Számvéber Norbert

A német 23. páncéloshadosztály részvétele
a tordai csatában

<back to contents>

Az 1941-ben Franciaországban felállított német 23. páncéloshadosztály 1942. március elején került a keleti front déli részére és a háború egésze alatt kizárólag ezen az arcvonalon harcolt. A hadosztály - több más alakulattal együtt - lassan "szovjet-specialista" seregtest lett, amelynek katonái nagy harci tapasztalatra tettek szert a szovjetekkel vívott kíméletlen háború csatái során. Noha a jelentős veszteségek miatt a tisztek és katonák zöme kicserélődött, az állandó bevetések alatt az utánpótlás is gyorsan harci tapasztalatot gyűjthetett. A német páncéloscsapatok egészén végrehajtott többszöri átszervezés után a 23. páncéloshadosztály szervezete 1944. szeptember elejére a következő képet mutatta:

- a 23. páncéloshadosztály törzse a hadosztály kísérőszázadával (részben páncélozott járművekkel; a hadosztály parancsnoka Josef von Radowitz vezérőrnagy)

- 23. páncélosezred (I. páncélososztály Pz.IV harckocsikkal és StuG III, valamint StuG IV rohamlövegekkel, II. páncélososztály Pz.V Panther harckocsikkal; az ezredet Ernst Rebentisch százados, az I. osztályt Kujacinski százados, a II. osztályt Fischer százados vezette)

- 126. páncélgránátos-ezred (I-II. páncélgránátos-zászlóalj, ezredközvetlen nehéz gyalogságilöveg-század, légvédelmi gépágyús század és utászszázad, minden elem terepjáró tehergépkocsikon, illetve egyéb gépjárműveken)

- 128. páncélgránátos-ezred (mint a 126. páncélgránátos-ezred, de az I. zászlóalj Sd.Kfz.251 típusú lövészpáncélosokkal felszerelve)

- 23. páncélos-felderítőosztály (5 páncélos-felderítőszázad, páncélgépkocsikkal és lövészpáncélosokkal)

- 128. páncélos-tüzérezred (I-III. tüzérosztály)

- 128. páncélvadászosztály ( 3 páncélvadász-század gépvontatású 7,5 cm-es nehéz páncéltörő ágyúkkal, egy légvédelmi gépágyús század, néhány önjáró páncéltörő ágyú)

- 51. páncélos-utászzászlóalj (2 gépkocsizó utászszázad és a 3. utászszázad lövészpáncélosokkal)

- 128. páncélos-híradóosztály (2 híradószázad, részben lövészpáncélosokkal)

- 278. légvédelmi tüzérosztály (3 üteg)

- 128. tábori páncélos-kiképző és pótzászlóalj (5 kiképzőszázad)

- 128. páncéloshadosztály-hadbiztosság (élelmezés, utánpótlás, karbantartás, egészségügy)[1]

A hadosztály 1944. szeptember 7-én kapott parancsot arra vonatkozóan, hogy a sandomierzi szovjet hídfő körzetéből vasúti szállítással települjön át a magyar főváros, Budapest térségébe, mivel az 1944. augusztus 23-i romániai "kiugrás" után német részről okkal tartottak egy hasonló magyar akciótól is. Szeptember 8-ról 9-re virradó éjjel a had-

156

---

osztály egységeit felváltotta a német 17. páncéloshadosztály, majd 9-én a hadosztályból elsőként a 23. páncélosezred részei megkezdték a berakodást. A hadosztályt szállító szerelvények Krakkó és Pozsony érintésével érték el Budapestet, ahol a szeptember 12-én az első beérkezett hadosztályrészek kirakodtak. Eredetileg a seregtest arra kapott parancsot, hogy lélektani okokból hajtson végre demonstrációs felvonulást a magyar fővárosban, de erre mégsem került sor. Az utolsó szállítmányok szeptember 13-án indultak el Magyarország felé.[2]

A Budapest körül elfoglalt gyülekezési körletbe időközben beérkezett a 23. páncélos­ezred kiképző-különítménye, amely 1944 áprilisától a román királyi 1. "Nagyrománia" páncéloshadosztály kiképzését végezte, de a román átállás után harcolva kellett visszaverekednie magát a saját vonalakig. A különítmény a román hadosztálynak szánt Pz.IV és Pz.V harckocsik egy részét (néhány darabot) a román átállás előtt nem sokkal egy félreeső vasúti pályaszakaszon rejtette el Észak-Erdélyben, így ezeket a páncélosokat később az erdélyi harcokban ismét alkalmazhatták.[3]

