Magyar Könyvszemle   117. évf. 2001. 3.szám Vissza a tartalomjegyzékhez

KÖZLEMÉNYEK

Adalékok a XVI. századi cirill betűs szerkönyvek történetéhez. Lappanganak-e, lappanghatnak-e még valahol régi magyarországi nyomtatványok? A Régi Magyarországi Nyomtatványok (RMNY) szerkesztőségének munkatársai, akik éveken át odaadó szorgalommal fésülték át a hazai és külföldi gyűjteményeket, bizonyára igennel válaszolnak erre a kérdésre. A nyomda- és könyvtörténész, a bibliográfus mindig reménykedik, hogy előkerülhetnek régi könyvek, ismeretlen művek vagy ismert művek újabb, esetleg teljesebb példányai. A régi cirill betűs nyomtatványok kutatói hazai vonatkozásban abban bíztak, hogy a buda-szentendrei szerb ortodox püspökség területéről (elsősorban a hívők nélkül maradt templomokból) Szentendrére, az egyházmegye könyvtárába került a régi, már nem használt szerkönyvek java Huzsvik Györgynek (1916–1976), a püspökség volt könyvtárosának nevéhez fűződő mentőakció eredményeképpen[1].

Az utóbbi években azonban kiderült, hogy vannak olyan magyarországi szerb települések, amelyekben szinte megszakítás nélkül szolgált pap, ahol az elődeiktől örökölt szerkönyveket és templomi kegytárgyakat ma is (működő) templomukban őrzik. Ilyen község Lórév (szerbül Lovra) a Csepel-szigeten. Templomában, a kántorpadban ma is ott sorakoznak a XVI–XIX. századi szerkönyvek. E könyvegyüttes feltárása és részletes feldolgozása még hátra van. Azt azonban már lehet tudni, hogy könyvek között több olyan mű van, amelyik korábban más szerb egyházközség, jelesül az adonyi templom tulajdonában volt.

Adonyban 1887-ben felújították ugyan a szerbek templomát, de pap már nem működött a községben, üresen állt a paróchia, a hívők lelki gondozását a Duna túlsó partján, a Csepel-szigeten [341fekvő Lórév papja látta el[2]. Amikor pedig minimálisra csökkent a szerbek lélekszáma Adonyban, a templomi könyveket átmenekítették a lórévi templomba. A hajdani adonyi szerkönyvek között van egy XVI. századi hungarikum: Coresi diakónus, a neves román nyomdász sajtója alól 1580-ban, Szászsebesben kikerült Sbornik, ünnepi zsolozsmákat tartalmazó cirill betűs szerkönyv egy példánya.

A régi cirill betűs nyomtatványok kutatói már régen megállapították, hogy ez a Coresi-kiadvány szorosan kapcsolódik a neves velencei nyomdász, Boľidar Vuković (1465–1540) azonos című és tartalmú 1538-ban megjelent művével, amelyet méltán tekintenek a régi szerb könyvnyomtatás csúcsteljesítményének. Coresi ismerhette ezt a könyvet, mert a román egyház papjai is használták Erdélyben. Erről tanúskodnak például az Országos Széchényi Könyvtár tulajdonában levő példányok román nyelvű bejegyzései[3]. Coresi azt is tudhatta, hogy a keleti egyház e fontos szerkönyve 1538 óta nem jelent meg újból, és mint ügyes vállalkozó jó üzletet láthatott a könyv újrakiadásában.

Először két kötetben szándékozott kiadni a Sbornik szövegét, amely Vuković kiadásában 432 foliót foglalt el. Az I. kötetből sokáig nem ismertünk példányt, megjelenéséről csak a II., 1569-ben Brassóban nyomtatott kötet fennmaradt példányairól lehetett következtetni. Ma is csak két példányát ismerjük: az egyik Bulgáriában, Tirnovóban, az érsekség tulajdonában van, a másik Görögországban, Áthosz-hegyen a Hilandar monostorban. A kötet valószínűleg a II. kötettel azonos évben, 1569-ben jelent meg[4]. A II. kötetből négy példányt ismerünk: Romániában három példány van: Brassóban a Szt. Miklós templomban, ugyanott az Állami Levéltárban, Kolozsvárott az Egyetemi Könyvtárban, Bulgáriában Szófiában a Történeti és Archelológiai Múzeumban. Egy példány sorsa ismeretlen (a Román Tudományos Akadémia Könyvtárából 1916-ban került Oroszországba)[5]. A kétkötetes Sbornik szövegének eredetéről eltérőek a vélemények, mert a Coresi-kiadvány szövege több vonatkozásban különbözik a Vuković-kiadványétól, régebbi nyelvállapotot tükröz[6]. A két kötet díszítményeiben eltérések tapasztalhatók: az I. kötet díszei a velencei szerb nyomtatványokra emlékeztetnek, a II. kötet ornamensei a havasalföldi nyomtatás fonatos iniciáléinak modorában készültek. A II. kötet kolofonjában havasalföldi világi és egyházi előjárók neve van megemlítve, ami arra enged következtetni, hogy Coresi e mű kiadásakor elsősorban a havasalföldi terjesztést tartotta szem előtt.

