Közlemények
Pászti László
Esztergom várának első részletes térképi ábrázolása
és ismeretlen erődítési terve
Pompeo Floriani kéziratos tervrajzai az 1595. évi visszafoglalás
alkalmából
<back to contents>
1998-ban az Országos Széchényi Könyvtár Térképtára két darab,
Esztergomot ábrázoló kéziratos térképet vásárolt. A térképek feldolgozása
során merült fel az az igény, hogy bővebb információkat szerezzünk a
kéziratokról. Az alábbiakban erre teszek kísérletet. Hazai források hiányában
elsőként szükségesnek tartom röviden felvázolni a szerző, Pompeo Floriani életét
az olasz szakirodalom alapján. Ezt követően, még a térképek bemutatása előtt,
ismertetem az ostrom kronológiáját, mivel az Esztergom történetéről megjelent
monográfiákban és tanulmányokban az 1595. évi ostrom ismertetésénél több
ellentmondás figyelhető meg. Végül részletesen foglalkozom a térképekkel és a
belőlük levonható építészet- és hadtörténeti következtetésekkel.
I. Pompeo Floriani de Macerata
Az 1545-ben, a Pápai Államhoz tartozó közép-itáliai Maceratában
született hadmérnök rendkívül szerteágazó tevékenységet folytatott. Már 17
évesen, 1562-ben részt vett IX. Károly francia király hugenották elleni harcaiban a
pápa által küldött segédcsapatban, 1572-ben pedig kitüntette magát a lepantói
csatában. A következő évben a Don Juan d' Austria, II. Fülöp spanyol király
féltestvére vezette seregben ott volt Tunisz ostrománál, s rövidesen partvédelmi
erődítések tervezését bízták rá. 1579-ben XIII. Gergely a pápai seregek
tábornokává nevezte ki, s Avignonba küldte. Floriani 1580-1582 között
helyreállította a vasonei erődöt, Minerbában pedig egy újat épített. 1585-ben V.
Sixtus "Cancellarius utriusque custodiae"-nak, azaz a pápai őrség felügyelőjének
nevezte ki.
1592-től részt vett a Velencei Köztársaság keleti határainak
megerősítési munkálataiban. 1593-ban költségvetést nyújtott be Palmanova és Udine
erődítményeinek építésére vonatkozóan, majd egy bizottság tagjaként jelen volt a
Friuliban építendő új erőd területének kijelölésénél és a technikai
jellemzőinek meghatározására megtartott helyszíni szemlén. Valószínű, hogy 1595
februárjáig közreműködött az erőd alapozási és építési munkálatainál.
Eközben 1594-95-ben az Ascoli vár falainak javításával is megbízták.
121
1595 júniusában Paolo Sforza márki, Giovan Francesco Aldobrandini
pápai tábornok nevében megbízta egy század felállításával, amely a pápai sereg
részeként Magyarországra jött, ennek során Floriani
járt Esztergomban és Vácott,
majd 1596 májusában hazatért Maceratába, de 1597 elején Aldobrandini ismét
Magyarországra hívta. 1598-ban Romagna megye ezredese címet kapta, majd a pápa Ferrara
város új erődjének megtervezésével bízta meg. Ezen munka közben érte a halál
1600. február 20-án vagy 29-én.
Floriani életműve azonban nem merül ki hadmérnöki
tevékenységében. 1575-78 között szülővárosa környéki településeken volt út-
és hídkarbantartási felügyelő, majd az Esino folyón épített hidat; hidraulikus
gépeket, illetve csatornát. Tervezett középületeket is (pl. az osimói városház
homlokzatát, a maceratai Ágostonrendi kolostort), gondoskodott Montalto és a loretói
Santa Casa búcsujáróhely urbanisztikai fejlesztéséről. 1579-ben topográfiai
térképezést végzett a Pioracoi-tó környékén, 1598-ban pedig a Pó mentén mért, összefüggésben a ferrarai erőd
tervezésével, illetve a folyó hajózhatóvá tételével. 1588-ban az Aso folyó
mentén egy gyapjúfeldolgozó műhelyt épített.
Néhány írása is ránk maradt. 1574-ben írta meg értekezését a
Földközi-tengeren használatos háromárbocos könnyű vitorlásokról és a tuniszi
kikötőről "Discorso della goletta et del porto di Tunisi" címmel.
Észak-Afrikából hazafelé tartva szemrevételezte a máltai Valletta új
erődítményeit, elismerő véleményét "Discorso intorno all' isola di Malta e di
ció che potrá succedere tentando il Turco tale impresa" (1576) címmel írta meg. Ezen
kívül fennmaradt a hadmérnök Achille Tarducci
"L'ingegnero" című műszaki-technikai kézikönyve Floriani kézírásával és
illusztrációival, az 1597. év körüli időkből.
Nem tartozik szorosan témánkhoz, de érdemes megemlékezni fiáról,
Pietro Paolo Florianiról, aki apja példáját követve hadmérnökként tevékenykedett,
s a XVII. századi itáliai erődítészeti iskolának reprezantatív személyisége lett.
A harmincéves háborúba bekapcsolódva járt Németországban, Csehországban és
Magyarországon. Részt vett a fehérhegyi csatában és dolgozott Bécs erődítésén.
1619-ben a Bethlen Gábor által ostromlott Pozsony védelmének műszaki irányítását
végezte, majd a következő évben részt vett Rózsahegy ostromában, 1621-ben pedig
közreműködött Érsekújvár ostrománál.
Magyarországi tapasztalatait is felhasználta 1630-ban megjelent "Difesa et offesa
delle piazze ..." (Erősségek védelme és támadása) című könyvében, ami további
két kiadást ért meg (1654. és 1725. angol nyelven).
Közben kinevezték a római Castel Sant' Angelo kormányzó helyettesévé, majd
folytatta Ferrara megerődítését; legnagyobb hírnevet hozó munkája Valletta
erődrendszerének 1635-től megkezdődött kibővítése.
122
II. Esztergom ostroma 1595 júliusától szeptemberéig
A hosszú háború során Esztergom, amely 1543 óta török kézen
volt, 4 ostromot ért meg. Mivel a keresztény szövetségesek stratégiai célja Buda
bevétele volt, ennek előkészítéseként mindenekelőtt Esztergomot és Visegrádot
kellett visszafoglalniuk. Az első kísérlet 1594. május-június során sikertelenül
végződött, de a következő évben júliustól szeptemberig folytatott ostromot végre
siker koronázta. Természetesen amennyire fontos volt a szövetségeseknek Esztergom,
Buda megvívása érdekében, ugyanolyan fontos volt a töröknek Buda megvédése miatt.
Ők 1604. szeptember-októberben próbálkoztak először, sikertelenül. Végül is a
Bocskai István vezette rendi-vallási küzdelem katonai sikereit kihasználva 1605
augusztusától októberéig tartó ostrom során újból elfoglalták.
