Magyar Könyvszemle   116. évf. 2000. 3.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

[307LŐKKÖS ANTAL
A genfi könyvnyomtatás első virágzása
1478–1510

Clarissimo Viro Domino Csaba Csapodi

doctrina erudita, sapientia eloquenti,

humanitate literata

vitam longinquam!

Antonius pannonico-genevensis

tuae Claritati observantissimus.

Talleyrand-nak, Bonaparte külügyminiszterének tulajdonítják e mondást: öt világrész van és van egy Genf. Aki végigtekint a helység történetének fontosabb állomásain, nem csodálkozik a francia diplomata kissé epés megjegyzésén. Genf a világ legrégebbi városai közé sorolható, a jégkorszaktól a vaskorig bizonyítható már létezése.

Kr. e. 58:       Julius Cézár említi írásban először, aki itt állítja meg a kelta–helvétek beözönlését a római birodalomba.

Kr. u. 359:       Gratianus császár városi rangra emeli Genfet – Civitas Genevensium – és püspökséget állít föl.

443:       Genf lesz a megalakuló burgund királyság első fővárosa.

1124:       Püspöki helytartóság alá kerül a Német–Római császárság keretében. A város ura a püspök pénzverési joggal, bár             a polgárok egyre több kiváltságban részesülnek.

1536:       A reformáció tanait elfogadja a város, és megalakul a Genfi Köztársaság.

1798:       A franciák elfoglalják Genfet és 1813-ig tartják megszállva.

1815:       A helyreállított Köztársaság csatlakozik a Svájci Szövetségi államhoz kantoni minőségben.

1919:       A Népszövetség székhelye.

1945:       Az Egyesült Nemzetek Szövetsége európai központja.

Ez a kis történeti összefoglaló arra szeretne magyarázatot adni, hogy Genf különleges helyet foglal el az egyetemes nyomdatörténetben is.

A 15. századi nyomdák elterjedésének és működésének térképén a korabeli Európa szinte valamennyi jelentős szellemi központja – püspökségek, kolostorok, egyetemek, királyi és sok esetben főúri udvarok – megtalálható. Érthető, hisz a Gutenberg utáni nyomdászok ott telepedtek le, ahol anyagi védelemre és szellemi támogatásra számíthattak az ‘új művészet’ gyakorlására. A jelentősebb kivételek közé számíthatjuk a francia Lyon városát és Genfet is. A kézművesek, kereskedők-lakta város, annak ellenére, hogy püspöki székhely volt számos kolostorral a területén – bencések, domonkosok, franciskánusok – nem jelentett olyan vonzóerőt, hogy a ‘sponzort’ kereső nyomdászt megkísértse. A válasz inkább a város földrajzi helyzetében keresendő. Az észak és dél, a kelet és nyugat keresztútján fekvő Genf a nemzetközi kereskedelmi útvonal – pénz és árucsere – kikerülhetetlen állomása lett. Jelentős iparral nem rendelkezvén, fejlődése szinte [308kizárólag a piac kialakulásától függött. Innen magyarázható, hogy miért játszottak olyan fontos szerepet a vásárok a város gazdasági életében, már a 13. század végétől. 1440-től Genf szinte első helyen áll Európában a nemzetközi kereskedelem terén. A vásárok elősegítik a kereskedők, bankárok megtelepedését, akik szívesen teszik át székhelyüket, állítanak föl képviseletet. A tíz napig tartó nagyvásárok – Vízkereszt, Húsvét, augusztus, Mindenszentek – rendkívüli vonzóerőt jelentenek, és a helyi gazdasági életre is nagy hatást gyakorolnak.

