Magyar Könyvszemle   116. évf. 2000. 4.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

[464LAKATOS ÉVA
Sajtószolgák – a kőnyomatosok

A címünkben szereplő sajátos sajtótermék mibenlétét, fogalmát már fél évszázaddal ezelőtt is magyarázni kellett – ráadásul – a tanulmányunkat is közlő szaklapban.[1] Holott száz évvel ezelőtt e „kőnyomatosok” használata nélkül elképzelhetetlen volt a napi sajtó; híreinek legalább a felét e rossz papíron készült, korlátozott példányszámban megjelenő hírforrásokból merítette. Mi is volt a sajtó e – forrásként kezelt – hajdani segédeszköze? Az elnevezés ugyanis félrevezető. Önmagában a sokszorosításnak egy korai – és olcsó – formáját jelöli, ám lényege távolról sem ebben a technikai vonatkozásban lelhető. S azért is félreérthető e megjelölés, mert a kőnyomatosnak nevezett időszaki kiadványokat utóbb nemcsak kövön nyomva, hanem a sokszorosítás számos új módszerével: hektografikus, litografikus stb. módon is előállították. Létének lényege a hírek minél gyorsabb gyűjtése, majd továbbítása volt. Szerkesztője, előállítója erre a jólértesültségre és gyorsaságra alapította tevékenységét, s arra természetesen, hogy híreit a lehető legolcsóbb módon és anyagon juttassa el – ugyancsak a lehető legnagyobb gyorsasággal – előfizetőinek, a lapok szerkesztőinek. A napisajtó egyfajta segédanyagával állunk tehát szemben, amely nem a széles nyilvánosságnak, hanem megrendelőinek készült, akik e hírforrás birtokában állították össze lapjaik tartalmát.

A szakirodalom 1830-ra teszi az első „kőnyomatos” megjelenését. Állítólag bizonyos dr. Singer adta azt ki Strassburgban – és levélformában juttatta el előfizetőinek. Azért így, hogy elkerülje a cenzúra akadékoskodásait. „Kézzel írott” volt, az írásképnek ezt a formáját sokszorosította.[2]

E célzott és zártkörű tájékoztatás a következő évtizedekben rendkívül elterjedtté vált. Legkiemelkedőbb képviselője a kasseli születésű Paul Ludwig Reuter volt, aki egész életét a gyors és hatékony hírszolgálat megszervezésének szentelte. Első neves kőnyomatosát 1849-ben, Párizsban tette közzé. De még ugyanebben az évben Aachenbe települt át, mivel megnyílt a távíró-összeköttetés Berlin és Aachen között. De nem idegenkedett a hírközvetítés korábbi formáitól sem: postagalamb-szolgálatot szervezve meg Nyugat-Európa különböző városai között. Utóbb, a tenger alatti kábelek lefektetését követően székhelyét Londonba [465tette át, ahol idővel az angol világlapok mind előfizettek hírszolgálatára. Ügynökhálózata idővel beborította nemcsak Európát, hanem a többi földrészt is. 1865-ben kezdeményezését részvénytársasággá alakította, amely ezt követően a világ egyik meghatározó hírszolgáltató irodájává vált.[3]

A magyar előzmények között – az írásos formában való megjelenésre alapozva – egyes források Kossuth Lajos 1832-ben indult Országgyűlési Tudósításokját emlegetik. Tegyük hozzá: csak részbeni jogosultsággal, mert zárt körben terjesztették ugyan, de nem más sajtótermékek megrendelésére, tehát „nyersanyagként” (kész szövegezésben), hanem az olvasóközönség részére.[4] Ha a „magyar” meghatározáson a „magyarországit” értjük, úgy az elsőséget az 1861-ben, Budapesten és német nyelven kiadott Korrespondenzbureau-nak kell adnunk. Ez is kézírásos volt; a maradéktalanul osztrák befolyásolást szolgáló szerkesztője, Scharf József, hamarosan feladta vállalkozását.[5]

A minden megszorítástól mentes „első” kőnyomatosunk az országgyűlés üléseiről beszámoló Országgyűlési Tudósító volt. Megjelenését két országgyűlési gyorsíró, Egyesy Géza és Maszák Hugó kezdeményezte 1869-ben. Még ugyanebben az évben megindították az Országgyűlési Értesítő címűt is, amely már nemcsak a Ház nyilvános üléseit, hanem a különböző osztályok, bizottságok, pártok és rendezvények híranyagát is továbbította a napilapoknak.[6]

Ezt követően felgyorsult a kőnyomatosok megjelenése. 1875-ben – Futtaky Gyula magánvállalkozásában – megindult a kétnyelvű Budapester Correspondenz – Budapesti Tudósító, amely már elszakad a parlament munkájától, s híreit már a főváros eseményeiből is válogatja. Öt évvel később, 1880-ban létrejön a Magyar Távirati Iroda, amely azonban csak nevében azonos a mai, óriásivá nőtt központi intézménnyel. Ekkor még ez a cím is egyszerű kőnyomatost jelölt, amelyet ugyan szoros szálak fűznek az országgyűléshez, ám amely már belföldről és külföldről is gyűjt, illetve közvetít híreket.[7] Félhivatalos státusa és viszonylagos függetlensége mögé oda kell képzelnünk a 13 évvel korábbi kiegyezést, amely maga után vonta a korábbi k.u.k. távirati ügynökségeitől való függőség meglazulását és az önálló magyar hírgazdálkodás kialakításának a lehetőségét. Akár jelképesnek is tekinthető: a Magyar Távirati Iroda megindításának engedélyezését maga Ferenc József láttamozta.[8] Az 1880-at követő évtizedek a magyar kőnyomatosok kibontakozásának és virágzásának az időszakaként jellemezhetők. A korábbi állami gyámság alól szabadulva a magánkezdeményezések tucatjai

[466

[467jutnak szóhoz. A vezető szerepet játszó Budapesti Tudósító mellett[9] a rózsaszínű papíron megjelenő Magyar Értesítő, Keleti Értesítő vagy – elsősorban a főváros eseményeit figyelő – Magyar Híradó, a Hírcsarnok, illetve a „provinciákat” is tájékoztató Budapesti Levelező (Porzsolt Kálmán szerkesztésében) – hogy egy 1895-ös keresztmetszetnél maradjunk.[10] Budapest mellé hamarosan csatlakozik a vidék is; egymás után alakulnak kőnyomatosok Gyöngyösön, Kecskeméten, de még Kunszentmártonban is. (Teljes áttekintésük lehetetlen.)[11] A szakosodás, s ezzel egyidejűleg különféle intézményekhez való kapcsolódás is kialakul: az Ungarische Post (1877) feladata a külföld tájékoztatása volt,[12] nem különben a külügyminisztérium által kiadott Politische Correspondenzé is.[13] Kialakította saját kőnyomatosait a református és katolikus egyház is. Az előbbi a még kéziratos formában készült Protestáns Sajtó, utóbbi Katolikus Tudósító (később: Magyar Kurír címmel).[14]

A kőnyomatosok munkája mindenekelőtt a hírszerzéssel kezdődik. Munkatársaik – rendszerint alacsony bérrel is megelégedő fiatalemberek – „egész nap hírek után futnak”, hogy egy korabeli forrást idézzünk: eljárnak „a különböző egyletek, testületek, egyházkerületek gyűléseire, a fővárosi törvényhatósági és a megyei gyűlésekre, az akadémiai, Kisfaludy-, Petőfi-társasági ülésekre, a munkások gyűléseire, a törvényszéki tárgyalásokra stb.”[15] Azután rohannak az irodába, ahol sebtében megfogalmazzák értesüléseiket, majd sokszorosítják azokat, s a küldöncök máris igyekeznek velük a kisebb-nagyobb lapokhoz; naponta többször is.

