157^r, 158^r). Ez arra utal, hogy e kódexet mintapéldánynak használták iskolai környezetben. A kódexnek a verses Tízparancsolatot megőrző része tartalmazza Sienai Szent Katalin (†1380) és veronai Péter mártír (†1252) domonkos szentek életrajzát (ff. 189^r–189^v), ami a kódexnek e részét egy domonkos kolostor iskolájához köti. Nem lehet tudni, hogyan került a kódex Krakkóba, a Jagelló Könyvtárba.

K₂ =    Krakkó, Bibliotheca Jagellonica. 2141. BB VI 14. ff. 286^r–290^v.[53] E vegyes tartalmú papírkódex (322 + IX fólió, 210 × 130 mm) kilenc részből álló iskoláskönyv.[54] Hat egység (1–3., 6–8.) – köztük a verses Tízparancsolat füzete is – bastarda írással másolt verseket tartalmaz, melyeket cursiva currens írással másolt kommentárok kísérnek. Ókori klasszikusoktól (Vergilius, Horatius) származó versek keverednek erkölcsi tartalmú keresztény szövegekkel. Egy nagyobb egység (5.) Ganifredus könyvét tartalmazza, amelyet Gnieznóban, Lengyelország érseki székhelyén másoltak 1450-ben és még 1471-ben is itt őrizték.[55] A kódex egy részét Krakkóban használtak a 16. század elején.[56] Nem tudhatjuk, hogy a kilenc különböző részt mikor kötötték egybe, mivel a kódex átkötésekor, 1925-ben eltávolították a korábbi (17–18. századi) kötését és a lapok szélén egyik korábbi átkötés során kb. 1 mm-t levágtak. Bartholomeus két kolofonban (37^v és 210^r) felbukkanó neve a 15. század végéről és 1536-ból a kódex végén azt mutatja,[57] hogy a kódex mai formájában egybekötve már ekkor létezett. E feltételezést az is erősíti, hogy a kódex pergamen előzéklapjának recto oldalán szerepel a kódex tartalomjegyzéke, amelynek írásképe korábbi, mint a Krakkóra utaló kolofoné. Mivel a verses Tízparancsolat egy Prudentius szöveggel együtt külön füzetben szerepel (senio: ff. 286–296), lehetséges, hogy iskolai tevékenység közben másolták. Az viszont biztosan állítható, hogy az α-szövegcsalád (l. lentebb) szövege alapján a 15. század végén, vagy a 16. század elején pótolták a verses Tízparancsolat hiányzó sorait (290^v).

M₁ =   München, Bayerische Staatsbibliothek. Cgm. 690. ff. 277^r–293^v.[58] E latin és német szövegeket tartalmazó vegyes tartalmú papír kódexet (II+309 fólió, 204× 150 mm) tizenkét különböző részből kötötték egybe, melyek egy része iskolásszöveg. Legalább hat kezet lehet elkülöníteni, ezek közül a legkésőbbi kéz (A)[59] szerzetesi élettel kapcsolatos szövegeket másolt, majd saját könyvei mellé gyűjtött egy másik kéz (B)[60] által írott szótárakat és több különféle kéztől származó írásokat. A-kéz az egybegyűjtött kódex üres lapjaira újabb szövegeket másolt, így történt ez két szöveggel, melyek közül az egyiket 1478-ban másolta, a másikat pedig közvetlenül a verses Tízparancsolat után, feltehetőleg az előzőhöz közeli időpontban.[61] Innen láthatjuk, hogy a Tízparancsolatot egy a lelki élettel kapcsolatos szövegeket gyűjtő szerzetes vette ki egy korábbi kontextusából. Ez abból is látszik, hogy a füzet latin és német nyelven írt rövid katekizmus jellegű szövegeket tartalmazó első lapjának (f. 276^r) jobb margója az előtte lévő laptól (f. 275^v) eltérő szöveg lenyomatát tartalmazza. A verses Tízparancsolatot bastarda írással, a kommentárját cursiva currens írással másolták egy hasábban, valószínűleg az 1450-es évek közepén.[62] A főszöveg sorait átrendező számok és a sorok közti latin glosszák egész versen keresztül megfigyelhető gondos lejegyzése arra utalnak, hogy a szöveget eredetileg oktatási célból másolták. A kódexet 1486 és 1495 között kötötték egybe, amikor Michael Spät von Polling megvásárolta 60 dénárért (ff. 307^v és 308^v). A kódex elülső kötéstáblája Franciscus (Töpsl) von Polling ex librisét tartalmazza 1744-ből. Nem tudjuk, hogyan került a kódex a Bayerische Staatsbibliothekba.