A genfi vásárok sikerét nem nézi jó szemmel az alig százötven kilométerre fekvő, szinte ugyanazon földrajzi és kereskedelmi föltételekkel rendelkező Lyon városa. A veszedelmes konkurrenciát megakadályozandó, a lyoni kereskedők memorandumot intéznek a királyhoz: „Nem kétséges, hogy Genf sikerét Franciaország sínyli meg”. Az 1462-ben kiadott királyi dekrétum elrendeli, hogy a lyoni vásárokat ugyanabban az időben kell megtartani, mint a genfieket, s egyben megtiltja, hogy francia és külföldi kereskedők vegyenek részt a genfi vásárokon. A francia tiltó intézkedések elég súlyosan érintik a későbbiek folyamán a vásárok létét, és a század végén kihatással lesznek a nyomdák működésére is.

Nem véletlenül került hangsúly a genfi vásárok megtartásának idejére: az 1478-ban, a genfi nyomda első esztendejében megjelent négy könyv pontosan a négy vásár idején látja meg a napvilágot. Nem kétséges, hogy a könyv születésének-terjesztésének föltételei szorosan hozzákapcsolódnak a helyi, de inkább a nemzetközi áruforgalom kívánalmaihoz, hisz a kiadványok jellege azt mutatja, hogy nem a helybéli piac keresése volt az elsődleges cél. Bár ez a megállapítás sem állja meg teljesen a helyét, hisz egy kereskedő jellegű város hogyan tudta volna magához kötni ezeket a nyomdászokat, akik addig változtattak helyet, míg a működésükhöz szükséges ideális föltételeket meg nem találták: egy intellektuális befogadó környezetet és terjesztési lehetőséget. Nyilvánvaló, hogy Adam Steinschaber, az első Genfbe ‘tévedt’ nyomdász találkozhatott itt egy ilyen közeggel, esetleg egy olyan személlyel, akit érdekelt a francia nyelvű irodalom. Ahogy később látjuk, publikálásra alkalmas kéziratban sem volt hiány.

Hét nyomdász nevét tartja számon a genfi nyomdatörténet a 15. századból. Az első, Adam Steinschaber, a Schweinfurt melletti Römhildben láthatta meg a napvilágot. 1470-ben állítólag az erfurti egyetemre iratkozott be. Genfi tartózkodása is eléggé titokzatos. Könyveit pontos dátummal látja el ugyan és nevével is jelzi, de ezenkívül semmi hivatalos följegyzés nem található róla. Működési ideje 1478. március 24. és 1480. október 25. közé esik. Genfbe jövetele előtt dolgozott-e más helyen, és 1480 után más városba költözött, vagy talán meghalt, nem lehet tudni.

Simon Dujardin neve ugyancsak nem szerepel hivatalos iratokban. Állítólag Steinschaber műhelyében dolgozott, és innen önállósította magát a mester távozása vagy halála után. Négy könyve ismeretes az 1479 és 1480 közti időből. Mind a négy – köztük három lovagregény – franciául jelent meg.

Jean Croquet 1480–1481 közötti genfi működéséről sem találunk megbízható adatokat. Nyolc könyvéről van tudomásunk, és neki tulajdonítható a híres Roman de la Rose első nyomtatott kiadása.

[309A 15. századi genfi könyvnyomtatás legnagyobb képviselője kétség kívül Louis Cruse, vagy apja, egy Genfben letelepedett német orvos neve után, Loys Garbin. Cruse 1491-ben kap polgárjogot, de már 1479-ben megkezdi működését, amely 1513-ig tart. Ez alatt az idő alatt legalább ötven–hatvanra tehető a műhelyéből kikerült könyvek száma. Legtöbbjük – az egyházi szervek megrendelésére készült liturgikus vagy morális jellegű latin nyelvű munka kivételével – franciául hagyta el a nyomdát, oroszlán részt juttatva a lovagregényeknek, elbeszéléseknek, krónikáknak.

A rouen-i származású Jean Belot a vándor-nyomdász típusa. 1493-ban Lausanne-ban nyomtat misszálét, a rákövetkező évben már genfi polgárként ismerjük. 1497-ben a Grenoble számára nyomtatott misszálét mint grenoble-i lakos jelzi. 1498-ban telepszik le véglegesen Genfben, ahol nyomdája megszakítás nélkül működik egészen 1513-ig. A misszálék mellett lovagregények, krónikák, orvosi munkák, kalendáriumok jelennek meg nagy számban, általában gondos, elegáns kiállításban.