Következik a felhasználás. A szerkesztő természetesen nemcsak a kőnyomatosokra támaszkodik. Átnézi a külföldi táviratokat, az ugyancsak külföldi lapok munkatársai közé „beépült” embereinek leveleit, a vidéki levelezők írásait, a többi hazai lapot (a legfőbbeket) – és természetesen a kőnyomatos küldönce által hozott híreket. Mindezt ceruzával, de lehet, hogy már eleve ollóval a kezében. A kiválasztott közleményeket így továbbítva a soron következő számba. Tartalmuk nagyobbik része a helyi eseményekből, tehát a kőnyomatosok által közvetítettekből áll, hiszen az olvasók többségét ez érdekli.[16]

[468Az elmondottak alapján nem nehéz kikövetkeztetni, hogy miért volt kifizetődő kőnyomatost csinálni, másrészről azt is: miért volt előnyös e vállalkozásokra előfizetni. A századfordulón vagyunk, az országban több mint 1500 lap jelenik meg, egyedül a fővárosban 34 napilap,[17] vidéken pedig 106. A szerkesztőségek létszáma a maiakhoz képest minimális, hiszen üzletnek a lapkészítés csak így kifizetődő. A kőnyomatos a legolcsóbb hírforrás, így akad rá bőven előfizető, aki készen kapja a nyersanyagot (anélkül, hogy maga alkalmazná a hírfelhajtó „fiatalembereket”). Érdemes tehát kőnyomatosra vállalkozni. Gombamódra el is szaporodtak. Mindezek ismeretében nem nehéz kikövetkeztetni, hogy a felhasználók bizonyos mértékig kiszolgáltatottjaivá váltak a kőnyomatosoknak. De – tegyük hozzá – nem egy esetben maguk is gondban voltak: igazi hírek hiányában, mivel is töltsék meg a rendelkezésre álló vagy beígért terjedelmet? Nem egy esetben előfordult, hogy ilyenkor lelkiismeret-furdalás nélkül blöfföltek.[18] Ennek hatását, továbbgyűrűződését hatásosan eleveníti fel az imént már idézett korabeli áttekintés:

„Egy kőnyomatos lap több hasábra terjedő óriási tudósítást közöl valamely állítólagos nagy társadalmi eseményről. Az egész óriási cikk csak azért íródott meg, hogy valamely előre törekvő nagyság szerepelhessen a sajtóban, s a cikk tulajdonképp semmi fontosat nem tartalmaz. Este tíz órakor érkezik a kőnyomatos cikk minden lap szerkesztőségébe. A helyettes szerkesztő elolvassa. Látja, hogy a dolog tulajdonképp haszontalanság. Már most tanakodik, dobja-e el, vagy pedig közölje? Ha eldobja, s a többi napilap mégis közli, akkor másnap a főszerkesztő szemrehányást tehet neki esetleg, hogy a többi lap „lefőzte” az ő lapját. Hogy tehát a többi lap ne főzhesse, a helyettes szerkesztő mégis helyet ád a cikknek, habár rövidítve. S a nagyratörekvő úr elérte célját. Így gyakorol a kőnyomatos pressziót minden napilapra, mert mindegyik napilap attól tart, hogy a másik napilap valamely hírrel megelőzi, s csak hogy meg ne előzhesse, gyakran értéktelen dolgoknak tért szentel…”[19]

Ehhez hasonló példákra hivatkozva jogosnak tetszhetett a megállapítás, hogy a kőnyomatos „nagyhatalom”.

[469S e kivételezett helyzetnek nemcsak hír vonatkozásai vannak: a manipulációnak azok a lehetőségei, amelyek magasba emelnek ismeretleneket és méltatlanokat, vagy ellenkezőleg, épp elhallgatják azt, amit pedig – súlyánál fogva – ki kellett volna emelni, hanem olyanok is, amelyekről a zugsajtóról szóló tanulmányunkban már írtunk.[20] A kőnyomatos összeállítójának is lehetősége volt arra, hogy bizonyos hírek közléséért vagy elhallgatásáért – pénzt követeljen akár a kormánytól, akár magánszemélyektől. Létezett tehát „zugkőnyomatos” is, esetenként a sajátos zsarolás is.

Az előfizetők félrevezetésének szelídebb példái közé tartozott, amikor egy kecskeméti tudósító – helyi hírek hiányában – a Kecskemét környékén lezajlott rablásról, majd pénzhamisításról tudósított; a híreket átvették a központi lapok, s ezzel az egész ország előtt hírbe hozta városát.[21] A súlyosabb félretájékoztatások közé tartozott, amikor a Magyar Híradó arról tudósított, hogy két egymással szembenálló szerkesztőtárs összeverekedett, s ezt a „hír”-t több napilap is átvette. Utóbb azután kiderült, hogy mindez nemcsak valótlan, hanem anyagi indítékok álltak a hír mögött.[22]

Ismerősek az előfizetésre való „késztetésnek” azok a formái is, amelyeket a zugsajtó alkalmazott: ha a kiszemelt szerkesztőségek nem voltak hajlandók igénybe venni a kőnyomatos szolgáltatásait, úgy megvádolják őket, hogy már eleve híreket vettek át tőle, s nem fizettek érte – a hírhamisítás vádjáról már ne is beszéljünk.[23] Pedig ez is üzlet volt. Egy 1903-ból származó törvényszéki ítéletből ismerjük meg egy bizonyos Osinger János nevét, aki hat lapnak s egy Expressz nevű kőnyomatos újságnak volt a tulajdonosa. Gyanús vállalkozásai rendszertelenül jelentek meg, csak bizonyos alkalmakhoz igazodva, amelyek részleteinek pertraktálása vagy elhallgatása pénzt ígért a közreadó zugtulajdonosának.[24]

Vigyázni is kellett a kőnyomatosok által kínált kényesebb természetű személyi híreinek az átvételével. Nem egyszer kiderülhetett róluk, hogy valótlanok, s az érintettek nem vonakodtak sajtópert indítani e hírek közlői ellen; s e pereket meg is nyerték. – Ám mi legyen a bűnössel, a büntetéssel? – kit marasztaljon el a bíró: a forrást a kőnyomatost, vagy a hamisnak bizonyult hír közzétevőjét? A kőnyomatosok képviselői azt állították, hogy termékük „kézirat”, amely jogilag nem büntethető. Bűnös az, aki a kézirat tartalmát nyomdai úton közzétette. A Kúria salamoni döntést hozott: hiába mondják kéziratnak a kőnyomatost, az ugyanúgy időszakosan jelenik meg, mint a napisajtó, tehát rá is az 1848. évi XVIII. Törvénycikk vonatkozik, azaz elmarasztalható.[25] Néhány [470hónappal későbbi ügy – amelynek középpontjában ezúttal is a Magyar Híradó állt – még határozottabban járt el: nemcsak a kőnyomatost, hanem annak a híreit felhasználó napilapokat is pénzbírságra ítélte,[26] mondván: a lapszerkesztőknek kötelességük a felhasznált hírek valódiságának ellenőrzése. A bírói gyakorlatban végül is ez a felfogás rögzült és maradéktalanul átkerült az 1914-ben meghozott új sajtótörvénybe, azzal a különbséggel, hogy büntetéssel már egyedül a hírforrást, azaz a kőnyomatost sújtotta.[27]