M₂ =   München, Bayerische Staatsbibliothek. Clm 14553. ff. 213^r–225^v.[63] E vegyes tartalmú papír kódex (373+1 fólió, 210×150 mm) különösen fontos, mivel a verses Tízparancsolat kolofonjából (f. 225^v) ismerjük a szöveg lejegyzőjét (Johannes Kopp) és a lejegyzés pontos idejét (1464. június 22.).[64] Kopp a főszöveget és a kommentárt különbségtevés nélkül cursiva currens írással másolta egy hasábba, ami mutatja, hogy ezt nem tanulási célzattal tette. A kódex kötetösszeállítása is igazolja feltevésünket, a szöveg ugyanis egy új füzet első lapján ér véget (f. 225^v), továbbá egy másik kódexbejegyzéséből tudjuk, hogy Kopp tanulmányait jóval korábban befejezte.[65] Mielőtt a Regensburg mellett fekvő bencés kolostor, Prüfening apátja (1468–1482) lett, több sermo-gyűjteményt és prédikációs segédanyagot másolt saját kezűleg (1452–1468).[66] A verses Tízparancsolatot tartalmazó kódexet Kopp a prüfeningi kolostornak adományozta prédikációs segédanyagnak, ami innét a regensburgi Szent Emmeram könyvtárába került; ezt régi jelzete (Rat. S. Em. 552. F. LVI) mutatja. A kódex a Szent Emmeram bencés kolostor könyvtárával együtt 1810-ben került a Bayerische Staatsbibliothekba. A kódex előzéklapján Kopp kezétől különböző 15. századi tartalomjegyzék található.

P₁ =    Prága, Národní knihova (Nemzeti Könyvtár). I. E. 29 (214) fols. 1^r–31^r.[67] E vegyes tartalmú papír kódex (427 fólió; 210×150 mm) szövegeit 1450 és 1460 között másolták. A kódex kötésszerkezeti vizsgálatának hiányában nem lehet megállapítani, hogyan viszonyul a verses Tízparancsolat a kódex többi részéhez. A kódex tartalma azt mutatja, hogy négy egységből állt. A verses Tízparancsolatot és kommentárját egy hasábba másolták bastarda írással. A szöveg különös érdekessége, hogy a Tízparancsolat kommentárjába belefoglalták Husz János egyik Tízparancsolat kommentárját,[68] és közvetlenül a kódex elejére kötötték Iacobus de Misa két szín alatti áldozásról szóló traktátusával együtt.[69] A kódex egyik szöveget Plze×ben fejezték be 1453-ban (75^v). A kódex 1609-ben a katolikus Rožmberka család könyvtárához,[70] 1718-ban pedig Téeboni ágostonrendi kolostor könyvtárához tartozott. A kódex kötéstáblája a 18. századból származik.

P₂ =    Prága, Biblioteka Kapitolní (Káptalani Levéltár és Könyvtár). O 43 (1627) ff. 1^r–13^r.[71] E vegyes tartalmú papírkódex (186 fólió; 205×146 mm) kilenc tankölteményt tartalmaz kommentárokkal – a Tízparancsolat mellett a grammatica (Iohannes de Garlandia) és a rhetorica témaköréből. A verses Tízparancsolat főszövegét bastarda írással, a kommentárját cursiva currens írással jegyezték le, de a szöveg kilencedik parancsolat közepén, a 82. sorban megszakad, az utána következő oldalak üresek maradtak. A kódex kötésszerkezeti vizsgálata nélkül nem lehet a Tízparancsolat és a kódex viszonyát pontosan meghatározni. Az egyes tanköltemények végén megfigyelhető üres lapok mégis azt mutatják, hogy külön másolt iskolásfüzetekből kötötték össze a kódexet. A harmadik egység (1415)[72] később egy bizonyos Zigismund tulajdona volt, aki talán tanárként használta mintapéldánynak, ezért helyezte kilátásba a könyv eltulajdonítójának megvesszőzését.[73] A kódexben szereplő cseh glosszák arra utalnak, hogy cseh nyelvterületen másolták az iskolásfüzeteket (ff. 95^r, 107^r, 107^v, stb.), jelenlegi őrzési helye alapján talán a prágai káptalani iskolában.

