Magyar Könyvszemle   114. évf. 1998. 3.szám   Vissza a tartalomjegyzékhez

FIGYELŐ

Fülöp Géza (1928–1998). Nemrég köszöntöttük 70. születésnapja alkalmából és nem gondoltuk, hogy folyóiratunk első számában megjelent, róla és életművéről szóló megemlékezést ő már nem olvashatja. Munkakedve töretlennek látszott és joggal gondolhattuk, hogy tevékenységét még sokáig folytatja szaktudományunk hasznára és az ifjú könyvtáros nemzedék szellemi gyarapodására. Munkássága ugyanis – csaknem fél évszázadon át – e két, szorosan összetartozó területtel fonódott össze. Neki sikerült folytatni még azt a hagyományt, ami a korábbi nagy könyvtároselődöknél még természetesnek látszott, de ami sajnos éppen az ő pályakezdése idején tört meg: az új „irányzatok” a tudomány művelését és a könyvtárosi munkát, de még az egyetemi oktatást is egyre kevésbé tartották összeegyeztethetőnek. A mindezek ellenére elért sikereit – kiváló adottságain kívül – annak köszönhette, hogy a hegyhátszentmártoni szülői háztól és a szentgotthárdi ciszter gimnáziumtól olyan útravalót kapott, amely kulturáltságon és tudáson kívül etikai értékeket is nyújtott. Ezek nélkül nem lehetett volna eredményesen túlélni azokat a megpróbáltatásokat, amelyeknek sorozata éppen akkor vette kezdetét, amikor egyetemi tanulmányait 1947 őszén elkezdte a budapesti egyetem bölcsészkarán. Az első év ugyan – akárcsak a második világháborút követő néhány esztendő – még reményt keltő volt: az egyetemen olyan tanárokat hallgathatott mint Horváth János, Alszeghy Zsolt, Bisztray Gyula. A proszemináriumi órákon Brisits Frigyestől sajátította el a tudományos munka módszereit. De látogatta – ekkor még önként, puszta érdeklődésből – az egyetem első neves marxista tanárainak, Szalai Sándornak és Lukács Györgynek az óráit is. A folytatás, mint ismeretes, az lett, hogy a „fordulat éve” után csak az utóbbi irányzat képviselőit tűrte meg a hatalom, de nem az említettek súlycsoportjából; hiszen őket éppúgy száműzték az egyetemről mint a polgári irányzatú tudósokat.

Ilyen körülmények között reménysugárt jelentett számára és néhány kortársának az 1948/49-ben Varjas Béla vezetésével létesült könyvtárszak. E tanszék – az akkori Puskin utcai épületben – nemcsak földrajzilag volt kissé távolabb az egyetem főépületében folyó, kisszerű de nem veszélytelen politikai vegzálásoktól, hanem szinte a béke és a tolerancia szigetének számított; sőt azt a perspektívát is nyújtotta, hogy a tanulmányok elvégzése után egy ideológiailag békésebb, könyvtári munkakörre számíthattak a hallgatók. Nem csoda, hogy Fülöp Géza mellett olyan, később ismertté vált nevek szerepeltek az első évfolyam tagjai között mint Fodor András és Vargha Kálmán. És bár néhányan kétkedve fogadták a „káderezések” alkalmából a könyvtárosi hivatástudatnak e negatív okokkal való magyarázatát, az idő bebizonyította, hogy sokan mégis e pályán is nevet szereztek maguknak.

Fülöp Géza az Akadémiai Könyvtárban kezdte el munkásságát: ott, ahová az alkony kezdetén a miniszteri székből önként felálló Keresztury Dezső is visszavonult. A nagy könyvtárak neki és végzős társainak azt is jelentették, hogy alkalom nyílt az egyetemi tanulmányok egyoldalúságainak és hiányosságainak pótlására: a nem ajánlott vagy tiltott könyvek elolvasására. Itt készülhetett fel először arra a feladatra, amit – az Akadémiai Kiadó Lexikonszerkesztőségében eltöltött évek után – 1954-től az ELTE Könyvtártudományi Tanszékén több mint három évtizeden keresztül [308 olyan kiválóan végzett. Könyvtörténeti kutatásai számos új eredménnyel gazdagították a magyar felvilágosodás és reformkor művelődésének történetét és egyben alapul szolgáltak színvonalas egyetemi előadásai számára. Később tanszékvezetőként tevékenyen részt vett a könyvtárosképzés keretén belül az informatikai képzés kiterjesztésében is. Mint a Magyar Könyvszemle szerkesztő-bizottságának tagja, sokat tett azért, hogy a folyóirathoz eljuthassanak tanítványainak kiemelkedő, új eredményeket tartalmazó dolgozatai, és ez által is bevezesse őket a kutatásba.

Nagy szükség lett volna kutatói és oktatói tevékenységének további folytatására, hiszen a pragmatizmus, a globalizmus és más divatos irányzatok ismét háttérbe igyekeznek szorítani a történeti stúdiumokat. A Könyvtártudományi Tanszék első korszakában Dezsényi Béla, Kéki Béla, Mezey László, Varjas Béla és mások adták elő a sajtó-, nyomdászat- és könyvtörténetet; e témákról az utóbbi időkben jórészt csak Fülöp Géza tartott átfogó előadásokat. Pedig – legalább is azt reméljük – a harmadik évezred emberét sem fogja kielégíteni a technokrata-műveltség monopóliuma. Fülöp Géza a rendszerváltás után, a nagyobb szabadság birtokában nem a „döglött oroszlánokkal” kezdett el harcolni, hanem az élő, új fenyegetések ellen lépett fel, amikor széleskörű művelődéstörténeti tudását számos hallgatójának átadta. Váratlan halála ezért is nagy veszteség tanítványai, kollégái és barátai számára egyaránt.

Kókay György