Alig múlt el tíz év, és 1580-ban Coresi újra megjelentette a Sbornikot, ezúttal Szászsebesben. A kiadáshoz mintául vitathatatlanul az 1538-ban megjelent Vuković-könyvet használta: az utószóban, amelynek alapszövege a világi és az egyházi előjárók nevének megváltoztatásától eltekintve azonos a velencei kiadáséval, pontosan és egyértelműen megemlíti Vuković kiadványát. A szöveget nem szóról szóra, betűről betűre nyomtatták újra, hanem a szöveghez ragaszkodva, de helyesírásában egységesítve, a szerb szerkesztésű óegyházi szláv nyelv szabályai szerint[7].

[342Coresi Sbornikja minden tekintetben szerényebb Vuković reprezentatív kiadványánál. Abban is különbözik tőle, hogy nincs benne naptár-táblázat és sokkal kevesebb benne az illusztráció. Ez az Erdélyben megjelentetett Sbornik még így is ékes bizonyítéka a régi szerb és román könyvnyomtatás szoros kapcsolatának.

Coresinek ezt a jeles kiadványát eddig csak külföldi példányokról készült mikrofilmek segítségével vagy az Országos Széchényi Könyvtár nagyon hiányos töredéke (36 levél és 4 illusztráció) alapján tanulmányozhattuk. Az Adonyból Lórévre került majdnem teljes példány felbukkanása lehetővé tette a terjedelmes nyomtatvány (59 nyomtatott füzet) beható tanulmányozását. (A jelenlegi őrzési helye a szerb templom, sorszáma a könyvek nyilvántartásaban 54.) Vizsgálódásunk eredménye a róla készült részletes leírás.

SBORNIK. Saza Sebeą 1580. Coresi. 2°

RMNY 477 – RMK II 161 – Sztripszky II 2476a – BRV I 28 – Karatajev 99

Terjedelme: 1, 3–111, 113–129, 131–247, 249–458, 460–465 = 460 levél.

Mérete: 262×170 mm. A példány nem teljes. Hiányzik belőle a 2, 112, 130, 248, 459, 466. és a 467, 468. azaz az utolsó, jelöletlen füzet két levele, összesen 8 levél. A 248. levelet kettő (rajtuk XVIII. századi vízjel), a 467, 468. levelet egy-egy merített papírral pótolták. A nyomtatott leveleken a szebeni papírmalom vízjele: korona alatt címerpajzson két egymást keresztező kard. Mivel az utószót tartalmazó két levél hiányzik, nem állapítható meg, melyik változathoz tartozik a példány. A példány a használatban kissé elpiszkolódott, több helyen vízfoltos, gyertyapecsétes. Metszése szintén piszkos, szürke. Az 1. levél felső felét kitépték, a megmaradt, szöveges felét papírcsíkkal megerősítve fűzték fel. Néhány levelet (341–346.) a jobb szélén levágták.

A könyv jellemzői

Megállapítható a gondatlan nyomás, az egyenetlen sorok, a kopott betűkről készült elmosódott lenyomat, a gyenge minőségű piros színezés. Néhány esetben a tévesen nyomtatott iniciálét fekete betű felülnyomásával javították ki (17v, 33v 61v). Két helyen (30v, 337r) a margón vertikálisan elhelyezett nyomtatott sor található: az első egy kifelejtett mondat pótlása, a másik utasítás a könyvkötőnek.