Az első világháborúval véget ért a kőnyomatosok burjánzásának az időszaka. A hírszolgálat összefogottabbá, szakszerűbbé és az új technikai változásokkal párhuzamosan – gyorsabbá vált. Hozzátehetjük: egyben tőkeigényesebbé is; ebben a folyamatban a kisebb vállalkozások nem bírták a versenyt. Egy további, ezzel szorosan összefüggő ok – a központosítás. A már addig is állami támogatást élvező Magyar Távirati Irodát, amely már a századfordulón túlnőtte az átlag kőnyomatos szerkesztőség kereteit, 1918 novemberében Károlyi Mihály államosította, majd a forradalmak után Teleki Pál miniszterelnök a vezetést Kozma Miklósra bízta. E vezetés az Irodát a nemzeti tájékoztatás központjává tette: részvénytársasággá alakította, jelentős tőkeemeléssel. Mindez nemcsak a legmodernebb technikai háttér megteremtését, hanem a teljesen új és önálló külföldi kapcsolatok kiépítését is jelentette.[28]

A kisvállalkozások lassú elsorvadásához a központosításon kívül a trianoni diktátum is nagymértékben hozzájárult. Az ország nemcsak területileg vált kisebbé, drámaian csökkent az olvasók és a sajtótermékek száma is.[29] A kőnyomatosok szolgáltatása iránti igény a töredékére csappant. 1920-at követően számuk alig több egytucatnál, a funkcióik is alapvetően megváltoztak.[30] Azok a vállalkozások maradtak fenn, amelyek valamilyen sajátos szolgáltatást kínáltak. Az addig legjelentősebbnek tartott cím, a Budapesti Tudósító – a Magyar Távirati Iroda kiépülését követően például nem vállalta a fővárosi versenyt; megelégedett a vidéki sajtó tájékoztatásával.[31] E versenyben egyetlen szerkesztőség teremtette meg a maga sajátos és folyamatos keresletét: a MOT, az 1918 novemberében alapított Magyar Országos Tudósító, amely a rendőrségi hírek továbbítására vállalkozott. (Elterjedtségéhez az is hozzájárult, hogy az újságírókat [471időnként kitiltották a budapesti főkapitányságról, s így a MOT vált a közvetítés egyedüli forrásává.)[32]

Változatlan funkciókkal működtek az egyházak kőnyomatosai, mint például a katolikus Magyar Kurír,[33] vagy azok a szerkesztőségek, amelyek valamely párthoz kapcsolódtak – a Nachrichtendienst der Sozialdemokratischen Partei Ungarns a Magyarországi Szociáldemokrata Párt eseményeit közvetítette a külföldnek.[34] Változatlanul élt a kereslet a Budapestre külföldről származó hírek továbbítói iránt. Különösen a német hírszolgálatnak volt előnye: előbb Magyar Figyelő címmel jelent meg gazdasági és szociálpolitikai tartalommal (a harmincas években),[35] utóbb Berlini Levelek címmel bővült ajánlata.[36]

A versenyben maradottak közül talán még megemlíthetők azok is, amelyek kulturális szempontból nyújtottak többet az átlagnál. Így például a Ráday Pál szerkesztette Magyar Futár (nem tévesztendő össze a későbbi szélsőjobboldali hetilappal), amely rendszeresen közölt sajtószemléket és kulturális eseményekről szóló tudósításokat.[37] Külön, és kiemelten kell szólnunk a Móricz Miklós (Móricz Zsigmond bátyja) szerkesztette s a Magyar Statisztikai Hivatalban 1933 és 1944 között kiadott STUD (Statisztikai Tudósító) című, sokszorosítással készült vállalkozásról, amely azonban nem elsősorban napi híreket közölt, hanem statisztikákat és tanulmányokat. Kőnyomatosként való emlegetése így megkérdőjelezhető; hiszen sajátos átmeneti jelenség – nem is annyira az előállítás módja, hanem azon szerep alapján, amelyet szerkesztőjük maga elé tűzött. Alcíme ugyanis „a napilapok lapja” – világosan jelzi, hogy felhasználásra ajánlja tartalmát a szerkesztőknek, a tájékoztatáson túlmenően – akár a közlemények átvételéig. Ezt a szélesre tárt igényt fejezi ki az is, hogy – szakosodva – teljességre törő áttekintést kívánt nyújtani a kor egészéről. Kisebbségi Stud című sorozata a nemzetiségi létről szólt, a Mérleg Stud a gazdasági élet keresztmetszete kívánt lenni, a Kárpát Stud pedig magyar „nézőként” kommentálta a Kárpátok övezetének különféle változásait.[38]

Az 1945-öt követő időszakról nincs sok mondanivalónk. Az első években még jelent meg egy-két párthoz, egyházhoz kötödő tájékoztató, de már anakronizmusként. Részben az államosítások és a sajtó egyoldalú koncentrációja egyben az új médiák és az elektronikus hordozók következményeként végleg feleslegessé váltak a hajdan „nagyhatalomként” emlegetett hírszolgáltatók.

Áttekintésünket három melléktétellel zárjuk. Elsőként említjük, hogy a múlt század második felétől – a napihírek továbbításához hasonlóan – rendszeresen folyt a sajtóban az egyre nagyobb szerephez jutó képanyag cseréje. Majd a századforduló [472táján – a kőnyomatosokhoz hasonlóan – megjelentek a képügynökségek is, amelyek az MTI mintájára nagyvonalú irodákká nőtték ki magukat. A majdani sajtótörténet az ő munkásságuk feltárását sem kerülheti meg.

A kőnyomatosokhoz hasonló feladatra vállalkoztak az irodalmi alkotásokat ajánló, illetve terjesztő irodák, szerkesztőségek is. Tevékenységük részleteiről alig tudunk valamivel többet, mint a képügynökségekről. Vasárnap. Vidéki Lapok Vasárnapi Melléklete. 1927-ben fennmaradt egy-két nyomtatásban is megjelent cím – a legnagyobb töredékességében,[39] melyek arra vállalkoztak, hogy egyes vidéki lapok vasárnapi mellékleteinek kialakításához adjanak segítséget. Ennek a kérdéskörnek a feltárása – a sajtótörténeten kívül – az irodalom-szociológia számára is érdekes ismereteket és tanulságokat ígér.

