stílus 1 (fehér) stílus 2 (fekete) stílus 3 (epa)

szemle

Bibliothecae Samuelis com. Teleki de Szék pars quinta. Libros inde ab anno MDCCCXIX post typis vulgatam catalogi partem quartam comparatos complexa. Curam gerebat Anikó Deé Nagy. Bp.–Marosvásárhely, 2002. [8] XIX, 187 l.

A magyarországi művelődéstörténet iránt érdeklődők köre az Országos Széchényi Könyvtár és a marosvásárhelyi Teleki Téka alapításának 200. évfordulójára e kis kötetnél szebb ajándékot aligha kaphatott volna. Deé Nagy Anikó kolozsvári levéltári kutatásai során bukkant rá Teleki Sámuel könyvtári katalógusa 5. kötetének eddig lappangó, nem publikált kéziratára, amelyet a két jubiláló könyvtár alapítási évfordulójára szerencsés módon sikerült ki is nyomtatni. A gyűjtemény előző négy kötete 1796–1819 között jelent meg Bécsben. A most kiadott ötödik kötet magyar és német nyelvű bevezetőjében Deé Nagy Anikó röviden összefoglalja az előző kötetek tartalmát, jellegzetességeit, majd a katalógus megtalálásáról ír. A kis negyedrét alakú füzet a sáromberki családi levéltár részeként került a 2. világháború után az Erdélyi Nemzeti Múzeum levéltárába, majd pedig ezzel együtt a Kolozsvári Állami Levéltár felügyelete alá. Itt bukkant rá szerencsés kézzel a Teleki Téka évtizedeken át hűséges gondozója.

A katalógus 40. oldaláig terjednek az alapító haláláig beszerzett könyvek – amelyekhez sok helyütt Teleki saját kezűleg fűzött megjegyzéseket –, majd más kéz bejegyzései következnek 1829-ig. Még az alapító idejében Kazinczy Ferenc adományozott számos könyvet a Teleki Tékának, többnyire saját műveit, ezek jegyzékét  is tartalmazza a katalógus (148–152. l.). A 153. oldaltól az 1805-ben kiválasztott duplumok leírása következik nagyságuk szerinti csoportosításban. Közülük számosat maga az alapító, amint erről kézírásos bejegyzése tanúskodik, a Kolozsvári Református Kollégiumnak ajándékozott. A jegyzéket az alapító életében kapott ajándék kötetek felsorolása és a betűrendes mutató zárja. A katalógus egyes tételei mellett hivatkozás olvasható a korábbi kötetek azon megfelelő tételére, amelyhez kiegészítésül szolgál az ötödik kötetben leírt példány.

Átolvasva a katalógust megállapítható, hogy a regisztrált nyomtatott könyvek legnagyobb része a 19. század elejéről, kisebb számban a 17–18. századból való. Mintegy kilencet a 16. században nyomtattak, közöttük hungarikumok is vannak, pl. Miksa császárnak a szabad királyi városok számára kiadott bányászati rendelete (Wien, 1565. katalógus 29. l.), valamint a Szép historia, az tökélletes Aszszonyállatokról... Kolozsvár, 1577, (l. 70–71. l.), melyről tudjuk, hogy Bogáti Fazekas Miklós műve. A legkorábbi nyomtatott mű egy 1502. évi lyoni nyomtatvány (56. l.). A kéziratok között is számos figyelemreméltót találunk: Hene (?) Ferenc Xavér latin, német, francia és magyar nyelven írt katalógusát a Teleki Tékában található fossziliákról (32. l.), különösen érdekes lehet a pozsonyi vésztörvényszék által gályarabságra ítélt protestáns papok védőbeszéde 1677-ből (113–114. l.), s ugyancsak a protestánsok üldözésének témájához kapcsolódik egy magyar nyelvű kézirat is: „Panaszszi a Frantzia Országban kegyetlenül elnyomattatott Protestánsoknak. Coloniában, 1686. in 4°. Fordittás Frantziából.” A katalógus 115-től 121. oldaláig számos autográf kéziratot találunk Kovásznai Sándortól, amelyek kis részben saját munkái, többségük pedig más szerzők műveinek másolatai. Ez az állományrész különös jelentőségűvé válik, ha tudjuk, hogy Kovásznai egy ideig a gyermek Teleki Sámuel praeceptora volt. S mivel a tanításhoz kevés nyomtatott tankönyvet lehetett beszerezni, a tanítók sokszor saját kézírásos jegyzeteikből, másolataikból tanítottak. Erről számol be maga Kovásznai Sándor is (l. Deé Nagy Anikó: A könyvtáralapító Teleki Sámuel. Kolozsvár, 1997. 19. l. 44. j.)