A hadosztály egyes elemei még csupán útban voltak Magyarország felé, amikor a német Dél-Ukrajna Hadseregcsoport elrendelte, hogy a hadosztályparancsnokság ismételt vasúti szállítás keretében a Budapest - Debrecen - Nagyvárad útvonalon érje el Kolozsvár körzetét és ott gyülekeztesse erőit.[4] 1944. szeptember 19-ig a hadosztályt szállító szerelvények közül 31 érkezett be, de a 23. páncélosezred egynegyede, a páncélos-felde­rítőosztály zöme, a páncélos-utászzászlóalj részei, a páncélos-híradóosztály elemei és az ellátó egységek némelyike még nem érkeztek meg.[5] A 128. tábori páncélos-kiképző és pótzászlóalj fele, a 2. egészségügyi század, a 128. páncélos-tüzérezred törzsütege, a hadosztály hadifoglyokból álló építőszázada, az 51. páncélos-utászzászlóalj hídoszlopának egy része és az ellátó egységek egy kisebb hányada még 21-én sem érkezett meg.[6]

A hadosztály saját 1944. szeptember 20-i napijelentése szerint a páncélozott harcjárművek és páncéltörő fegyverek vonatkozásában ekkor a következő erőkkel rendelkezett:

- Bevethető harckocsik: 4 db Pz.IV, 32 db Pz.V Panther, 2 db parancsnoki Pz.III és 2 db parancsnoki Pz.V Panther; összesen 40 db harckocsi.

- Bevethető rohamlövegek: 13 db StuG III és StuG IV.

- Bevethető önjáró páncéltörő ágyú: 4 db 7,5 cm-es löveggel felszerelt Marder-változat.

- Bevethető gépvontatású páncéltörő ágyú: 20 db 7,5 cm-es PaK40.

- Bevethető önjáró (tüzérségi) löveg: 9 db 10,5 cm-es Wespe, 3 db 15 cm-es Hummel[7]

Szeptember 21-én a 23. páncéloshadosztály azt a parancsot kapta, hogy a 128. páncélos-tüzérezred részeit másnap a Marosludas körül védő m. kir. 2. honvéd páncéloshad-

157

---

osztály alakulatainak megerősítésére vesse be.[8] Aznap a hadosztály bevethető páncélos­ereje a következőképp alakult: 4 db Pz.IV, 36 db Pz.V Panther, 1 db parancsnoki Pz.V Panther és 2 db parancsnoki Pz.III (összesen 43 db harckocsi); 14 db StuG III és StuG IV rohamlöveg, 4 db önjáró páncéltörő ágyú, 9 db Wespe és 3 db Hummel.[9] Az üzemanyaghiány azonban megakadályozta a hadosztály alakulatait abban, hogy kijelölt készenléti állásaikat időben elfoglalhassák.[10]

1944. szeptember 22-én a szovjet 9. gárda-gépesítetthadtest 46. harckocsidandára (kb. 30 db harckocsival), a szovjet 104. lövészhadtest 4. gárda- és 180. lövészhadosztálya és a román 20. kiképző gyaloghadosztály alkotta csoportosítás kitört az Aranyostól északra kialakított hídfőből, és északnyugati, északi, illetve északkeleti irányban legyezőszerűen támadva mintegy két kilométer mélységben beékelődött a m. kir. 25. honvéd gyaloghadosztály védelmébe. A szovjet-román támadást a m. kir. 2. honvéd páncéloshadosztály ellenlökése reteszelte el, illetve fogta fel a Torda kelet - Torda északkelet - a Tordától hat kilométerre északkeletre lévő vasút - a délnyugat felé vezető vasút vonalában. A német 6. hadsereg a Tordától keletre kialakult, szovjet-román áttöréssel fenyegető helyzetet a 23. páncéloshadosztály bevetésével szándékozott konszolidálni.[11] Ennek értelmében a hadosztály parancsot kapott, hogy másnap, szeptember 23-án kora reggel Tordától keletre indítson ellentámadást, semmisítse meg a betört ellenséges erőket és állítsa vissza a védelem korábbi vonalát. Ehhez a hadosztály szeptember 22-én 23⁵⁵-kor leadott napije­lentése szerint a következő bevethető páncéloserő állt rendelkezésre: 6 db Pz.IV, 36 db Pz.V Panther, 2 db parancsnoki Pz.III (összesen 44 db harckocsi), 16 db StuG III és StuG IV rohamlöveg, 4 db 7,5 cm-es önjáró páncéltörő ágyú, 4 db 10,5 cm-es Wespe és 3 db 15 cm-es Hummel önjáró löveg. A hadosztály bevethető 20 db 7,5 cm-es PaK40 páncéltörő ágyúja közül négyhez nem volt vontató.[12]

