Magyar Könyvszemle   116. évf. 2000. 3.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

KÖZLEMÉNYEK

18. századi irodalmi diáktársaságaink és a sajtó*. Az iskolai diáktársaságok felvilágosodás- és reformkori történetét Bodolay Géza 1963-ban megjelent összefoglaló monográfiája[1] már feltárta. A mű kiterjedt anyaggyűjtésen alapszik, a szerző feldolgozta a társaságok fellelhető, mindaddig nagyrészt ismeretlen kéziratos forrásanyagát, az emlékezésekben, levelezésekben és iskolatörténeti kötetekben megjelent összefoglalásokat, a témáról napvilágot látott tanulmányokat. Kísérletet tett arra is, hogy a korabeli sajtóban a magyar irodalmi diáktársaságokról megjelent híradásokat is feltárja, ezen a területen azonban nem törekedett, nem is törekedhetett teljességre, különösen a felvilágosodás időszakára vonatkozóan nem.

A 18. század végi sajtó hatalmas, még mindig többnyire ismeretlen forrásanyagot rejt, mint sok egyéb témában, úgy a hazai diáktársaságok életére és működésére vonatkozóan is. Ennek a sajtóanyagnak a feltárása azért indokolt, mert kiegészítheti, árnyalhatja, esetenként módosíthatja a korábban kialakult képet.

Az első társaságok II. József uralkodásának időszakában keletkeztek. A császár 1782-ben, Gottfried Van Swieten javaslatára, megszüntette az egyházmegyei papnevelő intézeteket, és helyettük nagyobb állami szemináriumok (seminarium generale) felállítását rendelte el, Pozsonyban, Egerben és Zágrábban. II. József egy új, felvilágosult szellemű papi réteg nevelésére tett kísérletet az állami szemináriumok felállításával. A pozsonyi szeminárium 418 növendékkel 1784 tavaszán kezdte meg működését. 1785 nyarán Rautenstrauch császári vizsgáztató biztos ellenőrizte mindhárom új intézmény működését. A szemináriumokban folyó munkával az ellenőr alapvetően meg volt elégedve, ám mivel a hallgatók a tananyagként előírt Frank György-féle egyháztörténetet túl hosszadalmasnak találták, egy, az egyházi körökben általános megbotránkozást keltő javaslattal állt elő. Azt javasolta, hogy a katolikus szemináriumokban ezentúl Matthäus Schrökl wittenbergi protestáns tanár felvilágosult szellemű egyháztörténetét használják tankönyvként.[2] Ekkor új tanterv bevezetéséről is intézkedtek, amely erősen csökkentette a dogmatika korábbi anyagát, és a tanulmányok utolsó, ötödik évének rendjét úgy változtatta meg, hogy abban teológiai ismeretek nem is kaptak helyet. A hallgatók gyakorlati természettudományi és gazdasági ismereteket, és népiskolai módszertant tanultak. II. József 1786-ban az egri és a zágrábi szeminárium egyesítését és Pestre helyezését rendelte el. 1788-ban a teológia tanulmányi idejét három évre szállított le, ismét jócskán megnyirbálva a dogmatika és a polemika tananyagát. A negyedik évet szánták a gyakorlati oktatásra.

A pozsonyi és pesti papi szemináriumban, ezekben az években új nézetek, új, felvilágosult, világias szellem honosodott meg, nagyrészt az előbbiekben vázolt intézkedéseknek következményeként.

Bizonyára ennek is köszönhető, hogy az első irodalmi diáktársaságot a pozsonyi kispapok alapították 1785-ben[3]. A tagok névsorát átvizsgálva több, később a fejlődő magyar irodalomban és sajtóban is fontos szerepet játszó irodalmár-pap neve tűnik fel: Fejér György prépost-kanonok, [379történész, az egyetemi könyvtár későbbi igazgatója, a Tudományos Gyűjtemény szerkesztője, Kultsár István, a Hazai és Külföldi Tudósítások című lap szerkesztője, Péteri Takáts József író, Döme Károly író, műfordító, akadémiai tag, Bertits Ferenc, és mások. Az 1788-tól már intenzíven működő társaság[4] célja a nemzeti nyelv- és irodalom megismerése és művelése volt. A tagok ünnepélyes fogadalmat tettek egymásnak, hogy életüket és tehetségüket a nemzeti nyelv és a hazai tudományosság felvirágoztatására fogják fordítani.[5]

A pozsonyi kispapok szoros kapcsolatot tartottak fenn a Mindenes Gyűjtemény című komáromi ismeretterjesztő folyóirattal, és annak szerkesztőjével, a református Péczeli Józseffel. „A pozsoni szemináriumból” aláírással, vagy a szerző monogramjával jelzett írások 1789-től kezdve jelentek meg a lapban.

Fejér György például több találós mesét, verset, történeti tárgyú írást publikált. Orczy Lőrincről szóló verse[6] után a következő megjegyzést közölték a szerkesztők, nyilvánvalóan a szerző levélbeli közlése alapján:

„Örök emlékezetre méltók Haza-nyelven kiadott Vers´ darabjai, mellyek mind elevenségekre, mind a´ széles Tudományra nézve a´ Pozsonyi Nevendékektől a leg-jobban kedveltetnek.”[7]

Ez a rövid megjegyzés azt jelzi, hogy a pozsonyi szemináriumban működő magyar társaság tagjai közösen olvasták a magyar irodalom jeles alkotásait, köztük Orczy Lőrinc verseit.

Szintén Fejér György tollából jelent meg egy magyar történeti tárgyú írás a hunok eredetéről és szokásairól.[8] A következő évben a komáromi lap arról adott hírt, hogy Fejér franciából Racine-t fordít. Az ifjú növendékpap ebben az írásában azt hangsúlyozta, hogy

„… tsak az Anya-nyelv az, melly különös ébresztő ösztönökkel bír a´ tudományok´ terjesztésekre, a Haza´ bóldogítására.”[9]

Döme Károly, a későbbi jeles író, ifjú papnövendékként, és a pozsonyi magyar diáktársaság tagjaként, szintén a Mindenes Gyűjtemény hasábjain tette közzé első próbálkozásait.[10]

A Hadi és Más Nevezetes Történetek című lap 1790-ben, a következő tudósítást közölte a pozsonyi szemináriumban tanuló ifjak társaságáról és törekvéseiről:

“Nem kevés örömmel értettük a’ napokban eggy nagy érdemű Hazafinak leveléből, hogy a’ Pozsoni Szemináriumban a’ Nevendék Papok a’ közönséges Letzkéken Magyarúl kérdeztetnek, ‘s a’ leg tisztább Magyarsággal felelnek a’ fel tett kérdésekre. – Nevezetesek ezek köztt a’ született nyelveket elébb mozdító Nemes Iffjak köztt következendők: T.T. Blázovits János, Csáky Mátyás, Guzrányi Bálint, Ján József, Karátsonyi József, Kováts Antal, Németh Sándor, Péterka József, Sársitzky Mihály, Smodits János, Tágen Mihály, Valovits Ferentz, Vizlendvay József. Ugyan onnan írják, hogy sok Iffjak, a’kik születésekre nézve Tótok, a’ Magyar Nyelvnek legszorgalmatosabb [380tanúlójik ‘s pallérozójik. Sőt hiteles beszédek ‘s Levelek után, némelly T. Vármegyéknek különös ditséretekre említhetjük, hogy neha nagy részint Tótok, még azt is sürgetik, hogy mind a’ Polgári, mind a’ Törvényes dolgok Magyarúl follyanak a’ Hazában. – Ezzel a Nemes Hazafiak gondolóra veszik azt, hogy ha egy két vármegyében a’ Tót nyelv talán tsonkulást szenvedne is, azért el nem törörltetik az; mert virágozni fog Siléziában, Tseh Országban, ’s a’ Muszka Birodalomban, de ha a Magyar Nyelv Magyar és Erdély Országban el töröltetik: úgy az egéssz Világról el töröltetik, ‘s nem lesz többé a’ Nemzetek között semmi helye ennek a Vitéz népnek, mellynek mind a’ napkeleti, mind a’ napnyugati Tsászárok adót fizettek… – Melly igen rajta vagynak átaljában a’ Tisztelendő nevendék Pap Urak Nyelvünk gyarapításán: bizonyítsák sok szép Magyar Verseik, mellyeket hova tovább nagyobb számmal ‘s tökéletességgel botsátgatnak Világ eleibe. Tsak most egymás után négy rendbéli Verseiknek hozzánk való küldésével tiszteltek meg bennünket ezen jó növelésű palántái a’ Magyar Anyaszentegyház Kerttének….”[11]

Szintén a Hadi és Más Nevezetes Történetek közölte Fejér György „Arany alma” versét, amelyet a pozsonyi növendékpap Pétzely Józsefnek, a Mindenes Gyűjtemény szerkesztőjének tiszteletére írt. A vershez a következő megjegyzést fűzték:

“mint maga, és az egész Nevendék Papság háládatosságának áldozatjával, kivánta T. Pétzeli Jósef Úr’ buzgó Hazafiságát, az egész Haza előtt JÓSEF Napjára meg tisztelni”.[12]

Arról is tudósított a korabeli sajtó, hogy élénk magyar nyelvű iskolai színjátszás is folyt a pozsonyi szemináriumban.

„A’ Posoni T.T. Nevendék Papok , ezen két esztendőben két Magyar Víg Játékokat készítettek; eggyiket: A’ Nevelők; másikat: Az Öreg fösvény nevezet alatt. El is játszották az el mult Farsangon, számos Magyar Uraságoknak jelen létekben, ‘s nagy meg elégedésekkel. A’ másiknak el játszásában akadályt vetettek nékiek meg boldogúlt Fejedelmünknek akkori környűlállásai: hanem ezentúl fogják játszani, és azon esetre jó eleve hivatalossá tették magokat nállok sok méltóságok.”[13]

Az említett színdarabok szerzője Fejér György volt. A színdarabokat meg is jelentette a Társaság, a könyv megjelenésére a sajtó útján hívták fel az érdeklődők figyelmét:

„Azon víg Játékot, mellyet tavaly az érdemes Pozsonyi Nevendék Papság anyai nyelvünkön készített ‘s jádzott, mostan közre botsátott illyen tzim alatt: A’ Tisztségre Vágyódók. – Találtatik Füskúti Landerer Mihály, és a’ Nevendék Pap Uraknál 10 kr.”[14]

A sajtóból értesülhetünk arról is, hogy a pozsonyi növendékpapok később is megőrizték a magyar nyelv ápolásának igényét, a magyar nyelvű színjátszás hagyományát. Négy évvel később, 1794-ben erről a következőképpen tudósított a bécsi Magyar Hírmondó:

„Az itt lévő nevendék-Papság is játszott három Magyar Játékokat, a’ Farsang utólsó napjain. Mind a’ három Játékok, jó erköltsökre serkentő példákat foglaltak [381magokban, s’ ugyan azért még azok is nagyon gyönyörködtek bennek, kiknek itéletek némelly rossz darabok által félre vitetvén, közönségesen minden teátromi játékokat kárhoztattak. A’ teátromi gyakorlásból még az a’ különös haszon is háramlott a’ Nev. papságra, hogy ez által magát a’ prédikálláshoz meg-kívántató tulajdonságokban is tökélletesítette. A’ Játszó személlyek között ollyan iffjú Papok is vóltak, kik tsak ide lett jövetelektől fogva tanúlták meg, különös szorgalmatosság által anyai nyelvünket, minéműek: Tisz. Danielis Ferentz, Schehovits János, ‘s Petrovits István Urak, kiknek betses neveiket, mások’ buzdítására kívántam közleni. A’ második esztendőbeli Theologusok, Zrinyi Miklósnak Szigetvári veszedelmét olly derekasan jádzották, hogy azért méltán meg-érdemlik neveiknek közönséges ki-hírdettetését, mellyek is a következendők: T. Kopátsi Jósef, Jalovetzki Ferentz, Sztankovics János, Palkovits Mihály, Angyal János, Bentsik Mihály, Vajda Demeter ‘s a’ t. A’ többiek között tisz. Skultety Mihály egy zsiros tsikóst játszott, a’ múlatság kedvéért olly természetesen, hogy a’ valóságos Ketskeméti Tsikós is meg-veregette vólna azért a’ vállát. – Német és Tót nyelveken is játszott két két darabokat a’ Nevendék Papság. Különös háládatossággal vették nem tsak a Pap-Iffjak, hanem a’ Játékokon meg-jelent Vendégek is, hogy illy jeles és hasznos múlattságokat eszközlött nékiek a’ Pap-nevelő Ház’ Igazgatója, a Fő Tisz Májer Jósef Úr: tudom, örvendeni fog azon egész nemzetünk is, hogy a’ nevezett Fő Tisztelendő Úr példásan gyakoroltatja a’ Magyar nyelvben, kormányozása alatt lévő Pap-Iffjait, kikhez valóságos atyai indúlattal viseltetik.”[15]

Hasonlóan felvilágosult szellem uralkodott a pesti katolikus papi szemináriumban is, ahol szintén működött egy, Dayka Gábor[16] köré tömörülő magyar diáktársaság, amely hasonlóan a pozsonyihoz, kapcsolatban állt a Hadi és Más Nevezetes Történetek és a Mindenes Gyűjtemény című lapokkal.