Bár kevés könyvet jelzett, de meg kell említenünk a Nürnberg mellől származó, a cluny apátsághoz tartozó szerzetest, Henri Wirzburgot, aki Steinschaber mellett dolgozott 1479-ben.

Ugyancsak említésre méltó a Hainaut-ból jött Jean de Stalle, aki 1487-ben kapott polgárjogot. Louis Cruse-el jelzi utolsó művét 1493-ban. E dátum után a nyomdatörténet már nem tud róla.

Az 1478-ban, a genfi nyomda első esztendejében megjelent négy könyv szinte meghatározó lesz a 15. századi könyvkiadás egészére. Két regény Histoire de la belle Mélusine és a Roman de Fierabras le Géant és két egyházi jellegű írás, Le livre des saints anges a katalán püspök Ximenes tollából, és Le doctrinal de sapience, a sens-i érsek Guy le Roye írása a klérus számára. Mind a négy francia nyelven. Főleg a nemzetközi kereskedelem kívánalmaihoz, a külföldi piacokon való elhelyezés lehetőségeihez igazodott a nagyrészt francia nyelvű művek megjelentetése. A rendkívül változatos kiadási programban előkelő helyet foglalnak el a lovagregények, históriák. Ugyanakkor a történelmi munkák sem hiányoznak, a moralizáló jellegű tanulságok, a középkorban annyira kedvelt haláltáncok. A népi orvoslás kézikönyvei is előfordulnak a kalendáriumok és a ‘csíziók’ mellett.

Természetes, hogy a helyi igények egyházi intézmények és a klérus számára szükséges ‘munkakönyvek’ előállítása is a nyomdák feladata volt: misszálék, rituálék, breviáriumok, zsolozsmás- és hóráskönyvek. Az iskoláknak is szüksége volt nyelvtanokra, szótárakra.

A ma ismert száz cím fele, pontosan negyvennyolc, latin nyelvű, míg az irodalmi jellegű művek többsége franciául jelent meg abban a városban, amelynek lakói csak a helyi nyelven értekeztek. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a kiadott könyvek majdnem fele csak egy, esetleg két példányban ismeretes!

A szép Meluzina históriája lesz az első, nyomtatásban megjelent francia nyelvű regény. A nyomda bevezetése eleddig soha nem látott lendületet adott a középkorban kedvelt lovagregények, a csodás elemekkel átszőtt legendák és el-


[310 1. ábra: David Aubert: Olivier de Castille et Artus d’Algarbe.
– Genève, Louis Cruse, avant 1492. – folo.

[311beszélések elterjedésének. Louis Cruse, az egyik fő propagálója a műfajnak, így ír az Olivier de Castille et Artus d’Algarbe előszavában: „Hála a nyomtatás csodálatos művészetének, a régi szövegek oly módon terjedhetnek, hogy a sok szép és üdvös tanulság és példa, melyekről csak keveseknek volt eddig könyve és ismerete, napvilágot láthat, és olyan csekély áron, hogy ennél alacsonyabb el sem képzelhető.” Valóban, a nagy költséggel előállított kéziratok már nem tudtak versenyezni a könnyen sokszorosítható szövegekkel. A nyomda, gyakorlatilag, mindenki számára elérhetővé teszi az irodalmi művek olvasását, ugyanakkor a nemzeti nyelv bevezetését is elősegíti. Így diadalmaskodik például a francia nyelv a picardi szólás és a többi dialektus rovására.