W =    Wrocław, Biblioteka Uniwersytecka (Egyetemi Könyvtár). IV. Q. 104. ff. 57^r–68^v.[74] E vegyes tartalmú papírkódex (347 fólió, 215×150 mm) több különböző részből áll. A kódex kötetösszeállításának vizsgálata nélkül csak a tartalmából következtethetünk a felépítésére. Az első rész (ff. 1^r–56^v) latin–német, német–latin szótárt tartalmaz. A verses Tízparancsolatot, melynek főszövegét bastarda írással, a kommentárját cursiva currens írással másolták, bizonyára önálló füzetbe jegyezték le, mivel a szövege pontosan egy senio mennyiségű helyet foglal el (ff. 57–68). A következő rész Sienai Bernardin egyik művét tartalmazza és Sdeslaus magister több traktátusát, amelyek közül az egyiket 1467. március 19-én fejezték be (f. 192). Az utolsó egység vegyes tartalmú szövegek között himnuszokat, szekvenciákat tartalmaz sorközi kommentárokkal. A kódex hátsó kötéstáblájának bejegyzése elárulja, hogy a kódex korábban Głogów (Glogau, Szilézia) kolostorának könyvtárához tartozott.

Wo =  Wolfenbüttel, Herzog August Bibilothek, 35. 1. Aug. Qu. (3409) ff. 68^r–82^v.[75] E vegyes tartalmú papír kódexet (241+II fólió, 205×140 mm) több részből kötötték egybe, amelyet több kéz másolt. A kódex meglepő sajátossága, hogy nem tartalmazza a verses Tízparancsolat főszövegét, csupán annak kommentárját egy hasábban írva. Ryszard TatarzyÕski leírása szerint csupán a kommentárjának lemmái utalnak a verses főszövegre. A verses Tízparancsolat kommentárját egy másik Tízparancsolatról szóló értekezés kíséri. A kódex több lengyel vonatkozású szöveget is tartalmaz, pl. Mattheus de Cracovia értekezését a szentáldozásról és a domonkos Peregrinus de Opole sermóit.[76] A kódex végére két hildesheimi oklevelet is másoltak, melyek egyikét V. Miklós pápa (1447–1455) bocsátotta ki a hildesheimi egyház papsága számára. Ez az adat támogatja annak feltételezését, hogy a kódex a hildesheimi káptalani könyvtárhoz tartozott.

A verses Tízparancsolat szövege – az eddig számomra hozzáférhető kéziratainak (F és Wo kivételével) olvasatai szerint – az alábbi családfát mutatja.

Az összes elérhető kézirat közül P1 tartalmazza a szöveg legkorábbi és metrikai szempontból legépebb változatát, a leginkább elfogadható olvasatait, ezért a mellékletben is ezt közlöm.[77] Mivel P1 a később betoldott szerelmes nemesről szóló exemplumot nem tartalmazza, amely az összes többi kéziratban szerepel, fontosabb azoknál. Az α-szövegcsalád β P1)-től való elkülönítését egymástól eltérő, ám azonos jelentésű olvasataik,[78] eltérő szórendjük,[79] eltérő jelentésű megfogalmazásaik,[80] és néhány azonos sor hozzátoldása indokolják.[81]  β-szövegcsalád P1 -től való elkülönítését a közös hibáikon kívül az is indokolja, hogy a β-szövegcsalád összes kéziratának kommentárja azonos, a többi kézirat kommentárjai viszont mind különböznek egymástól és eltérnek a β-szövegcsalád kommentárjától is. Az egymástól eltérő kommentárok arra utalnak, hogy a szöveg eleinte önállóan terjedt. A nehezebb olvasat elve (lectio difficilior),[82] az -szövegcsaládban hozzátoldott sorok, és a β-szövegcsalád P1-vel való szoros viszonya β-szövegcsalád előkelőbb helyzetét mutatják. Mindkét szövegcsalád és P1 tartalmaznak olyan elemeket, amelyek egy korábbi szövegváltozat romlott állapotát mutatják.[83] A β-szövegcsalád lengyel kéziratai (K2 W) több helyen az α-szövegcsalád lengyel ága szerint javították a szöveget. A két szövegcsalád belső családfáját nehéz pontosan tisztázni. Terjedelmi okok miatt nem közlöm a közös hibákat, melyek a fenti családfa megszerkesztését indokolják.[84]