„Pestről írja egy érdemes Hazánkfia, hogy az oda való Nevendék Papságnak első Igazgatója, ‘s valóságos Attya, fő tisztelendő Wolgemuth Filep Úr, annyira kivánja elő mozdítani az Anyai Nyelvet, hogy kis Papjainak minden jeles Magyar Könyveket meg szerez; sőt számokra, maga költségen, a’ Magyar Újságokat is hordatja. Ezen nemes indúlatú Hazafinak példás tselekedet, nem tsak a’ Magyar Nevendék Papokat indítya Szép Nyelveknek pallérozására; hanem fel serkentette még a’ született Horvát, Tót, és Német Iffjakat is, a’ Magyar Nyelvnek tanúlására: úgy hogy közzülük már sokan nem tsak értik a Magyar Könyveket, hanem magyarúl is beszélhetnek. – Örömmel irhatom (így folytatja szavait a’ Levél Iró), hogy az ide való fő Oskolának más nemzetbéli Professorai is taníttatják magokat a Magyar Nyelvre.”[17]

A pesti növendékpapok jegyezték azt a cikket is a Mindenes Gyűjteményben, amely a magyar nyelv művelésének fontosságáról szól, és az előzőekben idézett, a Hadi és Más Nevezetes Történetekben megjelent cikk megállapításaira utal:

„Gyalázatunkra szolgál…, hogy azok, kiknek nyelvek nem Magyar, buzgóbb indúlattal viseltetnek nyelvünkhöz, mint némelly Magyarjaink”[18]

A pesti kispapok is jelentkeztek verseikkel a Mindenes Gyűjtemény hasábjain. Különösen érdekes az a vers, amely a magyar nyelv haláláról szóló látomást vetít elénk.[19]

[382Névtelenül, de „A pesti Szemináriumból” jelzéssel jelent meg a lapban egy érdekes könyvismertetés[20], mely a felvilágosodás időszakában fontossá vált kérdésről, az anya és kisgyermeke kapcsolatáról szóló frissen megjelent német munkát tárgyal és ajánl fordításra. G.F. Hofmann : Wie können Frauenzimmer frohe Mutter gesunder Kinder werden, und dabei gesund und schön bleiben? című, még abban az évben napvilágot látott könyve a nőnevelés kérdéseivel foglalkozik és rousseau-i alapokon áll. A szerző hangsúlyozza, hogy a nők elsőrendű feladata egészséges gyermekek világrahozatala. A gyermeket, életének első szakaszában az anyának magának kell táplálnia, gondoznia, nevelnie. Ha ezt elmulasztja az anya, a gyermek nem fejlődhet egészségesen a továbbiakban. A pesti kispapnak Hofmann könyvéről az a véleménye, hogy „meg érdemelné e szép munka, hogy Hazánk tudós Orvosi köztt találkozna valaki, a ki ezt anyai nyelvünkre fordítaná”.

Ezekben az években a pesti egyetemen is alakult egy magyar diáktársaság a magyar nyelv első professzorának, Wályi Andrásnak kezdeményezésére, 1791-ben. A megalakulásról hosszú cikkben adott hírt a bécsi Magyar Hírmondó.

„A Magyar Nyelv és Literatura‘ érd. Tanítójának Ns Vállyi András Úrnak eszközléséből, Társaságba lépett az itt tanúló Ns Magyar Iffjuság olly nemes tzéllal, hogy magát a Literaturában tökélletesebbítse, s ennél fogva ő is eszkőz lehessen a Magyar Nyelvnek közönségesitésében, ‘s fel virágoztatásában…. A’ Társaságnak Önnön magáról, maga által ki adott Tudósitása, így következik szóról szóra: “ Nem Magyar, a’ ki nem örvend. Bé tellyesedett, a’ mit sok jó Hazafiak olly régen óhajtanak; fel állíttatott a’ nemzeti nyelvnek mind tanítása, mind terjesztése, és már mostanában meg érkezett Királyi rendelés ereje szerént a’ közönséges Tanítók még a’ Gymnásiumokban is minden órán kezdeni fogják ezen kedves, és nyughatatlanúl vártt hivatalt. Hogy a’ most élő jó Hazafiak sokkal figyelmetesebbek e’ pontra nézve, mint a’ mi meg ditsőült régi Atyáink, és élnek az alkalmatosságal, nyilván ki tetszik azoknak a’ ditséretes igyekezetű Nemes Magyar Iffjaknak példás iparkodásából, a’ kik Pesten egy Magyar Növendék Társaságot állítottak fel magok között; ollyan tzéllal, hogy ez, az egész magyar ég alatt el terjedt legyen, és a’kik magokat köztök példásan ki mutattyák, idővel az Anya Tudós Társaságba léphessenek által….

Társasági Kötés. A’ mindenható Istennek nevében! “Hazánk, nemzeti nyelvünk, a’ Tudományok, és magunk előmeneteléért fel állított öszve kaptsolatásunkat adgyuk tudtára kedves véreink Részeseinek, és a’ késő Magyar következendőségnek, hogy mi e’ könyvben ma egy könyvben bé irattak, a’ folyó 1791dik Esztendő végén, mellyben Juniusnak hatodikán, a’ Magyar nyelvezésnek, (stylus) és Literaturának, nyilván való tanítása el kezdetett, egy Magyar Társaságot állítottunk fel, olly tzéllal, olly igyekezettel, és megmásolhatatlan ígéret tétellel, hogy azt idővel Magyar, Erdély, és Horvát Országokban fel fordíthatatlan lábra állítsuk. A’ mi Tzélunk és akaratunk mind az Istennek mind a mi dicsőségesen uralkodó Tsászári Királyunknak IIdik Leopoldnak; (a’kinek Nemzetünkhöz való hajlandóságát s’ kegyelmességét még haldokló szavaink közt is, háládatos szívvel említtjük) mind a Hazának ditsőséges, használatos: ezenkívül a’ jó erköltsű minden féle sorsú Iffjainknak, nem különben a hivatalban vagy még azon kívül lévő érdemes hazafiaknak az előmenetelre , és a’magok tehetségeinek nyílvánítására kinyilt út, ‘s jó mód, amelyekhez képest előre reménylett bizódalommal vagyunk, a’ kik a’ nemzeti; Haza nyelvbéli, és a’ tudományi előmenetelt óhajtyák, nem tsak édes örömben részesíttetnek ez által; hanem jó, és épületes igyekezetünket hazafiai hajlandóságukhoz képest, elő is mozdítani fogjuk,…