Végül a könyvtárak és a kőnyomatosok kapcsolatáról. Bevezetőnkben már idéztük azt a cikket, amelyet erről a kérdésről, a negyvenes évek elejének a tapasztalatairól Supka Ervin, az OSzK egykori munkatársa írt.[40] Nem sok jót tudott már akkor sem mondani. Megőrzésük tekintetében a kőnyomatosok legfeljebb csak a nemzeti könyvtárig jutottak el, közülük is csak a jelentősebbek, azok is rendszertelenül. Egyes számaikat a szerkesztőségek – felhasználás után – nem becsülték. „Fogyó anyagként” egyszerűen a papírkosárba dobták. A könyvtár ugyan – akkor – nem tehette ezt, ám a feldolgozásnak és raktározásnak e lapok mostohagyerekei voltak – szabálytalan és minduntalan változó időszakosságukkal, rendetlen számozásukkal, különböző nagyságú és nem egyszer változó színű papírjaikkal. Bekötésük szóba sem jöhetett, legfeljebb tékákat kaphattak. A hatvanas években azután ez is megszűnt. A kőnyomatosok felett nemcsak felhasználásuk szempontjából járt el az idő, a könyvtár is valamiképpen lemondott róluk. Egyszerűen beládáztatta állományuk legnagyobb részét, amely azóta is „pihen”, de még a felszámolásuk gondolata is felmerült.

Holott nem egyszer akad kutató, aki keresi.[41] A szerkesztőségek munkáját szeretné elemezni, s hallatlanul érdekesnek találná: mit, hol és mikor, de legfőképpen miképpen használtak fel napilapjaink a kőnyomatosok híranyagából. Ám még azt sem tudjuk érdemben megmondani, hogy a nemzeti könyvtárnak állományában egyáltalán mi az, amit elődeink átvettek és megőriztek.

Minek tekintsük hát e rövid és távolról sem teljességre törő szemlénket? Figyelemfelkeltésnek? Sírkőnek? Vagy egyfajta ösztönzésnek az irányban, hogy e már nagyrészt feledésbe merült sajtószolgák munkáját felderítsük – múltunk mélyebb és emberibb megismerése érdekében? A döntés nem rajtunk múlik.

[473Függelék

Az alábbiakban az elmúlt évtizedek szakbibliográfiai gyűjtőmunkája során felgyűlt sajtótörténeti anyagunkból adunk egy ideiglenes listát – távolról sem a teljesség igényével – a megismert címekről és a hozzájuk kapcsolódó szekunder-irodalomról.

AGENCE DE PARIS. Szerk. Székely Béla. = Pécsi Napló 1901. szept. 1., 6.

AGENCE LIBRE ORIENTALE. Szerk. Strausz Adolf, Fodor Viktor. = Budapesti cím- és lakjegyzék (továbbiakban: Cím- és lakjegyzék). 1907/1908.

ÁLTALÁNOS TUDÓSÍTÓ. Szerk. Leopold Gyula. = Cím- és lakjegyzék 1900/1901. = MKsz, 1907. mell. A hazai hírlapirodalom

ATLASZ. Kiad. a bécsi argentin konzulátus. = Pesti Tükör 1913. máj. 8., 4.

BERLINI LEVELEK. Szerk. Abaffy László. = A Mai Nap 1943. máj. 14., 3.

BUDAPESTER CORRESPONDANCE l. BUDAPESTI TUDÓSÍTÓ.

BUDAPESTI ÉRTESÍTŐ. Szerk. Erschinger János, Fenyő Márton, Lakatos Sándor. 1896–1944.

BUDAPESTI LAPTUDÓSÍTÓ. Szerk. Pichler Zsigmond. = Cím- és lakjegyzék 1907/1908.

BUDAPESTI LEVELEZŐ. Szerk. Porzsolt Kálmán. Indult 1884. febr. 27. = Cím- és lakjegyzék 1907/1908.

BUDAPESTI TUDÓSÍTÓ. Szerk. Futtaky Gyula, Sturm Albert, Lányi Zsigmond, Buda László. = Kövön nyomott mennykövek. Fővárosi Lapok 1895. máj., 1442., Futtaky meghalt. Fővárosi Lapok 1895. dec. 11. 340. sz. 3233–3234., Pécsi Napló 1895. dec. 15., 1–3., A Budapesti Tudósító új szerkesztője. Budapesti Hírlap 1896. jan. 3., 6., Cím- és lakjegyzék 1896/1897, 1900/1901, Budapesti Hírlap 1903. febr. 13. 43. sz. 6., Veszedelmes út. Magyar Hírlap 1906. jan. 9., 1–2., A Budapesti Tudósító új szerkesztője. Aradi Közlöny 1908. szept. 5., 3., Szerkesztői üzenetek. Pécsi Napló 1908. nov. 6., 7., Sturm Albert halála. Nagyváradi Friss Újság 1909. febr. 16. 47. sz. 1., T.: A „Bud. Tud.” haldokol. Új Revű 1912. nov. 1. 95–96., Peisner Ignác: Magyar zsidó hírlapírók. Sturm Albert. Múlt és Jövő 1912. 165–166., Halló, itt a Hírszemle. A Nap 1913. okt. 30., 10., Budapesti Tudósító. Sajtó 1929. 228., Szántó Béla. Nemzeti Újság 1934. szept. 27., 8., Siklóss László: Az országgyűlési beszéd útja. Bp., 1939. 570., Szabolcs Bálint negyvenéves újságírói jubileuma. Pesti Tőzsde 1944. márc. 23., 3., Zolnay László: Hírünk és hamvunk. Magvető, 1986. 199–201.

CORRESPONDANCE DE HONGRIE. Szerk. Liptay Kornél. = Cím- és lakjegyzék 1896/1897., Zsaroló kőnyomatos. Magyarország 1896. ápr. 18., 10.

CORRESPONDANCE DE PESTH. Szerk. Lichtenstein F. Lajos. = Elhunyt újságíró. Zemplén 1903. okt. 31. 129. sz. 3.

CORRESPONDENZ BUREAU. Bécs, híreinek pesti kiadása. = Pesti Hírlap naptára 1919. évre. 73–74.

EXPRESS HÍREK. Szerk. Osinger János. = Cím- és lakjegyzék 1900/1901., A parazita. Budapesti Hírlap 1903. jan. 11. 11. sz. 12., Visszavont sajtópör. Magyarország 1905. márc. 29., 14.

FIGYELŐ. Szerk. Lóránt Dezső. = MKsz 1907. mell.

DER FINANZOBSERVER. Szerk. Schönmann W. Vilmos, Wettendorfer Vilmos. 1925–1938.

FŐVÁROSI ÉRTESÍTŐ. Szerk. Bolgár Lajos. 1905–1921.

FŐVÁROSI TUDÓSÍTÓ. Szerk. Bartha Sándor, Bethlen Pál. 1928–1938. Halálozás. Világ 1945. dec. 12., 5.

FÜGGETLEN HÍRMONDÓ. Szerk. Győrffy József. 1903–1914. Törvényszéki csarnok. Budapesti Hírlap 1903. jan. 21. 21. sz. 9–10.

[474GAZDASÁGI TUDÓSÍTÓ. Szerk. Kormos Alfréd. = Cím- és lakjegyzék 1907/1908.

GYORS FUTÁR. = Pesti Hírlap Naptára 1919. 74.

GYORSÍRÁSZATI HÍRLAP. Szerk. Rosenthal Mór. Temesvár–Budapest, 1895–1896.

HETI POSTA. = A szegény Apponyi. Kalocsai Néplap 1910. jan. 22., 4.