A példányt öt fametszetes illusztráció ill. szentkép díszíti: Mária születése (16r), kereszt kriptogrammal (30r), Szent János apostol (37r), Hitetlen Tamás (54r) és Szent Paraszkeva (48r). Az 1., megrongált levélről elveszett a díszléc és Oszlopos Simeon, a hiányzó 130. levéllel pedig Szent Miklós képe; a könyv végén hiányzó két levélen volt az utószó és Báthori Kristóf erdélyi fejedelem címerét tartalmazó záródísz. A képek a velencei példakép metszeteit utánozzák, részleteikben és méreteikben kisebb-nagyobb eltérésekkel. Vuković kiadványában 34 fametszet található, a Coresi-nyomtatványban a fent említett hét kép után további hat kép számára a helyet üresen hagyták (59v, 69v, 74v, 92r, 113v, 139v). Nem tudjuk, miért mondtak le a metszetek nyomtatásáról. Valószínűleg rájöttek a munka során, hogy az illusztrációk túlságosan sok helyet foglalnak el, és takarékoskodni akartak a papírral, meg a fametszetek elkészítése is sokba kerülhetett.

A könyv fejezeteit keskeny fametszetes lécek választják el egymástól. Mintájukban a velencei példát követik: a háromfajta közül a keskeny indafonatost és a pártás-leveles-indásat hosszúságában megkettőzték, valószínűleg az egyhasábos szedéstükör miatt; a pártást a közepén új oromdísszel látták el, amely azonban – a használat során – elkopott és végül eltűnt a lenyomatokról. A leveles-

indás [343léc mintázatát az előkép lenyomata alapján metszették újra, és ezért a ducról az eredeti tükörképe jelent meg a papíron.

A virágos-leveles szőlőágszerű dísz a figurális képek két oldalán szintén a Vuković-nyomda kiadványaira utal. Alkalmazásuk azonban különböző: Coresinél a képek két oldalán függőlegesen vannak elhelyezve, a velencei nyomtatványokon pedig vízszintesen a díszlécek feletti díszítmény alkotóelemeként.

Coresi a füzetek jelölésében is megpróbálta követni a velencei mintát[8]. A szokásos, eddig általa is alkalmazott jelölésmódot – ugyanaz a cirill betű a füzet első rektóján és a nyolcadik verzóján – megőrizte, de, Vuković példáját követve, a füzet 2–4. levelét is megjelölte: újabb (a számsorban következő) cirill betű és római számok (II, III, IIII) kombinációjával. Vagyis: az 1. füzet jelölése A, B II, B III, B IIII (A), a 2. füzet jelölése, B, ?II, ?III, ?IIII (B), a 10. füzet jelölése I, IA II, AI III, AI IIII, (I), a 11. füzet AI, AI II, AI III, IIII AI (AI). Amint a fentiekből látható, a 10. és 11. füzet jelölésében néhány hiba csúszott be, ezért a 12. füzetben csak egyfajta (azonos) cirill betűt alkalmaztak és mellette a római számokat: BI, BI II, BI III, BI IIII (BI). A 13. füzettől kezdve azután mind a négy levél kapott római számot az azonos cirill betű mellé: ?I I, ?I II, ?I III, ?I IIII (?I).

A további füzetek közül kivételt képez a 42. és a 43. füzet közé besorolt öt levélpárból álló füzet, amelyeket az eddigi leírások jelöletlennek minősítettek. A levelekről valóban hiányzik a cirill betűs füzetjel, az 1–5. levélen azonban az alsó margó jobb szélén megvannak a római számok I–IIIII. A jelölés hiányát a nyomtatás közben későn vették észre (a következő füzeten a 43. szám szerepel), és a hibát úgy gondolták kijavítani, hogy a „jelöletlen” füzet első levelének margójára függőlegesen utólag nyomtatott szláv nyelvű mondatban közölték: ez a füzet a 42. után következik. A füzetek jelölésében máshol is tapasztalhatók rendellenességek (228v, 378v, 323r, 324r) illetve hiányok (348r, 366r). A könyv leveleinek felső margójára kézzel ráírták a hónap nevét (a verzókra) illetve a nap sorszámát és a levél sorszámát (a rektókra), 3–449-ig.

A példány kötése

A két bőrrel borított fatábla széle befelé srégelt, mérete 275x180 mm. Az egykori fehér bőr a használattól megbarnult. Díszítése vaknyomással, görgetőkkel és bélyegzőkkel készült.