A kötet példás gonddal készült, mindössze annyi kritikai észrevételt tehetnénk, hogy az idegen nyelvű szövegek, főleg a latin rövidítéseket is tartalmazók átírásakor kisebb hibák csúsztak be. Gépelési hiba lehet a 83. oldalon regisztrált halotti beszéd kiadási éve: Pataki Sámuel Ur felett két Halotti Beszéd Csiszár Sámuel és Hegedüs Sámuel által. in 8°. Kolozsvár. 1924[!]. Az utána következő mű egynémet nyelvű halotti beszéd a fiatalabb Sam[uel] von Pataki felett, 1820-ból. Nem azonos a két elhunyt?

A szép és tartalmas kötet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és az Országos Széchényi  Könyvtár támogatásával jelent meg.

W. Salgó Ágnes

Emődi András: A Nagyváradi Székeskáptalan Könyvtára a XVIII. században. Bp.–Szeged, OSzK–Scriptum Rt. 2002. 433 l. /A Kárpát-medence kora újkori könyvtárai 5./

Újabb kötettel gazdagodott a szegedi művelődéstörténeti iskola könyvtártörténeti sorozata, amely 1996-os indulása óta mindezidáig négy monográfiával lepte meg a régi könyvkultúra iránt fogékony irodalom-, egyház- és művelődéstörténészeket. Csakúgy, mint eddig a Rákóczi-család, Bethlen Kata vagy a nagyszombati jezsuita kollégium könyvtárai esetében, most is egy bibliotéka, nevezetesen a nagyváradi székeskáptalan könyvtárának történeti rekonstrukcióját vehetjük kézbe, bőséges forrásanyaggal és egy bevezető tanulmánnyal. Jakó Zsigmond negyed századdal ezelőtt biztos kézzel rajzolta meg Várad helyét középkori könyvtártörténetünkben. Így Emődi András kötete hézagpótló lehet mindazok számára, akik a meghatározó középkori kezdetek után következő, történelmi eseményekben, katasztrófákban gazdag korszak könyvtár fejlődésére kíváncsiak.

A középkori könyvanyag pusztulása nemcsak a királyi Magyarország, hanem Partium és Erdély területére is kiterjedt. A püspökség és a káptalan javait a tordai végzés a kincstár számára lefoglalta, s a méltán híres középkori könyvanyag nagyobb része megsemmisült vagy szétszóródott. A 17. század utolsó évtizedében visszaállított püspökségnek legalább száz év kellett ahhoz, hogy a volt birtokok és javak visszaszerzésével újra régi fényében pompázhasson. Ez komoly mértékben hatott a váradi könyvkultúra fejlődésére, hiszen a feloszlatás előtti jezsuita rendnek a városban legalább 6000 kötetes bibliotékája lehetett a 18. század második felében, s jelentős gyűjteménye volt a városban székelő kapucinus rendnek is.

Maga a székeskáptalani könyvtár 1779 végén költözött a jelenlegi helyére, a székesegyház kápolnája fölé, ekkor hozzávetőlegesen 3000 kötete lehetett, majd két 19. századi kanonoki hagyaték jóvoltából ehhez még 2000 könyv járult, s a gyűjtemény az első világháború idejére elérte a 10.000-es nagyságot. Az első, teljesebb katalógus 1786-ban készült, s 644 tételt tartalmaz, jelentős történelmi és jogi kötetekkel. Ezenkívül az állományról még négy katalógus maradt fenn az 1793–1891 közötti időszakból.

