Alakulunk
Nehéz a bútorok csendje,
a poharak visszaverődő hallgatása –
mintha a felszínükön valami folyton lenne,
egy arc, egy helyszín elmosódott mása.
Alakulunk, talán ez a dolgok rendje,
te szivarfüssté leszel; valamivé, aminek nincsen maradása,
régi kabáttá válsz, és viharvert zsebedbe
bebújik egy-két csillag egy fázós éjszakára.
Szárazan, légüresen hallgat a nappali.
Alakulunk, gyorsan, magunkban.
Örülünk, ha van még mit mondani,
örülünk, még akkoris, ha hazudnak.
Remélem látlak még, bár nehéz bevallani.
Remélem még akkor is, ha végképp megszoklak.