A’ Pesti Magyar Társaságnak érdemes Nevendék Tagjai, jó erköltsel, nemes elmével, hazafiui, de a’ felebaráti szeretettel mérsékelt hajlandósággal, férfias és állandó [383igyekezettel bírjanak, és magokat mint mi nyiltt szívvel, holtig az ezekben való megmaradásra, sőt tökélletesedésre ajánllyák. 2szor. A’ mi Társaságunknak Tagjai, és jó barátink lehetnek mind azok, kik a’ magyar nyelvet, A mellynek terjesztése, tisztogatása, s öregbülése végett öszve álltunk, gyökeresen, és méltóképen ki tanúlván, ezt ugymint Nemzetünk díszét, és előmenetelének bizonyságát nem tsak fentartyák, hanem okos, ártatlan és kedveltető tehetőséggel hóltig gyarapíttyák,’s hazafiúi nemes lelkű igyekezettel terjesztik. Hogy pedig 3szor. Ellenségeink, és Hazánknak más nyelvű Lakosai méltatlansággal ne vádolhassanak, sőt a’ kegyelmesen uralkodó Ház is nemes és tagadhatatlanúl hasznos igyekezeteinket láthassa, kérjük minden Hazafi Társainkat és Barátainkat, hogy a’ német és más tudós nyelveknek meg-tanúlását, a’ mennyire módgyok, és tehetségek engedi, mind azoknak nagy hasznaiért, mind pedig a’ Társaságnak diszéért, nem külömben a’ szép tudományokat, ‘ s mesterségeket is nevezetes kötelességeknek állítsák. Azoknak a’ hazánk fiainak pedig, a’kik, Deák Német, Tót, vagy Rátz nyelven dolgoznak mint hogy ezek is használnak az ő Felleiknek, ki a’ mi kedves magyar Honnyunk Lakosi nemes Társaságunkba való felvétettőtéseket híven ígerjük, és munkáikat könyvtár gyüjteményünkbe ki kérjük. Meg hitt bizodalommal reménylyük: 4szer: Hogy a’ mi lejendő érdemes Társaink, a’ mi szivünk részesei, velünk együtt változatlan akarattal azon lesznek, hogy a’ nyelvbéli igaz ízlés, az ékes nyelvezés, a’ szép tudományok és mesterségek, mind általunk, mind pedig eszközlő igyekezeteink által méltóképen gyarapoggyanak.”[21]

A társaság tagjai 1792-ben zsebkönyvet adtak ki, mely verses és prózai munkákat tartalmaz.[22]

A katolikus papi szemináriumok magyar társaságai mellett a protestáns kollégiumok és líceumok tanulói is törekedtek a magyar nyelv ápolására és művelésére. Több helyen alakult a 18. század utolsó évtizedében diáktársaság.

Kéziratos emlékek nem maradtak fenn a debreceni református kollégiumban, Csokonai körül kialakult a “önképzőkörrol”, de a korabeli sajtó egyes híradásai áttételesen arról tudósítanak, hogy létezett egy kis társaság az intézményben, amely az európai irodalom megismerését, és a hazai nyelv művelését tuzte ki célul.

A bécsi Magyar Hírmondóban jelent meg a debreceni kollégiumban a poétikai osztály vezetésével megbízott kiváló nagydiák, Csokonai Vitéz Mihály első nyomtatásban megjelent verse.[23] Egy évvel később pedig a lap egy olyan cikket közölt Debrecenből, amely elismerő hangon szól a fiatal Csokonairól, fordításairól, és eredeti, még kéziratban lévő munkáiról.

„Ebből olyan poétája lesz a Hazának, hogy szép és kényes gusztusú Tudóssainknak sem kell a szépségekért idegen nyelvek között keresgélni. Bár tsak számos Verseinek kiadássára rá lehetne venni. Sok origináljain kívül vagynak fordíttásai is. Ezt az Iffjat szép eszéért, mind a Professzor Urak, mind Tanúló Társai, mind mindenek szeretik, betsülik.”[24]

A diáktársak egészen biztosan ismerték Csokonai első költői próbálkozásait, sőt arról is tudunk, hogy a költőnek és diáktársainak az volt a célja hogy a külföldi irodalom jeles alkotásait eredeti nyelven megismerhessék. Ezért a kör tagjainak egy-egy élő idegen nyelvet kellett tanulnia. Járatták a Litteratur Zeitungot is, amelyből tájékozódtak a külföldön megjelent könyvekről, amelyek [384közül a legérdekesebbeket meghozatták, és nyelvtudásuk szerint elosztották egymás között, majd beszámoltak az olvasottakról.[25]

A soproni evangélikus líceum tanulói az 1780-as évek végén előfizették, és érdeklődéssel olvasták a bécsi Hadi és Más Nevezetes Történetek, a Magyar Kurír és a komáromi Mindenes Gyűjtemény példányait. Jelentős szerepet tulajdonítottak a korszak magyar nyelvű újságainak, hiszen az önművelés egyik legfontosabb eszközét látták bennük. Az újságok révén ismerkedtek meg a kor szellemi mozgalmaival, a magyar értelmiség törekvéseivel. Nem véletlen, hogy 1790. február 3-án levélben fordultak a Mindenes Gyűjtemény szerkesztőjéhez, Péczeli Józsefhez, azzal a kérdéssel, hogy kiket tart ő „nemzetünk legclassicusabb prósaistáinak s poétáinak?” és hogy „kik légyenek virágozni kezdő literatúránknak forróbb kedvelői és buzgóbb gyarapítói?” Ezeken kívül még arra nézve is tájékoztatást kértek, hogy milyen új magyar könyvek jelentek meg az utóbbi évtizedekben. E kérdésekre, melyek a soproni diákoknak a nemzeti művelődés iránti igényét, ugyanakkor teljes tájékozatlanságát is mutatják, Péczely készséggel felelt.