Jean Bagnion, a Fierabras 1487-ben genfi polgárrá lett szerzője, így ‘védekezik’ a regény előszavában: „És ha ebben a könyvben valami módon másképp fejeztem ki magam, mint tiszta francia nyelven, érthetően, ezért felkérem a nyelvet értőket és az írásban járatosakat a kijavításra, hibáim elnézésére, mert ha a toll rosszul is írt, a szív mindenképpen jól akarta mondani, és azt is hozzá teszem, hogy Szavoja környékéről, Vaud-ból származom, és nem tanultam az eredeti francia nyelvet.”

A nyomdászok is hamar megértették, hogy a közönség érthető nyelven kívánja olvasni a számára eleddig hozzáférhetetlen írásokat, így tudatosan ‘fiatalították’ a régi hőskölteményeket, rímtelenítve az eredetileg felolvasásra szánt, a sok ismétlés által nehézkessé vált szövegeket. Ugyanakkor a helybéli, a sokak számára már érthetetlen kifejezésektől is megszabadították a műveket. Az eredetileg latinul írt könyvek nemzeti nyelvre fordítása szintén ezt a célt szolgálta.

Nem érdektelen megjegyezni, hogy a 15. század végéig francia nyelven nyomtatott próza-lovagregények egyharmada Genfben látott napvilágot. Köztük is leghíresebb talán a ma már csak egy teljes példányban ismert Histoire de la belle Mélusine, Jean d’Arras műve. Steinschaber teljes nevével jelzi második könyvét. A csodás történet a 14. század végén íródott egy verses elbeszélés alapján, amely egy Poitou-ban keletkezett legendát használt föl. A história keretét Rajmund gróf és Meluzina tündér tragikus házassága adja meg. Duc de Berry, kinek az ajánlás szól, egyben Poitou grófja is volt, így a szerző könnyen kreálhatott csodás eredetet, a 14. században eléggé elterjedt gyakorlat szerint, a herceg családjának. A könyv egyben az első illusztrált francia nyelvű regény, 63 eredeti metszetével.

Az igazi lovagregények közé sorolható, az ugyancsak eredeti kiadásban megjelent Le Roman de Fierabras le Géant, a ‘Büszkekar óriás’ históriája. Steinschaber után két évre Simon Dujardin nyomtatja ki újra. Illusztrált kiadása Louis Cruse-re vár, aki 1483-ban meg is jelenteti mesteri kiállításban. (Egyetlen ismert példánya a British Libraryben található, kötéstábláján III. György címerével.) A regény sikere kétségtelen, hisz Jean Bagnion genfi polgárrá lett helyi szerzőnek köszönhető, aki ügyesen merített a középkori epikai irodalomból. A történetet egészen Nagy Károly haláláig viszi, bele szőve a szaracén király fiának, Fierabras-nak megtérését. A mű számtalan fordítást és kiadást ért meg, csak Lyonban hat 1500 előtti kiadása ismeretes.

[312Csak egy példány maradt fenn a Le Roman du roi Ponthus et de la belle Sidoine, a Pontus király és a szép Szidónia históriája genfi kiadásából (Simon Dujardin, 1479 és 1480 között). Egy anglonormand forrásra vezethető vissza ez a több epizódból álló regény, amelynek fő témája a két fiatal szerelmi idillje. A szöveg kéziratát Sionban, a kantoni könyvtárban őrzik.

A kiadások számát tekintve, David Aubert Olivier de Castille et Artus d’Algarbe lovagregénye érte el a legnagyobb sikert a 15. század folyamán. Hat kiadását tarthatjuk számon Genfben, mind a hat Louis Cruse nyomdájából került ki 1482 és 1497 között. Legtöbbjükből, sajnos, csak egy példány szerepel a könyvtárak katalógusában. Castilia királyának fia, Olivier és hűséges társa Artus kalandja szerzője bőven használja a kor közönsége által annyira kedvelt csodás elemeket.

Destruction de Jérusalem az ókori, latin eredetű regények csoportjába sorolható. Rendkívül elterjedt a középkorban. Vespasianus császár történetét beszéli el, akit a Szent Lepel kigyógyított leprájából, s aki ezért hálából megtámadja és lerombolja Jeruzsálemet, hogy megbosszulja Krisztus halálát. Steinschaber művészetét dicséri a könyv (1479), amelynek illusztrációi dokumentum értékűek, például az ágyú első ábrázolása.