A könyvtár-rekonstrukció, az eddig megjelent kötetekhez hasonlóan, áttekinthető és adatokban gazdag. Kurzívval szedték az egykori leltárszámot, szerző nevét, címet, nyomdahelyet, kiadási évet, formátumot, kötetszámot és a példányszámot. Ezután következik a mai jelzet fettel. Ezt a könyvészeti feltárás követi, illetve kisebb betűkkel szedve a kötésre tulajdonosi bejegyzésre vonatkozó adatok, majd a bibliográfia. A legtöbb tulajdonosi bejegyzés, értelemszerűen a váradi kanonokoké volt. Közülük is a legjelentősebb Rier Ferenc Xavér, aki több mint másfélezer kötetbe jegyezte be a nevét. A bejegyzések értékét növeli, hogy ebben a gyűjteményben a kor színvonalán álló természettudományos munkák jelentős arányt képviselnek. Érdemes megemlíteni, hogy az állományban található a később kalocsai érsekek Csáky Imre és Patachich Ádám néhány kötete is. A világi possessorok közül kiemelkedik Révay László, Haller László, Komáromi Csipkés György neve. Természetesen a könyvtárba kerültek a különböző jezsuita könyvtárak állományaiból is kötetek, mint például a bécsi, homonnai, nagyszombati vagy a pécsi rendház bibliotékájából.

A kötet szerzői név-, nyomdahely- és possessor-mutató zárja. A mintaszerű könyvészeti és példányleírások és a pontos, minden apró részletre kiterjedő könyvtártörténeti rekonstrukció mellett mindössze egy dolog hiányzik csak a recenzensnek: az előző kötetekben megtalálható, s nagyon fontos nyomdászmutató. A bevezető tanulmányt lefordították román és német nyelvre is, amelyet egy, a témára vonatkozó rövid irodalomjegyzék követ. Minden remény megvan tehát arra, hogy ezt a kiváló munkát gyakran forgatja majd a művelődés-, egyház- és irodalomtörténettel foglalkozó szélesebb szakmai közönség.

Farkas Gábor Farkas

Svensson, Lars G.: Die Geschichte der Bibliotheca Bipontina. Mit einem Katalog der Handschriften. Kaiserslautern, 2002, Institut für pfälzische Geschichte und Volkskunde, 352 l. /Beiträge zur pfälzischen Geschichte, Bd. 21./

Amikor a mai Rheinland-Pfalz egyik legnagyobb könyvtára, a zweibrückeni Bibliotheca Bipontina 1806-ban létrejött, tehát amikor a gimnáziumi és a fejedelmi könyvtárat egyesítették, akkor már mindkettő túl volt történetének olyan szakaszán, amikor az állományt feldúlták, jelentős részben megsemmisítették. A könyvtár története a 16. századra nyúlik vissza, de az akkori könyv- és kéziratállományának csupán töredéke maradt ránk. A művelődés-, vagy vallás- és egyháztörténet kutatói tézisszerűen hangoztatják, hogy a harmincéves háború idején a pfalzi protestantizmus – elsősorban a helvét kultúra – jelentősen meggyengült, módszeresen háttérbe szorította a katolikus (és részben az evangélikus) tábor. Minden olyan gyűjtemény tehát – levéltár, vagy könyvtár –, amelyik ezt a kulturális örökséget dokumentálja különösen fontos, és ezáltal túlnövi a helytörténeti érdekesség kereteit. A nemzetközi könyvtártörténész szakmai közösség számára ezen túl még azért is jelentős ennek a könyvnek a megjelenése, mert felhívja a figyelmet arra, hogy a mindenki által ismert Bibliotheca Palatina mellett milyen fontos gyűjtemények voltak a pfalzi fejedelemségben. Bibliotheca Bipontina névvel ma két könyvtárat illetnek: a zweibrückeni az elnevezését 1988-ban kapta. A Bambergi Állami Könyvtárban (Staatsbibliothek Bamberg) ugyanígy nevezik a pfalzzweibrückeni uralkodó II. Karl August 1793-ban oda került magánkönyvtárát is.