A verses Tízparancsolat szövegének szerzőjét nem ismerjük pontosan, de a különböző kommentárok állításainak megbízhatóságát a szöveg családfája alapján kiértékelve közelebb kerülhetünk személyéhez. A későközépkori verses szövegek kommentárjaiban ugyanis szokás volt a főszöveg keletkezésének négy arisztotelészi okát (anyagi, formai, ható és cél-ok: causa materialis, formalis, efficiens, finalis) megadni. Ezek közül a ható ok a szöveg szerzője volt. A szöveg legjobb változatának (P1) kommentárja ezen a helyen Senecára hivatkozva kerüli el a szöveg szerzőjének megnevezését.[85] A β-szövegcsalád kommentárjának közlését, hogy a verset a krakkói várban működő iskola rektora írta,[86] az α-szövegcsalád két kézirata is megerősíti, ám eltérő módon pontosítja. A K₁-ben szereplő Florianust[87] Ryszard TatarzyÕski a 14. század második felében élt Florian Mokrski krakkói püspökkel, a krakkói egyetem első rektorával azonosítja, amit több tényező is cáfol.[88] A verses Tízparancsolat datálható kéziratait kivétel nélkül az 1450–60-as években másolták, ezért az obszervánsokra való utalás miatt a verses szöveg feltehetőleg Kapisztrán János krakkói luxusellenes prédikációi után keletkezett, aki 1453. szeptemberétől kilenc hónapot töltött a városban.[89] A verses Tízparancsolat népszerűsége ezután nem tartott tovább két évtizednél. A Florianus név ezért valószínűleg egy kevésbé ismert krakkói iskolarektor vagy tanár nevét rejtheti. A Floryjan, Tworzjan ugyanis gyakori név volt Krakkóban, miután Szent Flórián ereklyéit itt temették el a 12. század végén és az egyik legfontosabb lengyel nemzeti szent lett.[90] Az β-szövegcsalád egy másik kéziratában (P₂) szereplő Slavoborius név mögött rejtőző személyről nem lehet semmit sem tudni, talán a verses Tízparancsolatot tanító egyik tanár személyét rejtheti.[91] Az adat fő értéke, hogy a prágai káptalanban található szöveg (P2) krakkói eredetét támogatja. Stopka a krakkói egyetem 1445–1463 között tevékenykedő egyik tanárát (doctor decretalis canonicus), Paulus de Zathort tekinti a szöveg szerzőjének, álláspontját azonban nem indokolja.[92] A kommentárok alapján annyi tűnik biztosnak, hogy a szöveget a krakkói iskolarektor írta, – az obszervánsok luxuskritikájára vonatkozó utalás miatt – feltehetőleg 1453 után nem sokkal. Annak valószínűségét, hogy a verses Tízparancsolat szövege Krakkóból terjedt, kéziratainak gyakori lengyel vonatkozásai is erősítik. Feltehetőleg a krakkói egyetemet látogató diákok juttatták el nagy távolságokba. Az egyetemek ugyanis fontos szerepet játszottak az iskolásszövegek terjesztésében, így az ismeretek rövid idő alatt nagy távolságokra a társadalom széles köréhez eljuthattak.[93]