HETI TUDÓSÍTÓ. Szerk. H. Havas Albin. = Cím- és lakjegyzék 1900/1901.

HÍR. Kiad. a Kisgazdapárt. 1947–1950. Az egyéves Politika köszöntése. = Politika 1948. ápr. 24., 3.

HÍRCSARNOK. Szerk. Hamvay Gyula, Bodor Zsigmond. = Cím- és lakjegyzék 1891/1892., Gyászjelentés. Pesti Napló 1913. aug. 31. 206. sz. 13., A Hírcsarnok tulajdonosa. Magyarország 1917. aug. 2., 10., Szerkesztőváltozás. Budapesti Hírlap 1917. aug. 2. 192. sz. 10., A Hírcsarnok gazdát cserélt. Otthonunk 1917. szept. 8., 7., Gyászrovat. Budapesti Hírlap 1918. okt. 2. 230. sz. 8., A Képzőművészeti Társulat gyásza. Magyarország 1918. nov. 5., 12., Neumann Ede: A fővárosi napisajtó fejlődése. Typographia 1923. márc. 3., Meghalt Lenkei Gusztáv. Függetlenség 1936. júl. 28., 7.

HÍRMONDÓ. Szerk. Lustig Lajos. = Új kőnyomatos. Az Újság 1906. jan. 23., 11., Halálhírmondó szerkesztője meghalt. Váci Hírlap 1907. júl. 24., 3., Cím- és lakjegyzék 1907/1908.

HUNGÁRIA. Stern Bernát. = Cím- és lakjegyzék 1907/1908.

INTERNATIONALE POLITISCHE CORRESPONDENZ. Szerk. Solymássy E. Oszkár, Balla Vilmos, Friedman Békey Samu. 1912–1931. = Magyar Nemzet 1912. 245. sz. 9.

KÁRPÁT STUD. = Országos Magyar Sajtókamara Évkönyve 1943. 225.

KATOLIKUS TUDÓSÍTÓ 1909–1911. = A Magyar Kurír. Kalocsai Néplap 1911. szept. 13., 3.

KATONAI TUDÓSÍTÓ (MILITARISCHE KORRESPONDENZ). = Katonai Tudósító. Az Őrszem 1906. jan. 15. 2. sz. 7.

KEGYELET Központi szaktudósító. = Cím- és lakjegyzék 1907/1908.

KELETI ÉRTESÍTŐ. Szerk. Rudas Izsó. = Kövön nyomott mennykövek. Fővárosi Lapok 1895. máj. 7. 1442., Cím- és lakjegyzék 1907/1908.

KERESKEDELMI ÉS IPARI TUDÓSÍTÓ. Szerk. Halmai Jenő. = Cím- és lakjegyzék 1922/1923.

KÉZIRAT. Szerk. Verner László, Balla Miklós = Verner László meghalt. Kunszentmártoni Újság 1914. júl. 5.

KÉZIRATOK. = Kéziratok. Bácska 1881. jún. 17., 2.

A KIR. ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI ÉS FÖLDMÁGNESSÉGI INTÉZET TÉRKÉPES IDŐJÁRÁSI SÜRGÖNYJELENTÉSE. = Cím- és lakjegyzék 1907/1908.

KISGAZDAPÁRTI ÉRTESÍTŐ. Szerk. Lipthay Olga. = Lipthay Olga pöre... Esti Kurír 1925. jan. 27. 21. sz. 5.

KONDOR-TUDÓSÍTÓ. Szerk. Kondor Artúr. = Cím- és lakjegyzék 1922/1923.

KŐNYOMATOS. = Kőnyomatos lap indul ... Nagyváradon. Szabadság 1892. márc. 29. 79. sz. 3.

KÖZÉPEURÓPAI KURÍR. Mitteleuropäischer Kurir. Szerk. Bartoss Károly. = Cím- és lapjegyzék 1922/1923–1931.

KÖZGAZDASÁGI ÉRTESÍTŐ. = Cím- és lakjegyzék 1907/1908.

KÖZOKTATÁSI TUDÓSÍTÓ. Szerk. Szöllősi Jenő, Zsedényi Aladár. = Bánó József: Kőnyomatosunk ügye. Népnevelők Lapja 1902. nov. 1. 717–719.

KÖZPONTI LAPTUDÓSÍTÓ. Szerk. Sas Ede, Buday László. = Központi Laptudósító. Pécsi Napló 1895. okt. 11., 3.

KÖZPONTI SAJTÓÉRTESÍTŐ. Szerk. Láng Lipót László. = Cím- és lakjegyzék 1907/1908.

KÖZPONTI SAJTÓIRODA. = Cím- és lakjegyzék 1891/1892., 1896/1897.

KÚRIAI ÉRTESÍTŐ. = Kúriai Értesítő. Budapesti Hírlap 1888. okt. 20. 290. sz. 9.

KÜLFÖLDI TUDÓSÍTÓ. Szerk. Szilágyi Gy. Miklós. = Cím- és lakjegyzék 1907/1908.

[475MAGYAR AGRÁRKURÍR 1929–1933. = Szakirodalom. Magyar Róna 1929. 6. sz. 145.

MAGYAR ÉRTESÍTŐ. = Kövön nyomott mennykövek. Fővárosi Lapok 1895. máj. 7., 1442., A Medsije rend nagykeresztje. Budapesti Hírlap 1896. jan. 10. 9. sz. 7., Neumann Ede: A fővárosi napisajtó fejlődése. Typographia 1923. márc. 23., 3.

MAGYAR ÉRTESÍTŐ. Debrecen. Szerk. Farkas Sándor. = Különfélék. Debreczeni protestáns lap 1937. szept. 15. 9. sz. 196–197.

MAGYAR FIGYELŐ (Berlin). = Berlini kőnyomat. Nemzeti Újság 1937. nov. 10., 10.

MAGYAR FUTÁR. Szerk. Ráday Pál. = A PIM könyvtári állományában.

MAGYAR HÍRADÓ. Szerk. Chorin Zsigmond, Erber Tivadar, Tímár Szaniszló, Bodor Zsigmond. = Hirtelen halál. Nagyvárad. nov. 18. 276. sz. 3., Halálozás. Alföld (Arad) 1879. márc. 29. 73. sz. 3., Kúriai értesítő. Budapesti Hírlap 1888. okt. 20. 290. sz. 9., Cím- és lakjegyzék 1891/1892., Gyászrovat. Pesti Napló 1898. nov. 11. 312. sz. 9., Gyászrovat. Budapesti Hírlap 1898. nov. 11. 312. sz. 8–9., Kövön nyomott mennykövek. Fővárosi Lapok 1895. máj. 7., 1442., A bosszú. Budapesti Hírlap 1903. jan. 30. 30. sz. 10., A kőnyomatos felelőssége. Budapesti Hírlap 1903. jún. 5. 152. sz. 10., Kézirat-e a kőnyomatos? Budapesti Hírlap 1903. jún. 11. 158. sz. 14., Adorján Sándor: A kőnyomatos lapok felelőssége. Otthonunk 1903. okt. 20. 2–4., Magyar Híradó... Otthonunk 1908. okt. 1., 6., Peisner Ignác: A jubiláló kőnyomatos. Ország-Világ 1912. febr. 18. 185–186., Gyászrovat. Pesti Napló 1912. nov. 5. 261. sz. 13., Gyászrovat. Budapesti Hírlap 1917. ápr. 6. 92. sz. 5., Gyászrovat. Magyarország 1917. ápr. 7., 8., Gyászrovat. Budapesti Hírlap 1917. ápr. 27. 110. sz. 7., Szerkesztőváltozás. Budapesti Hírlap 1917. aug. 2. 192. sz. 10., Gyászjelentés. Pesti Napló 1918. okt. 2. 230. sz. 10., Gyászrovat. Budapesti Hírlap 1918. okt. 2. 230. sz. 8., Pesti Hírlap Naptára 1919. 74., A Magyar Híradó szerkesztőségéből. Budapesti Hírlap 1924. jan. 15. 12. sz. 8.