Simon Dujardin műhelyéből kerül ki az Histoire de la Destruction de Troie, Trója elpusztításának históriája. A francia fordítás hűségesen követi Guido Colonna latin nyelvű szövegét, amely ugyanabban az évben jelenik meg Jean Croquet nyomdájában, Liber de casu Troiae címmel. Tipikus példája a kor ízlése szerinti összeállításnak; a Trója körül zajló harcok leírása a középkori lovagviadalok mintájára van megkomponálva. (A British Library mondhatja magáénak.)

Egy középkori latin nyelvű regényre támaszkodik a nagy sikernek örvendő Le Roman d’Apollin roi de Tyr. Német nyelven 1471-ben jelenik meg, és hamarosan a legnagyobb nyomdászok teszik kiadványaik listájára. Elég különös, hogy francia változata csak egyszer lát napvilágot a 15. század folyamán, Louis Cruse 1482, bár képei a legszebb illusztrált könyvek közé sorolják. Antiochia királya beleszeret szép lányába, s hogy a számtalan kérőt elutasítsa, nehezen megfejthető talánnyal teszi próbára őket. Apolloniusnak sikerül megfejteni a rejtélyt, de a király haragja elől el kell bujdosnia. A sok kaland után végül is győzedelmeskedik. A történet bizonyára német közvetítéssel jutott el Magyarországra. Kolozsvári kiadása 1591-ből való: „Szép krónika, miképpen az Apollonius nevű királyfi egy mesének megfejtéséért elbujdosván…”

Les sept sages de Rome, a római hét bölcs története, a világirodalom egyik legnépszerűbb keretes elbeszélése, ind és perzsa forrásokra támaszkodik. Francia adaptálása a 13. századra vezethető vissza. A 15. századi szöveg ennek latin változatát veszi alapul, elég hűen követve a Historia septem sapientium szövegét. Három kiadása hagyja el a genfi műhelyeket. Kettő Louis Cruse mesterségét dicséri (1492 és 1494), a harmadikat Jean Belot jelzi 1498-ban. Mind a három bőven illusztrált (45 kép), de mindannyiszor az első Cruse-kiadás képeivel.


[313 2. ábra: Petrarca: La Patience de Grisélidis.
– Genève, Louis Cruse, 1482 körül. – folo.

[314A genfi kiadások sajátossága, hogy a szöveget állandóan javítja maga a nyomdász, vagy korrektora, és nemcsak a szembetűnő sajtóhibák kiküszöbölésével, hanem stiláris szempontból is.

A magyar irodalomtörténet Ponciánus históriája címmel két 16. századi fordítását tartja számon: Bécs, 1573 és Kolozsvár, 1571–74 között.

Az erkölcsi tanulságokat hordozó elbeszélések egyik leghíresebb képviselője kétségkívül La Patience de Griselidis, a tűrve-szenvedő Grizeldisz története. A 15. és 16. századi olvasók legkedveltebb olvasmányai közé tartozott. Tíz év alatt öt változata jelent meg Németországban, de kiadják Hollandiától Oroszországon keresztül egészen Izlandig.

Francia nyelvű változata Petrarca szövegét követi, aki Boccaccio Decameron-ja novelláját dolgozta át. Magyarországon Istvánfi Pál ugyancsak ezt az utat járja, mikor 1539-ben megírja Volter és Grizeldisz verses elbeszélését. A szegény családból származó Grizeldiszt királyi férje kemény próbának veti alá, de ő minden szenvedése ellenére hű marad és a végén boldog lesz. A történetet, amely az alázatos asszonyi hűség példaképe, valóban művészi kivitelű metszetek kísérik Louis Cruse 1481-es kiadásában. Egyetlen példányát a sioni kanonokok levéltára őrzi.