Az ifjak (Kis János, Németh László, Halasy Mihály, Hrabovszky István és Potyondi László[26]) 1790. március 20.-án megalapították magyar társaságukat, amelyről a következőképpen adott hírt a Hadi és Más Nevezetes Történetek:

„A’ soproni Tanúlók közzül, egy kis Társaság állott öszve olly nemes szándékból, hogy magát nemzeti Nyelvében, eggyesített erővel annál előmenetelesebben gyakorolhassa. Hogy mi ezen ditséretre méltó igyekezetet, tőlünk kitelhetőképpen elő mozdíthassuk, kivántunk hazafiúi kötelességünkhez képest az emlitett kis Társaságnak néhány szép könyvetskékkel, s’ Munkáinknak első Szakasszával kedveskedni, ‘s egyszersmind meg kértük, hogy bennünket jeles foglalatosságairól tudósítani ne terheltessen. Meg is tselekedte következő szép Levelének hozzánk lett botsátása által: Imhol a’ kivántt Tudóditás, a’ mi kis Társaságunkról, mellyhez az Urak oly meg hálálhatatlan jósággal viseltettek, ‘s közelebb is annak mivólta felől értekeztetni méltóztattak: – A’ miólta bennünket a’ Tudományoknak ide való műhelyébe vezérlett az Isteni Gondviselés: nagyobb gyönyörűségünket kerestük szakadatlanúl, ‘s találtuk is mindúntalan az egymással való Társalkodásban. Hátra sem hagytuk jól gyermeki esztendeinket, hogy már tsekély tehettségeinknek eggyesitése, ‘s kevés tudományunknak egymással való hír közlése által, el jedzhettük magunkat tökéletesíteni. A’ ki közülünk többet értett ez vagy ama’ Tudományokhoz: az, abban barátságossan oktatta bizonyos óránként több Pajtássait. Ezen közre dolgozás nagy ösztön ‘s eszköz vólt mindnyájunknak, az iparkodásra és boldogúlásra; ‘s alkalmatosság, némelly új nyelveknek is meg tanúlására. Együtt gyakoroltúk magunkat, együtt győztük meg a nehézségeket, ‘s együtt éreztük osztán a’ győzés’ örömét is. így mentünk elébb a Tudományokban; így nevekedett, az idővel együtt, értelmük is. Minekutánna pedig az Uraknak, a’ Komáromi T. Társaságnak, ‘s más meg betsülhetetlen buzgó Hazafiaknak szép munkáik egéssz erőben fel gerjesztették vólna bennünk Nemzetünk ‘s Nyelvünk eránt a’ Hazafiúi forró érzéseket: arra is el szántuk magunkat, hogy különössen Anyai Nyelvünknek annál szerentsésebb elő menetellel való tanúlásáról, ‘s nagyobb tökéletességre lehető viteléről, eggyesített erővel és szorgalmatossággal gondoskodjunk. Egyenessen e’ végre állott öszve Mártz. 20-dikán kis Társaságunk. Nem járhatott, ‘s nem is járt olly fellengőssen képzelődésünk, hogy mi valamelly Hazánkat ditsőitő munkához kezdjünk; tsupán a’ vólt tzélunk, hogy Nyelvünket vóltaképpen meg tanulhassuk, ‘s azon a’ jó ízlésnek regulái szerént való irásra magunkat jó eleve el készithessük. Meg irjuk rövideden hogy’ ‘s miképp’ intéztük [385igyekezetünket; melly olly bizodalmas kérésünk mellett tselekszünk, hogy az Uraknak bölts itéleteket, foglalatosságunknak ki tsinált sora ’s folyamatja eránt, ki nyerhessünk.– leg elősször is fel kellett írásba tenni minden Társnak, mitsoda útat gondol ő leg egyenesebbnek, tzélunknak bizonyossan ‘s szerentséssen lehető el érérsére. E’ meg lévén, Kis Társunk értelmére állottunk mindnyájan; melly is ide ment ki-rövideden: “Olvasson meg ki ki egy két jó könyvet, előbb ugyan közönségessen a’ Nyelvről, jó ízlésről, ‘s írás módjairól; minekutánna pedig különössen a’ Magyar Nyelv természetéről ‘s annak szépségeiről. abból, a’mit olvasott, tegye irásba a’ jegyzésre méltó dolgokat ‘s azokat öszvegyűlésünkor olvassa fel. Sz ekként fel olvasandókból szedjük ki eggyesített itélettel azokat, a’ mellyekből egy rövid, de a’ mennyire tökélletes útmutató tellyen arra: hogy’ kellessék jól, tisztán ‘s szépen magyarúl irni. Azután, vegyük elő mind más, mind kivált Magyar Nyelven készült némelly remek munkákat; azokat figyelmessen olvassuk meg ‘s felölök irjuk meg a’ mit mint gyengeségünk engedi, itéletünket. – Továbbá készittsünk Feleleteket ezen két fontos kérdésekre, úgymint Miben áll 1. minden nyelvnek, különössen pedig a’ Magyarnak tökéletessége? 2. A’ Forditás’ mestersége? – E’ meg lévén úgy kezdjünk osztán mind más nyelvekből való forditáshoz, mind pedig saját gyakorlásinkhoz; a’ mellyekben im’ e’ következendőkre vigyázzunk: 1. A’ könnyebbeken tegyük első próbáinkat.; 2. fő tzélunk bennek a’ legyen, hogy ízlésünket mind inkább javítisuk, érzéseinket nemesítsük, ‘s ‘a dolgokról ítéletet hozó tehetségünket gyarapítsuk. – Törvény: Senki ne szenvedtessék meg közöttünk, a’ kit igyekezetünkhez kivántató buzgóság nem elevenít.– Ezek valának a’ mi kis Társaságunk’ foglalatosságainak sinór mértékei. Öszve gyülekezésünknek napjáúl Szombatot rendeltük. Érezzük, hogy eddig való szorgalmaskodásunk sem vólt híjában való… – A’ kis Társaságnak méltó meg ditsérésére sem keresünk öszve ez, vagy amaz kifejezéseket: meg ditséri azt eléggé fellyebb elő adott szándéka, és minden betsülésre méltó foglalatossága, melynek követésére bártsak több, nagyobb és kisebb Oskolákban tanuló Hazánkfiai fel serkennének. Sok függ e’ részben a’ Tanitóktol, ha azok úgy előttök akarják Tanitói ‘s Hazafiúi szent kötelességekte tartani mint tartja a’ Soproni Oskolának érdemes Tanitója T. Raits Péter Ur.”[27]

Fontos tény, hogy a soproni társaság megalakulása idején olyan felvilágosult szellemű rektor állott az iskola élén, mint Wietoris Jonathan, aki, mivel az ifjúság előtt sokszor az egyházi tantételekkel ellentétes racionalista kijelentéseket tett, az ortodox egyházi vezetés részéről támadásoknak volt kitéve.[28] Kis János visszaemlékezéseiben mindig a legnagyobb tisztelettel emlékezik meg a rektorról, aki lemondásáig, 1793-ig örömmel támogatta a diákok törekvéseit. Ugyanígy a líceumi tagozat harmadik tanára, a Jénában végzett, és a felvilágosodás eszméitől megérintett Raics Péter is minden erejével segítette a magyar nyelv és irodalom ügyéért tenni kívánó ifjakat.