MAGYAR KATONAI KÖZLÖNY. Szerk. Csaszkóczy Emil. = Cím- és lakjegyzék 1922/1923.

MAGYAR KŐNYOMATOS SAJTÓTUDÓSÍTÓ. Szerk. Vargyes Jenő. = Cím- és névjegyzék 1907/1908.

MAGYAR KURÍR – központilag szerkesztett vidéki lapok értesítője. Szerk. Kulcsár Béla. = Budapesti Hírlap 1901. nov. 8. 308. sz. 10.

MAGYAR KURÍR. Szerk. Malcsiner Rudolf, Jámbor Dezső 1911– = A Magyar Kurír. Kalocsai Néplap 1911. szept. 13., 3., Szerkesztőváltozás. Pesti Napló 1913. okt. 31., 14., Hadifogoly újságíró. Világ 1916. aug. 29., 12., Lak- és címjegyzék 1922/1923., Halálozás. Pesti Hírlap 1941. dec. 10. 281. sz. 6., Magyar Kurír új felelős szerkesztője. Függetlenség 1942. febr. 7., 5.

MAGYAR LAPÉRTESÍTŐ. Szerk. Harmat Jenő, Hegedűs Zsigmond. = Cím- és lapjegyzék 1900/1901.

MAGYAR LAPTUDÓSÍTÓ. Szerk. Földi Károly. = Radnóti József: Inczédy László, a Magyar Laptudósító és Török Ella. Győri Hírlap 1907. júl. 3. 148. sz. 2., A legújabb plágium-ügy. Győri Hírlap 1907. júl. 7. 152. sz. 7.

MAGYAR ORSZÁGOS TUDÓSÍTÓ (MOT). Szerk. Balla Jenő, Szász Menyhért, Ferenczy Károly, Pitroff Gyula. = Elhunyt újságíró. A Nap 1920. aug. 15., 4., Az újságírókat kitiltották a főkapitányság épületéből. Népszava 1922. márc. 9., 3., Cím- és lakjegyzék 1922/1923., A rendőrség kőnyomatosa. Pesti Napló 1923. febr. 28. 3., Halálozás. Népszava 1923. ápr. 12., 6., Meghalt Dunay Ödön. Függetlenség 1935. nov. 28., 5., A budapesti városháza. Városok Lapja 1935. dec. 1. 508., Mese röpiratterjesztésről. Népszava 1938. máj. 3. 99. sz. 9., Meghalt Szász Menyhért. Kis Újság 1939. febr. 4. 28. sz. 5., Huszonöt éves a MOT. Reggeli Magyarország 1943. dec. 19. 287. sz. 7.

MAGYAR POLITIKAI HÍRSZEMLE. Szerk. Gyuris Árpád. = Cím- és lakjegyzék 1928.

MAGYAR TÁVIRATI ÉRTESÍTŐ. Szerk. Fejérvári Frigyes. = Cím- és lakjegyzék 1907/1908.

[476MAGYAR TÁVIRATI IRODA. Szerk. Maszák Hugó, Egyesy Géza, Radó Sámuel, Schwimmer Sándor, Kozma Miklós. = Cím- és lakjegyzék 1891/1892., Kövön nyomott mennykövek. Fővárosi Lapok 1895. máj. 7., 1442., A journalisztika köréből. Egyelőség 1898. aug. 7. 30. sz. 11., Szerkesztői üzenetek. Pécsi Napló 1908. nov. 6., 7., Cím- és lakjegyzék 1907/1908., Zigány Árpád: Sajtószabadság és terrorizmus. Huszadik Század 1911. 24. köt. 354–359., Szerkesztőváltozás. Budapesti Hírlap 1918. jan. 30. 25. sz. 5., Siklóssy László: Az országgyűlési beszéd útja. Bp., 1939. 569–570., Marschalkó Lajos: A MTI jelenti. Függetlenség 1941. márc. 4. 52. sz. 4., Pirityi Sándor: A nemzeti hírügynökség története. Bp., 1996. 32–35.

MAGYAR TUDÓSÍTÓ. Szerk. Bakcsy Kornél, Gonda Henrik, Mandovszky Manfréd. = MKsz 1907. mell., Szerkesztői üzenetek. Pécsi Napló 1908. nov. 6., 7., Újságíróból farmer. Temesvári Hírlap 1914. ápr. 12. 33–34., Cím- és lakjegyzék 1922/1923., Halálozás. Magyar Nemzet 1946. jún. 2., 2.

MAGYARORSZÁGI TUDÓSÍTÓ. Szerk. Harmat Jenő. 1905–1914.

MUNKÁS-HÍRADÓ. = Magyar munkások sérelme Horvátországban. Budapesti Hírlap 1904. aug. 1. 212. sz. 5., Ötvenezer munkás a parlament előtt. Budapesti Hírlap 1905. febr. 18. 49. sz. 10.

MUNKATÁRS. Szerk. Leopold Gyula. = Zöldi Márton írását. Nógrádvármegye 1907. ápr. 25., Cím- és lakjegyzék 1907/1908.

MŰSZAKI VILÁG. Szerk. Bojár Sándor. 1904–1912.

NACHRICHTENDIENST DER SOZIALDEMOKRATISCHEN PARTEI UNGARNS. (1928–1932) = a Politikatörténeti Intézet állományában.

NEMZETISÉGI SAJTÓIRODA. Szerk. Mayer József. = Bácskai Határvidék 1904. dec. 4., 11.

NEMZETKÖZI POLITIKAI LEVELEZŐ. Szerk. Solymássy E. Oszkár. = Új kőnyomatos. Pesti Napló 1912. okt. 20. 248. sz. 14.

NEMZETKÖZI SAJTÓTUDÓSÍTÓ. Szerk. Pogány György, Mélion József. = Mélion György kitüntetése. Függetlenség 1943. márc. 21., 11., Pogány Györgyöt örökre eltiltották az újságírástól. Kis Újság 1945. nov. 8., 3.

Az O. N. SZ. (Országos Nemzeti Szövetség) ÉRTESÍTŐJE. = Budapesti Hírlap 1898. jan. 6. 6. sz. 10.

ORSZÁGGYŰLÉSI ÉRTESÍTŐ. Szerk. Maszák Hugó, Egyesy Géza. = Cím- és lakjegyzék 1891/1892., A kőnyomatosok. Magyar Hírlap 1893. dec. 1., 5., Kövön nyomott mennykövek. Fővárosi Lapok 1895. máj. 7., 1442., A journalisztika köréből. Egyenlőség 1898. aug. 17. 30. sz. 11., Halálozás. Pesti Napló 1924. aug. 1., 7., Siklóssy László: Az országgyűlési beszéd útja. Bp., 1939. 569.