Christine de Pisan-nak tulajdonítják a Melibeus és felesége Prudencia históriáját: L’histoire de Mélibée et de Prudence sa femme. Az eredeti latin szöveg Albertano de Brescia műve, ki az asszonyok épülésére és a fiatal feleségek tanulságára írta a történetet. Mivel feleségét bántalmazták és lányával is kegyetlenül bántak, Melibeus, a fiatal férj csak a bosszúra gondol. Ám Prudencia hajlik a megbocsátásra és a békességre, és hosszú küzdelem után meggyőzi férjét, aki végül is kiegyezik ellenségeivel. Csak ez az egyetlen 15. századi francia nyelvű fordítása ismeretes, Jean Croquet nyomtatta 1481 körül. Két fennmaradt példányról tudunk, Amiens-ben és Drezdában.

Ugyancsak Jean Croquet nyomdájának tulajdonítható (1481 körül) a Guillaume de Lorris és Jean de Meung komponálta Le Roman de la Rose első illusztrált kiadása. A Rózsa regénye a középkori francia irodalom szinte egyedülálló teljesítménye. Legalább háromszáz kéziratos változata ismert, és a 15–16. századi kiadások száma ugyancsak magas. Első része a szerelem művészetének leírása allegorikus formában, és az udvari költészet jegyeit hordja magán. Második, hosszabb része, Jean de Meung munkája, már teljesen eltér az udvari költészet stílusától, a kifinomult, már-már modoros hangvételtől, szembeszáll a lovagi eszményekkel, nem riadva vissza a sokszor nyers irónia használatától sem.

Pictura est laicorum scriptura – az első genfi nyomdászok hamar magukévá tették és gyakorlatukban követték is a tanácsot, és kiaknázták a példa-adta lehetőségeket. Elég, ha az Olivier de Castille előszavára utalunk: „És mivel többen fölkérték Loys Garbin (Louis Cruse másik használatos neve) genfi polgárt és nyomdászmestert, hogy öltöztesse díszes köntösbe az elbeszélést az olvasók gyönyörűségére, sokak vigasztalására: ezért készíttetett képeket az egyes fejezetek elé, hogy a történet még gyümölcsözőbb legyen mindenki örömére.”

[315A genfi nyomda bevezetése körüli problémákhoz hozzá tehetünk még egy eddig megnyugtatóan meg nem oldott problémát, az első könyvek illusztrációinak eredeté. Volt-e Genfben olyan tudású fametsző, aki képes volt eleget tenni a nyomdászok kívánalmainak, vagy máshol vásárolták a képeket, például a közeli Lyonban, ahol igen nagy számban működtek a játékkártyákat és vallásos képeket fába metsző mesterek. Ugyanakkor a genfi nyomda könyveiben szereplő képek stílusa egyáltalán nem hasonlít a lyoni műhelyek termékeihez, sőt legtöbbjüket éppen a lyoni nyomdászok másolják vagy utánozzák, amikor átveszik a Genfben kiadott regényeket. Tegyük hozzá, hogy a szerzői jogot egyáltalán nem tartották tiszteletben ebben a korban.

Az egyszerűségükben is kifejező erejű képek – 63 – talán a leghíresebb illusztrált lovagregények közé sorolják a szép Meluzina históriáját. Méltó párja az ugyancsak Steinschaber-nyomtatta ‘Jeruzsálem elpusztítása’, amely metszetei a korabeli harcmodor bemutatásával, a fegyverek – mint az ágyú – leírásával tudománytörténeti értékűvé teszik.

A Rózsa regénye, Jean Croquet műhelyéből, több mint kilencven metszettel könnyíti meg a hosszúra nyúlt szöveg olvasását.