A Hadi és Más Nevezetes Történetek szerkesztői, Görög Demeter és Kerekes Sámuel a megalakulás után röviddel, 12 könyvvel és lap első évfolyamának példányaival ajándékozták meg a társaságot.[29] A társaság tevékenységéről a fennmaradt jegyzőkönyvekből tájékozódhatunk részletesen.[30]

A korabeli újságok is folyamatosan tájékoztatták olvasóikat a soproni ifjak munkájáról a későbbi években, gyakran közölve a társaság képviselőinek a szerkesztőkhöz intézett leveleit. Megtudhatjuk [386például, hogy a diákok eljátszották az egyik társasági tag, Lakos János „Hunyadi László” című drámáját 1792-ben.

„Ma, úgymint Bak-Havának (Áprilisnek) 30dikán fog a’ Sopronyi Magyar Iffjúság egy Nemzeti Szomorú Játékot jádzani, mellynek czimje: Hunyady László. – Személlyek: V. László Magyar Király. Kiss Mihály. – Gara László Nádor-Ispány. Tóth Ferentz. – Ulrich, Tzillei Gróf. Zigán János. – Giskra Tseh Vezér. Ajkay Pál. – Szilágyi Mihály. Kiss János. – Hunyady László. Lakos János. – Hunyady Mátyás 6 eszt. Gyermek. Iffjabb Kiss Mihály. – Horváth, Modrár, Bodó Fő Nemesek. (Doktorits Pál, Ihászi Imre, Gyorgy evics Demeter.) – Szápory Miklós Várbéli Hadnagy. Kubovits Ferenc. – Lemberger Allemann, Német Lovas. Asboth András. – Vertoon, egy Német katona. Vétsey Ferentz.”[31]

Szintén a Magyar Hírmondó adott hírt a Társaság 1793. november 4-i ünnepélyes üléséről, amelyen részt vettek a pártoló tagok, illetve ahol elhangzott Wietoris rektor beszéde.

„A’ Sopronyi Evangyélika Oskolában tanúló Magyar Iffjúság, melly egynehány esztendőktől fogva magát a’ Magyar nyelvben tökélletesiteni, ‘s azt nem kevés előmenetellel gyarapítani is igyekszik, a’ múlt esztendőben, Novemb. 4dik napján reggeli 10 órakor az Evangyélika Oskola-házba gyülekezett. Meg - tisztelték jelenlétekkel ezen nemesen gondolkodó Iffjakat, több Uraságokon kívűl az Iffjú Szécsény, és Pejachevich nagy reménységű Gróf Urak. A’ nagyobb szobában két felől, a’ Hallgatók foglaltak magoknak helyet; középett egy asztal mellett ültek: Főtisz. Wietoris Rektor és Professor, Stanisladtes, és Raits professor Urak a’ kilenc Társokkal eggyütt. Wietoris úr, a’ Tanúló társaság Konsiliárussa az alább következő Beszédet tartotta a’ Gyűléshez, és T.Raits Professor Urat, kit a’ Társaság Prézenssének választott, hivataljába bé-iktatta. Erre a’ Prézes Úr ékes Magyarsággal felelt; azután Lakos Társ menvén a kathedrára, Magyar Nyelven elő-adta ezen Társaságnak a’ tzélját, Kiss Társ pedig Német nyelven beszéllette-el annak eredetét, a’ állapotját, a’ mostani időkig. Ezek után fel-olvasta Lakos Úr a Társaság’ Notáriussa a’ Társaság’ Törvényeit; a’ Jegyző-Könyvet, és a’ Prézesség’ határairól szólló tzikkelyeket, az időnek rövidsége miatt fel nem olvashatta. Végre Horváth Társ Deák; Ajkay Társ pedig Magyar köszönő Verseket mondtak.”[32]

A tudósításból kitűnik, hogy 1792-ben választották meg tanárelnöknek Raits Péter professzort, aki aztán 1824-ig, haláláig irányította a soproni Magyar Társaság munkáját.

Wietoris Jonathan rektornak a Magyar Hírmondóban megjelent beszédét számos esetben idézi és elemzi a diáktársaságok történetével foglalkozó szakirodalom[33], kiemelve a beszéd legfontosabb gondolataként azt, hogy a rektor szerint a társaság nem valami ártalmas és forradalmi elveket valló „Francz jakobinus Klub”, hanem teljesen ártatlan, politikai irányoktól elhatárolódó irodalmi kör. Érdekes tény azonban, hogy az egyházi elöljárók, úgy tűnik, mégsem tartották annyira ártatlannak a társaság tevékenységét és a rektor hozzáállását. Az 1793-ban Kőszegen megtartott egyházkerületi gyűlésen az iskola vezetőségét és személy szerint a rektort vádolták az intézményben uralkodó „szabados szellem” miatt.[34] Ezután, valószínűleg mivel nem tehetett mást, Wietoris rektor [387benyújtotta lemondását, de a társaság, utódjának, Stanislaides Dánielnek rektorsága alatt is viszonylag zavartalanul működött.