A szeptember 22-ről 23-ra virradó éjjel a páncéloshadosztály egységei elfoglalták készenléti állásaikat. A 23/I. páncélososztályt (6 db Pz.IV, 16 db StuG III és StuG IV rohamlöveg) a 126. páncélgránátos-ezrednek, a 23/II. páncélososztályt (36 db Pz.V Panther) a 128. páncélgránátos-ezrednek rendelték alá. A 126. ezred harccsoportja alkotta a jobb oldali (nyugati), a 128. ezredé pedig a bal oldali (keleti) támadó csoportosítást.[13]

1944. szeptember 23-án reggel 07⁰⁰ órakor a Breith-csoport[14] (a 23. páncéloshadosztály a m. kir. 2. honvéd páncéloshadosztály és 25. honvéd gyaloghadosztály egységeivel közösen) megindította támadását. A nyugati német csoportosítás a Kecskés-hegy - Karácsony

158

---

-völgy terepszakaszról a Sós-völgy irányába lépett akcióba, a keleti harccsoport Tilalmas-hegy - Bota-hegy alatti vasútvonal vonaláról a Vaskapu-hegy felé indult meg.[15]

A páncélosokra felkapaszkodott német páncélgránátosok frontális támadásra nem is gondolhattak, mivel a körzetben a szovjetek erős páncélelhárító támpontokat rendeztek be. A 23/II. páncélososztály zöme - elkerülendő a szovjet páncéltörő tüzet - a vasútvonal mentén balról megkerülve megsemmisítette a Vaskapu-hegyen kialakított páncélelhárító támpontokat, majd ezt követően egy újabb páncélelhárító reteszállást rohant le a 371-es magaslattól északra. Azonban a szovjetek ellenállása olyan erős volt, hogy a 128. páncélgránátos-ezred páncélgránátosai nem tudták tartani a lépést a páncélosokkal. 10⁴⁰-től szovjet csatarepülőgépek is folyamatosan támadták a német csoportosításokat.

A 126. páncélgránátos-ezred a 23/I. páncélososztállyal együtt kezdetben jó ütemben haladt és hamarosan elfoglalták a 429-es és 425-ös magaslatokat. A további német előrenyomulás útjában egy újabb szovjet páncéltörő reteszállás állt, amelyet a 371-es magaslattól közvetlenül nyugatra alakítottak ki. A német támadás jelentős veszteségek mellett elakadt. A 126/II. páncélgránátos-zászlóalj egy újabb támadása betört ugyan a Tordától északkeletre lévő 424-es magaslaton kialakított szovjet állásokba, de ezt követően hamarosan kifulladt. A hadosztály kötözőhelyein egyre több sebesült szorult ellátásra.

A 23/II. páncélososztály Pz.V Panther harckocsijai által támogatott 128. páncélgránátos-ezrednek csupán a késő délutáni órákban sikerült a 371-es magaslatot elérnie. A heves szovjet tüzérségi tűz ellenére a németeknek sikerült a magaslat déli pereméig előretörni. Az elért terepszakaszt nem tudták megtartani, ezért a főellenállási vonalat este a magaslattól északra lévő házcsoportig vonták vissza. Mire késő délután a harcok abbamaradtak, a német-magyar csapatok az aznap 11⁵⁰-re elért Torda - Aranyosegerbegy vonalon álltak: ezzel teljes szélességben kijutottak az Aranyost északról szegélyező dombvállra (ridóra). A szovjetek csupán egy két kilométer széles betüremkedést tartottak a 371-es magaslat nyugati oldalán. A ridót elérve a 23. páncéloshadosztály leállította támadását, mivel a számára kitűzött feladatot (a védelem korábbi vonalának helyreállítását) végrehajtotta. A folyón való átkelésre parancsa nem volt.[16]

A támadás során a 23. páncélosezred öt szovjet harckocsit, egy rohamlöveget, 37 páncéltörő ágyút, négy lövegmozdonyt és három tehergépkocsit semmisített meg.[17] A páncélosezred saját vesztesége kilenc páncélos volt (egy Pz.IV és egy Pz.V Panther megsemmisült, hét harckocsi harcképtelenné vált).[18] A németek adatai szerint a szovjetek szeptember 23-án Tordától nyugatra 24 páncélost veszítettek, a várostól keletre (a hídfő körül) pedig további hatot, valamint 45 páncéltörő ágyút.[19] Ez azért érdekes, mert a német páncélosok a várostól keletre támadtak, s elméletileg a szeptember 22-én betört szovjet páncélosok is ezen a területen harcoltak. Mivel a 23. páncéloshadosztály hathatós magyar segítséggel csaknem felszámolta a szovjet-román betörést, s ez alatt "csupán" hat szovjet páncélost semmisített meg, a magam részéről feltételezem, hogy a szovjetek

