NYERGES GÁBOR ÁDÁM

Isapor 

mint valami elhasznált csipkebokor lehelltél
vékony füstrózsapengéket a plafonba
mikor már azt hittük jól vagy én meg két
ujjammal a többé-kevésbé jól szigetelt
ütőeren tartottam beléd a villanyt és
forgattam úesbét az arra kijelölt nyílásba hogy
mentsük ami még menthető mint jelezted
még két percig bírod mielőtt rádömölne az
örök sötétség ö és s nagy betű én nem
toporzékoltam csak az erőfeszítéstől
fehéredő ujjak remegtek meg picit párszor olyankor
te is villódzni kezdtél mint amikor lejjebb csavarják
valakiben a morfiumot éreztem ahogy csipkedi
az ujjbegyeket bőr alatt a napi betevőd
és csak néztem néztem ahogy a végső nagy
adatmentés v n a nagybetű közben agonizálsz csendben
sötétszürke ünneplőd abszurd komorában
míg életedben versek prózák játékok filmek zenék
mindenféle pornográf gondolatok néhanéha vírusok
és magánjellegű képek urnája voltál két percen belül
már csak a magadé lehetsz az ember legjobb barátjának
(még valamelyest) élő emlékműve műanyagszobra
egy túl kényelmes világnak már villog a piros hogy
nem bírod sokáig én lemégsézem a kevésbé
fontosakat maradjon csak az irodalom ez látszik
megtetszik neked is mert azt még hagyod
a külső meghajtó mostmár biztonságosan eltávolítható
és én vele húzom ekkor az ujjam utolsó kis csípés
az ér vélt hajlatától nemcsak ott a seb belül is
meg most már mindenhol mint egy szétszórt daganat
hálózzák át belsődet a kisülések és zárlatok 

homályosul már a kép enyhe bizsergést érzel és
az ujjam frissen árvult helyét ahol megszűnt a táp
én még becsukom az utolsó programokat mielőtt
kileheled amid volt és végleg megszűnik
ez az egész
amúgy is tőled kissé életidegen
mesterséges intelligenciájú
nagyon is alkalmi és esetlen

világ.