Magyar Könyvszemle   115. évf. 1999. 1.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

FIGYELŐ

Néhány észrevétel a költő Zrínyi leveleinek legújabb kiadása kapcsán. Az elmúlt harminc év Zrínyi-levél filológia terén végzett legnagyobb szabású vállalkozása a Bene Sándor és Hausner Gábor válogatásában, gondozásában és jegyzeteivel megjelent Zrínyi Miklós válogatott levelei c. kötet (Bp. 1997. 332 l. Régi Magyar Könyvtár. Források 6.).

A két szerkesztő – az utószó tanúsága szerint – a szövegek válogatásnál kettős szempontot tartott szem előtt. Az egyik a közép- és felsőfokú oktatásban való hasznosítás lehetősége érdekében „Európa Zrínyijének” írói, politikai és politikai gondolkodói szerepének minél sokoldalúbb bemutatása. Ez magyarázza az idegen nyelvű iratok kizárólag magyar fordításban való közlését is. A másik cél a további kutatások segítése volt. Ennek érdekében – néhány tudatosan mellőzött báni oklevél kivételével – valamennyi, a Csapodi–Klaniczay-féle legutolsó kiadás (Zrínyi Miklós [117összes művei II. Levelek. Bp. 1958.) óta „ismertté vált”, azaz a szakirodalomban valamiképpen feltűnő irat beválogatásra került (226–227.). A főszövegben található 170 levél közül valójában 79 tartozik ez utóbbiak közé. Nagyobb részük itt-ott elszórva már megjelent nyomtatásban, vagy épp arra vár (8. 13. 98. 118. sz.), néhányuk egy történeti publikáció hivatkozásai nyomán vált hozzáférhetővé (133. 134. 135. 135. 136. 142. sz.). Eképpen a két levelezéskötet – vagyis az 1958. évi és a jelen kiadás – együttes használatával bárki könnyen tisztába jöhetne levéltári kutatásai során a keze ügyébe akadó Zrínyi-levél ismertségével, avagy ismeretlenségével.

Elmondhatjuk, hogy a kiadók az említett időszak (1958–1997) szakirodalmának teljes körű ismeretében második vállalásuknak is lelkiismeretesen eleget tettek.

Ha ezután azt gondolnánk, hogy most már minden nyomdafestékkel kapcsolatba került Zrínyi-levél regisztrálására és legalább magyar nyelven való publikálására sor került, úgy csalódnunk kellene. A szerkesztők talán szintén abba a közismert hibába estek, hogy túlságosan is bíztak a megelőző munkálatok alaposságában, és vizsgálataikat nem terjesztették ki korábbi időkre. Csapodi–Klaniczay kiadása tudniillik kettő, a magyar egyháztörténetírás által idézett, s korántsem érdektelen Zrínyi-missilist is figyelmen kívül hagyott.

A költőnek 1652. február 18-án a szentilonai piactartási jogok körüli viszályok tárgyában Borkovich Márton pálos generálishoz írt levelét Kisbán Emil használta A magyar pálosrend története. I: 1225–1721 (Bp. 1938.) c. munkájában (228–229.). Bár Kisbán pontos lelőhelyet nem adott, ez kisebb fejtöréssel könnyen kideríthető: EKK Acta Paulinorum (Ms. Ab 154), tom. 1, 314–315. (Vö. Zrínyi a pálosok történetében. In: R. Várkonyi Ágnes Emlékkönyv, Bp. 1998. 333–345.)

Róma levéltárainak Fraknói Vilmos mellett legérdemesebb hazai kutatója, Galla Ferenc 1946-ban jelentette meg missziótörténeti tanulmányát, A magyar katolikus restauráció misszionáriusa címmel (klny. az Egyházi Körirat 1946 február–októberi számából). Tanulmánya 17. oldalán említi Zrínyinek az Apostoli Szék missziós területeket felügyelő „minisztériuma”, a Congregatio de Propaganda Fide bíborosaihoz káplánja érdekében intézett, 1642. július 6-áról keltezett írását. Galla nem maradt adós a pontos, mindmáig érvényes jelzettel sem: APF SOCG vol. 85, fol. 317r. (62.). Zrínyinek ez a levele valóban különösen értékes. Nemcsak azért, mert a modrusi püspökség feletti kegyúri törekvéseihez kapcsolódik, s mert hitéről is tanúbizonyságot tesz benne:

„Testem Deum, testem totam Hungariam habeo, quod non ore solum, sed vita et sanguine tanquam antemurale Christianitatis fidem Romano-catholicam defendam, nec antiquius quidquam in votis habeam, quam gloriosorum antecessorum meorum vestigiis insistendo, ipsam vitam pro eadem fide catholica, qua charius nihil habeo, cum morte commutare.” azaz „Tanúm az Isten, tanúm egész Magyarország, hogy nem csak szájammal, hanem életemmel és véremmel mint a kereszténység előbástyája védelmezem a római katolikus hitet, s semmi más nincs régebbtől fogva vágyaimban, mint hogy dicsőséges őseim nyomába szegődve magát az életet a halállal cseréljem fel ezért a katolikus hitért, amelynél semmi sem kedvesebb számomra.”

Értékes azért is, mivel a Szentszékkel való kapcsolattartásáról mindeddig csupán egy közvetlen dokumentumot tartott számon – Fraknóinak köszönhetően – a Zrínyi kutatás. (Ezt a VII. Sándorhoz intézett 1664. május 21-i köszönőlevelet a válogatásban 161. sz. alatt meg is találhatjuk. – Vö. A zengg-modrusi és zágrábi püspöki székek betöltése a 17. század derekán, s.a.)

A levelekhez készített alapos jegyzeteket végigolvasva figyelmesek lehetünk arra, hogy Bene Sándor és Hausner Gábor az összeállítás során nem elégedtek meg csupán a mások munkája révén napvilágra került Zrínyi-levelek közlésével. Helyesen ismerték fel, hogy még korlátozott célú és lehetőségű kiadványuk sem nélkülözheti az önálló levéltári ill. kézirattári kutatást. Ennek tanúbizonysága a 17., 19. és 159. sz. alatt található három irat, amelyeket a zágrábi Nacionalna i [118 Sveučilišna Knjižnica anyagából hoznak. Az azonban csak kifogásolható, hogy e téren minimális eredményekkel is megelégedni látszanak. Hiszen, ha kimondott célkitűzésükön túl mégiscsak fontosnak tartották könyvük gazdagítását ismeretlen források bevonásával, néhány egyéb nyilvánvaló lehetőséget kihasználva ezt még inkább s mondhatni könnyen megtehették volna. Érdemben növelték volna ezáltal az olvasók tájékozottságát, s nem különben könyvük tudományos értékét.

Legyen szabad csak pár olyan lelőhelyet bemutatnom, amelyeknél rövid kutatástörténeti áttekintés után előzetesen is valószínűsíteni lehetett, hogy újabb Zrínyi-leveleket rejtenek.

A kötet névmutatójában az Erdődy grófokra mintegy 22 utalás található (324.). Ez első látásra is elégséges bizonyítéka egy szorosabb kapcsolatnak, amely a vonatkozó és régóta ismert szövegeket olvasva még egyértelműbbé válik. E szálon elindulva és eljutva – akár levélbeni megkeresés útján – a Bécsben őrzött Erdődy levéltárig, a biztos siker tudatában forgat(tat)hatjuk át a mindössze pár doboznyi levelezést. Számos magyar egyházi (Pázmány, Szelepchényi, Erdődy János egri püspök stb.) és világi főméltóság írásai között gyors egymásutánban öt ismeretlen Zrínyi-missilis akad így kezünkbe. Három horvát nyelvű levél Erdődy Miklóshoz (Csáktornya, 1661. december 26., 1663. augusztus 12. és 15.), valamint két latin: Orehóczy Gáspár vicebánhoz és a horvát-szlavón biztosokhoz (deputati) a Kanizsa alatti táborból, 1664. május 27.). Ez utóbbi irat, amelynek csak két másolata található itt, a felmentő török sereg elleni győzelem reményében a báni közfelkelés elrendeléséről tudósít:

„Cum autem magna vis, et salus patriae in capiendo hoc fortalitio consistat, ne obsidio illius diu desiderata, et eo usque deducta ita facile turbetur, spectabilibus, magnificis, ac generosis dominationibus vestris hisce significare volui, ut statim dominis regnicolis generalem insurrectionem publicare, eisque sub gravi poena iniungere velint, ut ad nos quantocius in succursum properent, neque ullam dilationis moram in hoc ponant, nam ab hoc quasi ultimo puncto tota res nostrae libertatis, et salutis quasi totius Christianitatis dependet. Aderit nobis auxiliator Deus in conterendo isto hoste, nam et multitudo illius non est tanta, quin sufficientes vires resistendi illi habituri simus, adveniente isto milite.” vagyis „Minthogy pedig ez erősség elfoglalása nagy jelentőségű és a haza üdve áll rajta, nehogy régóta kívánt ostromlása oda jusson, hogy könnyen megzavarhassák, kegyelmeteknek ezen soraimmal akarom jelezni, hogy az ország lakosainak tüstént általános felkelést hirdessenek, és súlyos büntetés terhe alatt hagyják meg nekik, hogy mielőbb segítségünkre siessenek, és ebben semmiféle késlekedést se tegyenek, ugyanis ettől mintegy utolsó pillanattól függ szabadságunk valamint az egész kereszténység üdvének ügye. Velünk lesz Isten segítsége ez ellenség legyűrésében, mivel ennek sokasága nem akkora, hogy ne bírnánk elégséges erővel ellenállni neki, ha megérkeznek a kért katonák.”

(Orehóczy vicebán az inszurrekcióval kapcsolatosan kapott végrehajtási utasítást. A horvát szövegek az enyémnél hozzáértőbb szemrevételezést kívánnak. – Jelzetük: ÖStA HHStA Familienarchiv Erdődy, lad. 101, fasc. 11, sine no., sine fol. [Karton 106].)

Beletekintve a jogbiztosító iratanyagba, a monyorókeréki uradalomnál Zrínyinek egy vélhetően 1644. június–július folyamán kelt, s bécsi ágensei útján (medio agentium suorum) az uralkodó elé terjesztett kérvényével találkozhatunk. A Vas megyei tömördi birtokot kéri adományul, mint írja, azért

„mivel összes javaim a török végek mentén fekszenek, és eme uradalom nélkül igen kényelmetlen számomra, hogy míg Legszentebb Felségtek udvarában időzöm, oly messzi lévő muraközi birtokaimról szállítsam az élelmet fel Bécsbe.” („Quia vero ego cum omnia bona mea in confiniis Turcis obviis habeam, et absque hoc mihi valde incommodum sit, tam procul dum aulam maiestatis vestrae sacratissimae frequento victualia ex bonis insulanis huc Viennam devehere.” – (Jelzete: ÖStA HHStA Familienarchiv Erdődy, lad. 52, fasc. 4, no. 3. [Karton 481.].) [119

Kevésbé látványos, de mégsem felesleges a bécsi udvari levéltár török vonatkozású sorozatának (Turcica) átnézése. Noha itt a törökkel folytatott diplomáciai tárgyalásokról, valamint a hódoltsági és határvidéki élet mindennapjaival kapcsolatosan jelentős hazai provenienciájú anyag található, mindössze két Zrínyitől származó iratra lettem figyelmes más irányú (ehelyütt a Szentszék oszmánok elleni közreműködését vizsgáló) gyűjtésem folyamán. Légrádról [1647.] május 21-én Zrínyi Miklós és Péter az előző napi kanizsai portyáról és Erdődy Farkas haláláról tesznek jelentést III. Ferdinának. (ÖStA HHStA St.abt., Türkei, I [Alter Bestand], Kart. 119, Konv. 1646 [!], fol. 86r–87v.) Egy dátum nélküli (vsz. 1652. augusztus–szeptember), olasz nyelvű másolat pedig a bán számomra ismeretlen címzettjének tett beszámolóját tartalmazza a török támadásokról, törekvéseiről Csáktornya megerősítésére, valamint kérését a stájer rendek által esküvőjére megígért ezer forint hadisegély átutalására. Zrínyi sajátosan foglalja itt össze a törökhöz való „békebeli” viszonyát:

„Excellenciád ezért a kegyért és kedvezésért mindig biztosra veheti tőlem, hogy a törökök nem panaszkodhatnak a mi álhatatlanságunkra, senki sem bántotta őket, de ha egyszer-egyszer felocsúdnánk, s nem ismertetnénk meg velük gyengeségünket, most békében lehetnénk, de aki jól viseli az első pofont, másodjára is türelmes lesz…” („Vostra Eccellenza per tal grazia, e favore e favore, [!] haverà sempre me per certo che li Turchi non si possono lamentar di nostra insolenza, nissuno li hà toccato, ma si noi alle volte ci risentissimo, et non facessimo conoscer la nostra debolezza, adesso staressimo in pace ma chi e buon à tolerar un sciaffo, sarà anco patiente di secondo…” – (Jelzete: ÖStA HHStA St.abt., Türkei, I [Alter Bestand], Kart. 125, Konv. Aug.–Dez. und s.d., fol. 161r–162v.)

Az archivum saecularéban 196-os szám alatt (acta radicalia) elhelyezett levelezésen kívüli egyéb állagokat figyelmen kívül hagyva a Zrínyi-kutatás szintén mindmáig adós maradt a prímási levéltár teljes körű feltárásával is. Ennek tanúbizonysága Zrínyi Csáktornyáról 1654. április 10-én és november 4-én Lippay Györgyhöz intézett két autográf missilise. Az első irat a költőnek az esztergomi érsek-helytartóhoz a nádorválasztás előtti közeledési kísérletéről árulkodik, s érdemleges adalékul szolgál a prímással való vitatott kapcsolatainak történetéhez. Zrínyi „főember szolgáját”, Ivanovich Tamást küldte Pozsonyba:

„Meg érti Nagod ű kegyelmetűl, hogy az en minden kiuansagom egiűt fog iarni Nagod parancholatiaual, és soha sem Nagodtul sem attiafiaitul el nem tauozik, szolgalatom. Sok bizonios okaim uannak arra remensegemre, hogy Nagod az maga kegyelmet soha tűlem meg nem uonia, holot soha engem senki mas keppen nem latot, hanem az Nagod bőchűleti mellett szolua. Es ez az mastani igiretem, kit lőlkőm űduőssegeuel kőtők, hogy hűu szolgaia leszek Nagodnak, nagyob zalog lehet Nagodnal…”

– írja személyes találkozóra vonatkozó javaslatának kíséretében. – (Jelzete: PL AEV Act. Rel., fasc. 149 [no. 1781–1809], fol. 42 [ad num. um 1785].)* Novemberben Keglevich Zsigmondot ajánlja a prímás figyelmébe, „miuelhogy ű kegyelme ebben az orszagban ennekem leg iob baratim kőzűl ualo”. (PL AEV Act. Rel., fasc. 149 [no. 1781–1809], no. 1788/l, fol. 70.)[1]

Tartalmuk ismeretében talán még jobban sajnálhatjuk, hogy e levelek a Balassi Kiadó szép kiállítású kiadványában sem nyerték el az őket megillető helyet.

Tusor Péter [120

Rövidítések

APF SOCG       – Archivio storico della Sacra Congregazione per l’Evangelizzazione dei – Popoli (o de Propaganda Fide), Scritture Originali riferite nelle Congre– gazioni Generali

EKK       – Egyetemi Könyvtár, Kézirattár

ÖStA HHStA St. abt.       – Österreichisches Staatsarchiv, Haus- Hof- und Staatsarchiv, Staatenab– teilungen

PL AEV Act. Rel.       – Prímási Levéltár, Archivum Ecclesiasticum Vetus, Acta Religionaria


[1] E két iratot Tóth Krisztina prímási levéltáros időközben reponálta. Új lelőhelyük: Archivum Saeculare, Acta Radicalia, no. 196, 61. cs., fol. 135 és 149. Az Országos Levéltár mikrofilmtárában továbbra is a fenti jelzetek után használhatók.