Egy 1796-ban rendezett újévi ünnepségükről ismét hírt adott a korabeli sajtó:

„A’ sopronyi Magyar Társaság, sok főbb rendű Uraságok’ jelenlétében tartá e’ folyó esztendő’ kezdetével a’ maga első Űlését, mellynek alkalmatosságával, egynehány tagjai a’ Társaságnak résszerént természeti folyású Beszédekkel; résszerént Versezetekkel múlattatták a’ tisztes Gyűlekezetet, úgymint: Sikos István, a’ Társaság Titkossa (Secretáriussa) béköszöntött, és a’ Magyar nyelv’ virágoztatásában fáradozók’ jutalmának vitatása után – boldog újj esztendőt jövendőlt; Horváth Péter, Alagyás Verseiben, az idő’ sebes repülését és változásait rajzolgatta; valamint Ő utána, Itzés Mihály is. Tarr Mihály, az élet’ unalmáról panaszkoldók’ okoskodásainak helytelenségét mutogatta, Zafó rámájára vontt Verseiben; Manko-Büki Fodor Jósef, a’ Megelégedésről szóllott; Gyarmathy János, a’ Filozofiát, ‘s a’ Szép Tudományokat és Mestreségeket kínálgatta szállásválasztással Magyar hazánk’ két kebeleiben; végre Lakos József, hat lábú Versekben bútsúzott a’ halgatók’ seregétől, ‘s ajánlotta annak szívességébe a’ Nemes-Társaságot.”[35]

A 18. század utolsó évtizedében Erdély legjelentősebb református kollégiumában, Nagyenyeden is alakult egy diáktársaság, melynek tevékenységéről szintén találhatunk érdekes tudósításokat a korabeli lapokban. Természetesen, mint az ország más iskoláiban, a nagyenyedi kollégiumban is rendszeresen olvasták mind a tanárok, mind a diákok a magyar nyelvű újságokat. Ezekből értesülhettek a sorra megalakuló magyar diáktársaságokról és azok törekvéseiről. Jól példázza ezt a Magyar Kurír egyik cikke, amelyben egy enyedi akadémiai tagozaton tanuló, és egyben a kisebbeknek poétikát is tanító nagydiák humorral átszőtt levélben panaszkodik arról, hogy a debreceni és sárospataki ifjak irodalmi próbálkozásairól tudósítottak a lapok, a nagyenyediekről mindeddig elfelejtkeztek, pedig a levélíró szerint ott is értékes munka folyik:

„N.Enyed, 4-dik Febr. – Kedves Ur! – “Miólta mind tsak várom, hogy az Ur az én Oskolai társaimnak naponként lett megvilágosittatásáról, és a’ szállás alatson vóltához képest alkalmas ki-palléroztatásáról, kedves Ujság leveleiben bár leg-kisebb emlékezetet tégyen, már egynehány szomorú esztendőket számláltam. Meg-vallom egy kis nemes irigységgel néztem, miképpen az Úr, a’ Pataki és Debretzeni Oskoláknak fényét, a’ két M. Haza felett gyakor izekben ragyogó sugárokkal ki-terjesztette. Holott az én társaimnak nem is a’ legnemtelenebb sárból formáltatott, elméjek nem hideg tűztől elevenitett. Én tsak egy két sor Verset bátorkodtam ( minthogy a’ Tejbe fulladt Légyről való forditása hoszszabbatska) az Ur eleibe botsátani, mellyeket nem régiben egy tanitványom Horátz II-dik Könyve 10-dik Énekéből, az alatt mig a’ gyengébbeket ugyan azon Ének meg-értésében gyakoroltam, forditásom egyszeri hallása után szemeim előtt irt. Azt reméllem tsak ezekből is – lehet hitelesen azt gyanitani, hogy ha közöttünk a’ gyermek igy gondolkozik, a’ fel-serdültebben sem szunyodnak. Örvendjen az Ur, mi pedig ezer köszöneteket mondunk, a’ Magyar Múzsa hasznos fel-találásáért. Olly fáklya vala ez Társaimra nézve, melynek tiszta fénye az ő elméjekben - is hathatos előmenetellel világolt. Nagy kár, hogy némelykor ki fogy a’ tápláló Olaj belőlle.”[36]

A nagyenyedi magyar diáktársaság megalakulásáról is a Magyar Kurír adott hírt:

[388„A’ follyó 1791-dik esztendőben Szent Mihály havának 18-dik napján váltanak ki a’ N.Enyeden tanuló Togas Deákok, és Urfiak közzül mint egy 35-tön, a’kik el-szánták magokat egyéb Oskolai gyakorlások között különösön a’ Magyar Nyelv mivelésére, vagy inkább magoknak a’ Magyar ékesen szollásban való gyakorlására. Első dolgok a’ vólt, hogy Professoroktól engedelmet kérjenek egy kis Társaság fel-állitására, mellyben anyai nyelveket kötött és köttetlen beszéd által gyakorolhassák. Nagyobb része a’ Professoratusnak, kik között vólt a’ Rector, nem tsak helybe hagyta, és meg engedte tzéljokat bé-küldött Követtyeik előtt, sőt minden kitelhető segittséget is igért szembe; vóltak ollyanok is, a’kik nem találván némelly bé-járós (tyúk fogó, nyúl sütő) Déákjainak, és Attyafiainak nevét a’ Társaság Tagjainak nevei közt ez iránt kedvetlenségeket kimutatták, de ugyan tsak nyilván ellent nem mondottak, hanem alattomba való ijesztgetésekkel, és igéretekkel némelly Tagjait a’ Társaságnak el-idegenitették, ugy hogy tsak 22 maradott ezen kívűl a’ közönséges Letzkéken, majd minden órán elé hozta némelly ember a’ Társaságot, és tsufolódott véle. – Ez ellent nem állván az Ifjak, Társaságot formáltak, mellynek tzélja az: 1-szőr Fordit Deák, Német, Frantzia, és Görög Könyvből; nevezetesen vig és szomoru Játékot Gyermekek nevelésire tartozó könyveket. ‘s a’ t. – 2-szor. Ki adott matériákra dolgozik eredeti Odákot és egyéb formában öntött gondolatokat, helyek és indúlatok le.festésit. 3-szor ide hátrább eredeti Magyar Theatralis Játékokat. Holmi Tudományos visgálódásokot Historiába és régiségbe Magyarul, akár kötetlen, akár kötött beszédbe. Vagynak a’ Tagok között Urfiak, elsö rendü Deákok, és Gyermekek is, azért vették.bé utolsókat, hogy szokjanak. Ugyan tsak nevek nints a’ Társaság tagjainak nevei közt, és nem annyira munkás, mint Tanuló Tagok. De azonba, az Enyedi Professorok közzül egy sem Patronussa a’ Társaságnak. Sőt ha merik is a’ világ szájától mondani, de szeretnék, hogy a’ fiu ne legyen jobb ember az attyánál.”[37]

Érdekes, hogy itt a soproninál már megalakulásakor népesebb, 35 főből álló társasággal találkozunk. Céljaik is széleskörűbbek, mint más társaságoké, hiszen itt nem pusztán irodalmi és nyelvművelési, hanem tudományos és pedagógiai törekvésekkel is találkozhatunk. Nem csoda, hogy 1791-ben a professzorok (köztük olyan neves és országosan elismert tudósok, mint Herepei Ádám, Benkő Ferenc, Bodola János[38]) elzárkóztak a társaság támogatásától, hiszen minden társasági összejövetel, bármilyen céllal is hirdették, felkeltette a francia forradalom elveinek terjedéstől rettegő hatóságok figyelmét.