Louis Cruse sem marad el híres elődeitől a valóban mesterien előállított nyomtatványaival. Tipográfiáját az igényes gondozás jellemzi. A kézzel festett iniciálék gyakorlatát hamarosan fölváltják a metszett iniciálék, melyek változatossága csak emeli könyvei esztétikai értékét. Híres lesz az úgynevezett virág-iniciálé sorozata. A neve kezdőbetűiből összeállított monogramos nyomdászjelvényt mint iniciálét használja, négy különbözőt. Majd mindegyik könyvében található nyomdászjelvény, közülük is kiemelkedik az 1495-ben készített egészlapos. Amikor az önálló cím megjelenik, fametszővel készítteti, legtöbbször figurális kezdőbetűvel. Az illusztrációk megválasztásában is ügyel a minőségre, az eredeti alkotásokat előnyben részesítve. A La patience de Griselidis és a Roman d’Apollin képeinek stílusa ugyanazon metsző munkájára vall, szinte egyedülálló jelenség a 15. század folyamán. De a Fierabras le Géant több mint ötven metszete szintén egyedi kreáció.

Félszáz körül jár a képek száma az Olivier de Castille et Artus d’Algarbe, valamint a Les sept sages de Rome valamennyi kiadásában is. A históriák mellett más jellegű kiadványokat is idézhetnénk Cruse nyomdájából, például a Fasciculus temporum franciára fordított krónikáját. Nagy sikere lehetett a krónikának, mert ugyanabban az évben, 1495-ben, Jean Belot is megjelenteti, de teljesen más kiállításban.

A vallásos tárgyú Trésor de l’âme tartalmaz először egy puha fémbe metszett illusztrációt.

Jean Belot nemcsak a misszálék, breviáriumok nyomtatásában járatos. Nagy számban kerül ki műhelyéből históriás könyv, kalendárium, a haláltánc műfaja, orvosi értekezés és joggyűjtemény. Szintén nagy gondot fordít a könyvek csinosítására. Tipográfiája változatos, kezdőbetűit külön metszővel készítteti, de Cruse híres virág-iniciálé sorozatából is átvesz. A kettőjük közti együttműködést az is mutatja, hogy újra nyomatja a Les sept sages de Rome regényét Cruse


[3163. ábra: Les sept sages de Rome.
– Genève, Louis Cruse, 21 juillet 1494. – folo.


[3174. ábra: Destructorium vitiorum, seu Dialogus creaturarum.
– Genève, Jean Belot, 1500. – folo.

[318illusztrációival. Többi kiadványát viszont eredeti metszetek díszítik: a De viribus herbarum füveskönyv, hat kiadást ért meg, hatvan növényábrázolást tartalmaz. Bőségesen illusztrált a Calendrier des Bergers, a kedvelt pásztor-kalendárium két kiadása, bár ezeken is túltesz a Destructorium vitiorum, a teremtmények dialógusa, különböző példás tanulságok gyűjteménye, százhúsz fametszetével.

Monogramos nyomdászjelvényei közül kiemelkedik a genfi polgárok kiváltságait megerősítő kiadvány előlapján található jelvény, amely először ábrázolja nyomtatásban a genfi címer születését a császári sas és a püspöki kulcs párosításával.

A nagy genfi vásárok századvégi hanyatlása végzetes lesz a nyomdák helyzetére is. 1500 után jelentősen csökken az említésre méltó kiadványok száma. A genfi nyomda föllendülésére 1536-ig kell várni. Kálvin neve és működése jelzi ezt az egészen más természetű korszakot. A nyomda teljesen a reformációs eszmék terjesztésének a szolgálatában áll. Nagy számban érkeznek új nyomdászok a városba, és működtetik sajtóikat a szinte kizárólag vallásos tárgyú könyvek kiadásával.

1564 után a nagy párizsi nyomdászok, köztük az Estienne-dinasztia érkezése indít el egy újabb korszakot. Az ókori klasszikusok és nyelvek tudományos szintű gondozása, a joggyűjtemények és történelmi munkák kiadása egyedülálló teljesítmény egész Európában.