159

---

nem akarták kitenni harckocsijaikat és rohamlövegeiket a német páncélosok támadásának és kivonták azokat a hídfőből. Amennyiben ezen a napon Tordától nyugatra valóban kilőttek 24 szovjet páncélost, akkor ezek a hídfőből kivont és ott a m. kir. 1. honvéd gyalogezred állásai ellen bevetett harcjárművek voltak. A körzet páncélvédelmét a 25 db 7,5 cm-es magyar páncéltörő ágyún kívül a német 662. (hadseregközvetlen) páncélva­dászosztály 19 db bevethető 8,8 cm-es nehéz páncéltörő lövege is szilárdította, amelyek szeptember 21-től voltak a m. kir. 25. honvéd gyaloghadosztály alárendeltségében.[20] Ez magyarázhatja a szovjet veszteségeket.

A szovjet-román hídfő megtisztítása a német páncélgránátosoktól is nagy áldozatokat követelt: a 126. páncélgránátos-ezred 45%-os, a 128. páncélgránátos-ezred 25%-os élőerő-veszteséget szenvedett a 23-i harcok során.[21] A hadosztály 51. páncélos-utászzászló­alja ezen a napon a jobbszárnyon, Torda területén harcolt, ahol szintén jelentős veszteségekkel járó harcokat vívott.[22] Szeptember 23-án este a német hadvezetés elrendelte a 23. páncéloshadosztály kivonását és a Tordától északnyugatra fekvő Tordatúr közelében való gyülekeztetését,[23] ám ez a parancs nem a fent vázolt veszteségek mértéke miatt, sokkal inkább katonapolitikai megfontolások alapján született.

Másnap, szeptember 24-én Tordától nyugatra a szovjet 9. gárda-gépesítetthadtest egy-egy gépesítettdandárának támogatásával egy szovjet lövészhadosztály és egy román gyaloghadosztály lendült támadásba. A hegyek között előretörő csapatok betörtek a m. kir. 2. honvéd hegyi pótdandár által védett állásokba.[24] A betörés felszámolására a 23. páncélosezredet - az I/4. páncélosszázad kivételével - Pusztacsán körzetébe vezényelték, hogy onnan indítson ellentámadást a szovjet-román csoportosítás jobbszárnya ellen. A 126. páncélgránátos-ezred járőrei Tordától keletre erőszakos harcfelderítés keretében fésülték át a környező erdőket. Tordától északra a német páncélgránátosok állásaik javításán dolgoztak.[25]

A 23. páncéloshadosztály Ajtonyba áttelepült parancsnoksága Koppe őrnagy, a 23. páncélos-felderítőosztály parancsnokának vezetése alatt páncélozott harccsoportot hozott létre a Tordától nyugatra betört ellenség visszavetésére. A harccsoport összetételét a források különbözőképpen adják meg. A hadosztály története szerint a harccsoportot a 23. páncélos-felderítőosztály, a 23/II. páncélososztály és a 126/II. páncélgránátos-zászlóalj alkotta.[26] A német 6. hadsereg hadinaplója szerint azonban a csoportosítás a 23. páncélos-felderítőosztályon kívül a 23/I. páncélososztályból, a 128/II. páncélgránátos-zász­lóaljból és az 51. páncélos-utászzászlóalj egy szakaszából állt.[27] Mivel a hadinapló szerint Torda keleti körzetéből aznap (24-én) csak a 128/II. páncélgránátos-zászlóaljat vonták ki, jómagam a hadinapló adatait veszem figyelembe (túl a forráskritika diktálta szabályokon), azzal a kiegészítéssel, hogy a harccsoport tevékenységében valószínűleg az

160

---

I/4. páncélosszázadot leszámítva az egész 23. páncélosezred részt vett. A páncéloshadosztály bevethető páncélos-állománya szeptember 24-én 4 db Pz.IV-ből, 20 db Pz.V Panther-ből, 1 db parancsnoki Pz.V Panther-ből, 2 db parancsnoki Pz.III-ból, 1 db tüzérségi megfigyelő Pz.III-ból, 9 db StuG III és StuG IV rohamlövegből, 7 db 10,5 cm-es Wespe és 2 db 15 cm-es Hummel önjáró lövegből, valamint 4 db 7,5 cm-es önjáró páncéltörő ágyúból (összesen 50 db páncélosból) állt.[28]