ORSZÁGGYŰLÉSI TUDÓSÍTÓ. Szerk. Maszák Hugó, Egyesy Géza, Kéry Gyula. = Cím- és lakjegyzék 1907/1908., Siklóssy László: Az országgyűlési beszéd útja. Bp., 1939. 568–569.

ORSZÁGOS HÍRLAPTUDÓSÍTÓ. Szerk. Reményi Endre, Újvári Péter. = Szerkesztőváltozás. Budapesti Hírlap 1918. nov. 2. 257. sz. 10., Cím- és lakjegyzék 1922/1923.

ORSZÁGOS HÍRMONDÓ. Szerk. Szenes Mór. = Cím- és névjegyzék 1907/1908.

ORSZÁGOS KERESKEDELMI TUDÓSÍTÓ. Bodroghy József. = Kőnyomatost ad ki az OMKE. A Nap 1920. aug. 3., 3., Cím- és lakjegyzék 1922/1923.

PESTHER CORRESPONDENZ. Szerk. Lichtenstein F. Lajos. = Az országgyűlés alatt. Fővárosi Lapok 1865. aug. 3. 176. sz. 673., Hírlap jubileum. Torontál 1893. dec. 28. 296. sz. 2., Ua. Pécsi Újság 1893. dec. 30., 30., Kövön nyomott mennykövek. Fővárosi Lapok 1895. máj. 7., 1442., Egy régi újságíró halála. Magyarország 1903. okt. 31., 12., Elhunyt újságíró. Zemplén 1903. okt. 31. 129. sz. 3.

PESTI HÍRLAPTUDÓSÍTÓ. Szerk. Géczy János. 1913–1914.

POLITIKAI ÉRTESÍTŐ. Szerk. Csathó Aurél. = Új politikai laptudósító. Budapesti Hírlap 1896. jan. 1. 1. sz. 8., Cím- és lakjegyzék 1907/1908.

[477POLITIKAI HÍRADÓ. Szerk. Vadász Sándor. = Siklóssy László: Az országgyűlési beszéd útja. Bp., 1939. 570.

POLITIKAI HÍRLAPTUDÓSÍTÓ – POLITISCHE ZEITUNG CORRESPONDENZ. Szerk. Büchler Vilmos. = Cím- és lakjegyzék 1922/1923.

POLITIKAI TUDÓSÍTÓ. Szerk. Jaulusz István. = Cím- és lakjegyzék 1922/1923.

POLITISCHE CORRESPONDENZ. Szerk. Dóczy (Dux) Lajos. = Kövön nyomott mennykövek. Fővárosi Lapok 1895. máj. 7., 1441., A külügyminisztériumi sajtó-iroda vezetője. Magyarország 1895. aug. 18. 225. sz. 3.

PROTESTÁNS SAJTÓ. Szerk. Péntek Ferenc. = Protestáns Sajtó. Magyarország 1895. jún. 26., 7.

SPORTÉRTESÍTŐ. Szerk. Őszi Kornél. = Cím- és névjegyzék 1907/1908.

STUD (Statisztikai Tudósító). Szerk. Móricz Miklós, Sényi Pál. 1933–1944. = Kisebbségi Tudósító. Kisebbségi Körlevél. 1939. 1. sz. 10.

SZÉKESFŐVÁROSI TUDÓSÍTÓ. Szerk. Radó Károly. 1902–1904.

TÁVIRATI HÍRADÓ – DEPESCHENBERICHTE. Szerk. Büchler Vilmos Richard. = Cím- és névjegyzék 1922/1923.

TELEFON HÍRMONDÓ. 1895–1896.

TRANSKONTINENT PRESS. Szerk. Barabás Endre. 1943–1944.

UNGARISCHE INFORMATION. Szerk. Eichner S. 1900–1915.

UNGARISCHE POST. Szerk. Radó Sámuel. = Cím- és lakjegyzék 1891/1892., 1907/1908., Siklóssy László: Az országgyűlési beszéd útja. Bp., 1939. 569.

UNGARISCHER ACTIONÄR. Szerk. Lichtenstein F. Lajos 1868–1875.

UNGARISCHES TELEGRAFEN-CORRESPONDENZ-BUREAU. Kiad. Magyar Távirati Iroda. = Cím- és lakjegyzék 1900/1901.

UNIVERSAL-KORRESPONDENZ. Szerk. Irinyi Jenő. = Egy bécsi magyar újságíró jubileuma. Pesti Napló 1936. máj. 9., 12.

VASÁRNAP. Szerk. Bethlen Pál. 1907–1917.

VIDÉKI LAPTUDÓSÍTÓ. Szerk. Marsovszky Gyula. 1921.

VIDÉKI TUDÓSÍTÓ. Szerk. Gelsei Bíró Zoltán. = Cím- és lakjegyzék 1896/1897.

ZÓLYOM. = Magyar lap Zólyomban. Budapesti Hírlap 1884. máj. 21. 140. sz. 5.

ÉVA LAKATOS
Die Vorläufer der Pressebüros – die Steindrucke

Die Studie von Éva Lakatos befasst sich mit den Steindrucken, dem Vorläufer der gigantischen Pressebüros von Heute. Diese auf primitive Weise vervielfältigten Blätter veröffentlichten die regionalen und ausländischen Nachrichten um sie dann für die Redaktionen der Regional- und Landeszeitungen anzubieten. Der erste ungarische Steindruck (Országgyűlési Tudósító) erschien 1861 und berichtete über die öffentlichen Sitzungen des Landtags. Seine Nachfolger, das 1880 gegründete Ungarische Telegraphenbüro, gaben neben Politik auch die hauptstädtischen und ausländischen Nachrichten weiter. Nach 1880 vermehrte sich die Zahl der ungarischen Steindrucke, nach dem ihre Herausgabe in private Hände kam. Um die Jahrhundertwende betrug ihre Anzahl die 50. Die Bedeutung der Steindrucke sank nach dem Erscheinen des Rundfunks von den 20er Jahren an. Die Studie umfasst auch das Problem der bibliothekarischen Aufbewahrung und Bearbeitung der Steindrucke. In Ungarn sind die Steindrucke in sehr begrenzter Zahl erhalten geblieben und mit den Fragen ihrer Bedeutung und Anwendung beschäftigte sich die Pressegeschichte nach ihrem Verdienst noch nicht.


[1] L. Supka Ervin: Kőnyomatosok a könyvtárban. = Magyar Könyvszemle 1940. 157–164.

[2] Haraszti József: A kőnyomatos újságok. I. = Typographia 1915. márc. 12.

[3] Uő.: A kőnyomatos újságok. IV. = Typographia 1915. ápr. 2.

[4] Az országgyűlési gyorsiroda mint a hírlaptudósító újságok melegágya. In: Siklóssy László: Az országgyűlési beszéd útja. Bp. 1939. 568.

[5] Haraszti József: A kőnyomatos újságok. III. = Typographia 1915. márc. 26.

[6] L. 4. jegyz. 568–569.

[7] L. 4. jegyz. 570.