1. kép
123
Az esztergomi vár (1. kép) kb. 152 m-es tszf. magasságú, meredek
oldalakkal határolt sziklán épült, amely még ma is 30-40 méterrel emelkedik ki
környezetéből. Ehhez a korábban királyi, később érseki várhoz csatlakozik
délnyugat felől az érseki város, közismerten a Víziváros. Ezt az együttest
nyugatról a Duna, délről a Kis-Duna határolja. Kelet felől a Visegrádi-hegység
nyúlványai emelkednek. Legfontosabb ezek közül a kb. 270 m-re, az ágyúk hatásos
lőtávolságán belül levő, a várheggyel közel azonos magasságú Szent Tamás-hegy
és ettől észak-északnyugatra a nála alacsonyabb, de még mindig közeli Szent
György-hegy. (Ezt az alacsony dombot a XVIII-XIX. században a bazilika építésével
kapcsolatos tereprendezés során elhordták.) Végül a várhegyet északkeleten egy
széles, természetes eredetű árok választotta el a hegy alatt fekvő síkságtól,
Szentgyörgymezőtől, míg a Szent Tamás-hegytől egy, a Víziváros irányába gyorsan
mélyülő rövid völgy.
A vár a XVI. sz. végén már egyértelműen korszerűtlennek volt
mondható. Nem rendelkezett nagy alapterületű olaszbástyákkal, mindössze néhány
elavult rondellával (körbástyával) és szabálytalan alakú, kisméretű bástyával.
Védelmét leginkább a magas, meredek hegyoldalak és jobb esetben a védők
elszántsága biztosíthatta. A várhegy szabálytalan, nyújtott háromszög alakját
szorosan követte a falak nyomvonala. Északi csúcsán nagyméretű rondella (Dunai
rondella vagy Vízitorony) állt, ennek tövéből indult a Várdai Pál érsek
(1530-1543) által építtetett, részben falazott szárazárok, és haladt az
északkeleti fal előtt, egészen a Várkapuig, amelynek védelmére 1543-ban olasz
mérnökök rondellát építettek (Keleti rondella). A vár legveszélyeztetettebb
szakasza éppen ez a Szent Tamás-hegy felé néző keleti szakasz volt, ezért még 1543
előtt ágyúállásokkal ellátott falszoros épült védelmére, s az egykori Fehér
torony (a lakótorony) visszabontott csonkján is lövegeket helyeztek el.
A vár Achilles-sarka az ún. vízmű volt, amely a Dunai rondella
tövében, a Víziváros északi sarkán álló Malom bástyában volt elhelyezve, s ez
látta el a felső várat ivóvízzel. A Vízivárost övező falat a keleti oldalon még
egy palánk és árok védte, illetve kötötte össze a Budai kapuval.
Esztergom kiterjedt védelmi rendszeréhez tartozott még a XVI. sz.
végén a Szent Tamás-hegyen (törökül Tepedelen) épült fa-föld erődítmény
("kastély", zártsánc, redoute), valamint a várheggyel szemközt, a Duna bal
partján állt Párkány (Kakat) 3 szögletű palánkja, amely a dunai vízi utat zárta
le, végül a Szent Tamás-hegytől délre a Királyi- vagy Rácváros, amely a
századvégi ostromokat már romos falakkal várta, s komoly hadi jelentősége nem volt.
A szemben álló felek pontos erejét
nem ismerjük, a visszaemlékezések és a feldolgozások eltérő adatokat tartalmaznak.
Az ostromlókra vonatkozóan általában elfogadott az az adat, miszerint a komáromi
táborból elindult, Karl von Mansfeld vezette sereg kb. 40 000 főt számlált
(12 600 császári zsoldos, 8800 német birodalmi zsoldos, 18 600 magyar
katona), akikhez az ostrom
során, több részletben, még néhány ezer katona csatlakozott, majd augusztus 22-én
beérkezett a pápai segélyhad Giovan
124
Francesco Aldobrandini parancsnoksága
alatt, amelynek létszámát 8000,
illetve 12 000 főre becsülik.
A Kara Ali bég vezette török helyőrség létszáma 2300-3000 fő
lehetett, Hasszán budai pasa felmentő serege pedig 15-16 000 fő.
Tanulva az előző évi kudarcból,
amikor is a védőknek volt idejük a várat katonákkal és készletekkel ellátni,
Mansfeld Komáromból úgy mozdult ki, mintha Győrt, vagy Fehérvárt fenyegetné, majd
június 29-én hirtelen megindult Esztergom felé, s június 30-án előcsapataival meg
is jelent a vár alatt, tábort vert a Nyáros- és a Prímás-sziget közötti
Duna-kanyarulatnál és rövidesen hermetikusan elzárta a meglepett őrséget a
külvilágtól.
A vár az előző évi ostrom után még nem volt kijavítva, a falakat
csak hevenyészett módon, fa-föld töltéssel erősítették meg, sőt az ostrom előtt
3 héttel villámlás miatt felrobbant 2 lőportár, egy a Szent Tamás-hegyen, a másik
pedig a várban, s a robbanás mindkét helyen újabb károkat okozott a falakban, a
megsemmisült lőport pedig már nem tudták pótolni.
A Víziváros falai is hiányosak voltak, helyenként csak földművek álltak, s a falak
szintén rossz állapotúak.
Július 2-án a törökök harc nélkül kiürítették a Rácvárost, a
bevonult császári csapatok másnap megerősítették az északi falát, s üteget
állítottak a Víziváros felé; hidat vertek a Prímás-szigetre, s ott is ágyúkat
helyeztek el.
Július 4-én elfoglalták a Szent Tamás-hegyi erődöt, amit azonnal
átépítettek, feltehetőleg a vár felé eső oldalát megerősítették, és
természetesen ostromágyúkat helyeztek el benne. Ezzel egy időben ágyúállásokat
építettek a hegy és a Kis-Duna közé eső területen, a Viziváros falának
törésére. Az ostromlók táborának védelmére, és
az estleges felmentés megakadályozására a várat Mansfeld észak és kelet felől tág
ívben sáncokkal és árkokkal (circonvallation)
vette körül, így az őrség a Duna jobb partján el volt zárva.
Július 5-én 4-4 ágyú kezdte meg Esztergom várfalainak törését a
Szent Tamás-hegyen és a Rácváros melletti sáncból. Másnap egy osztag próbálta meg
sikertelenül a város előtti cölöpzet (fedett út)
lerombolását. Miközben folyt a vár ágyúzása, újabb
125
sáncok épültek Párkánytól keletre és a Duna mentén a hajózás
megakadályozására, éppen időben, mert
9-én egy török hajóhad próbált meg lőszert és embert juttatni a várba, a
partraszállókat visszaverő és nagyrészt elesett magyar nemesi felkelők emlékére
állíthatták a ma is álló keresztet (az ún. Halásztanyával szemben a Duna déli
partján).