A harccsoport támadása szeptember 24-én 16³⁰-kor indult Pusztacsán déli körzetéből délnyugati irányba Tordatúr és Szind felé. A harccsoport 17⁰⁰ óra körül betört a szovjet-román kézen lévő Tordatúrra és másfél órás harc után megtisztította. A további előrenyomulás során a német páncélosok egyre erősebb ellenállásba ütköztek, de végül is sikerült elfoglalniuk a 627-es magaslatot Tordatúrtól két kilométerre nyugatra. A támadást a Rőd körül települt 128. páncélos-tüzérezred tüze hatásosan támogatta. A sötétség beálltával a 23. páncélos-felderítőosztály részei állást foglaltak a 627-es magaslaton, majd az attól jobbra lévő erdőn keresztül, Komjátszegtől délre felvették a kapcsolatot saját páncélgránátosaikkal.[29]

Az éjszaka folyamán a 128/II. páncélgránátos-zászlóalj két szovjet-román ellentámadást is elhárított a 627-es magaslat körül. A szovjetek ezt követően nagyobb erőket gyülekeztettek a német állások előtt, főleg páncéltörő eszközöket és páncélosokat. Szeptember 25-én hajnalban a szovjet gyalogság újabb támadást indított, de a németek tüzében hamarosan visszavonulásra kényszerült. A németek egy páncéltörő ágyút biztosan, kettőt valószínűleg megsemmisítettek. Nem sokkal ezt követően egy elöl biztosító német Pz.V Panther 700 méterről rövid idő alatt három szovjet harckocsit lőtt ki (egy T-34-et, egy T-43-at és egy JSz-2-t).[30] A szovjetek erősödő ellenállása miatt a 23. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportja 25-én reggel tudott csak egyesülni a Komjátszeg nyugati része felől támadó Gehrig-harccsoporttal. A nap folyamán a hadosztály Tordától keletre lévő részeit a 126/II. páncélgránátos-zászlóalj kivételével kivonták és az új gyülekezési körlet, Ajtony és Pusztaszentmárton felé indították.[31]

A 23. páncéloshadosztály 1944. szeptember 25-én az alábbi páncélosokkal és páncéltörő fegyverekkel rendelkezett:

- Pz.IV: 5 db, ebből bevethető 4 db;

- Pz.III (parancsnoki változat): bevethető 2 db;

- Pz.V Panther: 51 db, ebből bevethető 17+1 db parancsnoki változat;

- StuG III és StuG IV rohamlöveg: 19 db, ebből bevethető 9 db;

- 10,5 cm-es Wespe önjáró löveg: 12 db, ebből bevethető 6 db;

- 15 cm-es Hummel önjáró löveg: 5 db, ebből bevethető 2 db;

- 7,5 cm-es önjáró páncéltörő ágyú: bevethető 4 db;

- 7,5 cm-es gépvontatású páncéltörő ágyú: bevethető 18 db.[32]

161

---

Noha a különböző német hadvezetési szintek szeptember 26-ára a hadosztály számára Komjátszeg és Tordatúr térségében még további feladatokat szántak, végül is a hadosztályt a nap folyamán egy megerősített zászlóalját kivéve a német III. páncéloshadtest parancsnokságával egyetemben Nagyvárad térségébe vezényelték. A hadosztály zöme 27-én reggel indult, a lánctalpas járműveket a lánctalpak és az üzemanyag-kiszabat kímélése érdekében bevagonírozták.[33]

Ezzel a német 23. páncéloshadosztály a Torda körül vívott harcait befejezte és egy újabb kialakuló válsággóc, Nagyvárad felé indult. A hadosztály bevetése volt az a döntő tényező, amely megóvta a Torda körül kitartóan védekező magyar 2. hadsereget attól, hogy ellenállása egy hosszabb ideje sikerrel vívott védelmi harc után összeomoljék.[34] Ezáltal a hadosztály - közvetve - megakadályozta a szovjeteket korábbi célkitűzésük ("Erdélyen keresztül az Alföldre") végrehajtásában, s ezzel hozzájárult az átcsoportosított szovjet gyors-seregtestek dél-alföldi bevetéséhez 1944. október 6-tól. Vagyis magának csinált újabb "munkát"...

162