Az 1625 és 1775 közötti évek jelentik a genfi nyomda mondhatnánk utolsó nagy korszakát. Magas nívójú orvosi értekezések, matematikai, filozófiai művek és enciklopédiák látnak napvilágot és nagy hírnévre tesznek szert. De meg kell említeni, hogy nagy számban exportálnak a latin nyelvű országokba katolikus teológiai és kánonjogi könyveket.

Lehet, hogy tárgyalt korszakunk nem hasonlítható jelentőségében az utána következőkhöz, sajátos jellege viszont megérdemli, hogy a genfi nyomda első virágzásaként emlegessük és megadjuk neki, rövid működése ellenére is, az őt megillető helyet az egyetemes nyomdatörténetben, a nagy európai központok társaságában.

Felhasznált irodalom

Lőkkös, Antal: Catalogue des incunables imprimés à Genève 1478–1500. – Genève, Bibliothèque publique et universitaire, 1978. 208 p., ill.

Uő: Le premier siècle du livre à Genève. A l’occasion du 500e anniversaire de l’imprimerie genevoise. = Musées de Genève, avril 1978. – p. 2–6, ill.

Uő: La production des romans et des récits aux premiers temps de l’imprimerie genevoise. Extrait de: Cinq siècles d’imprimerie genevoise. In: Actes du Colloque international sur l’histoire et du livre à Genève, 27–30 avril 1978. – p. 15–30, ill.

Uő: Les livres illustrés au XVe siècle à Genève et à Lyon: Collaboration ou concurrence? = Bulletin de la Société d’histoire et d’archéologie de Genève, t. 17, 1983. – p. 419–433, ill.

[319ANTAL LŐKKÖS
Le premier épanouissement de l’imprimerie genevoise
1478–1510

Au moyen âge, Genève est attachée au Saint empire romain germanique, mais c’est l’évêque qui est le seigneur de la ville, accordant liberté et franchises aux habitants de la Cité.

L’équilibre de l’économie genevoise est fondé sur des échanges internationaux de marchandises et de monnaies. Ce sont les foires qui attirent les marchands et favorisent leur établissement dans la cité, grâce à sa situation géographique, entre est et ouest, nord et sud.

La ville abrite un évêché et plusieurs couvents mais ne possède pas université, et le gros de la population y est constitué de marchands et d’artisans. Le premier imprimeur établi à Genève fut attiré par l’aspect économiquement favorable de la cité que par le rayonnement de sa culture. Il n’est donc pas étonnant que l’arrivée, en 1478, d’Adam Steinschaber coďncide avec la réjouissante reprise des foires. Six autres imprimeurs vont lui succéder au cours du 15. siècle, dont Louis Cruse, Simon Dujardin, Jean Croquet et Jean Belot.

Les livres sortis des presses genevoises témoignent d’une grande variété. Des cent titres recensés aujourd’hui, trente-six n’existent qu’en un seul exemplaire, et vingt-six en deux. A côté des ouvrages destinés aux prêtres – manuels, rituels, missels, bréviaires etc., c’est l’édition des romans de chevalerie et des récits merveilleux qui a dű être importante. Nous en connaissons actuellement vingt-trois titres qui sont, dans la plupart des cas, des éditions princeps du texte ou des premières éditions en français.

Le genre littéraire n’est pas épuisé par les seuls romans. On peut y inclure les chroniques, les ouvrages didactiques de bon aloi, les danses macabres d’un réalisme sésissant, les livres de médecine populaire, les calendriers. Une dernière constatation, la quasi-totalité de la production littéraire s’est faite en français.

Le livre produit à Genève pendant le premier siècle de l’imprimerie se remarque par la beauté de la typographie mais, également, par le choix des éléments d’ornement et par l’abondance des gravures d’exécution soignée.

La production de l’imprimerie genevoise du 15. siècle n’est pas significative en quantité, mais la qualité de ses impressions et sa particularité de favoriser la langue vernaculaire lui assurent une place d’importance parmi les grands centres d’imprimerie de l’époque.