Az elő- és a háttábla díszítésének kompozíciója azonos, csak a középen elhelyezkedő mandula formájú középdísz különböző. Az első keretben leveles-szalagos-fonadékos görgető fut körbe, a második keretben barokk C idomos egyesbélyegzők sorakoznak. A két keret között a rövidebb oldalakon fenn és lenn egy-egy sáv húzódik, bennük kétféle összetett virágmotívum. A középmező alatti és feletti sávban három-három virágbélyegző látható, a középmező négy sarkában pedig virágos sarokdísz. Az előtábla közepén leveles ágból font mandula formájú középdíszben az IHS (latin) betűk láthatóak, a háttáblán a hasonló középdíszben a Jézust karján tartó Madonna alakja, apró csillagokkal körülvéve. A gerincen négy borda emelkedik ki, a gerincmezők nincsenek díszítve. A táblák élén két pár vasszeg nyomai látszanak, a háttáblához tartozó egyik bőrszalag részben megmaradt. A metszés nem volt színezve.

A mai kötés nem az eredeti. Az újrakötésre utal a levelek kézi számozása, a hiányok pótlására bekötött levelek, két ilyen levélen XVIII. századra mutató vízjel. Valószínűnek látszik tehát, egy másik könyvhöz tartozó, másik könyvhöz készült kötés (másodlagos?) felhasználásának esetével van dolgunk. Erre enged következtetni a latin betűs IHS, amely katolikus tartalmú könyvek kötéséhez illik.


[344A Sbornik 1580-as kiadásában található 4. számú bejegyzés szövege

[345Kézírásos bejegyzések a példányon

A példány történetéről, vándorútjáról szóló kézírásos bejegyzések betűhív közlésétől eltekintünk, helyette a bejegyzések tartalmát, a bennük előforduló személy- és helyneveket, évszámokat, eseményeket magyarul adjuk közre időrendben, hivatkozva előfordulásuk helyére. (A 4. sz. bejegyzést fotón is bemutatjuk.)

1. Jób pópa első személyben közli, hogy Lentiben, Baranyában (!) találta ezt a könyvet, azaz sbornikot, 1710-ben, és megvette 3 forintért. (1. és 8. levél, alsó margó.)

2. Lentiben jelen volt Jenei Petrasko óbester. (9. levél, alsó sérült margó.)

3. Jenei Petrasko és Miskovac helység nevét említi. (10. levél, alsó sérült margó.)

4. 1733. június 4-én a budai alsóvárosban, a Tabánban Ivanovics Mihail adományozta ezt a könyvet a Szent Háromság templomnak, amely Adony vagy Dzsankurtran városban van, a saját, élő és elhunyt hozzátartozói lelki üdvéért. (Előzék, rektó.)

5. 1839. október 10-én Dimitrijevics Vaszilije jegyezte fel, hogy egy hete érkezett az adonyi parochiába mint adminisztrátor Dunapenteléről, ahol három évet szolgált békességben. (Előzék, verzó.)

6. Dimitrijevics Vaszilije datálatlan bejegyzésében közli, hogy Adonyban a szerb hívők száma 1830–1836. között 120 fő körül mozgott. (Üres bekötött levél verzója, a könyv végén.)

7. Tollpróbaszerű mondattöredékek: (ez) az adonyi templom sbornikja, (ez) Jób hieromonach sbornikja. (Háttábla belső borítója.)

Az RMNY I. kötetének megjelenésekor (1971) a 477. tételként regisztrált Sbornik nevű nyomtatványból 11 példányt ismertek, egy példánynak a sorsa volt ismeretlen. Ezeket a példányokat négy ország: Jugoszlávia, Magyarország, Oroszország és Románia 9 világi ill. egyházi gyűjteményében őrizték. A legtöbb példány (8 és 1 lappangó) Romániában, elsősorban erdélyi gyűjtemények tulajdonában volt[9].

Említettük, hogy Coresi a szerb papok és hívők érdeklődésére is számított, amikor ezt a könyvet sajtó alá rendezte. Az 1971 óta előkerült és a szakirodalomba bekerült példányok igazolják ezt a feltevést. Az új példányok tulajdonosai szerbiai ill. szerb alapítású intézmények: Görögországban az Áthosz-hegyen a szerb alapítású Hilandar monostor, Belgrádban az Egyetemi Könyvtár (1–1 példány), Belgrádban a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia Levéltára (2 példány és 1 töredék), végül Újvidéken a Matica Srpska Könyvtára (1 töredék)[10].

