Szobrok  szárnyalása
Szabó Virág munkáihoz

Kimondani a kimondhatatlant. A szárnyak suhogását, kihallgatni beszélgetéseiket. És lejegyezni. Szoborba önteni, így tenni állandóvá a véletlen szárnysuhogásait.
    Ezt teszi a művészet.
    És ezt teszi Szabó Virág is. Csendben, érzékenyen, a dolgokhoz odahajolva.
    Alázattal és ironikusan, ezáltal a fennkölt témát emberivé téve.
    Ilyenek például az Egyedül bronzérmek kullogó vagy épp szégyenlősen megbúvó angyalai.
    A Kisherceg is eszembe jutott, Saint-Exupéry kishercege. Az ő humánuma és szeretetéhsége. Az adni akarás feltétel nélküli volta. Ez az, ami ezeken az érmeken megtörténik. A bárány a neki rajzolt dobozban. Saját gondolataink és vágyaink formái. Ezért letisztultak. Ezért egyszerűek.
    Főként az Egyedül V. című darabon látszik ez a szégyenlős elbújás, és a lényeg megmutatkozása. Mintha a világba kapaszkodna, vagy talán éppen ő tartja ezt a világot?
    Mindenesetre úgy vélem, ha egyedül is van, néha azért mosolyog. Örül a létezésnek.
    Majd jönnek a létrák. A felülemelkedés és továbbjutás szellemi fokozatai. A közelítésük és nyújtózásuk a kis ablakon beáramló fény felé. És az elesettségük. (Szalad a titkom IV.) Vagy épp csak lejjebb merészkednek. Más világok felé, átívelve emberi szinteket, állomásokat. Bronz szobákon, padlásokon át. A semmiben állva is (Szalad a titkom II.).
    És megint angyalok jönnek. Nem Klee angyalai, akik talán kétségbeesettebbek, ám bennük is megvan az a szelíd irónia, amely miatt ők is ide tartoznak.
    Nem formailag hasonlók tehát Klee angyalaihoz, hanem szemléletmódjukban. Bár Szabó Virág angyalai derűsebbek, humorérzékkel rendelkeznek. Felakasztják szárnyaikat (angyal-voltukat) a fogasra, így lépnek be szobáinkba. Udvariasan, tudva, mi az illem. Elrejtőzve és kitárulkozva, bár így csak kevesek számára nyilvánvalóan.
    Ruhátlanul. Sebezhetően.
    Adni akarnak. Óriási erőfeszítések árán is. Mint például a Lehozom az Eget és a Poros, poros a Világ bronzangyalai. Ők épp munkában vannak. Próbálják leporolni létezésünk komor tereit, kifordítani, odébb tolni.
    Majd az emberi létezés nehézségei következnek. Távolságtartóan, de résztvevő mosollyal. (Huss!, Megtelt!)
    Ezután pedig az eddig megszokott szomorú–ironikus világból kilépve, egy új területre lép Szabó Virág. Megmutatja a dolgok zeneiségét, játékosságát, gondolatiságát. Érdemes lenne ebbe az új irányba is tovább kutatnia.
    És végül a nagyméretű diplomamunka letisztultsága. A hideg vaslemez átlényegülése, könnyűvé válása, lebegése. Várjuk, hogy elrepüljön.
Egy kicsit szomorúan vennénk tudomásul, ha ez megtörténne, de tudnánk, ez így helyes.
    Valahonnan fenntről majd mosolyogni fognak.