A svéd szerző célkitűzése elsősorban a könyvtár, mint nyilvános intézmény történetének megírása volt, de a könyvállomány genezisének feltárása a pfalzi fejedelemség művelődéstörténeti bemutatását is lehetővé tette. A ma Zweibrückenben található gyűjtemény története két fő vonalat követ: a Hornbachban 1560 körül alapított gimnáziumi, illetve a fejedelmi család különböző udvaraiban volt könyvtárak történetét.

Amikor Hornbachban létrejött a protestáns gimnázium (1559: Pfalz-Zweibrücker Landesschule zu Hornbach) a terület ura az elkötelezett lutheránus Wolfgang volt (Pfalzgraf Wolfgang, Herzog von Zweibrücken und Neuburg). Mint Európa legtöbb evangélikus gimnáziumi könyvtára, a hornbachi is Pfalz megszüntetett középkori kolostori könyvtárainak anyagára alapozott (igaz, hogy ma ezeknek az anyagából csupán néhány kötet maradt fenn). Svensson tehát röviden áttekintette a környék középkori könyvtártörténetét, majd elemezte azt a képzési, oktatási tervet, amelyet az alapítástól kezdve kialakítottak. Ehhez a tervhez – amelynek kialakításában személyesen Johann Sturm is szerepet játszott – igazították ugyanis a könyvek beszerzését, illetve  a könyvtár arculatát. Wolfgang fia, Johann I. (meghalt 1604) különösen nagy gondot fordított a gimnasium illustre rangot elért intézmény könyvtárának gyarapítására, így a könyvek száma 1577-re elérte a másfélezret. (Csak összehasonlításként: a brassói gimnázium könyvtára is ilyen nagyságrendű volt ugyanebben az időben.) A hornbachi gimnáziumnak 1628-ban történt Zweibrückenbe való költözése után a két könyvtár anyaga egyesült, de sajnos nem sokáig szolgálhatta a környék lakosságát, illetve a tanulókat. A harmincéves háború számos könyvtár pusztulását hozta, így 1635-ben ez a gyűjtemény sem kerülte el ezt a sorsot. A gimnáziumot csak 1702-en alapították újra Meisenheimben, amely 1706-ban Zweibrückenbe költözött. A könyvtárat 1723-tól Johann Philipp Crollius, majd ennek hasonnevű fia irányításával fejlesztették, és a 18. század végére elérte a 16. század végi nagyságot. Emellett a városban egy újabb nyilvános könyvtár is alapult. 1806-ban a gimnáziumi, fejedelmi és a nyilvános könyvtár anyagát egyesítették.

A fejedelmi udvar I. Johann idején Zweibrückenbe ugyancsak szép könyvgyűjteményt tudhatott magáénak. 1583-ban létrehozta az első zweibrückeni nyilvános könyvtárat is, majd magángyűjteményével egyesítette azt. E könyvtár állománya jelentős részben 1635-ben, de végleg a holland háborúban 1667-ben pusztult el.

A zweibrückeni fejedelmi gyűjtemény mellett Birkenfeldben I. Karl (meghalt 1600) alakított ki könyvtárat, amelyet utódai, főként Georg Wilhelm és Karl Otto gyarapítottak. A 17. század első harmadától fejlesztett bischweileri bibliotéka (I. és II. Christian) 1720-ban ez utóbbi helyen egyesült, és az egész könyvanyag 1752-ben került átszállításra Zweibrückenbe. Itt a 18. század első felében IV. Christian ápolta a fejedelmi család könyveit, és kitüntető figyelmet szentelt a Crollius felügyelete alatt gyarapodó gimnáziumi gyűjteménynek is.