[8] Marschalkó Lajos: A MTI jelenti... Hatvanéves a legnagyobb magyar hírszolgálati iroda. = Függetlenség 1941. márc. 4. 52. sz. 4., Részletesebben: Pirityi Sándor: A nemzeti hírügynökség története. 1880–1996. Bp 1996. 32–43.

[9] A Pester Correspondenz-Budapesti Tudósítóhoz l. még: H.: Egy öreg újságíró életéből. (Emlékezés Lichtenstein Lajosra.) = Pécsi Napló 1903. nov. 8. 4–5.

[10] Kövön nyomott mennykövek. = Fővárosi Lapok 1895. máj. 7. 1441–1442.

[11] A legújabb csoda. = Gyöngyösi Lapok 1899. aug. 10. 5., (hr.): Hírlaptudósítások. = Kecskeméti Lapok 1907. aug. 18. 190. sz., Hogyan készül a „Közérdek”. = Közérdek (Kunszentmárton) 1907. márc. 31. 1–2., Palócz László: A vidéki kőnyomatos újságok. V. H. O. Sz. [Vidéki Hírlapírók Országos Szövetsége] 1901. máj. 15. sz. 1–5. (A lapnak ez a száma csak a szegedi Somogyi Könyvtárban van meg.)

[12] L. 4. jegyz. 569.

[13] A külügyminiszteri sajtó-iroda vezetője. = Magyarország 1895. aug. 18. 3.

[14] Protestáns Sajtó. = Magyarország 1895. jún. 26., A Magyar Kurír. = Kalocsai Néplap 1911. szept. 13. 3.

[15] Ludovicus: A mai napisajtó. V. A helyi kőnyomatosok. = Magyar Szemle 1895. jan. 20. 3. sz. 26.

[16] A kőnyomatosok felhasználásához l. Nemes György: A sajtó műhelytitkai. Bp. 1948. 84–85., továbbá annak amerikai gyakorlatáról l. Sajó Aladár – Róna Lajos: Az újság. Újságírás – újságkiadás. Bp. 1902. 78–83.

[17] A szinte hihetetlennek tűnő közlés alátámasztására érdemes felsorolnunk címeiket: Alkotmány (szerk. Turi Béla), Budapest (szerk. Szatmári Mór), Budapesti Friss Újság (szerk. Ilosvai Hugó), Budapesti Hírlap (szerk. Rákosi Jenő), Budapesti Napló (szerk. Kabos Elek), Egyetértés (szerk. Pap Zoltán), Esti Újság (szerk. Barna Izidor), Friss Újság (szerk. Habár Mihály), Független Hírlap (szerk. Zlinszky István), Független Magyarország (szerk. Perczel Mór), Függetlenség (szerk. Ilosvai Hugó), Haladás (szerk. Erdőssi Dezső), Hazánk (szerk. Buday Barna), Kis Újság (szerk. Kovács Dénes), Magyar Állam (szerk. Hortoványi József), Magyar Esti Lap (szerk. Szalay Mihály), Magyar Hírlap (szerk. Hertzka Tivadar), Magyar Nemzet (szerk. Lándor Tivadar), Magyarország (szerk. Holló Lajos), Magyar Szó (szerk. Pályi Ede), A Nap (szerk. Barus Sándor), A Nép (szerk. Kadosa Marcell), Népszava (szerk. Garami Ernő), Az Ország (szerk. Buday Barna), Pesti Hírlap (szerk. Légrády Imre), Pesti Napló (szerk. Szerdahelyi Sándor), Pesti Újság (szerk. Ney J. Jenő), A Polgár (szerk. Szomaházy István), Radikális Újság (szerk. Szilágyi Jenő), Új Hírek (szerk. Atzél Endre), Új Lap (szerk. Szentiványi Károly), Új Magyarország (szerk. Méray-Horvát Károly), Az Újság (szerk. Gajári Ödön), Világbéke. Forrás: MKsz, 1907. mell. A hazai hírlapirodalom.

[18] A semmitmondó hírtöltelékekről l. A kőnyomatosok. = Magyar Hírlap 1893. dec. 1. 5.

[19] Ludovicus: A mai napisajtó. = Magyar Szemle 1895. jan. 20. 3. sz. 27.

[20] Lakatos Éva: Álhírlapírók és a zugsajtó Magyarországon. = Magyar Könyvszemle 1998. 3. sz. 233–259.

[21] (hr.): Hírlaptudósítások. = Kecskeméti Lapok 1907. aug. 18. 190. sz. 2.

[22] A bosszú. = Budapesti Hírlap 1903. jan. 30. 30. sz. 10–11.

[23] A hírlapok parazitái. = Debreczeni Hírlap 1901. máj. 11. 2.

[24] A parazita. = Budapesti Hírlap 1903. jan. 11. 11. sz. 12.

[25] Kézirat-e a kőnyomatos? = Budapesti Hírlap 1903. jún. 11. 158. sz. 14.

[26] A kőnyomatos felelőssége. = Budapesti Hírlap 1903. jún. 5. 152. sz. 10.

[27] Edvi Illés Károly: Az új sajtótörvény. = Budapesti Hírlap 1914. máj. 3. 104. sz. 33–34., továbbá: A kőnyomatos sajtójogi felelőssége. = Budapesti Hírlap 1914. júl. 24. 173. sz. 19.

[28] Az MTI részvénybirodalommá válik. 1918–1930. In: Pirityi Sándor: A nemzeti hírügynökség története 1880–1996. Bp. 1996. 53–70.

[29] Buzinkay Géza: Kis magyar sajtótörténet. Bp. 1993. 99.

[30] A kőnyomatosok fogyatkozása már az 1911–1920-as évtizedekben is megindult. Csak a nagymúltú és tőkével rendelkező szerkesztőségek pl. Budapesti Értesítő, Budapesti Tudósító, Fővárosi Értesítő stb. maradtak fenn. Kemény György szerint ebben az évtizedben már csak 24 volt a kőnyomatosok száma. Kemény György: Magyarország időszaki sajtója 1911-től 1920-ig. Bp. 1942. XVII.

[31] Zolnay László: Hírünk s hamvunk. = Magvető 1986. 199–200.

[32] Az újságírókat kitiltották a főkapitányság épületéből. = Népszava 1922. márc. 9. 3.

[33] A Magyar Kurírról. L. 14. jegyz.

[34] A kőnyomatos több példányát őrizte meg a Politikatörténeti Intézet könyvtára.

[35] Berlini kőnyomat. = Nemzeti Újság 1937. nov. 10. 10.

[36] Berlini magyar újság kritikája az Egyedül Vagyunk támadásairól. = A Mai Nap 1943. máj. 14. 3.

[37] A lap néhány példányáról tudunk a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött Móricz-hagyatékból.

[38] Kisebbségi Tudósító. = Kisebbségi Körlevél 1939. 1. sz. 10.

[39] Lakatos Éva: Magyar irodalmi folyóiratok. Vagyunk – Zsombolyai Közlöny. Bp. 2000. (megjelenés előtt)

[40] L. 1. jegyz.

[41] Leginkább a rendőrségi híreket keresik a Magyar Országos Tudósítóból. De akadt, aki a Hírcsarnok 1909. évfolyamát szerette volna kézbe venni, hogy egy napilapban szereplő ritka orvosi esetről szóló tudósítás részleteit is megtudja.