A Víziváros keleti falának július
10-i egész napos lövetését követő másnapi roham, a fedett út ellen, nem járt
sikerrel. Elképzelhető, hogy a vallonokat csak erőszakos kémszemlére küldték ki,
vajon járható-e az előző nap lőtt réshez vezető út, de néhány hajdú ezt nem
tudván, lelkesen (és állítólag részegen is), csatlakozott a rohamozókhoz; nagy
részük ott pusztult. Valószínűleg a rés még nem volt alkalmas a rohamra, mert a
legközelebbi támadásra csak 15-én került sor, miközben a törökök a fal előtti
árkot tovább mélyítették, s a kirendelt 4000 vallon csak az árok széléig jutott
el, mert a magukkal vitt rőzsekötegek nem töltötték fel teljesen az árkot. A másnap
esti roham sem járt sikerrel. 17-én a védőőrség hajtott végre kitörést a
rácvárosi sánc ellen, de az oda betörő ellenséget a tartalék visszaűzte, miközben
két, a várba igyekvő török hajót is visszafordulásra kényszerítettek. Válaszul
másnap délután 1000 német indult rohamra, hogy a délelőtti heves tüzérségi
előkészítés eredményeit kiaknázzák. Habár a támadást ezúttal a Duna felől
hajóval is támogatták, nem járt eredménnyel. Még aznap éjjel új üteg
felállítása kezdődött meg a Szent Tamás-hegyen, ezáltal reggel újabb 5 ágyú
kezdte meg tevékenységét a vár ellen. A még nem teljesen kész sánc ellen az
éjszaka a törökök sikertelen kirohanást intéztek.
Július 20-án Pálffy Miklós -
érsekújvári és bányavidéki végvidéki főkapitány, valamint dunáninneni kerületi
főkapitány - megkezdte
Párkány ostromát, 21-től lövette a falakat, majd 24-én rohammal bevette, ezzel
lehetetlenné vált a vár vízi úton való megsegítése is. 28-án újabb sánc épült
a Szent Tamás-hegy tövében a Hévíztó mellett, amely elkészültét egy török
kirohanás sem akadályozhatta meg. Az itt elhelyezett vallon csapatokat ekkor németek
váltották fel.
Budáról már július 22-én elindult Hasszán pasa, hogy felmentse a
fenyegetett Esztergom várát; erről Mansfeld még aznap tudomást szerzett. 25-től
kezdve egyre többször és egyre nagyobb számú török lovas bukkant fel az ostromlók
tábora körül és csapott össze a császári előőrsökkel. Augusztus 2-i és 3-i
nagyobb akcióik közben Pálffy felderítette a törökök tényleges haderejét (kb.
15-16 000 fő), ezért Mansfeld augusztus 5-re döntő csatára készült el. A
törökök azonban megelőzték, s 4-én ők támadtak, miközben a védők is több
ponton kitörtek. Néhány száz töröknek, köztük a történetíró Pecsevi
Ibrahimnak, sikerült bejutnia a várba. Végül is a keresztények megsemmisítették a
felmentő sereget, sőt annak poggyásza és ágyúparkja is zsákmányul esett. A
győzelem lélektani hatását kihasználandó a következő nap Mansfeld a vár
feladására szólította fel Kara Ali béget, aki ezt visszautasította, majd miközben
tovább folyt az ostrom, 9-én még Pálffy is tárgyalt a béggel, szintén
eredménytelenül.
126
A császári táborban uralkodó egészségügyi viszonyoknak
megfelelően a katonák közt járvány tört ki, maga Mansfeld is megbetegedett, 10-én
Komáromba vitette magát, ahol augusztus 14-én meghalt. A sereg vezetését Mátyás
(Habsburg) főherceg megérkezéséig Pálffy Miklós, Karl Burgau őrgróf és a
tüzérség parancsnoka, Don Giovanni de Medici tábornok vette át, ők folytatták az
ostromot. Augusztus 12-ről 13-ra virradó éjjel a keleti oldalon lévő lövegek mind a
Vízivárost, és azt a várral összekötő palánkkal fedett utat lőtték. Hajnali 5
órakor indultak az első oszlopok a Prímás-sziget felé néző Vízikapu, a Budai kapu
és a Keleti rondella ellen. 7 órakor végre elesett a Budai kapu, de a továbbiakban
minden házért egyenként meg kellett küzdeni, este 6 órára sikerült a törököket
teljesen kiszorítani a Vízivárosból.
Az ezt követő rablás és a törökök gyújtóbombái eredményeként
a város lángba borult és napokig égett. Ezt kihasználva a törökök több
kísérletet tettek - augusztus
14-én és 15-én -, hogy
visszafoglalják a várost; ennek megakadályozására a keresztények fedett állásokat
létesítettek a kitörések visszaverésére. A következő napok viszonylagos
nyugalomban teltek, tovább folyt a falak rombolása. Augusztus 17-én ágyúgolyótól
találva elesett Kara Ali bég, 18-án megérkezett Mátyás főherceg, majd az éjjeli
felhőszakadás és 5 napos eső lehetetlenné tett minden ostrommunkát.
Augusztus 22-én végre megérkezett a pápai segédhad. VIII. Kelemen
pápa már a törökellenes háború megindításában nagy szerepet játszott, s
kezdetektől fogva pápai sereget akart Magyarországra küldeni, ami a bécsi udvar
ellenkezése miatt meghiúsult, helyette havi 30 000 forintot ajánlott fel a
császári csapatok fizetésére. Az 1594. évi
kudarcok hatására végül is úgy döntött, hogy mivel a pápai segélypénzek
küldése nem érte el célját, saját sereget küld. Élére II. Fülöp spanyol
királyt szerette volna megnyerni, s miután ő nem vállalta, saját unokahúgának
férjére, a Római Egyház tábornokára, a Castel Sant' Angelo várnagyára, Giovan
Francesco Aldobrandinire bízta a sereg vezetését.
Az olaszokat a Szent Tamás-hegy északi oldalán helyezték el, majd
23-án haditanácsot tartottak. Az olaszok égtek a harci vágytól, s bár Medici
módszeres tüzérségi és műszaki előkészítést javasolt, a főherceg engedett
Aldobrandini kívánságának, s augusztus 25-re általános rohamot rendelt el.
Délelőtt 11 órakor ágyúdörgés jelezte a támadás megindítását. A császári
csapatok Pálffy vezetésével a Víziváros felől támadták a Keleti rondella melletti
falszakaszt, az olaszok pedig 5
hullámban, az általuk választott, Dunai rondellát igyekeztek elfoglalni. Mivel az
előző napok esőzései eláztatták a talajt, a síkos várlejtőn nehézzé vált a
feljutás, a sorozatos rohamok
és egy elterelő támadás az előző évben megrongált falszakasz ellen, kis híján
mégis meghozták a várt eredményt, estefelé a 4. roham során végre néhányan
feljutottak a fal tetejére, de végül is a törökök leszorították az olaszokat a
rondelláról.
127
Az augusztus 25-i roham után a tüzérség nagy részét a Szent
Tamás-hegyen egyesítették, de az a 26-án érkezett ágyú, amely állítólag 1/2
mázsás vasgolyót lőtt ki 2000 lépésre (kb. 1500 m), másik két ágyúval együtt
Párkányban került felállításra az északi rondella ellen. 27-re a védők
tüzérségét teljesen leszerelték (demontírozták), ettől fogva a pápai sereggel
érkezett Pompeo Floriani hadmérnök irányítása mellett megkezdődött a falakig érő
futóárok készítése az északi oldalon, és ennek segítségével az olasz gyalogság
rövidesen elérte fedett állásaival a Dunai rondellát. Istvánffy,
eltévesztve az égtájat (sőt a dátumot is, amennyiben az eseményt augusztus 13-a
előttre helyezi), tévesen a Várkapu melletti rondellára utalt, mikor a következőket
írta: "a pápa csapatai, miután a keleti bástya, amelyről azt mondtuk, hogy azt
Szolimán a nagytemplom szentélyének köveiből építette fel, annyira
megrongálódott, hogy azt meg lehetett közelíteni, állandóan föld alatti akna
ásásán dolgoztak, hogy a bástya alapjait alulról kidöntsék." Régészeti
kutatások alapján tudjuk, hogy a Keleti rondella 1543-ban, de még a török ostrom
előtt elkészült, Szulejmán idején az északi Dunai rondella épült. A térképen (2.
kép) C betűvel jelzett rész a németek által
tört rést jelöli (keleti oldal), míg a D a Dunai rondella mellett azt a szakaszt, amelyet
az olaszok átvettek tőlük, és E betűvel
azokat a sáncokat jelzi, amelyekben fedetten meg tudták közelíteni a körbástyát.