Az 1806-ban egyesített fejedelmi és gimnáziumi könyvtár még két válságos periódust élt át, legutóbb 1945-ben, amikor az amerikai bombázók komoly károkat okoztak az iskola épületében is.

Lars G. Svensson könyve igazi doktori disszertáció. A teljes kutatástörténeti áttekintés mellett a ma meglévő kéziratállomány nagyon részletes leírását adja, kiválóan használható mutatókkal, beleértve kezdősorok mutatóját (Initienregister) is. A nagyon bonyolult helytörténeti folyamot segít áttekinteni az a folyamatábra, amely az egyes pfalz-zweibrückeni gyűjtemények sorsának alakulását ábrázolja. Szerencsés lett volna még a pfalzi uralkodó család leszármazási rendjét táblázatosan is közölni, illetve a család egyes tagjainak neve mellé következetesen az életrajzi dátumokat is feltüntetni. Tartok ugyanis attól, hogy nem csupán a recenzensnek okoz nehézséget a család történetének követése, illetve feleslegesen sok munkát az említett adatok visszakeresése. Nagyon informatívnak tartom ugyanakkor az egyes gyűjteményi részeknek tartalmi, kiadási helyek szerinti, illetve a proveniancia szerinti részben táblázatos, részben grafikonos bemutatását.

Végezetül megemlítem, hogy magyar szempontból egyetlen érdekes kézirat említhető a gyűjteményben: V. Friedrich autográf követi utasításai Johann Joachim von Rusdorf számára (1627–1631). Rusdorf magyar kapcsolatait dokumentumszerűen, illetve összefoglalóan eddig Vásárhelyi Judit közleményéből ismerhettük (Johann Joachim von Rusdorf válogatott levelei. Szeged, 1991, Scriptum. /A Lymbus Füzetei 22. – Klny. a Lymbus, Művelődéstörténeti Tár III. kötetéből/.

Monok István

Barbier, Frédéric: Lumières du Nord. Imprimeurs, libraires et „gens du livre” dans le Nord au XVIIIe siècle (1701–1789). Dictionnaire prosopographique. Genève, Librairie Droz S. A. 2002. 544 l., 16 t. ill. /École Pratique des Hautes Études. VI. Historie et civilisation du livre 25./

A régi könyvek elismert szakértője, Robert Escarpit francia író vallotta: egy ország irodalmi életét számos közreműködő, a nyomdász, a könyvkiadó és a könyvkereskedő együttes játéka határozza meg, s e játék irányítója a könyvkereskedő.

A könyvkereskedőknek, könyvkiadóknak és nyomdászoknak a felvilágosodás eszméi terjesztésében játszott szerepét vizsgálta a CNRS (Tudományos Kutatások Nemzetközi Központja) által támogatott kutatási program. Frédéric Barbier irányításával, valamint Sabine Juratic és Michel Vangheluwe közreműködésével végzett nagyszabású feltáró munka kiterjedt mindazon személyek vizsgálatára, akik a 18. századi Franciaország északi területén a mai Nord du Pas-Calais (Calais, Dunkerque, Lille, Sadan, Amiens, Noyon által határolt terület) 1701–1789 közötti időszakban tevékenységükkel hozzájárultak könyvek megjelentetéséhez, illetve terjesztéséhez. Lehetőséget biztosítva ily módon széles tömegek számára a francia felvilágosodás eszméinek megismerésére. Noha csak az északi régió területén működő nyomdákra, könyvkiadókra és könyvkereskedőkre terjedt ki vizsgálódásuk, mégis az aprólékos kutatómunkában szinte Franciaország összes levéltára és könyvtára közreműködött. Sőt a korabeli hatalom elől Északra menekülő nyomdász-könyvkereskedők tevékenységének feltárása érdekében belga és holland résztvevői is voltak a kutatási programnak.