Ezek a példányok, a bennük található posszesszori bejegyzések azt bizonyítják, hogy Coresi Sbornikját használták a szerb templomokban, nemcsak a Partiumban, a Bánságban, hanem a történeti Magyarország egyéb tájain élő szerbek körében is.

[346A Sbornik-példányok „vándorlására” vonatkozó talán legérdekesebb adatot a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia egyik példánya tartalmazza: Viktor budai szerb püspök bejegyzését 1685-ből a könyv ajándékozásának tényéről. Erről a példányról még az is kiderült, hogy Vitkovics Mihály unokaöccse, Gábor (Gavrilo) révén került Belgrádba: ő vitte Komáromból, a helyi szerb templomból több liturgikus könyvvel és kegytárggyal együtt Szerbiába, a Szerb Tudós Társaság megbízásából Magyarországon gyűjtött történeti emlékek között[11] .

A most előkerült adonyi-lórévi példány újabb bizonyítéka annak, hogy Coresinek ezt a kiadványát a szerb papság használta, hogy nemcsak a szerémségi kolostorokban fordult elő, amint erről P. J. ©afarik megemlékezett[12] , hanem eljutott északra, a Duna menti szerb településekre is. Hálásak vagyunk a lórévi szerbeknek, papjaiknak és vezetőiknek, hogy mindmáig megőrizték ezt a könyvet, és lehetővé tették, hogy a hazai és a külföldi szaktudományt is megismertessük vele.

Bor Kálmán


[1] Huzsvik György: A Szentendrei Szerb Görög Keleti Püspöki és Egyházmegyei Könyvtár. = Pestmegyei Könyvtáros 1961. 10. sz. 17–20., szerbül: Bibliotekar. Beograd, 1962. 508–509.

[2] Koller János adonyi apátplébános naplója (Historia domus) az 1848–1898. évekből. Az adonyi katolikus plébánia irattárában.

[3] Jelzetük Ant. 1418, Ant. 1431

[4] Gheţie, Ion–Mareş, Alexandru: Diaconul Coresi şi izbânda scrisului în limba română. Bucureşti, 1994. 197–200.

[5] Uo. 198. – Az RMNY a Sborniknak csak a II. kötetét regisztrálta (261. tétel), és csak a Kolozsvári Egyetemi Könyvtár illetve a brassói Szt. Miklós templom példányáról tudott.

[6] Uo. 201.

[7] Peąikan, Mitar: Minej praznični koresijev. In: Pet vekova srpskog ątampartsva 1494–1994. Beograd, 1994. 115.

[8] Az 1569-ben megjelentetett kétkötetes Sbornikban a hagyományos füzetjelzést alkalmazta.

[9] I. Gheţie és Al. Mareş a Sborniknak ugyanazokat a romániai példányait sorolja fel, amelyeket az RMNY ismert 1971-ben. (i. m. 202.).
A szerzők a Coresi nyomtatványok hazai elterjedtségét vizsgálva azt állapították meg, hogy főleg Erdélyben maradtak fenn belőlük példányok. Havasalföldön és Moldvában jelenlétük jóval szerényebb és főleg szláv nyelvű kiadványokkal dokumentálható. (i. m. 326–336.).

[10] I. Gheţie és Al. Mareş az RMNY-ben felsorolt példányok közül nem ismeri a Budapesten (OSzK) levőt, tud viszont egy bizonytalan sorsú kötetről, amely Ungvárott (Papi Szeminárium?) volt valaha. Az 1971 óta felbukkant példányok közül nem említi a szerbiaiakat. (i. m. 202.)
A szerzők feltételezik, hogy Coresi kiadványainak még mintegy 40 példánya lappang(hat) külföldi gyűjteményekben, ortodox monostorokban, Csehország, Magyarország, Görögország, a balkáni szláv országok, valamint Ukrajna és Dél-Oroszország területén (i. m. 331.).

[11] Mano-Zisi, Katarina: Stare ćiriličke ątampane knjige u Arhivu SANU. = Arheografski prilozi. Beograd. (6–7.) 1984–1985. No. 47.

[12] ©afarik, P. J.: Geschichte der Südslavischen Literaturen. Tom. III. Prag, 1865. No. 250.