A verses Tízparancsolat esztergomi változatának a többi kódexszel történő öszszevetése fontos tanulságokkal szolgál. Megmutatja, hogy a verses Tízparancsolat szövegét a Krakkói Egyetemről származó példányról jegyezték le Esztergomban 1463-ban. A verses Tízparancsolat tehát tovább gyarapítja Esztergom és a Krakkói Egyetem közötti kapcsolatot tanúsító szövegek és kéziratok számát.[94] A verses Tízparancsolatot 1463 körül sok más diák tanulta a káptalani iskolában, és talán a 16. század elejéig többször felhasználta az iskolamester (sublector). Az esztergomi Tízparancsolat mögött tehát elveszett iskolásfüzetek tucatjait sejthetjük, melyek tulajdonosai a középkori Magyarország különböző részein az anyanyelvi prédikációik megfogalmazásában használhatták fel az egykori iskolai tananyagot, ahogyan a fuldai (F) kézirat analógiája is sejteti. A szöveg iránti érdeklődést jól szemlélteti az a tény, hogy a Tízparancsolat iskolában keletkezett változatait tovább másolták, és tudatosan mentették meg a pusztulástól azzal, hogy más fontos szövegekkel kötötték őket egybe. A szöveg gyakorlati hasznát később elsősorban a kommentár jelenthette, hiszen az egyik kéziratban (Wo) a főszöveget le sem másolták.

A kommentárok előzetes vizsgálata azt mutatja, hogy az esztergomi kommentár szinte teljesen független a többi kommentártól (F, K₂, M₁, M₂, W, P₁, P₂). Ezt támogatja a verses Tízparancsolat eltérő olvasatainak filológiai vizsgálata (l. stemma) is. A verses Tízparancsolaton belül az egymás után következő részek másolásának üteme tovább erősíti feltevésünket. A verses Tízparancsolat esztergomi kommentárját lejegyző diák ugyanis nem tudta az egyes parancsolatok kommentárját közvetlenül a főszöveg egyes parancsolatai után másolni, ami a szöveg többi változatában mindenütt megfigyelhető. Innét láthatjuk, hogy az esztergomi diák nem tudta megjósolni, mekkora helyet kell kihagynia a kommentárnak, tehát ez nem lehetett a mintapéldányban, melyből a főszöveget másolta. Ezért valószínű, hogy a főszöveghez fűzött kommentárt az esztergomi tanár diktálására jegyezte le, miután az órán megvitatták a vers sorainak jelentését. Így a kommentár első része megőrizte az esztergomi diákok ügyetlen latin mondatait, amelyekben a főszöveg sorai közé írt latin szinonimák segítségével próbálták megmagyarázni a főszöveg jelentését.[95] Az első nyolc parancsolat esetében a szöveg nyelvi magyarázatán túl az egyes parancsolatokról bővebb kommentárt is találunk, amit valószínűleg az esztergomi iskolamester fogalmazott. E kommentár művelődéstörténeti értékeinek vizsgálata azonban további kutatásokat igényel.

A verses Tízparancsolat szövege

4: Walther: i. m. 1959. No. 8661, 18425 (Idola non cures)

4–5:    Ex 20,2–5; Dt 5,7–11; Dt 6,4.13–14; Io 13,34; Lc 4,8; Lc 16,13; Mt 4,10; Mt 6,24; Mt 22,37; Mc 12,29–31

6: Phil 3:19 (quorum deus venter est); Dt 4,15–16

7–9: Ex 20,7; Dt 5,11; Dt 6,13; 6; Mt 5,33–34.37;

10: Ex 20,8–11; Ex 31,15; Dt 5,12–15; Gn 2,2; Ps 118,24; Mc 2,27–28

17: Ex 20,12; Dt 5,16; Eph 6,1–3

18: Eccli 3,3–7.14–15.18

19–20: Prv 6,20–22

21: Eccli 7,28–30 – 25: Ex 20,13; Mt 5,21–22; Gn 9,5–6

28: Augustinus. Epistolae. 36,13. = CSEL 34.2, 60

25: Ex 20,13; Dt 5,17; Mt 5,21–22; Rom 13,8–10

30: 2 Sm 12,9

35: Ex 20,14; Dt 5,18; Mt 5,27–28; Rom 13,8–10; 1 Cor 5,1.3–5

36: Augustinus. Contra Iulianum opus imperfectum. = PL 45, 1453

37: Mt 5,27–28

39: volente possessore P₁ correxi sequens alios codices

39–40: Ex 20,15; Dt 5,19; Mt 19,18; Rom 13,8–10

42–43: Mt 10,8 (Mt 5,42; Io 12,8; Lc 11,41; Lc 3,11; Iac 5,1–6; Dt 15,11; Iac 2,15–16)