Két évvel később a bécsi Magyar Hírmondó egy nagyenyedi színházi előadásról tudósít, amelyen Voltaire „Brutus” című drámáját adták elő a diákok. (Nem kis bátorság kellett 1792. nyarán egy Voltaire darab iskolai előadásához.):

„Az idevaló Reform. Kollégyiom rendszerént el jádzik minden esztendőben egy Teátromi Darabot. Ezen bé vett szokása szerént, Jún. 29dikén, ama’ nevezetes Szomorú Játékot Voltér’ Brutusát jádzotta, leg alább is ezer Nézők előtt. Derekassan ment végbe a’ jádzás átallyában, főképp’ Orbán Péter nevezetű Iffjú, a’ ki Brutus személlyét viselte, úgy jádzott, hogy mindeneknek tökélletes meg-elégedéseket érdemlette.”[39]

Mint az előzőekből láthattuk, a 18. század végi magyar sajtó rendszeresen adott hírt az ország oktatási intézményeiben sorra alakuló magyar irodalmi diáktársaságok törekvéseiről, figyelemmel [389kísérte működésüket, beszámolt első eredményeikről. Azonban a társaságok által megfogalmazott irodalmi-nyelvi program, de maguknak a társaságoknak a léte is komoly gondot okozott a francia forradalom időszakában a kormányzatnak. Bár tevőlegesen nem háborgatták őket, a politikai nyomás és az egyre nyomasztóbb légkör hatására, 1795 után a diáktársaságok működése lanyhult, majd megszűnt. A mozgalom csak a reformkor időszakában éledt újjá, és tevékenységük is csak ekkor kap ismét helyet a magyar hírlapok és folyóiratok hasábjain.

Fehér Katalin


[1] * A tanulmány az OTKA támogatásával készült. (T 025753)
124 Bodolay Géza: Irodalmi diáktársaságok 1785–1848. Bp. 1963. 810. A könyv megjelenése óta újabb jelentős forrásfeltáró és elemző tanulmány e témában nem jelent meg.

[2] Vö.: Kosáry Domokos: Művelődés a XVIII. századi Magyarországon. Bp. 1983. 515.

[3] A társaság működését ismerteti Bodolay: i. m. 117–119.

[4] Vö.: Bodolay Géza: i. m. 117.

[5] Takáts Sándor: Péteri Takáts József. Bp. 1890. 11.

[6] Mindenes Gyűjtemény 1789. I. Negyed. 301–302.

[7] Uo. 301.

[8] Mindenes Gyűjtemény 1789. II. Negyed. 99–105. A’ leg-első Hunnusok’ történeteiből némely Anekdoták és azoknak szokásaik.

[9] Mindenes Gyűjtemény 1790. IV. Negyed. 155.

[10] A Döme Károly nevével jegyzett „rejtett szó” elnevezésű feladványok között megtalálhatjuk Görög Demeter újságszerkesztő nevét, mint megfejtendő kérdést. Mindenes Gyűjtemény 1789. I. Negyed. 271–272.

[11] Hadi és Más Nevezetes Történetek 1790. 70–72.

[12] Hadi és Más Nevezetes Történetek 1790. 373.

[13] Hadi és Más Nevezetes Történetek 1790. 276.

[14] Hadi és Más Nevezetes Történetek 1790. 144.

[15] Magyar Hírmondó 1794. I. 422–424.

[16] Dayka itt, a pesti szemináriumban írta költeményeinek mintegy egyharmadát. Vö. Bodolay Géza. i. m. 119.

[17] Hadi és Más Nevezetes Történetek 1790. 121–122.

[18] Mindenes Gyűjtemény 1790. IV. Negyed. 87.

[19] Mindenes Gyűjtemény 1790. IV. Negyed. 169–173.

[20] Mindenes Gyűjtemény 1789. II. Negyed. 273–278.

[21] Magyar Hírmondó 1792. I. Toldalék. 300–310.

[22] A Pesti Magyar Társaság ki adásának Első Darabja. Pest. 1792. 164.

[23] Magyar Hírmondó 1793. I. 729–731. A vers címe: „Brougthon Religiói Lexikonára”

[24] Magyar Hírmondó 1794. I. 482.

[25] Az említett cikkből és Domby Márton Csokonai életrajzából tudjuk, hogy a költő olaszul tanult. Domby Márton: Csokonai V. Mihály élete. Bp. 1955. 19.

[26] A társaság néhány éven belül 11 új taggal bővült.

[27] Hadi és Más Nevezetes Történetek 1790. 705–708.

[28] Vö.: A Soproni Líceum. Szerk. Győrffy Sándor és Hunyady Zoltán. Bp. 1986. 55.

[29] Görög Bárány Péterrel, Széchényi Ferenc titkárával küldte el a könyveket Sopronba. Vö.: Kovács Sándor: A soproni ev. líceumi Magyar Társaság története. 1790–1800. Sopron, 1890. 12.

[30] Vö.: Bodolay Géza: i. m. 126–133.

[31] Magyar Hírmondó 1792. I. 701–702.

[32] Magyar Hírmondó 1793. I. 377.

[33] Vö.: Bodolay: i. m. 130., Tolnai Gábor: A soproni önképzőkör. In: Századok és tanulságok. Bp. 1946. 198–203; Kovács Sándor: i. m. 32.

[34] Müllner Mátyás: A soproni ev. főtanoda története. Sopron, 1857. 85–86.

[35] Magyar Hírmondó 1796. I. 27–28.

[36] Magyar Kurír 1790. I. 221–222.

[37] Magyar Kurír 1791. II. 1646–1647.

[38] Vö.: P. Szathmáry Károly: A Gyulafehérvár–Nagyenyedi Bethlen-Főtanoda története. Nagyenyed, 1868. 275.

[39] Magyar Hírmondó 1792. II. 146.