Illésházy István nádor följegyzéseiből inkább a megközelítés
módja, semmint a helye, derül ki. "A pápa hada igen forgolódék az Esztergom
megvételén, (kecskelábakat) vittek az kőfal alá, azt... fával befödték és vizes
ökörbőrrel, hogy ne (gyújth)assák porral az várból, és így szőntelen
fárasztottak, lövöldöztek be az várban."
Még 27-én a keresztény sereg egy része Pilisvörösvárnál
rajtaütött a budai pasa frissen gyűjtött csapatain, melyekkel egy újabb felmentési
kísérletre készülődött.
Az augusztus 29-i szemle alapján Mátyás főherceg, Medici és
Aldobrandini másnapra ismét döntő rohamot rendelt el, amit az éjjeli esőzés
meghiusított, de 31-én egy oszlop végre befészkelte magát a Dunai rondellába, egy
másik pedig a Keleti rondellát foglalta el.
A Dunai rondellánál folyó végső küzdelemről
egyedül Bánfi közöl olasz források alapján részleteket, de ő is eltéveszti az
égtájat. Török források árulják el a 31-i befészkelés előzményeit, ha ennek
dátuma pontosan nem is állapítható meg. "[Az olaszok]...kétszer aknát ástak és a
Dunára néző nagy torony külső falát a levegőbe röpítették s a rajta levő
hitharcosok közül ki befelé, ki pedig kifelé esett. E tornyot elfoglalták s abba
bevonultak. Néhány helyen fenyődeszkákra ökörbőrt terítettek s azokat a falhoz
támasztották és a falat alulról kiásva átlyukasztani kezdték. [...] Ha a muzulmán
a bástyáról leszállt, a hitetlen mindjárt felment arra." Meglepő, hogy egy
ilyen sikeres aláaknázásról nem tesznek említést a keresztény források, ezért
úgy tűnik, nem látványos robbantásról lehetett szó, hanem kevésbé látványos
aláásásról, ahogy azt Istvánffy sejteti, mely során a bástyafal egyes
128
szakaszai fokozatosan ledőltek.
Mindenestre a rés létezését bizonyítja a térképen a futóárok és a rondella
találkozásánál lévő rész, amit csak is ilyen tartalommal lehet értelmezni.
A 31-i eseményekkel magyarázható, hogy még aznap éjjel
megkezdődtek a két fél között a tárgyalások, miközben természetesen tovább
működött a tüzérség, míg végül szeptember 3-án 65 napi ostrom után a török
őrség feladta Esztergom várát.
Természetesen nem ismerjük pontosan a veszteségeket, de valószínű,
hogy mind a két félé elérte 8-10 000 főt, beleszámítva a török felmentő
sereg veszteségeit is. A csapatokat a további hadműveletek és a járvány is tovább
tizedelte. A november 14-i, Bécsben tartott hadiszemlén Aldobrandini Itáliából
elindult seregéből kb. 2850 katona volt jelen, vezérük maga is éppen
gyógyulófélben.
Az még röviden hozzátartozik az 1595-ös hadjárati évhez, hogy
szeptember 21-én Aldobrandini elfoglalta Visegrádot, 23-án bevonultak a felgyújtott
Vácba. Ezután természetesen Buda következett volna, de szeptember 30-án egy 7000 fős
olasz egység katasztrofális veresége a budai Gellért-hegy tövében jobb belátásra
bírta a hadvezetést.
III. Esztergom ostromának kéziratos térképe (2. kép)
A cím nélküli térkép szerzője Pompeo Fluriani da Macierata,
méretaránya kb. 1:2100 (50 passi = 34 mm), DNY-i tájolású, mérete 37,9x37,9 cm. A
térkép felett két látkép és egy keresztmetszet található. A térkép által
bemutatott erődítmény azonosítása, előzetes várépítészeti ismeretek nélkül is
lehetséges az olasz nyelvű betűmagyarázat segítségével, amelyben többször
előfordul a Strigonia név, ami Esztergom latin nevének (Strigonium) torzított
névalakja. Miután tudjuk, hogy Floriani Aldobrandinivel jött Magyarországra, sőt az
ostrom utolsó szakaszának tervezésében aktív szerepet is játszott, biztosra vehető,
hogy a térkép az 1595. évi ostrom alkalmával készült.
Természetszerűleg adódik a
kérdés: mennyire használható hiteles forrásként a térkép, és mennyiben nyújt
újat Esztergom 1595-ös ostromának feldolgozásához és építészettörténetéhez?
Az alaprajzot összevetve későbbi, sőt XX. századi felmérésekkel, első ránézésre
szembeötlő annak nem csak pontossága és részletessége, hanem szögtartósága is,
ami bizonyos fokú felmérési munkálatokat is feltételez. A domborzat ábrázolása is
pontos megfigyeléseket tükröz.
Castillo di Strigonia . Floriani a várfalakat és az épületeket két párhuzamos
vonallal jelölte, a sérült, de palánkkal kipótolt falszakaszokat karikák sorával, a
teljesen leomlott részeket pedig apró ívelt vonalakkal és pontokkal. Üresen hagyta, s
csak a körvonalát rajzolta meg az egykori érseki palota déli részének, a Fehér
toronynak, mert az ostrom során már nagy részt törmelékkel feltöltődött. Az
épületeket részletes alaprajzzal láthatjuk, de magyarázattal csak a Szent Adalbert
székesegyházat (Domo) és a ciszternát (Pozzo) látta el.
129
2. kép
130
Északon jól kivehető a
Dunai rondella és a hozzá csatlakozó északra néző várfal romos állapota. A
székesegyház mögött futó hosszú palánkfal az előző évi ostromban lerombolt fal
hevenyészett pótlása, 1594-ben ugyanis a Szent Tamás-hegyet (Monti di S. Tomaso) viszonylag későn foglalták
csak el a keresztény csapatok, addig a szőlőhegyek felől, a Szent György-hegyről
lőtték a várat. Az északkeleti falat vastag belső földtöltés erősítette.
A székesegyháztól délre 2 db négyszögletű, sarkain
támpillérekkel megerősített toronyszerű épület helyezkedik el. A keletiről tudjuk,
hogy Bakócz Tamás érsek 1499 után építtette a vár védelmére, a másikban talán
azonosíthatjuk az egykori római Quadriburg (más néven Solva) őrtornyának maradványait.