Az adatgyűjtés feltétele egy gondosan megtervezett, precíz, számítógépes feldolgozást lehetővé tevő kérdőív megszerkesztése volt, amelyet a kutatásban közreműködő könyvtárosok és levéltárosok töltöttek ki. A felvett adatok rögzítették a vizsgált személy életrajzi adatait, családi és társas kapcsolatait, szakmai tevékenységét és a társadalmi pozícióját. A feldolgozott kérdőíveket táblázatkezelő program segítségével analizálták. A számítógépes feldolgozás lehetővé tette egyfelől a többszempontú keresést, másfelől lehetőséget adott az egyes nyomdák teljes nyilvántartásának megjelenítésére, illetve csak egy konkrét részadat kiválasztására. A könyvkereskedők, nyomdászok és könyvkiadók tevékenységét dokumentáló kéziratos (gazdasági szervezetek és a közigazgatási adminisztráció iratai, hagyatéki leltárak, nyomdász és könyvkiadói társaságok iratai, magánlevelezések stb.), illetve nyomtatott (nagykönyvtárak katalógusai) forrásdokumentumok tudományos elemzésének eredménye az alábbiakban ismertetendő kötet.

A tanulmánykötet szerkezetileg két önálló részből áll. Első részében az alapkutatás során összegyűjtött óriási forrásanyag tudományos elemzésének eredményét összegző publikációk olvashatók. Bár a francia forradalom eszmetörténeti előzményei irodalom- és politikatörténeti megközelítésből napjainkban már részleteiben is ismertek, mégis a most publikált tanulmányok új ismeretekkel bővítik e korszakról kialakított képünket. Többek között megismerhetjük: a nyomdász-könyvkereskedők társadalmi helyzetét, vidéken és Párizsban élő képviselőik egymás közti kapcsolatát, a könyvkereskedők témakörök szerinti specializálódásának folyamatát, az abszolutizmus cenzúra modelljét, a francia felvilágosodás tiltott szerzőinek kiadóit és terjesztőit, továbbá a hatalom elöl emigrációba kényszerülő menekülők útvonalát Észak irányába. A vizsgált korszak nyomdászattörténeti szempontból is jelentős, ugyanis nyomon követhető azt a folyamat, amikor a felvilágosodás nézeteit, eszméit közvetítő nyomtatott könyvek mellett föltűntek és egyre fontosabbá váltak a kis terjedelmű nyomtatványok, röplapok. Hatásukra jelentős számú, új olvasóközönség jött létre, akik politikai ízlésük szerint tömörültek az egyes nyomtatott röpiratokat kiadó és terjesztő csoportok köré. E folyamat eredményeként született meg az olcsóbb, nagy példányszámú kiadvány, az újság.

A második rész a meghatározott szempontok szerint kiválasztott nyomdászok, könyvkiadók és könyvkereskedők személyi gyűjteménye, prozopográfiája. Bár a személyi adattár a kiválasztott nyomdászokra, könyvkiadókra és könyvkereskedőkre vonatkozó életrajzi adatok összességét teszi közzé, mégsem életrajzi gyűjtemény. Annál sokkal több. A gazdag forrásanyag feldolgozása során nem csak az életrajzi vonatkozású adatokat ismerhetjük meg, de képet kapunk a nyomdák felszereltségéről, a könyvkereskedések berendezéséről, magukról a megjelentett kiadványokról, a nyomdász-kereskedőknek a felvilágosodás neves szerzőihez fűződő kapcsolatáról, valamint   az egyes nyomdász és könyvkereskedő dinasztiák családi és társas kapcsolatáról, illetve anyagi helyzetéről. A személyi adattár anyagát bőséges jegyzetapparátus gazdagítja. A hivatkozott források pontos helyének közzététele mellett a korszakra vonatkozó nagyszámú szakirodalmi hivatkozás könnyíti a téma iránt érdeklődő kutatók tájékozódását. A prozopográfia használatát névindex segíti.

Bánfi Szilvia