52:   Concilium Lateranense IV a. 1215, canon 21. In: Conciliorum Oeconomicorum Decreta. Ed. Alberigo, J. et alii. Bologna, 1973. 245.

58: Ex 20,16; Dt 5,20; Mt 5,33; Rom 13,8–10

73:   Prov 19:8 (testis falsus non erit impunitus). Augustinus. Speculum, 7. = CSEL 12. 63.

76:   Augustinus. Quaestiones in Heptateuchum, 2, 70. = CSEL 28,2. 135. (Ex 20,17; Dt 5,21)

77–78: Dt 22,24; Ez 16,40 – 82: expl. P₂.

99–111: desunt in P₁; textum supplevi e codice M₁. Commentator in K₁ (157^rb) dicit: Hic auctor ponit quoddam exemplum de milite ubi notatur quod beatus Augustinus in exposicione exemplorum ponit istud exemplum. Cf. Tubach: i. m. 1969. No. 3566. 3572.

– 101: Rem credo veram, quam breviter referam add. B K₁ K₂ W – 113: Ex 20,17; Dt 5,21; Rom 13,8–10 – 114: Eccle 5,9 – Preceptum tamen hoc est decimum populi add. B K₁ – 116: Mt 5,28; Mt 15,19 – 117: textum longiorem add. B K₁ – Est his congestum quodque salutiferum postea add. B K₁ K₂ M₁ M₂ W – 120: hunc versum add. P₁ – 124: Walther: i. m. 1959. No. 5874.

ANDRÁS NÉMETH

A Rhyming Decalogue from a 15th Century Text Book of Esztergom and its Central European Context

This article provides a thorough analysis of a Latin didactic poem on the Ten Commandments, neither published nor studied so far. One copy of this text (hereafter ‘B’) preserves some traces of teaching and learning methods in the Esztergom cathedral school in 1463: the Hungarian Glosses of Esztergom and a commentary that was probably composed here. ‘B’ exemplifies how the mediaeval students with different mother tongues learned through mnemonic aids and in parallel how one could improve preaching and self-expression by using a richer vocabulary (both in Latin and in the vernacular). Vernacular literature does not provide such rich alternative sources for studying these phenomena in late medieval Hungary. This text comprises new textual evidence for a stronger cultural relation between Esztergom and Cracow in the middle of the 15^th century.

An analysis of each of the ten composite manuscripts which comprise the surviving copies of the Decalogue offers a uniquely rich comparative perspective for evaluating how this text was disseminated – probably by students of the University of Cracow – and employed in the 1450s–1460s for a variety of purposes in Poland, Bohemia, Hungary, and generally in German speaking environment. We find cathedral schools and monastic schools, an abbot as well as a parish priest among those who copied and reused the rhyming Decalogue, primarily for preaching.

The structural analysis of the rhyming Decalogue reveals how this relatively long poem (124 verses) combines two literary genres: that of the didactic poem in Leonine-hexameter and that of the catechism, teaching both the Ten Commandments (following the Augustinian canon) and the virtues and vices. The ninth Commandment contains a religious tale about how a nobleman made a contract with the devil (a later addition to the text) and instructions on preaching with observant-Franciscan features. The latter characteristic suggests assigning this passage to a date shortly after 1453 when John of Capistrano spent nine months in Cracow.

This philological analysis of the variant readings results in a family tree of eight manuscripts. The author of the didactic poem, according to the commentaries, was a “doctor rector scole in castro Cracovie”. Previous attempts to identify him with Florian Mokrski, the bishop of Cracow, or with Paulus de Zathor are refuted.

The article is published with an edition of the best reading of the text (P₁).