A várkaput védő Keleti rondella a térkép tanúsága szerint
viszonylag épségben vészelhette át az ostromot, magyarázható ez azzal, amiért a
törökök előszeretettel építették ezt a fajta védművet, ugyanis kerek
felületéről a golyók könnyen lepattannak. Az innen délnyugatnak tartó, C-vel jelzett szakasz, szintén megrongálódott
1594-ben, ezért palánkkal van jelölve. Ezt a falat is belső földtöltés
erősítette. Nehezebb értelmezni az említett fal és a palota közti sötétebb, dél
felé elkeskenyedő sávot. Egy néhány évvel később született alaprajz alapján úgy tűnik,
hogy a XVI-XVII. század fordulóján még nem a ma is meglévő, kettős fal emelkedett
itt, hanem egy valamivel nagyobb kiterjedésű, kicsivel délebbre nyúló hármas, sőt
talán négyes falról lehet szó. Későbbi ábrázolásokból arra lehet következtetni,
hogy a védelmi rendszer leegyszerűsítése a vár ismételt török kézre kerülése
után történt, 1605 és 1683 között. Egyúttal a kapurendszertől északra eső falat
is hátrébb vonták, ekkor tűnhetett el a már említett - talán római
eredetű (délebbi) - torony is;
külső oldalát valószínűleg az új várfal rejti magában.
Az északról keletig futó, vár előtti szárazárkot sötét sáv
jelzi; az árkon kívül semmilyen erődítés nyoma nem látható.
Cittá dill' acqua . A Víziváros az augusztus 13-i rohamban gyakorlatilag
megsemmisült, ezért a falakon belül alig találunk valamit. Floriani két épületet
tartott érdemesnek ábrázolni, a volt Szent István templomot, majd Mehkeme dzsámit (Moschia) a vár alatt és a súlyosan megrongált
Rusztem pasa fürdőjét (Bagno) a keleti
oldalon, a Budai kapu mellett.
131
A Dunai rondella tövében lévő Malom bástyát tévesen túl közel
rajzolta a várhoz, de ennél fontosabb számunkra, hogy ennek a vár felé eső sarkán
kis, toronyszerű kiugrást ábrázol, tehát ez a védmű már a XVI. század végén
megépült, s nem XVII. századi, mint korábban gondolták. Megfigyelhetjük
továbbá a bástya védelmében álló vízmű épületeit s a bástya mellett nyíló,
Dunára (Dannubio) néző kis kaput is.
A nyugaton futó falat két kisméretű, szabálytalan alakú bástya,
majd a Prímás-szigetre (Isola) nyíló
Révkapu szakítja meg, utóbbi előtt a Kis-Dunán átvezető híd pilléreinek
maradványaival. A kapu melletti déli falszakasz a szigeten felállított ágyúk
tüzétől teljesen romba dőlt, de itt meg is szakadt a kőfal folytonossága. Vastag, 3
rondellával megerősített sánc kezdődött, ami a megmaradt keleti városfal elé
futott ki, azt fedezte, s a Kis-Dunától kettős falként haladt a vár felé tovább;
előtte széles árok húzódott. A Budai kapunál megtört vonalú kőfalat egy szakaszon
megint sánc pótolja. Ennek északkeleti csúcsán kellene állnia a Budai kapu
rondellának, amelyet Szinán török építészmester (XVI. század közepe) munkájának
tulajdonít a szakirodalom,
s ha ez így van, akkor az már az 1594. évi ostrom során súlyosan megrongálódhatott,
mert a térképen nyoma sincs.
A külső sánc tovább haladt a Keleti rondella felé. Ez fedezte a Víziváros és a
vár közti összeköttetést biztosító utat (fedett út).
A domborzatábrázolás is megfelelően követi a topográfiai
viszonyokat. A várhegy északi és déli csúcsa, valamint a nyugati oldala rendkívül
meredek, a keleti némileg enyhébb lejtésű, s előtte jól kivehető a várhegy
futásához igazodó mélyedés, az ún. szekérút. Jól van elhelyezve a Szent
Tamás-hegy (Monti di S. Tomaso), amely a XVI.
század végén még északon is meredek lejtővel rendelkezett. Ettől északra
emelkedett a Szent György-hegy, alakja nehezen kivehető, s a későbbi tereprendezés
miatt nem is rekonstruálható. A Szent Tamás-hegy déli tövében a Hévíztó kettős
medencéje található, a köztük futó töltéssel. Florianinak még arra is kiterjedt a
figyelme, hogy a Dunát kisérő ármentes teraszszintet is bejelölje.
Ezek után vizsgáljuk meg a térképet hadtörténelmi szemszögből! A
rajz értelemszerűen az ostrom végső stádiumát mutatja be, s csak azokat a
részleteket, amelyeket a szerző fontosnak tartott a vár elfoglalása vagy
állapotfelmérése szempontjából.
Ilyenek az ütegek (A) és az ostromárkok (B). A vártól északra három ágyútelep volt,
két kisebb a Dunaparton, egy nagyobb a vár alatt a Dunai rondellával szemben. Ezeket
futóárkok kötötték össze, ügyelve arra, hogy a vár felé haladó árkokat a
védők ne tudják hosszában végiglőni. A nagy ütegből kiinduló árok a szekérútba
fut be, s mivel itt folytonossága megszakad, feltehető, hogy az utat magát árok
gyanánt fel tudták használni. Innen haladt tovább cikcakkban a közelítő árok
először a falazott szárazárokba, majd többszőr megtörve a Dunai rondella tövébe.
Ez az utolsó szakasz (E), a vár közelsége
miatt, felülről zárt volt.
Floriani munkája egyértelműen
eldönti, hiszen ő irányította az ostrom végső fázisának műszaki munkáit, hol is
volt az "olasz front". A Duna melletti sátrak a magyarok táborára
132
utalnak, ők készítették az
árkok első részét is, s az olaszok csak a
falakig nyúló másik részt ásták meg. A jelmagyarázat (C, D) is egyértelmű, amint korábban már
említettem.
A Szent Tamás-hegyen és tövében 2-2 üteg működött, ami egybe is
vág az ostromleírásokkal (telepítésük: július 4-én 2 db, július 17. és 28.). Az
ekkor már "német frontnak" nevezhető szakaszon két meglepő dolgot tapasztalunk.
Először is a Szent Tamás-hegyen nem látjuk erődítmény nyomait, ezek szerint a
törökök által itt emelt építmény nem képviselt komoly harci értéket, s az
elfoglalásakor nagyrészt elpusztult, illetve maradványait beépítették az ütegek
fedezésére. A másik érdekesség, hogy ezen a szakaszon egyedül az előretolt
réstörő telep előtt húzódott futóárok. (Nem tűnik valószínűnek, hogy a
különben precíz Floriani szándékosan hagyott volna ki, amúgy igen fontos árkokat
kéziratából.) A XVI-XVII. század fordulóján még csak kialakulóban volt az a
szabályos ostromtechnika, amelyet a francia hadmérnök, Sébastien de Vauban marsall
(1633-1707) neve fémjelez, és röviden az ostromtüzérség és a futóárkok
(paralellek és cikcakkok) tudományos alaposságú elrendezésével jellemezhetünk.
Mivel az említett szakaszon hiányoznak az ostromárkok, érthetővé
válik, miért tartott ilyen sokáig, és követelt hatalmas áldozatokat a Víziváros
bevétele, hiszen a rohamozóknak a kb. 150 métert nyílt terepen kellett megtenniük, s
ostromárok nélkül a várárkot is nehezebb volt leküzdeni. Más kérdés, hogy a terep
felett uralkodó vár ágyúinak tüze ellen lehetett volna-e megfelelő védettséget
biztosító árkokat készíteni.
Van itt viszont egy jelentéktelennek
látszó épület (F) a tűzvonal közepén. Ez
egy török bég sírja volt, ahol az augusztus 31-i és a szeptember 2-i tárgyalások
zajlottak. "Az esztergomi emírek közül valamelyik itt régebben meghalt s föléje
négy márványoszloppal egy türbét építettek s köréje kis falkerítést is
vontak." További két üteg
volt a Prímás-sziget északi oldalán a Vízivárossal szemben, ezeket is futóárok
kötötte össze a Rácvárosig nyúló táborral.
Párkány elfoglalása után nem
sokkal, Mansfeld a Víziváros Párkányra néző kapuja ellen ágyúkat állított fel. A
munkát vallon és magyar katonák végezték Pálffy irányításával, de rövidesen
abbahagyták, mert a tüzérek nem sok eredményt értek el. Mivel az üteget
Floriani feltünteti, és Gablmann szerint 3 ágyút állítottak fel a Dunán "túl",
azaz a bal parton, nyilván nem a tüzelést hagyták abba, hanem további ágyúk
felállításához szükséges munkálatokat.
Végül vegyünk egy pillantást az alsó mellékletre (G), amely a vár látképét ábrázolja a Szent
György-hegy felől. Jobb oldalon (északnyugaton) az égő párkányi palánkot, bal
oldalon (délkeleten) a Szent Tamás-hegy vázlatos tömegét látjuk. Feltűnő, hogy a
jelenlegi állapottól eltérően a várhegy legmagasabb pontja a közepén volt, innen
lejtett északnyugat, kisebb mértékben pedig délkelet felé, ez utóbbit a palota magas
falai ellensúlyozták. A hegy kiugró déli sziklacsúcsát és a vízivárosi oldalt
leszámítva, legmeredekebb rész az északi szakasz, az "olasz front", ahol a nagy
füstfellegeket látjuk. A falak túlzottan épeknek tűnnek, szintúgy a székesegyház
és tornya, valamint a tőle délre magasodó tornyok; Floriani valószínűleg nem
pusztán a romokat, hanem az ostrom előtti, feltételezhető állapotot akarta
megörökíteni.
133
3. kép
134
IV. Esztergom ismeretlen erődítési
terve (3. kép)
A cím nélküli tervrajz az előző térképpel azonos méretű
(38,3x38,2 cm) és méretarányú (kb. 1:2.100), s szintén délnyugati tájolású.
Fölötte a Bécs és Buda közötti Duna-szakasznak és környékének áttekintő
térképe található (Cosmografia da Vienna
a'Buda).
Esztergom első kapitánya, Pálffy Miklós, az ostrom után azonnal
hozzálátott, hogy a rommá lőtt várat védhető állapotba helyezze. Először a
vármegyéktől kért segítséget, pénzt és kézműveseket, hogy a közelgő tél
beállta előtt a legszükségesebb munkák elkészüljenek. 1596-ban végre a központi
adminisztráció is megmozdult, Rudolf király több parancsban is rendelkezett a vár
helyreállításáról.
A vár megerősítésére, a helyi domborzati viszonyok figyelembe
vételével, két megoldás kínálkozott. A gyorsabb és látszólag egyszerűbb az volt,
amit már a törökök megkezdtek, erődítményeket építeni a környező magaslatokon,
majd széles ívben tovább a Dunáig, s ezeket sáncokkal összekötni. Igen ám, de ez a
kiterjedt védelmi övezet jelentős számú katonaságot és harci eszközt igényelt.
Sőt a domborzat okozta problémákat sem oldotta meg, csak kijjebb tolta a belső
vármagtól. Ugyanis a Szent Tamás- és a Szent György-hegy fölé újabb magaslat, az
Arany-hegy emelkedik, nem nagy távolságban, sőt a kettőt elválasztó nyereg sem
nehezítette meg túlzottan az ostromlók dolgát; emlékezzünk vissza rá, hogy Mansfeld
az ostrom harmadik napján már elfoglalta a törökök Szent Tamás-hegyi
erődítményét.
Gyökeresen eltérő megoldást javasolt Floriani. Tervei szerint (3.
kép) a várat és a várost egy egységes olaszbástyás fal övezte volna, széles
árokkal és vársíkkal. A Szent Tamás-hegy okozta problémát egy kézenfekvő
ötlettel oldotta meg: egyszerűen el kell hordani, s földjét el kell egyengetni a vár
előtti hepehupás területen. A falakat és különösen a bástyákat, illetve a terep
miatt szabálytalan alakú, de az oldalazást így is biztosító védműveket (F) végig vastag belső földtöltés erősíti. Az
utcahálózat, a reneszánsz szem-
135
léletnek és a célszerűségnek is megfelelően, merőleges, bár a
szűkös hely miatt csak apró házakról lehetett szó. A terveknek áldozatul estek
volna az egykori királyi, majd érseki palota magas, az ágyúknak jó célpontot adó
falai, s a székesegyház is kisebb méretben épült volna újjá, előtte nagy térrel.
Az ivóvízellátást, a korábbi nehézségeket kiküszöbölendő, egy, a Duna
szintjéig mélyülő kút (L) biztosította
volna. A keresztmetszetből (2. kép, fent, felső ábra) derül ki, hogy a védők
számára megfelelő bombabiztos fedezékekről is gondoskodni kívánt, a vár jelentős
részét vagy legalábbis a paloták területét, kazamatával látta el.
A vár körül 3 db., alaprajzra és elhelyezkedése alapján
pajzsgátnak (ravelin) tűnő építmény (E) létesült volna, de ezeket Floriani magas
lőállásnak (cavalier) szánta. A falak
tövében és a lőállások előtt, keskeny árok fut.
Jelentős bővítésen estek volna
át a Víziváros falai is. A város alapterülete kisebb, mint korábban, szabályos
utcahálózattal, a kevésbé veszélyeztetett Duna felőli oldal korábbi falait
felhasználva kis alapterületű bástyákat (D)
tervezett, közöttük hosszú kötőgáttal (kurtina).
Ahelyett azonban, hogy a korábbi módon csatlakoznának a falak a vár déli
szögletéhez, azok tovább haladva körülölelik azt. A várat északkeletről övező,
fél hatszög alaprajzú falöv 4 sarkán két-két bástya és félbástya (C) emelkedik. A nagy alapterületű, fülekkel
ellátott bástyákat tekinthetjük újolasz rendszerűeknek. A falakban kazamatázott
galéria fut végig, ez a
keresztmetszetből derül ki (2. kép, fent, felső ábra, az I betű alatt).
A szabályos bástyák nagy számú löveg befogadására képesek, a
kurtinák a bástyák homlokvonalához (a vársík felé néző oldal) képest rövidek. A
hátravont szárnyakon (a bástya kurtinára merőleges fala) a rajz szerint egymás
mellett két ágyú felállítására volt hely, újabb kettő fért el ezen nyitott, ún.
félkazamata alatt a kazamatákban - ha Floriani
kazamatázott galériát tervezett, ezzel nyugodtan számolhatunk - és még
legalább kettő felettük, a bástya torkában kialakított lövegállásban. A
bástyafül tetején is egy ágyú számára alakított ki helyet. Ezzel lehetővé vált
a többszintes árokpásztázás és az ehhez szükséges tűzerő is rendelkezésre
állt; ezeket a kurtinákat 14 oldalazó löveg fedezte. A két nagy bástya torka
mögött 1-1 árok (G) van. Az értelmük nem
teljesen világos, valószínű lejárat az aknafigyelő folyosókhoz és a kazamatákhoz.
A város szárazföld felőli oldalát a Kis-Dunától a Dunáig széles és mély árok
veszi körbe. A folyóhoz közeli, alacsonyan fekvő szakaszokon az árok külső felét
víz tölti ki, a magasabb részeken az árok közepén még egy kisebb árok is fut,
belső oldalán újabb galériával.
A külső városfal elől hiányoznak a pajzsgátak, melyek
fontosságát a korban általánosan elismerték. Hiányát csakis azzal lehet
magyarázni, hogy ezekkel az előretolt külső védművekkel Floriani veszélyesen
megközelítette volna a délkeleti magaslatokat, ezzel megnehezítve védelmüket, ezért
inkább lemondott alkalmazásukról.
136
Az árok körül széles fedett út (H), az árok ki- és beszögeléseinél pedig
tágas fegyverterek szolgálnák az
aktív védelmet. A fedett út mellvédje, a vársík (glacis) ugyanakkor
kellőképpen takarja a városfalat, amelynek alacsony köpenyfalazata csak a
horizontvonalig ért, fölötte már csak földtöltés magasodott, amiben az ágyútűz
alig tudott kárt tenni. Mivel a vár körül a veszélyes magaslatok eltűntek volna, a
védők, kellő számú ágyúval ellátva és kihasználva a tervezés nyújtotta
előnyöket az ostromlóval szemben teljes tűzfölényt biztosíthattak maguknak. A
látvány magáért beszél (2. kép, fent, középső ábra: H).
Floriani gondolt a Duna, mint fontos hajózási útvonal,
biztosítására. Ha nem is dolgozta ki részletesen terveit, a 2. kép H rajzából kiderül, hogy Párkányra egy
korszerűsített, bástyás erődítményt szánt.
A tervekben minden készen állt arra, hogy Esztergom is, Győr és
Érsekújvár példájára, mint leendő új erődváros szülessen újjá. A várat és a
várost egységes fal övezte volna, ahol már nyoma sincs az egykori reprezentatív
püspöki épületeknek, a palotának; az érseki főszékesegyház, a Szent Adalbert
templom legfeljebb helyőrségi templom funkcióval rendelkezhetett volna. Érezhető a
szabályosságra való törekvés is (utcahálózat, a fülesbástyák elrendezése),
legalábbis ott, ahol azt a domborzat megengedi.
Pompeo Floriani nagyszabású tervei sajnos nem valósulhattak meg, erre
sem pénz, sem elég idő nem állt rendelkezésre. Esztergom megerősítésére jóval
szerényebb keretek között került sor. Az erődítési munkálatokat kezdetben Johannes
Albrecht von Sprinzenstein mérnök vezette, majd 1596. április 20-án Rudolf, Claudio
Cogoranót küldte Esztergomba, aki szintén részt vett az ostromban. Cogorano az
ausztriai Steyrben és Starhembergben (ma Dreistetten) rendelt az építkezéshez
szükséges vaseszközöket, és Augsburgból hívott kútmestert és
vízvezeték-készítőt. Az építkezést nagymértékben lassította a munkaerőhiány,
ezen Pálffy úgy próbált segíteni, hogy a hódoltság területéről hozott át
jobbágyokat. Egyik legnagyobb ilyen akciója 1596
januárban volt, amikor Óbuda teljes lakosságát, több mint 2000 embert telepített
át; később egészen Tolnáig behatolt a török területekre.
Tulajdonképpen a korábban vázolt egyszerűbb megoldást
valósították meg. Az északkeleti falazott árok előtt bástyaszerű sáncokat
építettek, és a Szent Tamás-hegyre támaszkodva redoutokkal vették körbe a várat;
ezeket sáncok kötötték össze egymással és a Dunával.
További erődítésekre Esztergom 1605-ben történt eleste miatt nem
került sor. A vár 1683-ban és 1685-ben, majd a Rákóczi-szabadságharc alatt több
ostromot megért, de jelentősebb munkálatokat már csak a sáncokon végeztek, a
további, tervezett, de meg nem
137
valósult fejlesztéseket Andreas Krey felmérése előzte meg
1756-ban. 1761-ben a Kincstár visszaadta az egyháznak, Barkóczy Ferenc hercegprímás
(1761-1765) a romos régi bazilika helyett újat akart és lakásokat a káptalan
számára. 1763-ban megkezdődött, majd a XIX. században folytatódott a várművek
lerombolása, a várhegy és a környező területek tereprendezése.
Cosmografia da Vienna a' Buda.
(Méretaránya kb. 1:500.000, mérete 13,6x38,4 cm.) A térkép a Duna völgyét, a
legfontosabb felvonulási útvonalat, ábrázolja Bécs és Buda között, ami
tulajdonképpen a Kisalföldet a Bécsi-medencével, a Dunazug-hegységet, a Börzsönyt
és a Pesti-síkságot foglalja magában.
A térkép vázát a vízhálózat
adja, a Dunát és ágait kettős vonal, mellékfolyóit egy vonal jelöli. A szigetek
közül egyedül a Csallóközt nevezi meg (Isola di
Comaro), a természetföldrajzi névanyag ezzel ki is merült. Nehéz lenne
kideríteni mely nyomtatott, vagy kéziratos korabeli térkép(ek) alapján készült ez a
rajz, de kétségtelen, hogy a nyomtatott térképek között nem találunk példát arra
a törésre, amely a Duna folyásában történik Esztergom (Strigonia) után.
Floriani Esztergomban járva, sőt
talán Visegrádig, vagy akár tovább is eljutva, nyilván érzékelte a folyásirány
megváltozását, s ezt, bár nem a valóságnak megfelelően, de jelezni kívánta. A
terület két jelentős tórendszerét, amelyek e vidék védelmében is szerepet
játszottak, megtaláljuk. Ezek a Fertő-tó és a Hanság, illetve az Által-éren
mesterségesen felduzzasztott tórendszer, közülük a legfontosabb, a tatai (Tatta) Öreg-tó.
Három Duna-hidat tartott érdemesnek berajzolni: Bécsnél, Budánál
és Esztergomnál a Nyárosi-szigeten keresztül.
A halmos, árnyalással plasztikussá tett domborzatábrázolás
megfelelően mutatja a vidék hegyrajzi viszonyait. Pozsonynál (Possonia) feltűnnek a Kis-Kárpátok, keletebbre
az Elő-Fátra vonulatai. Nyugaton az Alpok, kelet felé haladva a Kemeneshát némileg
eltúlzott dombsora, majd a Dunántúli-középhegység hegyei látszódnak, mutatva a
Gerecse mozaikszerű felépítését, s némileg összemosva a Bakony és a Vértes
tömegét. A Dunakanyartól északra a Börzsöny magasodik.
Településanyaga gazdag (81 db),
névanyaga ezzel szemben elég hézagos (16 db), a fontos Duna menti, illetve közeli,
elsősorban várral rendelkező, településekre vonatkozva. A településeket egy
kivétellel könnyen azonosíthatjuk. A Duna bal partján: Possonia (Pozsony), Oliuári (Érsekújvár), Moccia (Dunamocs), Bodin(?), Vaccia
(Vác), Pesto (Pest); a Csallóközben: Comar (Komárom) és a jobb parton: Vienna (Bécs), Salspurb (Haimburg), Altimburg (Magyaróvár), Giauerino (Győr), Tatta (Tata), S. Martino (Szentmárton
= Pannonhalma), Strigonia (Esztergom), Visgrado (Visegrád), Buda.
Floriani a helységek ábrázolására főleg jeleket használt, de a
fontos várakat vázlatos alaprajzban láthatjuk. Ezek: Bécs, Győr torz téglalap és
Komárom háromszög alakú falai, utóbbi a hídfőerődökkel, valamint Tata az
Öreg-tó északi csúcsában és Érsekújvár, amelynek a valóságban hatszögletű
alaprajza volt. Két helynevet rossz helyen találunk. Szentmárton a Gerecsébe
került, pedig Győrtől délkeletre lévő jellel lehetne azonosítani valóságos
helyét. Egykori magyarországi benedekrendi központ funkciója (a korszakban végvár)
némileg magyarázza térképi szereplését. Kevésbé érthető viszont a várral sosem
rendelkező kis Dunamocs falu feltűnése.
138
A magyarázat mégis egyszerű. A balul végződő, 1595. szeptember
30-i, budai akció után az Esztergomba visszatért olasz sereget a rossz
elszállásolási és élelmezési helyzet miatt tovább küldték Dunamocsra, majd
Komáromba, végül Sopronba.
Problémás egy harmadik helység szerepe is, amelynek azonosítása is
kérdéses. A Börzsöny egyetlen jelentős települése és vára Nógrád volt, amely
jól is van ábrázolva -
név nélkül -
a hegység keleti peremén egy önálló sziklakúpon. Mi lehet akkor Bodin? Véleményem
szerint több lehetőség is adódik. Egyik szerint Bodin azonos lenne Börzsöny
(Nagybörzsöny) "bányászvárossal", s a Bersen névalak torzult volna Bodinná; de
ez nem magyarázza, miért került fel a fontosnak ítélt helyek közé. A másik
lehetőség, hogy ez egy várral rendelkező hely. A Déli-Börzsönyben a XVI-XVII.
század fordulóján egyetlen ilyen volt, Damásd vára (Ipolydamásd), amit a Vác
ostromára vonuló sereg minden bizonnyal elfoglalt. Az, hogy hogyan kapta a Bodin nevet,
még tisztázásra szorul. Az is elképzelhető, hogy a nem túl távoli, Visegrádhoz
közel fekvő Bogdány (Dunabogdány) település nevét "használta" volna fel.
A névanyag nyelvezete vegyes. A magyar, német és latin helyneveket
egyaránt használja, kisebb-nagyobb elírásokkal, félrehallásokkal vagy
"olaszosítással".
Végezetül még két kérdést kell feltenni. Mikor és miért
készültek a térképek? Pompeo Floriani 1595-1597 között tevékenykedett
Magyarországon. Neve nem szerepel a pápai zsoldossereg tisztjeinek jegyzékében, ezért
elképzelhető, hogy Aldobrandini közvetlen személyes környezetébe került. Ez
esetben valószínűleg, talán rövid megszakításokkal, rendszeresen a kíséretében
volt, s követte az olasz tábornok magyarországi mozgását, aki 1596 januárjában
tért vissza Rómába, s hamarosan ő is hazatért Itáliába. Legközelebb 1597-ben
léptek az országba Aldobrandini katonái s velük talán Floriani is. Elfoglalták
Pápát, majd megpróbálták Győrt visszafoglalni; Esztergomnak azonban közelébe sem
mentek. Ezek alapján úgy tűnik, a két térkép, vagyis inkább vázlatuk még 1595
őszén elkészült. A térképek vízjelének vizsgálatából (egy pajzson latin M
betű, fölötte hatágú csillag), az derül ki, hogy a papír Itáliában, az 1580-tól
működő ferrarai papírmalomban készült.
Tudjuk, hogy Floriani 1598-tól Ferrarában dolgozott, ez megerősíteni látszik azt a
gyanút, hogy a tisztázati rajzok Itáliában készültek el.
A miértre még nehezebb a válasz; a
térképek restaurálás előtti fizikai állapota, melyről eddig nem esett szó,
nyújthat némi támpontot. A két 41,5x53,3 cm-es, egyik oldalán ferdére vágott lapot
félbehajtották és összefűzték, az egyik lap hátoldalára egy olasz nyelvű
nyomtatott térkép volt ragasztva a következő címmel: Il vero disegno del fortissimo
castello di Vizzegrad in Hungaria preso dall' ecc.o sig.r Giouan
Francesco Aldobrandino adj 21 di Settembre A.o 1595. (Visegrád ostromának
látképe; 13,8x22 cm). Az egybefű-
139
zés és a beragasztott térkép
minden kétséget kizárólag arra utal, hogy egy nagyobb terjedelmű kéziratos mű
részét képezte, ezt támasztja alá a cím hiánya is.
A két térkép egyszerre, egységes szerkesztési koncepció alapján
készült el, akár már Floriani hazatérése után. Esztergom ostromának térképe nem
igényel mélyebb magyarázatot, egy hadtörténelmi térkép mindig érdeklődésre
tarthat számot. De miért készült az erődítési terv? Az nyilvánvaló, hogy a vár
visszafoglalása után több terv is készülhetett. Egyenlőre azonban nem tudunk arról,
hogy Pompeo Florianit Bécsből felkérték volna egy ilyen munka elkészítésére, vagy
ő maga önállóan elkészítve, a bécsi udvar elé terjesztette volna. Persze az is
lehet, hogy Aldobrandini vagy az új várkapitány Pálffy, bízta volna meg. Vagy csak
egy itáliai hadmérnök könnyed ujjgyakorlatáról lenne szó?
A lapok a már említett, egybefűzött töredék állapotában
kerültek Magyarországra. Arra, hogy eredetileg mihez tartozhattak, két választ látok.
Gianfrancesco Aldobrandini 1600. évi haláláig 3 hadjáratot vezetett Magyarországra, s
hazájában sem tétlenkedett; az ő katonai tevékenységét, esetleg egy szakaszát,
állította össze valaki és ehhez csatolta a térképeket. Az erődítési terv mégis
inkább arra utal, hogy ez Floriani hadmérnöki tevékenységét, illetve
elképzeléseit, terveit összefoglaló kézirat mellékleteként készült, akár több
más -
talán általa is megtekintett -
magyarországi vár terveivel együtt.
140
<back to contents>